szolgafa, főzőfa

a pusztai pásztoroknak, mezőn dolgozó parasztoknak, erdőn dolgozó munkásoknak szabad tűznél, bográcsban történő főzéshez használt eszköze. Derékszögben vagy tompaszögben nőtt faág kihegyezett végét a földbe vagy a → vasaló földjébe ásott kerékagyba ütik, a tűz fölé nyúló vízszintes, hosszabb ágára akasztják a bográcsot. A szabad és kandallós tűzhelyes (Alföld, Székelyföld) házak konyháiban a bográcsban való főzéshez általánosan elterjedt volt. Az újabb időkben vasból is kovácsolták. – Irod. Szilády Zoltán: Erdély régi tűzhelyei (Népr. Ért., 1909); Györffy István: A nagykun tanya (Népr. Ért., 1910); Ecsedi István: A Hortobágy-puszta és élete (Debrecen, 1914).

Szolgafa, csont-, fa- és rézberakású díszítéssel (Debrecen, 1909) Bp. Néprajzi Múzeum

Szolgafa, csont-, fa- és rézberakású díszítéssel (Debrecen, 1909) Bp. Néprajzi Múzeum

Szolgafára akaszott bogrács (Hajdunánás, Hajdú-Bihar m., 1970-es évek)

Szolgafára akaszott bogrács (Hajdunánás, Hajdú-Bihar m., 1970-es évek)

Szolgafa (általános forma)

Szolgafa (általános forma)