TÁRSADALOMNÉPRAJZ, „TÁRSADALMI KULTÚRA”

A néprajzi tudományok művelői között máig sincs teljes egyetértés abban, hogy a kultúra vagy a társadalom megismerése-e kutatásaink legfőbb célja, végső rendezőelve. Bodrogi Tibor már 1954-ben helyesebbnek látta a néprajzot mint társadalmi jelenségekkel foglalkozó tudományt definiálni (Bodrogi T. 1954: 584). Malinowski és a brit funkcionalista iskola nyomán úgy vélte, hogy a kultúra maga is hármas tagozódású. Azaz meg kell különböztetni az anyagi, a társadalmi és a szellemi kultúrát. Funkcionalista elgondolás szerint a társadalmi kultúrához tartozik valamely nép gazdasági és politikai rendszere, társadalmi szerkezete, társadalmi intézményeinek egész hálózata.

A „társadalmi kultúra” különállósága, megkülönböztetése az 1930-as évek magyar és európai néprajztudományában fel sem merült, s még az 1950-es években is vitatéma volt. Az 1960-as években általánosságban elfogadásra talált, hogy a néprajz nemcsak a kultúrával, a társadalom termékével foglalkozik, hanem magával a társadalommal is, hiszen minden kulturális jelenség egyúttal társadalmi jelenség is.

{8-14.} A társadalomnéprajz feladata tehát a társadalmi viszonyok leíró, összehasonlító és történeti jellegű vizsgálata mindazon népek, népcsoportok, osztályok és rétegek körében, amelyek a néprajzi kutatás tárgyát képezik. Az egyetemes néprajznak ez a legjobban, az európai néprajznak viszont a legkevésbé kidolgozott ága. Az általános etnológiában a társadalomnéprajzi vizsgálatokat elősegítette a 19. században az emberi társadalom keletkezése iránt kibontakozó érdeklődés. L. H. Morgan Az ősi társadalom című művét világszerte viták követték, majd megújuló terepkutatások, s nemcsak Engels épített eredményeire, de Magyarországon is serkentőleg hatott a társadalmak születésével foglalkozó kutatásokra (Braun S. 1924; Zsigmond G. 1977; Sárkány M. 1982: 214; MNL V). Az említett viták és terepkutatások az 1900-as évek elején elvezettek a szociálantropológia önállósodásához, Európában pedig történészek, jogtörténészek figyelmét is e tárgykörre irányították. Az európai néprajzban a népi társadalom viszonyait a történeti kutatások – főként a módszerek kialakulatlansága miatt – csak kevéssé tárhatták fel (például Hunfalvy Pál, Beöthy Leó, Tagányi Károly és mások). Hazánkban a 20. század elején kialakuló szociológia inkább figyelt a társadalom élő, feszítő gondjaira, mint a kevéssé előtűnő viszonyokra és a történeti múltra.

Az 1960–1970-es években a hazai néprajzi irodalomban is mind gyakrabban használatos fogalom a társadalmi vagy szociális kultúra. Bár ez a terminus nem általánosan elfogadott, a benne összekapcsolt két kategória kifejezi, hogy társadalom nincs kultúra nélkül és kultúra sem létezhet társadalom nélkül. Ezen nem változtat, hogy ugyanazon érem két oldalának vagy egymással funkcionális viszonyban levőnek tekintik-e őket, netán oksági függést tételeznek fel a társadalom és a kultúra között (Silverman, S. 1983: 95).

Sokan gondolják úgy, hogy e kettő közül a társadalom az aktív, a teremtő fél. „Első lépésként magát a társadalmat kell megismernünk, s a kifejezetten társadalmi jellegű kutatásokból rajzolódik ki előttünk az a háttér, amelynek ismeretében a kultúrát helyesen interpretálhatjuk” (Bodrogi T. 1954: 592). Hasonló meggondolás vezette az 1979-ben kiadott Magyar néprajz két szerzőjét is, amikor a Társadalmi (szociális) kultúra című fejezetet a kötet elején helyezte el (Balassa I.–Ortutay Gy. 1979: 45–109). E fejezet tematikája, tárgyszavai megmutatják, hogy milyen intézményeket, jelenségköröket soroltak akkor a társadalmi kultúra fogalomkörébe (család, rokonság, szomszédság, falvak, mezővárosok társadalma, rétegződése, község- és egyházigazgatás, mezőgazdasági munkásvándorlás, búcsúk, vásárok), de nem igazolja azt az oksági viszonyt, amely a fejezet elsőbbségét indokolná. Inkább arról tanúskodik, hogy a vizsgált népi társadalom intézményei kulturálisan meghatározottak, s önálló leírást, elemzést érdemelnek.