A borászat szakirodalma


FEJEZETEK

Tankönyvek, szakkönyvek

Az első, 1815-ben megjelent magyar nyelvű borászati tankönyv Mittelpacher Lajos Rövid oktatás a szőlő műveléséről, a bor, pálinka és ecet készítéséről című írása volt, amely a Budai Egyetemen készült. A 19. század közepétől a kor szaktekintélyei kezdenek hiánypótló borászati könyveket megjelentetni. A borászati irodalom 19. századi jeles képviselői és néhány fontos mű: Gyürky Antal: A vincellérek könyve. (1856); Borászati vegytan (1859); Borászati szótár (1861); Entz Ferenc–Málnay Ignác–Tóth Imre: Magyarország borászata. (1869); Borászatunk reformjai (1870); Kosutány Tamás: A borászati vegytan alapvonalai. (1873); Csanády Gusztáv–Plósz Pál: A borászat könyve. (1885); Az előrehaladott borkezelés és pincegazdászat ismertetése (1889).

A filoxéravész fenyegető pusztítása következtében a szakirodalmi tevékenység megélénkült. A kor nagy jelentőségű szakírója Pettenkoffer Sándor. Könyv alakban megjelent művei: A jó pincegazda (1908); Útmutatás a must és bor helyes kezelésére (1910); A borászat kézikönyve (1922); A bor (1925); Szőlőművelés (1930); Borgazdaság (1937, 1941); Szőlőművelés rádiós előadás-sorozat gazdasági kiskönyve (1944). Ez idő tájt a szakkönyvek egész sora jelent meg, többek között Fornády Elemér A borkezelés mestersége (1941) és Pálinkás Gyula Szőlészeti–borászati zsebkönyv (1942) című műve.

A II. világháború után a bortermelés érdekében számos gyakorlati fontosságú elméleti mű született. Pl. Requinyi Géza: Borászat. (1948); Rakcsányi László: Szőlő- és borgazdasági technológia. (1952); Bíró Károly–Mercz Árpád: A bor készítése és kezelése. (1953); Prohászka Ferenc: Szőlő és bor. (1955); Soós István–Scholtz Albin: Borgazdaságtan. (1956); Scholtz Albin–Mercz Árpád: Borgazdaságtan. (1961).

A jelenkor borászatának és borkultúrájának fejlődését nagymértékben elősegítették a bor mikrobiológiájával, kémiájával, technológiájával foglalkozó kutatók (Soós István, Rakcsányi László, Requinyi Géza, Ásvány Ákos, Mercz Árpád, Eperjesi Imre, Kádár Gyula, Erdőss Tamás, Edelényi Miklós, Török Sándor, Kállay Miklós) közleményei. Korunk néhány jelentős borászati tárgyú műve: Katona József–Dömötör József: Magyar borok, borvidékek. (1963); Ferenczi Sándor: A szőlő, a must és a bor kémiája. (1966); Kádár Gyula: Homoki bor készítése és kezelése. (1971); Borászati mikrobiológia. Szerkesztette Edelényi Miklós. (1978); Kádár Gyula et. al.: Borászat. (1982); Bognár Károly–Mercz Árpád: Szőlőművelés, borkészítés. (1995); Eperjesi Imre–Kállay Miklós–Magyar Ildikó: Borászat. (1998).

Folyóiratok, periodikák

Az első borászati folyóiratot Schams Ferenc indította 1836-ban Magyar és Erdélyország Bortermelését Tárgyazó Folyóírás címmel.

Az 1850-es évek magyar borászatának fejlődésében nagy szerepet játszott a felvilágosító szakirodalom. Korszerű tudnivalókat {IV-689.} terjesztett ez idő tájt a Szőlészeti és Borászati Közlemények (1857–1859), majd a Borászati Füzetek (1869–1873).

A filoxéravész pusztítása felkeltette az érdeklődést a szakirodalom iránt. Az Entz Ferenc által indított Borászati Lapok (1874–1944) fontos szerepet töltött be a szőlő- és borkultúra terjesztésében, s mint a Magyar Szőlősgazdák Országos Borértékesítő Szövetkezetének lapja, harcolt a magyar szőlő- és bortermelés fejlesztéséért. A másik országos lap 1896-ban indult a Borászati Lapok írógárdájával, Engelbrecht Károly szerkesztésében, Szőlő és Borgazdasági Lapok címmel; 1898-ban egyesült a Borászati Lapokkal.

1945 után a Kert és Szőlő (1949–1951), a Borgazdaság (1953–1990), a Szőlő–Bor Inform (1971–1990) és a Szőlőtermesztés és Borászat (1981–1990) című szaklapok lettek a rendszeres szakmai tájékoztatás eszközei.

Jelenleg a Kertészet és Szőlészet (1952–), a Magyar Szőlő és Borgazdaság (1991–) és a Borászati Füzetek (1994–) című szaklapok adnak közre borászattal kapcsolatos tudományos közleményeket.