HELYI TÁRSADALOM

A népi társadalom tagozódásának fontos rendezőelve a lakóhely, ami nem csupán térbeli, hanem lokális társadalomszervezeti meghatározottságot is jelent. A helyi társadalom életmegnyilvánulásait a néprajzi kutatás főként a falusi, községi méretű egységek leírása felől közelítette meg. Ezen belül a hazai kutatás egyik központi fogalma a faluközösség (Fél E. 1948: 21). Olyan társadalom ez, ahol mindenki tudja a helyét a lokális hierarchiában, ahol az emberek személyes ismeretségben, napi, gyakori kapcsolatban állnak egymással.

Meg kell különböztetnünk itt is a közösség (kollektívum) mint organikus egység és a község mint intézményesült külsődleges keret és kapcsolattípus fogalmát. A „helyi közösség” mindazokat felöleli, akik a településen élnek (Mendras H. 1973: 13–14). Kapcsolataikat részint íratlan törvények szabályozzák. Ilyen értelemben a faluközösség „a szokások világa”. Ebben a vonatkozásban például a székely faluközösség „a paraszti élet alapsejtje” (Imreh I. 1973: 5). A rendi hagyományokat őrző, de a polgári tagozódást is építgető magyar falut ilyen szemszögből látták még az 1930-as évek végén is egyetlen nagy közösségnek a hazai szociográfusok és néprajzkutatók. Erdei akkori felfogása szerint: „A falu társadalma nagyon is egy közösség ahhoz, hogy a felekezeteket kivéve, akármilyen célú egységei tartósan működhessenek. Mert nagyon is egy közösség, azért nem lehetnek külön egyesítő szervezetei” (Erdei F. 1940/1974: 154).

A faluközösség (lat. communitas villae) intézménye a feudális rendben gyökerezik, létrejötte a földesúri jogra vezethető vissza. Ugyanis a földesúri és az államhatalommal szemben a faluközösség, a község képviselte a falu lakosságát. Egyik-másik rétegét vagy felekezetét önálló intézmények is képviselték (lásd egyházközség, hegyközség). Közvetítő szerepkörének másik oldalán állt az állam és a földesúr képviselete a falutelepülés lakosságával szemben: rendfenntartás, alapfokú igazságtevés, határhasználat rendezése, adókivetés stb. A község értelemben vett faluközösség képviselője volt a bíró és az esküdtek csoportja, hozzájuk csatlakozott az írásbeliség elterjedése után a nótárius vagy jegyző. Bizonyos mértékű önkormányzatiság valósult meg a faluközösségek ügyeinek intézésében. Ezt erősítette a falugyűlés mint a kollektívum értelemben vett község, faluközösség demokratikus intézménye. Ezeken szokták megválasztani a község egyéb tisztségviselőit és mindenféle alkalmazottait. Ahová az állam, a megye vagy a szék törvénye nem hatolt be, a falugyűlések, a faluközösségek tagjai {8-27.} maguk alkottak szabályokat, hogy mindennapi kapcsolataikban rendet tegyenek. A faluközösségek életét a szokásjog mellett a 16. század óta több vidéken (például Székelyföld) írásba foglalt falutörvények szabályozták. Nem valódi törvények voltak ezek, hanem közakarattal írásba foglalt szokásjogi gyűjtemények, határozatok. A bírák a falu székén, a lakosság jelenlétében hozták meg döntéseiket. A fontosabb határozatokat a falu könyvébe, a községek, mezővárosok jegyzőkönyveibe foglalták (Imreh I. 1973: 33; lásd még: Balogh István faluközösség című szócikkét MNL II. 1979: 31–32).

A helyi társadalmak egységét már a középkor végén megbontotta, hogy a faluközösségből kiváltak a földesurak és szolganépeik, majd a falvak nemesi jogállású lakói. Sok településen egymás mellett létezett az úrbéres községgel a nemesi közbirtokosság, a hadnagyok által képviselt nemesi közösség. A 18–19. században főként az Alföld városaiban, mezővárosaiban vezetett feszültségekhez az adózó és a nem adózó, tehát nemesi közösségek együttélése (Rácz I. 1988: 173–187).

A helyi, s különösen a kisebb, falusi társadalom rendszerint igen egyszerű társadalomszerkezet. Rendszerint azonos jellegű, azonos gazdasági és kulturális szinten álló családi és háztartási egységek alkotják. Ezeket a rendi társadalom a jobbágytelkek számát alapul véve kategorizálta. Ezt az alapnépességet kisebb számban egészítette ki más társadalmi állású családi, háztartási egység (például iparos, pásztor, pap, tanító stb.). A többségi tömb és a fölötte vagy mellette élő szórványok viszonya általában véve egyszerű és egyértelmű. Rendi viszonyok között élő faluban a tömeget jobbágyparasztok teszik ki. Fölöttük igen vékony közvetítő réteg, majd a néhány családból álló úri rend áll.

Bonyolultabb képlet az 1920 és 1945 közötti magyar falu. Mivel a polgári átalakulás még nem fejeződött be, egyszerre volt jelen a rendi és a polgári tagozódás. Egyszerre kétfajta társadalmi rendszer is tagolta a falu társadalmát. Ilyenformán Erdei és az 1930-as évek falukutatói számára a magyar falu inkább tűnt szövevényes, mint egyszerű helyi társadalomnak (Erdei F. 1974: 154).

A faluközösség és a környező társadalom közvetlen kapcsolatai mellett számolni kell a „közvetítők” szerepével. Ezt a szerepet intézmények is betölthetik, amelyeknek képviselői egyszerű végrehajtók (község és jegyző, egyház és pap, iskola és tanító). A közvetítéshez rendszerint egy külső és egy belső közvetítő szükséges. Előbbi szerepét betöltheti valamely intézmény (például egyház), utóbbiét annak helyi képviselője (a plébános). A helyi képviselők többnyire a közösség tagjai, miként a falusi bírák és esküdtek, de megfigyelték, hogy a vallási, az értelmiségi elit tagjai is gyakorta „asszimilálódnak” a helyi, paraszti közösséghez. Görögkeleti és protestáns papok koronként és helyenként szinte parasztként éltek a falu paraszti közösségében (Mendras, H. 1973: 17–18; Wolf, E. R. 1973: 446).

A falusi társadalmat a várossal összevetve többnyire az jellemzi, hogy a benne élő közösség kisebb méretű, társadalmi és kulturális szempontból egységesebb. Falun kisebbek a társadalmi különbségek, kevésbé jelentős a népesség területi, foglalkozási és rétegek közötti mobilitása. Lényegesen tagolta a falu társadalmát a vallási megoszlás. Azon településeken, ahol különböző felekezetekhez tartozó kisebb közösségek éltek egymás szomszédságában (olykor nemzetiségi, etnikai különállással társulva), a községi együttélés csupán a társadalmi élet bizonyos területein valósult meg. {8-28.} Maguk a felekezeti, etnikai közösségek önálló életet éltek. Gyakori volt közöttük a versengés, a szembenállás, a sajátos közösségi érdekek védelme. Az etnikai és felekezeti közösségek a településen belül is gyakran különálló negyedeket, telepeket alkottak. Együttműködés főként a politikai, közigazgatási, gazdasági színtereken volt közöttük.

A falusi, mezővárosi egyesülések közül az „osztályon belüli” szervezetek (például parasztszövetkezet, gazdakör) – bár ezek sem voltak függetlenek a külső befolyásolási kísérletektől – bizonyultak életképesnek, míg az „osztályok közötti” egyleteket (például dalárdák, hazafias egyesületek és más kívülről vezérelt szervezetek) rendszerint mesterségesen kellett életben tartani (Erdei F. 1974: 152–154).

A társadalom néprajzi kutatásának fontosabb kategóriáit s bizonyos rendező elveit röviden áttekintvén vissza kell utalnunk arra a körülményre, hogy a néprajztudomány a vizsgált társadalmat csak részben képes megragadni. Európai komplex társadalmak esetében a társadalmi teljesség vizsgálatát a néprajzi tudományok sehol sem tudják magukra vállalni. Kötetünk szükségképpen tükrözi az ebből következő kompromisszumot.

Végül meg kell mondani, hogy az a világ, amelyet a hazai néprajztudomány megismert és leírt mint népi társadalmat és kultúrát, gyökeresen megváltozott a szovjet típusú társadalmi berendezkedés, a szocializmus időszakában. Nálunk jórészt ennek évtizedei alatt és társadalmi keretei között ment végbe az iparosítás, a városiasodás, a technikai haladás és megújulás folyamata. Ennek a korszaknak a változásait csupán a hagyomány és újítás viszonyrendszerébe helyezve veszi számba a kötet. Nem követi tovább a társadalom életének változásait az újabb fordulat (1990) utáni években. Kutatásra vár és némi távlatot kíván annak megítélése, hogy a népi tömegek életében milyen szerepet töltenek be a kulturális hagyományok, a régi-új formák, szervezeti minták, értékek, gondolkodásmódok. Idő kell a folytonosság és szakítás, a kontinuitás és diszkontinuitás jelenségeinek rögzüléséhez, a társadalmi kultúra fixációjához s az új korszak népi társadalmának leírásához is.