vasaló

a Tiszántúl északi részén, a Hortobágy környéki pusztai legelőkön pásztorok által használt, a tűzhely védelmére állított fedetlen, kör, ovális vagy körte alaprajzú nád- vagy kukoricakóró építmény. A debreceni Hortobágyon a pásztorkunyhó szerves része volt, kezdetleges formái azonban a II. világháborúig mindenütt megtalálhatók voltak, ahol a tűzhely a pásztorkunyhóban nem kapott helyet. A vasaló és az ugyanezen funkciót betöltő tüzelőkarám mindig külön állott a kunyhótól, általában a kunyhó bejáratával szemben. A földbe ásott árokba állított, befelé dűlő, két-három rendben megkorcolt nádfal a tüzet és az ételt főző pásztort védelmezte az esőtől és a széltől. A vasalóban csak az élelemtartó láda, a főző- és evőeszközök kaptak helyet. A tűz a közepén égett, fölötte → szolgafán lógott a bogrács. A fejős juhászok vasalószerű tüzelőkarámjában sárból rakott katlanban tüzeltek. A név eredete ismeretlen. Hasonló rendeltetésű a → cserény. – Irod. Ecsedi István: A Hortobágy-puszta és élete (Debrecen, 1914); Györffy István: Pásztorépítkezés a Magyar Alföldön (Magyar falu – magyar ház, Bp., 1943).

Juhásztanya vasalóval (Debrecen, 1934)

Juhásztanya vasalóval (Debrecen, 1934)

Juhászkunyhó vasalóval (Hortobágy)

Juhászkunyhó vasalóval (Hortobágy)