A gépészeti tudomány kialakulása és fénykora


FEJEZETEK

A 19. század közepén a mérnöki tudományokat előre vivők – művelők és alkalmazók – két nagy intézmény, a selmecbányai Bányászati Akadémia és a pesti, illetve budai József Polytechnikum köré csoportosultak.

1867-ben, Hollán Ernő hadmérnök kezdeményezésére megalapították a Magyar Mérnök Egyesületet, amely 1871-ben Magyar Mérnök- és Építész Egyletté (MMÉE) alakult át. A szervezet közlönye, a műszaki tudományok speciális tárháza, 1867–1944 között összesen 1511 folyóiratfüzetben jelent meg.

Az MMÉE a kiegyezéstől eltelt hatvan évet a műszaki tudomány magyarországi fejlődését is nyomon követő, Technikai fejlődésünk története 1867–1927 (1928) c. kötetben tárgyalja.

A géptan művelőinek, a gépészmérnököknek rendszeres szakosított képzése a József Műegyetemen indult 1871-ben. Ennek emlékére a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) 1971-ben jubileumi évkönyvet adott ki (A Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának centenáriumi emlékkönyve. 1871–1971. 1971). A gépészmérnöki tudományokban nagy jártasságra szert tett alkotó, feltaláló, újító, rendszerező nagy magyar gépészek eleinte túlnyomórészt vagy a József Műegyetemen (ma: BME), vagy Selmecbányán szereztek képesítő levelet (diplomát). Kisebb részük külföldön tanult, főleg Zürichben vagy Bécsben.

1872-től 1895-ig a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián gépészeti szakképzés is volt. 1872-ben vált ki, Farbaky István (1837–1928) vezetésével, az Általános és Vasgyári Géptan Tanszék a Pöschl Ede irányította Bányagéptani, Hőgéptani és Építészeti Tanszékből.

Az 1870-es években Farbaky István, Schenek István kémikussal együttműködve, világítógáz-fejlesztő készüléket talált fel, amelyet külföldön is alkalmaztak. Az 1885-ben feltalált és róluk elnevezett villamos akkumulátorral beléptek a nagy feltalálók sorába. E munkájukat a Magyar Tudományos Akadémia Marczibányi-díjjal jutalmazta.

Farbakyt a tanszék élén 1892-ben Herrmann Emil követte.

A két Herrmann

Herrmann Emil (1840–1925) korának egyik nemzetközileg leginkább elismert és méltatott gépészeti kiválósága volt. A géptan mellett a mechanika és a szilárdságtan területén, a telített és túlhevített állapotú gőzök és gázok elméletében (termodinamikájában) végzett önálló kutatásokat és tett eredeti megállapításokat. Nevét könyvei, tanulmányai alapján kora legnagyobb gépészmérnökeivel (Franz Grashof, Julius Carl von Bach, Gustav Anton Zeuner és August Föppl) együtt emlegették. Tetmayer Lajos a következőket írta Herrmannról: „tehetségének szárnyai azokat a területeket érik el, melyekbe az isteni kegy csak kiváltságos szellemeket enged be”. Herrmann legfontosabb művei: Technikai mechanika. (1885); Szilárdságtan tekintettel a gépészet igényeire. (1894); Compendium der mechanischen Wärmetheorie.

Az Általános és Vasgyári Géptan Tanszék vezetését harmadikként Herrmann Emil fia, Herrmann Miksa (1868–1944) vette át.

Herrmann Miksa mindkét nagy műszaki főiskola tanára volt. Személye, gépészeti vonatkozásban, jelképesen összeköti e két intézményt. Terplán Zénó a Herrmann Miksa születésének 100. évfordulóján rendezett emlékkiállításon így emlékezett meg róla: „Mérnökgenerációkat nevelt a hazai bánya-, kohó- és gépipar számára. Előadásai lenyűgözően változatosak, szónoki felépítésűek voltak. Előadói tábláján a krétával rajzolt ábrák tökéletes arányaikkal {IV-184.} szinte működőképesnek tűntek. Tanári pályája alatt a Mechanika, Bányagéptan, Általános géptan, Vasgyári géptan, Gépelemek, Emelőgépek, illetve Alkalmazott mechanika elnevezésű tantárgyakat oktatta, mindegyiket önállóan felépítve, továbbfejlesztve, évről-évre mindig a legkorszerűbbet nyújtva hallgatóinak.”

Herrmann Miksa

Herrmann Miksa

Herrmann Miksa legnagyobb műve, a Gépelemek (1924), az első magyar nyelvű géptani tankönyv, alcímében jogosan viseli: bevezetés a gépek szerkezettanába, a mechanikai jelenségek különös figyelembe vételével. Szemléleti módja még ma is iránymutató, rendszerezésével világviszonylatban is kiemelkedő alkotás. Évtizedeken át használták. Herrmann szakirodalmi munkásságában a magyar gépészeti szaknyelv alapjait is lerakta. Komoly munkásságot fejtett ki a hazai energiahordozók (kőszén, földgáz, kőolaj) feltárásában.

A 19–20. század fordulóján, illetve a 20. század első évtizedeiben több kiváló magyar gépészmérnök működött, közülük Mechwart András (1834–1907), Haggenmacher Károly (1835–1921) és Bánki Donát (1859–1922) neve emelkedik ki.

A Ganz-gyár jelesebb gépészmérnökei

A svájci Ganz Ábrahám Magyarországon vállalt állást vasöntőként. 1844-ben önállósodott, saját öntödét nyitott Budán. Vállalkozása 1851-ben már országos hírű. 1853-ban szabadalmi oltalmat kapott vasúti mozdonyok és kocsik kerekeinek új gyártási módjára (és az egész monarchiára kiterjedő szállítási jogra). Másik gyártmánya a vasúti sínek és sínkeresztezések öntése.

Ganz Ábrahám

Ganz Ábrahám

A kis öntödéből a magyar gépipar egyik fellegvára, a gépészeti tudományok központi műhelye lett. Ez legfőbbképp a gyár nagy vezetőinek, Ganz Ábrahámnak (1814–1867), Mechwart Andrásnak, Cserháti Jenőnek (1855–1910), Kandó Kálmánnak (1869–1931) Jendrassik Györgynek (1898–1954) és kiváló mérnökeinek, Bánki Donátnak (1859–1922), Déri Miksának (1854–1938), Zipernowsky Károlynak (1853–1942) és Bláthy Ottó Titusznak (1860–1939) köszönhető.

1869-től 1899-ig a Ganz-gyár, de az egész magyar gépipar fénykorát Mechwart András irányítása alatt élte. Mechwart felismerte az elektrotechnika és a gázmotorok korszakos jelentőségét, hasznát. Mérnökként dolgozott ekkor a Ganz-gyárban Bánki Donát, Bláthy Ottó Titusz, Cserháti Jenő, Déri Miksa, Hoór Tempis Mór (1867–1944), Kandó Kálmán és Zipernowsky Károly.

A századfordulón a Ganz-gyár világcéggé vált. Mechwart volt az első gépészmérnök, aki hazánkban köztéri szobrot kapott (1913, Budapest). E szobor a II. világháborúban megsérült. 1964-ben új Mechwart-szobrot állítottak fel.

Mechwart legismertebb munkálatai a kéregöntésű sima és rovátkolt hengeres malmi hengerszék tökéletesítéséhez és gyártásához fűződnek.

„A Ganz-gyár 1874 és 1906 között 29 500 malmi hengerszéket gyártott és ebből 19 300 darabot európai és tengerentúli országokba exportált. A Mechwart hengerszék elterjedése és a magyar őrlési eljárás elsajátítása nyomán így jött létre a nagy malomipar a legtöbb országban!” – írta Latorcai János.

Mechwart-féle forgóeke

Mechwart-féle forgóeke

A magyar malomipar másik nagy egyénisége Haggenmacher Károly volt, aki a ma is nélkülözhetetlen malmi síkszitát találta fel.

Bánki Donát az egyik legsokoldalúbb magyar gépészmérnök volt. 1887-ben a Hollán-díj II. fokozatát kapta szabadalmazott szíjhajtásos dinamométer találmányáért, 1893-ban a Hollán-díj I. fokozatát A gázmotorok elmélete c. művéért, Cserháti-díjat (1916) és az MMÉE-aranyérmét (1917) az Energia-átalakulások folyadékokban. Bevezetés a hydrogépek, kompresszorok és aeroplánok gépszerkezettanába (1916, 1920) c. könyvéért. További művei: Zur Theorie der Wärmemotoren. (1898); Le moteur Diesel et les moteurs thermiques. {IV-185.} (1899). A gőzturbinák, a hidro-, az emelőgépek, a Mechwart-féle ekék stb. mind-mind foglalkoztatták.

Bánki Donát

Bánki Donát

Bánki-motor

Bánki-motor

1905-ben jelent meg A gőzturbinák szerkesztési alapelvei c. műve. Stodola Aurél a legnagyobb elismeréssel írt Bánki munkásságáról, mind a gőzturbinák Bánki-féle elméletét, mind a Bánki-vízturbinát nagyra értékelte. Az Új vízturbina c. tanulmányt a gyakorlat igazolta; a Bánki-vízturbina egyszerűsége és alkalmazkodó képessége révén gyorsan elterjedt. Bánki három találmányát (Bánki–Csonka-porlasztó, 1893; vízbefecskendezéses motor, 1894, 1898; vízturbina, 1917) a müncheni Deutsches Museum is kiállította.

Cserháti Jenő a magyar gépészmérnöki tudomány kissé elfeledett, de korának jelentős alakja. Számos gépészeti és közgazdasági tanulmányt írt. Foglalkozott a hegesztéssel, a gőzmozdonyok mozgó tömegeinek a felépítményre gyakorolt hatásával, a vonatok villamos világításával, mozdonykazán-robbanásokkal stb. Szellemes szerkezeteket épített mozdonycsapágyakra, mozdonykapcsoló-szerkezetekre, így tisztázta a kanyarbeli mozgások jellegét.

A műegyetemen a Gépelemek és a Lokomotívok tárgyat tanította. Korai halála megakadályozta abban, hogy gépelemek tankönyvet írjon. Fennmaradt egyik hallgatójának Cserháti előadásairól készített (376 oldal, 657 ábra) és sokszorosított jegyzete. Cserháti például már akkor részletesen tanította a golyóscsapágyakat. Kortársai szerint előadásaiban a gyakorlat és az elmélet összhangjával lebilincselte a hallgatókat.

Két cikluson keresztül az MMÉE alelnöke. A kulisszás kormányművek egyik sajátossága c. tudományos dolgozatát az MMÉE 1890-ben Hollán-díjjal jutalmazta. Cserháti halála után az MMÉE Cserháti-érmet és pályadíjat alapított, amelyet 1911–1941 között osztottak ki.

Beszédei, tanulmányai A magyar mérnök helyzete a közigazgatásban, gyárainkban és a társadalomban (1910) címmel könyv alakban is megjelentek.

Nagy hőenergetikus gépészeink

Fonó Albert (1881–1972) 27 találmányát szabadalmaztatta (angol és német szabadalommal is védve), amelyek közül csak egy társszerzős. Coventryben, a Daimler gépkocsi-szerkesztési osztályán szerzett ismeretei alapján megírt, első tudományos dolgozatát az MMÉE Hollán-díjjal jutalmazta. Legfontosabb találmányának, a torló-sugárhajtású (rakéta) repülőlövedék (1915) és a légsugármotor (1928) korszakos jelentőségét az akkori hadvezetés nem ismerte fel. Így a sugárhajtóműves első repülőgép nem Magyarországon készült el. A Löffler–Fonó-rendszerű gőzkazán 1923-ban kapott szabadalmat. A siklócsónakot (mai szóval a szárnyashajót) 1926-ban találta fel.

Akadémiai székfoglalóját 1954-ben, az acélipar hőenergia-gazdálkodásáról tartotta. Ebben a kohó fal- és szerelvényhűtésével, valamint a kohókoksz-megtakarítással foglalkozott.

Ezenkívül foglalkozott földgáztávvezeték, bányaaknatorony tervezésével, CO2 és CH4 keverékű földgáz hasznosításával, az energiaellátással, erőművi távvezeték tervezésével.

Heller László (1907–1980) mintegy 50 újítást, találmányt szabadalmazott. Az 1940-es évek elején ő tervezte az első magyar nagynyomású ipari hőerőművet, az Ajkai Timföldgyár mellett. Ekkor dolgozta ki azt a teljesen új eljárást, amely vízszegény helyeken erőművi vízhűtésre Heller-kondenzációt és léghűtést használ. Szabadalmai közül legismertebb az ún. Heller–Forgó-féle légkondenzációs (indirekt) hűtőrendszer (1943). A rendszeren belül Forgó László (1907–1985) nevéhez az apróbordás hőcserélő kötődik. A rendszer lényege az, hogy a gőzturbina fáradt gőzét keverő kondenzátorban csapatjuk le, amely mint kondenzvíz részben kazántápvízként szolgál, a másik rész a száraz {IV-186.} hűtőtorony alján elhelyezkedő apróbordás hőcserélőkbe kerül. A lehűtött hűtővizet a keverő kondenzátorba szivattyúzzák. (A gépcsoportban villamos motor, vízszivattyú és Pelton-turbina kapcsoltan együttműködik). A visontai külszíni fejtésű lignithasznosítására épült (Gagarin) hőerőműben a vízfelhasználás 75%-a megtakarítható a Heller-rendszer révén. 1999-ben Heller és Forgó szobra Budapesten, az Energiagazdálkodási Intézet (EGI) székházában található. Hellert és Forgót az MTA egyaránt akadémikussá választotta (1954, illetve 1985). Heller 1951-ben, Forgó 1952-ben kapott Kossuth-díjat.

Heller kis mérnökirodájából fejlődött ki a HŐTERV, majd az Energiagazdálkodási Intézet, mint nagy állami mérnökiroda, Hellerrel az élén. A Heller–Forgó-rendszert nagy amerikai, német, brit, belga, francia, japán, osztrák, szovjet vállalatok vették meg mint licencet. Heller 1951-ben megalapította a Hőenergetika Tanszéket, amelyet 1976-ig vezetett. A hazai energetika és energiaipar legátfogóbb tervező-koordináló mérnöke volt. Akadémiai székfoglalójában kétkomponensű közeg hőenergetikai alkalmazhatóságát illetve a két (külön) közegre kapcsolt kettős hőerőmű körfolyamatot mutatta be.

Heller munkáját tanítványai és munkatársai folytatták (Veres Gergely, Jászay Tamás, Bakay Árpád, Szűcs László).

Gépelemek

Fogaskerekek. A gépelemek híres oktatói közül Cserháti és Bánki működéséről már megemlékeztünk. Herrmann Miksa Selmecbánya után a budapesti műegyetemen volt hosszú időn át tanár, a Gépelemek Tanszéken. Utódja 1940–1968 között Vörös Imre (1903–1984). Vörös működésének középpontjában a fogaskerék-szerkesztés állt. Egy-, két-, illetve háromkötetes Gépelemek c. tankönyve 1950–1981 között több kiadást is megért. Vörösön kívül még Vidéky Emil (1879–1960) foglalkozott behatóan a fogaskerekek elméletével és gyártásával. Vidéky 1908-ban tette közzé hengeres fogaskerékpár-kapcsolódás felületi igénybevételre alapozó méretezését, 1933-ban saját Hungária-fogazásnak nevezett rendszerét.

A fogaskerék-szakértők közül az 1950-es években Szeniczei Lajos (1898–1960) és Botka Imre (1906–1974) gépészmérnök tűnt ki. Szeniczei elsősorban kúpkerekek és csigahajtások méretezésével foglalkozott. Botka Imre dolgozta ki a Ganz–Botka-rendszerű fogazási eljárást. Homlokfogaskerekek gyártását (1956) kidolgozó eljárása 18 országban kapott szabadalmi oltalmat.

Mechanizmusok elmélete. A gépelemek és a gépszerkezettan tudományának különleges fejezete a mechanizmusok elmélete, amelyet a BME-n először Búzás Lajos, majd Filemonné Kocsis Erzsébet, a Miskolci Egyetemen ifj. Sályi István oktatott. Magyarországon e tudományterület legnagyobb tudósa Terplán Zénó (1921–), aki 1949-től évtizedeken át vezette Miskolcon a Gépelemek Tanszéket. Terplán munkatársa, Lévai Imre a mechanizmusok elméletének kiváló művelője.

Tartályok és készülékek

A csövek, tartályok, vegyipari készülékek elméletével, méretezésével, szerkesztésével kapcsolatban elsősorban Reuss Endre (1900–1968) nevét kell megemlíteni (Prandtl–Reuss-egyenlet). Reuss és munkatársai (Szigeth László, Nowotny Cornel, Szántay Balázs) dolgozták ki a nagynyomású (vegyipari) tekercselt testek elméletét és méretezését.

Tartályokkal, csövekkel, karimákkal Szántay Balázs, Keresztes János, Varga László, Puskás Kázmér, Reuss Pál és Nagy András, műanyag szerszámok szerkesztésével Sors László foglalkozott. Az üvegszálerősítésű műanyag tartályok elméletét Varga László dolgozta ki.

Mindezek részletes taglalása a Fábry György szerkesztette Vegyipari gépészek kézikönyvében (1987) található, a Keresztes {IV-187.} János, Latorcai János és Varga László tollából származó fejezetekben.

Mechanikai technológia és technikai anyagvizsgálat

A századfordulón megjelent tan-, szak- és kézikönyvek a gyártási eljárásokat két fő csoportba sorolták: a mechanikai és a kémiai technológia csoportjába.

A fémek, fák megmunkálását, az alakadó műveleteket, a hengerlést, a forgácsolást, az öntést, a préselést, kovácsolást stb. a mechanikai technológia témakörébe sorolták. Idekerültek a szálas és rostos anyagok, így a fonás és a szövés, sőt a malomipar is, mint a búza malmi megmunkálása. A műegyetemen sokáig önálló tárgyként szerepelt az Aprítás és fajtázás, ahol nemcsak a szemes termények (búza, rozs, rizs, kukorica), de a kőszenek, ércek, ásványi anyagok megmunkálása is szerepelt.

A mechanikai és a kémiai technológia között nem lehet éles határt húzni. A határterület a gumi-, a cement- és a papíripar. A bőrgyártás inkább a kémiai technológiához, a cipőgyártás a mechanikai technológiához, a műanyagok előállítása a kémiai technológiához sorolható.

Ugyanígy nehezen elválasztható a szerkezeti és az építőanyagok vizsgálata is. A húzó-, hajlító-, szakító-, koptató-, törési vizsgálatok a mechanikai technológia szorosan vett fontos tartozékai. A kémiai anyagvizsgálatok hihetetlenül széles skálája a régi vegyelemzésektől (kémlészettől) kezdve a fizikai, illetve a fizikai-kémiai műszeres vizsgálatokig (spektroszkópia, magmágneses rezonancia stb.), rendkívüli mértékben bővítették az anyagról nyerhető ismereteinket.

A műegyetemen a Mechanikai Technológia Tanszék (intézet) legnagyobb hírű meghatározó jelentőségű professzora Rejtő Sándor (1853–1928) volt. Rejtő 1889–1924 között vezette a tanszéket. Rejtő (és utódai, Misángyi Vilmos, majd Gillemot László) irányításával a tanszék kutatási tudományterülete a fémek, a textilanyagok, a fa, a bőr, a papír feldolgozása, valamint a malomipar.

Rejtő Sándor

Rejtő Sándor

1948-ban alakult meg a BME-n a Textiltechnológia Tanszék, 1951-ben a Gépgyártástechnológia Tanszék. Miskolcon a Mechanikai Technológia Tanszéket Zorkóczy Béla professzor alapította. Ugyanitt Gépgyártástechnológia, majd Szerszámgépek Tanszék is létrejött. E tanszékeken Kordos József, Bálint Lajos és Tajnafői József munkássága említendő.

A szilárdságtani vizsgálatok a szerkezeti és építőanyagok tönkremenetelét, illetve annak határait próbálják mérni és számszerűsíteni. Az aprítás az anyag (kő, kőszén, érc, búza) törése, zúzása, őrlése, vagyis méretcsökkentése. Az aprítás- és töréselmélet nemzetközi hírű, első kutatója Selmecbányán Schittko József és Rittinger Péter volt. Rittinger elméleti eredményeit 1867-ben tette közzé (németül). A Rittinger-elmélet mind a mai napig általánosan elismert. Az aprítás és fajtázás területén Finkey József, Tarján Gusztáv, Beke Béla és Pethő Szilveszter ért el jelentős eredményeket.

A műszaki anyagvizsgálat első nagy alakja Tetmajer Lajos (1850–1905). Több találmánya közül legjelentősebb a Tetmajer-szita és a Tetmajer-sajtó. Nevét leginkább a hosszú nyomott rudak kihajlását leíró egyenletek őrzik. 1895-ben megalapította az Anyagvizsgálók Nemzetközi Szövetségét (1901-ben Budapesten üléseztek). 1995-ben, a szövetség 100 éves évfordulóján, négy városban rendeztek Tetmajer-emlékülést (Zürich, Bécs, Varsó és Miskolc).

A magyarországi mechanikai technológia és anyagvizsgálat (hőskorának) neves alakja Nagy Dezső, Rejtő Sándor, Dischka Győző, Borbély Lajos, Bartel János, Bresztovszky Béla, Veér Tibor, Czakó Adolf, Gállik István, Pattantyús-Ábrahám Imre, Cotel Ernő, Török Tibor, Vasváry Nagy Ferenc, Verő József, Zorkóczy Béla.

1924-ben jött létre Budapesten a Technológia és Anyagvizsgáló Intézet, az 1883-ban alapított Technológiai Iparmúzeum és az {IV-190.} 1911-ben létesített Ipari Kísérleti és Anyagvizsgáló Intézet összevonásával.

Hidro- és áramlástani gépek

A magyar vízgépészeti tudomány iskolateremtő mestere Bánki Donát. Találmányai, a porlasztó (karburátor), a Bánki-féle kettős átömlésű vízturbina, könyvei és tanulmányai, valamint a műegyetem hydrogépészeti (vízgépek) laboratóriumának megteremtése, oktató munkája mind ezt igazolják. Tanszékét Pattantyús-Ábrahám Géza (1891–1956) örökölte, aki a gépészmérnöki tudományok majd minden ágában jeleskedett. Mint magánmérnök felvonókat, emelőgépeket, villamos berendezéseket tervezett. Dugattyús szivattyúk légüst-méretezésével, mamutszivattyúkkal, vízemelő kossal foglalkozott. Általános géptant, Vízgépeket, Emelőgépeket tanított a műegyetemen. Legmaradandóbb alkotásai szak- és tankönyvei. A híres, kétkötetes Gépészeti zsebkönyv (1937), valamint a Gyakorlati áramlástan (1937, 1951, 1959) szerkesztője, az 1944–1983 között 14 kiadást megért Gépek üzemtana szerzője. Hosszú időn át a Technika, illetve a Magyar Technika c. folyóirat főszerkesztője.

Pattantyús Ábrahám Géza

Pattantyús Ábrahám Géza

Pattantyús-Ábrahám Géza és fivére, Pattantyús-Ábrahám Imre kohómérnök a magyar általános géptani tudomány legfényesebb csillagai.

Pattantyús-Ábrahám Géza az MTA átszervezése következtében két ízben lett levelező tag. Székfoglalói: Csillapított lengések energetikai jellemzői. (1945), Anyagszállítás légáramban (1953). Pattantyús-Ábrahám egyik legkiválóbb tanítványa veje, Gruber József (1915–1972). Tudományos munkásságának fő része az áramlástechnikai gépek szárnyrácsain történő áramlás vizsgálata. Gruber elméletileg kiválóan felkészült, nagy kísérletező volt. Ő alkalmazta elsőként a szingularitások módszerét a forgó szárnyrácsok számítására. 1950–1972 között a BME Áramlástan Tanszék vezetője. Fő műve a Blahó Miklóssal együtt írt Folyadékok mechanikája (1. kiadás 1952, 9. kiadás 1981) c. tankönyve. Számos tanítványa és munkatársa közül Őry Huba gépészmérnök emelkedik ki.

Gruber József

Gruber József

Sopronban a vízgépeket hosszú időn át Kövesi Antal oktatta. Hidraulikaés gyakorlati példák gyűjteménye (1948) címen szakkönyvet írt. A selmecbányai, illetve a soproni II. Géptani, valamint a Bányagéptani Tanszék vezetője 1913–1952 között Tettamanti Jenő gépészmérnök (1883–1959). Tettamanti különösen az aknaszállító gépekkel, szivattyúkkal, a bányavíz-mentesítő és kompresszortelepekkel, valamint energiagazdálkodással foglalkozott.

Tettamanti Jenő

Tettamanti Jenő

A miskolci egyetemen Lancsarics Alajos, Czibere Tibor és Nyíri András adta elő a Vízgépészet és az Áramlástechnika tárgyat.

Hőtechnika, kalorikus gépészet

Láng László (1837–1914) 1868-tól bérelt műhelyben vállalt javításokat, kisgépeket gyártott, majd gőzgépeket fejlesztett ki. Egyik gőzgépe az 1873. évi bécsi világkiállításon díjat nyert, ezért gőzgépgyártásra gyárat alapított Budapesten. A saját fejlesztés mellett megvette a haladást jelentő találmányok gyártási jogát, így mindig a nemzetközi élvonalhoz tartozó gőzgépkonstrukciókat gyártottak. Malomipari gépek, cementipari berendezések és kazánok gyártásával is foglalkozott. Fia, ifj. Láng László (1873–1960) szorgalmazta a termékszerkezet-bővítést, az ellennyomásos gőzturbinák és dízelmotorok gyártását. A Láng Gépgyár 1911-ben részvénytársasággá alakult.

A gőzturbinák hazai gyártásában a legnagyobb szerepet évtizedeken keresztül a Láng Gépgyár játszotta.

A II. világháború után Pohlinger László gőzturbina-szerkesztői, valamint Száday Rezső gőzturbina-szabályozási és műegyetemi oktatói munkája érdemel kiemelést.

A hővezetés elméletét Borbély Samu kutatta. A hővezetés villamos ipari és különleges {IV-191.} (egyéb ipari) problémáival Imre László foglalkozott (Villamos gépek és eszközök melegedése és hűtése. 1982). Imre volt a főszerkesztője a Szárítási kézikönyvnek (1974). Az 1990-es években a napenergia-hasznosítást szorgalmazta. A megújuló energiák egyik hazai apostola.

A szárítással – mint a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és számos más műszaki terület fő eljárásával – több tanszék és intézet foglalkozik. Úttörő munkásságot fejtett ki e területen Vajda Ödön (Szárító készülékek számítása. 1944).

Vajda Ödön

Vajda Ödön

A gőzkazánok és tüzelőberendezések területén Szikla Géza és Rozinek Artúr gépészmérnök tevékenysége jelentősebb, így például a Szikla-féle oxigénmentes kazántápláló-rendszer, valamint a Szikla–Rozinek-féle lebegtető gázosításban lejátszódó folyamatok taglalása.

Oplatka György gépészmérnök az energiagazdálkodás terén végzett jelentős munkát. Energiagazdálkodás az élelmiszeriparban (1954) c. szerkesztett munkája sokáig használt kézikönyv volt. A cukorgyári J extrakciós diffúzőr feltalálója. Gyarmathy György a gőzturbinák elismert szakértője (Zürich).

Hűtőgépészet

Az emberiség hűtési célokra sokáig csak a hideg víz, a természetes vízjég és a hó hűtőhatását tudta használni. Röck István 1894-ben kompresszoros ammóniás hűtőgépet kezdett gyártani (az Esslingeni Gépgyárral közösen). Az 1896. évi millenniumi kiállításon a Röck és az Esslingeni Gépgyár 6 tonna kapacitású műjéggyárat mutatott be. Hazánkban a nagyipari hűtőgépgyártás a II. világháború utáni államosításig a Röck- és a Ganz-gyár kezében volt.

1906-ban kezdte meg működését a budapesti Tóth Kálmán utcai első magyar hűtőház (3000 tonnás kapacitásával Európa legnagyobb hűtőháza volt). 1926-ban budapesti, városligeti műjégpálya Európa legnagyobb ilyen létesítménye. A közhűtőház-hálózat 1950-től épült ki (Kecskemét, Szeged, Debrecen, Győr, Kaposvár, Miskolc).

A hűtőberendezések fejlesztésében kiemelt szerepet játszott a Ganz-gyár és Egyiptom között az 1930-as években létrejött szerződés: az Egyiptom részére szállított vasúti motorkocsikat klímahűtő-berendezésekkel szállították. A Ganz-gyár kollektívája (gépszerkesztők: Hollerung Gábor, Oláh Rezső, Pfeifer István, Prónai Jenő, Rajos Dezső, Szabó Ferenc, Knoll István) tervezte és kivitelezte a freon hűtőközeges, 3 hengeres, 20 kW-os kompresszorokat, légkondenzátorral, elpárologtatóval együtt. A gépet hőszivattyús üzemre is át lehetett kapcsolni.

A Drabek Ferenc Gépgyárban Váhl László és Sződy Ferenc tűnt ki a hűtőgépek fejlesztése terén. Sződy Ferenc kompresszort és toronykondenzátort konstruált.

A hűtőházak és egyéb hűtőtechnikai berendezések területén Hoffer Tivadar, Hollik István, Kiss Sándor, Csury István és Villányi József gépész neve említhető.

Az EGI-ben hűtőgépet Heller László, Faragó Gyula és Kalmár István tervezett. A Heller–Faragó-féle abszorpciós hűtőgép különlegessége a gőzsugárszivattyú beépítése.

A hűtőgépek oktatásában a BME Komondy Zoltán vezette tanszéke járt az élen, munkatársai Halász László, Láng Lajos, Jakab Zoltán.

Említést érdemel Szilárd Leó hűtőgépészeti munkássága. Einsteinnel együtt két hűtőgép-találmányra kapott szabadalmat. Az ammónia-bután közeges abszorpciós hűtőgépét az Elektrolux vette meg. A különleges, folyékony-fémes hűtőgép kidolgozásában Szilárd Leó mellett Korodi Albert vett részt.

Vákuumhűtéssel Várszegi Tibor foglalkozik.

Autodidakta gépészfeltalálók

Egyoldalú képet kapnánk a műszaki alkotókról, ha nem említenénk néhány autodidakta vagy amatőr szakembert.

{IV-192.} Frommer Rudolf (1868–1936) felsőkereskedelmi iskolát végzett. Számos fegyver-találmányára kapott több országban szabadalmat (pl. Frommer-pisztoly). Egyik ágyú-szabadalmát a svéd hadsereg vette meg. Kiváló konstruktőr volt.

Pállya Celesztin (1864–1948) festőművész, mesterhegedű-készítő, igazi ezermesterként hajócsavarokkal is foglalkozott. A német hadsereg által rendszeresített hajócsavaroknál jobb hajócsavarjával a folyami kipróbálás az ő zsenialitását igazolta.

Bíró László József festőművész, újságíró (1899–1986) találta fel a golyóstollat. Automata sebességváltója szabadalmát a General Motors vette meg. Mintegy 100 találmányára kapott szabadalmat. 1939-től, az argentin köztársasági elnök meghívására, Argentínában élt. Argentína legnagyobb feltalálójának ismerte el Bírót, születésnapja (szeptember 29.) az argentin feltalálók napja.