szabadalmas szőlő, szabad szőlő

feudális viszonyok között keletkezett sajátos birtoklási forma, amely nem nemesi birtokhoz kapcsolódik, mégsem tételez fel jobbágyi függőviszonyt. A szabadalmas szőlők nagyrészt úgy jöttek létre, hogy a földesúr az adott szőlőterületet ideiglenesen felszabadította a jobbágyszolgáltatások alól (→ bordézsma). Általában valamilyen szolgálat jutalmaképpen volt elnyerhető, ideiglenes kedvezményül szolgált. Kevésbé gyakori eset volt, hogy a dézsmás szőlő birtoklója bizonyos pénzösszeg lefizetése ellenében örökre liberáltatta, vagyis szabaddá tette szőlőjét a dézsmakötelezettség alól. Ezt általában csak nemesi jogállásúak érhették el. – A szabadalmas szőlő a dézsmás szőlőhöz hasonlóan eladható, elzálogosítható volt és végrendelkezési jog alá esett. Szabadalmas szőlője nemesnek, városi polgárnak, jobbágynak egyaránt lehetett. A jelenség főként a Hegyalján volt elterjedt, ahol a 16–17. sz. folyamán a szabadalmas szőlők túlnyomó részét → extraneusok birtokolták. Itt a szabadalmas szőlők státusa a 18. sz.-tól állandósult és a szabad paraszti földtulajdon korai megjelenési formáját képviselte. Ez a birtoklási forma azonban, a szabadalmas szőlők viszonylagos csekély száma miatt, a társadalmi rétegződésre nem volt hatással. (→ még: szőlőbirtoklás) – Irod. Orosz István: A hegyaljai mezővárosok társadalma a XVII. században, különös tekintettel a szőlőbirtok hatásaira (Agrártört. Tanulm., Bp., 1960); R. Péter Katalin: Szabad és dézsmás szőlők Zemplén megyében a XVII. század végén (Agrártört. Szle, 1964).