{905.} ANDRÁSSY LAJOS (1928)

Andrássy Lajos (1928) költőportréját – mint Portrénk így épül című versében írta – "formálják ... lassacskán, ím, az évek", s valóban lassan, nehezen érő lírikus, aki mégis büszkén mondhatta magáról:

Tűztáncosokból, mint költő, talán, ha kimaradtam:
kamasz-lárvából mára – látjátok – kiszakadtam.

E "kiszakadás" már Nem-múló nyugtalanság (1969) című kötetében is néhány harmonikus, szép vers szülője volt, elkötelezett szenvedéllyel, olykor azonban prózaivá sekélyesedő képekben tett hitet az alkotó ember ügye mellett. Kiegyensúlyozódó világrendje Levél a pókhálóban (1972) című kötetében kuszább, nyugtalanabb lett. A jelent "fél-alvó szívvel" éli át, de a jövőt most is "fényberajzó"-nak látja. Most is érzi szívében a forradalom lelkesítő melegét, de mintha otthontalanságának, elbizonytalanodásának érzése volna erősebb. Költészetének, szemléletének e fájdalmasan megélt válságát fejezi ki a Korai szürkehályog:

Minden, mi biztatott még: ködbe hullt,
szememre hályog, szívemre kétely ült.
Nem ezt reméltem! Kutatom titkok útját:
a Napba néztem – hát nem könyörült.