A kémia tudományának kialakulása Magyarországon
a 18–19. században és a 20. század elején

Hazánkban a kémia volt az első valóban tudományosan művelt természettudomány. Proszt János (1892–1968) professzor 1938-ban Sopronban megjelent művében a hazai kémiai tudományos kutatás bölcsőjét a selmecbányai Bányászati Akadémiában jelölte meg.

A selmecbányai bányászati főintézetet 1763-ban Mária Terézia alapította, s 1770-ben Akadémia (Bergakademie) címmel ruházta fel. A tanterv a vegyészetre és a kohászatra helyezte a fő hangsúlyt. A kémiát itt elsőként (1763-tól hat évig) Nicolaus Joseph von Jacquin (Jacquin Miklós [1727–1817]) tanította. Az akadémia második kinevezett tanára, Giovanni Scopoli (Scopoli János [1723–1788]) – aki eredetileg orvos, utóbb a padovai egyetemen a kémia és a botanika professzora volt – kémiát, ásványtant és kohászatot tanított (1769–1779).

Selmecbányán ismerték fel először a kémia laboratóriumi oktatásának jelentőségét, s ezt olyan nagy sikerrel vezették be, hogy Franciaországban is átvették; amikor a francia nemzeti konvent 1734-ben az École Polytechnique átszervezéséről szóló javaslatot tárgyalta, a kémikus Antoin François Fourcroy (1755–1809) ezt mondta: „A fizikát és kémiát nálunk Franciaországban mind ez ideig csak teóriában tanították, a selmeci bányásziskola Magyarországon frappáns példa arra, hogy milyen hasznos a tanulóknak bemutatni azokat a műveleteket, amelyek ezeknek a tudományoknak alapjai…”

A selmecbányai akadémiához kapcsolódik többek között a tellúr felfedezése is (Müller Ferenc [1742–1825], Nagyszeben, 1784), amely máig az egyetlen hazánkban felfedezett kémiai elem.

A selmecbányai Akadémia két professzora ért el a 19. században jelentős kémiai eredményeket: Farbaky Istvánnak (1837–1928) és Schenek Istvánnak (1830–1909) az 1870-es években szerkesztett világítógáz-készülékét külföldön is átvették. Ugyanők az 1880-as évek elején villamos akkumulátort fejlesztettek ki. Az akkumulátorokról szóló munkájukat a Magyar Tudományos Akadémia Marczibányi-díjjal jutalmazta. Schenek a selmeci Bányászati Akadémián az Általános és Elemi Vegytani Tanszék vezetője volt (1870–1896).

A selmecbányai után a második magyarországi tudományos és oktatási központ a nagyszombati egyetem orvosi karán felállított Kémia Tanszék (1769), amely 1777-ben az egyetemmel együtt Pestre költözött. Első professzora Winterl József Jakab (1739–1809) volt; az ő érdeme a rodánsav felfedezése.

A kémia oktatása Selmecbányán a bánya-, kohó- és erdőmérnökképzés, a pesti tudományegyetemen az orvosképzés része volt. A tudományegyetemen a 20. század első felében is a kémiatanárok és a gyógyszerészek képzése jelentette a „vegyészek” képzését. (Az okleveles vegyészek képzése – Gróh Gyula [1886–1952] professzor kezdeményezésére – csak 1946-ban indult meg.)

Az 1848–1849. évi forradalom és szabadságharcot követő Bach-korszakban a Kémia Tanszék az Orvostudományi Karról a Bölcsészeti Karra került át. E korszak jelentősebb felfedezései: Irinyi János Bécsben feltalálta a zajtalanul gyúló gyufát; a prágai egyetemen 1847–1848-ban tanársegédként dolgozó Görgey Arthur (1818–1916) új módszert dolgozott ki a kókuszdióolaj zsírsavának elválasztására, s a kókuszzsír elemzése során felfedezte a laurilsavat.

1860-ban Than Károlyt (1834–1908) nevezték ki a pesti tudományegyetem kémiaprofesszorává. {IV-128.} A következő mintegy ötven évben Than volt a kémiai kutatás, oktatás és szervezés irányító, meghatározó egyénisége Magyarországon. Kémikusgenerációk sorát oktatta, s tudósként nemzetközi hírnevet szerzett. A neves kémiatörténész, Szabadváry Ferenc (1923–) írta róla: „…gyakorlatilag századunk egész magyarországi kémiai tudománya Than iskolájából bontakozott ki”. Kevés kivételtől eltekintve az ő munkatársai, illetve tanársegédei, tanítványai lettek a 20. század első felének leghíresebb kémiaprofesszorai, intézetvezetői.

Than Károly 1908-ban bekövetkezett halála után intézetét kettéosztották, s így az I. sz. Kémia Tanszék mellett létrejött a III. sz. Kémia Tanszék. Az I. sz. tanszéket Winkler Lajos (1863–1939), az 1877-ben létrehozott II. sz. tanszéket Lengyel Béla (1844–1913) vezette. A III. sz. tanszék első professzora Buchböck Gusztáv (1869–1935), Than Károly egykori tanársegédje lett.

Lengyel Béla professzor, a gázspektroszkópia és a radioaktivitás tanulmányozásának hazai úttörője, a szervetlen kémia területén ért el jelentős eredményeket. Felfedezte a tricarbon-szulfidot, a kalcium-hidridet. Winkler Lajos – ugyancsak Than Károly tanársegédje, majd tanszékén utóda – az analitikai kémia világhírű művelőjeként főleg a gázok vízoldhatóságát vizsgálta. A precíziós gravimetria, a zsírsavak jód-bróm számának meghatározása és számtalan más eredmény, továbbá idegen nyelveken megjelent publikációi révén nagy hírnevet szerzett.

A budapesti műegyetem az első vegyészdiplomát 1884-ben adta ki. Ebben az időszakban jellemző volt a kis létszámú képzés, hiszen öt év alatt összesen 10 vegyész kapott diplomát. 1907-től a műegyetem végzett hallgatói már vegyészmérnöki oklevelet kaptak.

Thanhoz hasonlóan kiváló oktató, kutató és szervező volt a József Műegyetemen 1870-ben felállított Vegyipar-műtan (1882-től Kémiai Technológia) Tanszék első tanára, Wartha Vince (1844–1914). A korszak harmadik nagy kémikus egyénisége, a szintén Than-tanítvány Ilosvay Lajos (1851–1936) rektori beszédében így értékelte két kortársa tudománytörténeti jelentőségét: „Addig míg Than Károly a tudományegyetemre, Wartha Vince a műegyetemre nem került, kémiai kérdések tudományos megoldásával – a szó igazi értelmében – nálunk nem is foglalkoztak.”

Az I. világháború előtti időszakban a Kémiai Technológia Tanszék (1912-től Pfeifer Ignác [1868–1941] vezetésével) mellett a budapesti műegyetemen még további három kémiatanszék működött: az Általános és Analitikai Kémia Tanszék (1934-ig Ilosvay Lajos vezetésével), az Elektrokémiai Tanszék (1905-től Szarvasy Imre [1872–1942] vezetésével) és a Mezőgazdasági Kémiai Technológiai Tanszék (1908-tól ’Sigmond Elek [1873–1939] vezetésével).

A magyar kémia történetében egyedülállóan hosszú időt fog át Ilosvay Lajos munkássága. Ilosvay, aki gyógyszerészként végzett, s R. W. Bunsen (1811–1899) és P. Eu. M. Berthelot (1827–1907) mellett is dolgozott, 1882-ben lett a budapesti József Műegyetem kémiaprofesszora; a tanszéket 1934-ig vezette. Elődeihez hasonlóan a kémia sok ágát művelte. Megírta a szerves kémia első magyar nyelvű könyvét (Bevezetés a szerves chemiába, 1905); másik nagy hatású könyve A chemia alapelvei (1888). Életrajzírója, Szőkefalvy-Nagy Zoltán így értékelte Ilosvay munkásságát: „Lehet, hogy a magyar kémikusok közül volt, aki nagyobb világhírnevet szerzett magának, mint Ilosvay Lajos, nem volt azonban egyetlenegy sem, aki sokoldalúbb lett volna, s aki nagyobb, s főleg hosszabban tartó befolyást gyakorolt volna a kémiai ismeretek hazai terjedésére, a kutatások megszervezésére és a magyar vegyészet fejlődésére.” Nevét világszerte a salétromossav kimutatására való Griess–Ilosvay (nitrit)-reagens (J. P. {IV-129.} Griess [1829–1888] német származású angol vegyész) révén ismerik. Ilosvay behatóan foglalkozott vízkémiával, vízelemzéssel is (Balaton vizének chemiai viszonyai, 1898; A budai keserűvizek, 1892), s jelentős ismeretterjesztő munkát végzett. Munkásságát az MTA tagjává és másodelnökévé (1916, 1925) való megválasztásával, a Természettudományi Társulat Szily-emlékérmével, felsőházi tagsággal ismerték el.

Nem utolsósorban Ilosvay szorgalmazására alakult meg 1913-ban a műegyetemen az ország első Szerves Kémia Tanszéke, amelynek első professzora az iskolateremtő Zemplén Géza (1883–1956) lett. Tanársegédei és munkatársai között volt Földi Zoltán (1895–1987), Gerecs Árpád (1903–1982), Fodor Gábor (1915–), Weisz Rezső, Hoffmann Sándor, Fári László, Dőry István, Harsányi Kálmán (1927–), Korbonits Dezső (1930–), Csűrös Zoltán (1901–1979), Bognár Rezső (1913–1990), Müller Sándor (1903–1966), Tettamanti Károly (1912–1983) – mindannyian a magyar gyógyszerkutatók és vegyészek élvonalába tartoztak.

Than Károly tanítványa volt az 1872-ben alapított kolozsvári egyetem Kémia Tanszékének professzora, Fabinyi Rudolf (1849–1920), a szerves kémiai kutatás egyik hazai úttörője, aki megalapította az első magyar nyelvű kémiai folyóiratot, a Kolozsváron hét éven át megjelenő Vegytani Lapokat,s őt választották a Magyar Kémikusok Egyesületének első elnökévé.

A már tárgyalt egyetemi kémia tanszékek mellett feltétlenül említést kell tenni – tekintélyes munkásságuk alapján – az Állatorvosi Egyetem, valamint a Magyaróvári Gazdasági Akadémia és a Kertészeti Tanintézet kémia tanszékéről. A Kertészeti Tanintézetben Győry István (1861–1954), a magyaróvári akadémián Kosutány Tamás (1848–1915) professzor tanított kémiát. Az Állatorvosi Főiskolán a Than iskola neveltje, Liebermann Leó (1852–1926) hozott létre a magyar kémiai kutatásban élenjáró kémia tanszéket. Liebermann, a pesti tudományegyetem magántanára (1878-tól), majd a közegészségtan professzora (1902-től) kezdeményezte hazánkban a katalíziskutatásokat; jelentős eredményeket ért el a fehérjék pufferhatásával kapcsolatban. Liebermann alapította hazánkban az első vegyi kutatóintézetet (állami vegykísérleti állomást), az Országos Chemiai Intézetet, s ugyanő foglalta össze először nagyszabású jelentésében (1896) a magyar vegyészeti ipar helyzetét.

Liebermann tanársegédje, Bugarszky István (1868–1941) egyetemi ny. r. tanár (1903-tól), később a budapesti Tudományegyetem 2. sz. Kémia Tanszékének vezetője (1913–1938), elsősorban reakciókinetikával foglalkozott. Felfedezte az első endoterm galvánelemet, s feltalálta a boróka desztillációs tisztításával nyert, s idült ekcémák kezelésére való Codogel kenőcsőt (1911), amelyet a Chinoin több mint 50 éven át gyártott. Liebermann és Bugarszky Chemia (1900) című munkáját sokáig általános tankönyvként használták. Than Károly A kísérleti kémia elemei (1–2., 1896–1906) című könyve már a Bugarszky-féle endoterm galvánelemet és a szabadenergia-változásra nézve ebből levonható következtetést is tárgyalta.

Ahol a kémia nem főtárgy, hanem legfeljebb egy- vagy kétszemeszteres, több-kevesebb óraszámú kiegészítő tárgy volt, ott oktatása vagy az általános összefoglalásra vagy a szakirányhoz igazodó tárgyra (pl. agrokémia) terjedt ki.

A Than-iskolából került ki Felletár Emil (1837–1914) egyetemi magántanár, a híres toxikológus, az Országos Bírósági Vegyészeti Intézet alapítója és első igazgatója, valamint Hérics-Tóth Jenő (1872–1949) a Szeszkísérleti Állomás, illetve később az Országos Erjedéstani Intézet igazgatója.