Pap Károlyné (1897–1979)

Pap Károlynéra a húszas években figyelt fel Mikes Lajos. Első kísérletei után azonban férje szolgálata kedvéért felhagyott a rendszeres írással, s csak élete őszén tért vissza újra az irodalomba. A Bűnbánat (1962) című novelláskötetének alapélménye férjéhez, Pap Károlyhoz fűződő szerelme. Szenvedélyek, keserűségek, álmok és vágyak torlódnak egymásra elbeszéléseiben, amelyeket mindvégig igen erős lírai töltés és az emlékezés gesztusa jellemez. Talán épp e sokféleség a magyarázata, hogy novelláinak főalakja nem elég plasztikus: néhol szinte a valóság fölé magasodik, máskor viszont a feltoluló szenvedélyek maguk alá temetik. Annál érzékletesebben, hitelesebben ábrázolja az írónő a mellékalakokat. Leghitelesebbek azok az elbeszélései, amelyekben az emlékezés bánatát feloldja a személyesség varázsa. Novelláiban hol tettenérhetően, hol csak jelképesen, de mindig jelen van maga az írónő, ha másképp nem, hát egy levélrészlet erejéig, amely alkalmas arra, hogy a történetet berekessze. A szüntelen jelenlét ugyan olykor meglazítja a szerkezetet, az emlékek parttalan áradása pedig elmossa a jellemek és a cselekmény kontúrjait. A Bűnbánat azonban esetleges gyengeségeivel is figyelemreméltó "indulás" volt, annak bizonysága, hogy Pap Károlynénak különleges érzéke van az élet morális kérdései iránt. Ezt igazolta a Lemerülés (1963) három elbeszélése is, amely a bűn és bűnhődés problematikájával viaskodik, s igyekszik társadalmi motívumaikat is felfejteni.

A múltat idézi Hallgatódzók (1964) című kötete is, melynek elbeszéléseiben az írónő folytatja már megkezdett monológját. Arcok, gesztusok villannak fel a régi időkből, sokszor finom lélektani elemzések tükrében, árnyalt részletrajz kíséretében. A novellák központi alakja itt is Pap Károly, fő kérdése pedig a kettejüket összefűző érzelmi kapcsolat. "Azok közül való – írja Pap Károlynéról adott találó {352.} jellemzésében Szabó Ede –, akik holtig a közvetlen élményeiket írják, s ha világuk nem nő is túl a múlt emlékein ..., elmélyült emlékezéseikből – ha el tudják kerülni az érzelmességet s mondanivalójukat gondos, művészi formába öntik – értékes, jó művek fakadhatnak."