söprűcirok (lat. Sorghum vulgare var. technicum)

ipari és takarmánynövény. Elterjedését segítette, hogy vetése és gondozása lényegében azonos a kukoricáéval. Vetése sorhúzó nyomán kézzel – ritkábban vetőgéppel – történik. Májusban kapálják és ritkítják, majd aratás előtt föltöltik. Betakarítására szept. végén, okt. elején kerül sor. Szárvágóval a szárat és külön a kalászt levágják. A kalászt szárítják, szikkasztják, majd általában kés fokával „lehúzzák” róla a magot. A söprűcirok kifésült kalásza a → söprűkötés alapanyaga, magja baromfieledel, szára tüzelő. A II. világháború idején magját hántolták és cirizs néven élelmiszerként került forgalomba. – Afrikai eredetű, onnan került az ókorban Ázsiába és a hódító arabokkal Európába. A mo.-i botanikai szakirodalom a 18. sz.-ban már jól ismerte, de termesztésével csak a múlt századtól számolhatunk. Olasz vagy francia közvetítéssel jutott hazánkba és a paraszti gazdaságokban terjedt el a kapásnövények szegélynövényeként. Az 1890-es évektől a silányabb minőségű ún. magyar cirokot gazdaságosabb új olasz fajtákkal váltották fel, amelyek hamarosan elterjedtek, és a söprűcirok a D-Tiszántúl egyik legfontosabb ipari növénye lett. Orosháza, Csorvás, Mezőkovácsháza gócokkal 1960-ban az ország söprűcirokvetésének 90%-a Békés megyére esett. – Irod. Szalay János: A seprűcirok termelése (Bp., 1901); Szabó Ferenc: Adatok a söprűcirok néprajzához Orosháza környékéről (Szeged, 1963).