tizedbecs, tizedpénz

A hegyvámos és dézsmás szőlők feudális birtok és bérleti viszonyai lehetőséget adtak arra, hogy azok örökítésére és eladására a földesúr beleegyezésével, sőt É-Mo.-on több mezővárosban, beleszólása nélkül is sor kerülhessen. A szőlőterületre elővásárlási joga volt a helybelieknek vérrokonság és szomszédság címén, ami a vidéki birtokosok, az → extraneusok háttérbe szorítását célozta. A szőlő forgalmi értékének megállapítására hites személyek, hegymester és borbíró közreműködésével került sor. A vevő kisebb szőlő megbecsültetése után a vételár, az örök ár tizedét fizette a földesúrnak vagy a tanácsnak (esetleg felesen), nagyobb szőlőterület után a tizedbecs általánnyá vált, helyi gyakorlaton alapuló, területegységekhez kötött szőlőeladási illetékként szedték. Néhol a területnagyságoktól függetlenül fizették az ellenzőpénzt. A tizedbecs megfizetése után következett az áldomáspohár megadása, mintegy a birtokbavétel közös borivással történő társadalmi elismertetése. Tokajhegyalján ezen alkalommal az ukkon- vagy tudománypoharat költötték el. A vevő végül megkapta a tanácstól, ritkábban a hegyközségi elöljáróktól a szőlőörökség-levelet, a becslevelet. A szőlő adásvételének fenti eljárása a 19. sz. közepéig országszerte általánosan ismert volt.