TÓTH BÁLINT (1929)
Tóth Bálint (1929) nemzedéktársaihoz képest viszonylag megkésve jelentkezett: negyven éves volt, amikor első verseskönyvét közreadta. A Nehéz örökség (1969) című kötet jórésze a dunántúli tájköltészet hagyományát követi: a táj nyugalmát szembeállítva a személyiség zaklatott közérzetével, míves versekben jeleníti meg a természetet. Hagyományosan megépített formák szabnak mértéket és határt a lázas indulatoknak; a tiszta képek és az arányosan szerkesztett versmondatok mögött keserű, önmarcangoló szenvedélyek parázslanak. Tóth Bálint átélte a történelmi lét nagy válságait és ellentmondásait, az emberiség és a magyarság múltján, sorsán töprengve vívódó víziókig jutott. A kötet legnagyobb gondolati erejű kompozíciójában, a Krisztinavárosi körmenetben történelmünk forradalmaival, honvédő harcaival vet számot: "itt az ideje számonkérni, / ötszáz év óta merre ment / ez a fejetlen-csonka-ország / s vezér nélküli regiment?" A történelmi freskó-sorozat éppen nem szűkölködik sötét tragédiákban, a költő végül mégis a cselekvő erkölcs és a közösségi felelősség jegyében foglalja össze mondandóját: "Merni s tenni. Mert sem keresztfa, / sem tűztrón, ha nem moccanunk, / nem válthat meg se pénz, se fegyver, / csak mi magunk, csak mi magunk." Második, Hetedik évad című kötete (1975) szintén történelmi élményektől súlyos. Szorongásait apokaliptikus látomásokba foglalja. Számára a magyar költői hagyomány az örökös történelmi kudarcsorozatban örök kapaszkodót jelent: Balassi Bálint, a kuruc költészet, Vörösmarty Mihály, Babits Mihály és Radnóti Miklós szellemi öröksége küzdelemre és helytállásra buzdít. A szerelem, Tóth Bálint verseinek másik nagy témaköre, mint azt a "Vakító partraszállás" című ciklusa tanúsítja, mindig új mámorral tölti el, szenvedni tanítja, s ha szól róla, egyszersmind érzelmeinek extenzív gazdagságát vetíti elénk. A kötet címadó verse, a Hetedik évad rendkívüli tudatossággal és művészi fegyelemmel megalkotott kompozíció. Nosztalgikus idillel indul és apokaliptikus vízióval fejeződik be. Szemléleti és stílusegységét a számvetés ereje teremti meg; szürrealisztikus képtechnikája, merész társításai egyetlen, a morális erő egyöntetűségével ható szerkezetbe tömörülnek. Az álmok szabadon áradó képvilágát, a belső izzást szabatosan váltogatott négyes és ötödfeles jambusok, valamint zeneileg megmunkált ölelkező rímek kényszerítik kristályos rendbe.