svasztika, szvasztika

körmotívum, eredetében → mértanias díszítés, de a népművészet a → növényi ornamentikában is szerepelteti virágként. Egyéb elnevezései: forgórózsa, forgó körvirág, forgó körcsillag. Centrális felépítésű, jellemzői az egy középpontból vagy kerek magból kiinduló, egyenlő távolságra elhelyezkedő, azonos irányba forduló, ívben, esetleg S alakban hajló vagy szögletesen megtört, egyező alakú karok. Gyakran szerepel mint körbe foglalt rozetta (→ rózsa). – Közel-keleti eredetű, kialakulása összefügg a bronzkori civilizációkban kibontakozó mértani tudással. Sokféle szimbolikus értelmet tulajdonítottak neki, így a középkori Golgota-ábrázolásokon gyakori a kereszt jobb oldali száránál, a nap ábrázolásaként. – A magyar népművészetben gyakori, korai emlékei 17–18. sz.-i geometrikus díszű → lőporszarukon láthatók, a mo.-i példányoknak ez a legjellemzőbb, középpontba állított motívuma. A 18. sz.-i → fafaragásban is gyakori még a svasztika, főként a dunántúli mángorlókon, itt többnyire összekapcsolás nélkül állnak egymás mellett a rozetták, köztük nagy számban svasztika. A későbbiekben azonban a → virágozás erőteljes előretörése nyomán a svasztika ezt a központi szerepét elveszti és rendszerint virágmotívumként illeszkedik a mintázatba. Valószínűleg ezáltal alakult ki a svasztika népnyelvi forgórózsa neve. – A 19. sz.-i népművészetben a svasztika már rendkívül ritka. Legtovább a virágos motívumokra átváltó → ékrovásos fafaragásban alkalmazták a svasztikát, így a 19. sz. végéig Kalotaszegen pl. a fonóba való kicsi székeken (→ fonószék). – Irod. Viski Károly: Díszítőművészet (A magyarság néprajza, II., Bp., 1941–43).

Párnavég részlete, egymás mellé sorakoztatott, jellegzetes svasztikák, „karingós” minták. Szálánvarrott hímzés, száröltéssel kontúrozva (Szilágyság, v. Szilágy m., 19. sz.) Bp. Néprajzi Múzeum

Lőporszaru, elejének közepén forgórózsa, szárán róka és kígyófigurával (Doboz, Békés m., 1730) Bp. Néprajzi Múzeum