Kellér Dezső

(Bp., 1905. dec. 1.–Bp., 1986. szept. 24.): író, humorista, dramaturg, konferanszié. Újságíróként kezdte pályáját. Első kabarétréfáját 1927-ben mutatta be a Komédia Kabaré. Jelenteivel, dalszövegeivel ezután a Blaha Lujza Színház, a Bethlen téri Színpad, a Talkie- és a Clarus Kabaré műsorain lehetett találkozni. 1931-ben a Komikusok Kabaréjának dramaturgja volt. 1933-ban konferált először a Terézkörúti Színpadon, Hurrá, technokrácia! c. műsorát vezette. 1937-től 1941-ig Békeffi László Pódium Írók Kabaréjának szerzője volt. 1940-től 1943-ig a Kamara Varietének dolgozott. 1940-ben az OMIKÉ-ben is fellépett. 1945 májusától 1948 elejéig a Pódium Kabaré szerzője és konferansziéja, 1950–51-ben a Kamara Varieté tagja. 1951. szept.-től tizenkét éven át a Vidám Színpadon konferált. 1964-ben a Thália Színházhoz szerződött és az ottani kabaréműsorokat írta és konferálta. 1979-től a Kis Színpad konferansziéja volt. Tévedhetetlen biztonsággal szólaltatta meg a pesti polgár bölcs, néha keserves humorát. A függöny elé lépve, az egyik függönyszárnyba kapaszkodva, mintegy beszélgetett közönségével. Szellemes szövegei, pontosan időzített poénjai számos társadalmi, nemegyszer kényes politikai problémát érintettek. Enyhén nazális hangja kitűnően közvetítette finom gúnyolódásait. Érdemes (1954) és kiváló művész (1965) volt. – 1945 előtt a Színházi Élet és a Délibáb közölte tréfáit, jeleneteit. Később önálló kötetei jelentek meg. Teljes estét betöltő darabja a Dr. Jazz (1934). Sikeres librettót írt Lajtai László Három tavasz c. operettjéhez. Békeffy Istvánnal együtt írtak új szövegkönyveket A csárdáskirálynőhöz (1945; 1954) és a Luxemburg grófjához (1952). További librettói: Buday Dénes: Fityfiritty (1946, Halász R.-al); Komjáthy K.: Csicsónénak három lánya (1946, Békeffy I.-nal); Fényes Szabolcs: Szombat délután (1954). Könyvei: Az én kabarém (1954); Kedves közönség (1957); Kis ország vagyunk (1963); Pest az Pest (1967); Kortársak és sorstársak (1971); Leltár (1976).

KELLÉR DEZSŐ

KELLÉR DEZSŐ konferál