Pécsi Balett

1960-ban Eck Imre vezetésével, az ÁBI végzős évfolyamából alakult balettegyüttes. Előzményeként az 1959–60-as évadban már tartottak előadásokat a Pécsi Nemzeti Színházban Téri Tibor, Lőrinc György, Eck Imre koreográfiáiból. A Pécsi Balett a klasszikus balett hagyományaira támaszkodva, de új formák és technikai megoldások kutatásával, a táncnyelv kiszélesítésével modern gondolatok színpadi megfogalmazását tűzte ki célul. A tematika és a formanyelv kimunkálásához az egy. arculatát döntően Eck alkotói munkássága határozta meg. Az első működési szakaszban túlnyomó részben a kis formátumú, a kor problémáit feldolgozó darabokat mutattak be kortárs m. zeneszerzők műveire. A hatvanas évek közepétől a pécsi műhelyből kinövő fiatal alkotók is jelentkeztek műveikkel. Közülük Fodor Antal hamarosan elhagyta az egy.-t, Tóth Sándor viszont részben balettig.-ként, részben kor.-ként jelentős hatást gyakorolt a Pécsi Balett munkájára, neoklasszikus, absztrakt és humoros műveivel egyaránt. Néhány – eleinte külföldi, a nyolcvanas évektől hazai – vendégkor.-t is meghívott az egy. (A. Alonso, M. Murdmaa, P. Šmok, ill. László Péter, Lőrinc Katalin, Krámer György, Keveházi Gábor). Rövidebb válságperiódus után a kilencvenes évek elejétől új arculatot öltött a társ. 1992 márc.-ától Herczog István irányítja az egy.-t. A társ. megalakulása óta Ballet Sophianae néven Európa szinte valamennyi országában vendégszerepelt, és fellépett többek között Indiában és az USA-ban is. Az életükhöz 1978-tól hozzátartozott az Eck Imre művészeti irányításával létrejött Pécsi Nyári Színház is, amely az ország – Szeged mellett a második – táncközpontú nyári játszóhelyévé vált. 1974-ben az egy. utánpótlásának felnevelésére tánctagozat indult a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában, Végvári Zsuzsa irányításával. A tagozat ig.-ja 1991 óta Uhrik Dóra. – Ir. Dallos A.: A Pécsi Balett története (1963); Dienes G.: Balett vidéken 1945 és 1985 között (A színpadi tánc története Magyarországon, 1989).

PÉCSI BALETT –

PÉCSI BALETT – Liszt F.–Eck I.: Faust szimfónia, 1973.