36. FÖLDI JÁNOS (1755–1801)


FEJEZETEK

Kora egyik legkülönb polihisztora. Pályája céltudatos élettervet sejtet. Szükségszerű sorrendben követik egymást a feladatok, amelyeket maga elé tűz és a történelmi helyzet lehetősége s a maga nem csillogó, de igen megbízható tehetsége szerint sorra megold.

E sorrendet a nemzeti művelődés belső logikája diktálja. Nem írt le egyetlen mondatot, amelyet ne az sugallna. Ha verseiben itt-ott könnyed vagy akár léha hangot próbálgat, a nemzet csinosodása lebeg szeme előtt, a magyar nyelv és stílus lehetőségeit kémleli. Higgadt, okos, gyakorlatias, puritán, a haza előbbrevitelén fáradhatatlanul szorgoskodó. A citoyen-erények egyik korai magyar megtestesítője. Csokonai teljes joggal adta neki, elismert mesterének, a "tiszta polgár" rangját.

Nemesi eredetű kézműves-polgár – szűrszabó mester – családjából született Nagyszalontán, 1755-ben. Három és fél éves korában teljes árvaságra jutott. Vargainasnak adták, majd mint szolgadiák a nagyszalontai iskolában, 1773-tól 1781-ig pedig a debreceni kollégiumban tanult. (Tanárai közt volt Hatvani István is.) Közben egy évig Bárándon tanított. Három évi kiskunhalasi rektorkodás után a pesti egyetemen orvosdoktori diplomát szerzett (1784–1788), majd Szatmáron kapott gyatrán fizetett orvosi állást. A következő évben feleségül vette a nagytekintélyű debreceni orvos, Weszprémi István leányát, a szép Juliskát. Felesége cifrálkodása, csapodársága megmérgezte életét. "Soha meg ne házasodj, ha dolgozni akarsz" – írja Kazinczynak már egy évvel esküvője után. Három gyermekük született, az egyiket polgári érzületére jellemző módon mészárosinasnak adta. 1791-től kezdve a hajdúkerület főorvosi állását töltötte be Hajdúhadházon. Fiatalon, 1801-ben halt meg tüdőbajban, miután legkedvesebb fiát, néhány nappal előbb, eltemette.

Pesti medikus korában kapcsolódott be a főváros kibontakozó irodalmi életébe. Személyes ismeretségbe került Batsányival, Berzeviczy Gergellyel, barátságot kötött Horváth Ádámmal, s miután a színházban összeismerkedett Ráday Gedeonnal, bejáratos lett péceli kastélyába. Az ő közvetítésével került {210.} a Magyar Museumhoz korrektornak. E szerény munkakört irodalom- és kultúra-szervező tevékenységre igyekezett felhasználni. Még idős mesterét, a halogatásra, pepecselésre hajlamos Rádayt is serkentgeti "öszveszedett jegyzéseinek elvégzésére". Kritikus természet, nem minden pedantéria nélkül: "kemény rostáját" Csokonai, "zordon ízlését", iskolamesteri tónusát Kölcsey említi. Véleményét még Kazinczyval is, akit pedig végtelenül tisztel, kertelés nélkül közli. Hozzá intézett leveleiben szinte semmi másról nem esik szó, mint a helyesírás, grammatika, verstan, itt-ott a fordításelmélet és az irodalomszervezés kérdéseiről. Földit az irodalomból leginkább a nyelvi-technikai elemek érdekelték, mint a nemzeti művelődés alapvetése.

Szatmárra kerülve, ahol könyvekhez is alig jut, elszakadt az eleven irodalmi élettől. Aggódó figyelemmel kíséri innen is a literatúra táborainak szerveződését, főképpen az Orpheus sorsát, s annyira elárasztja Kazinczyt a folyóirat elnevezésére, szerkesztésére, terjesztésére vonatkozó gyakorlati tanácsokkal, hogy az már féltékennyé válik. Elszigeteltsége miatt Földi már nem hathat többé közvetlenül az irodalom folyamatára, közvetett hatása a nyelvészet, a nyelvújítás és a magyar verselés terén mégis számottevő.

"Jövendőbeli haszonra" már korán elkezdi a nyelvi adatok rendszeres gyűjtését. Amikor a prozódiai harc közben egyre érezhetőbbé vált egy mércéül használható magyar grammatikai mű hiánya, s a Hadi és más nevezetes történetek című újság 1789-ben pályázatot írt ki magyar "nyelvtanító könyvre", Földi munkához látott, s egy félév alatt megírta nyelvtanát. A bíráló bizottság (Domokos Lajos, Debrecen főbírája, Szikszay György és Benedek Mihály debreceni lelkipásztorok s talán Hunyadi Ferenc református püspök) Földi művét ítélte a legjobbnak, de a díjat megosztotta; a pályaművekből kompilációt készített, és 1795-ben Magyar Grammatika címmel kiadta. Ez az ún. Debreceni grammatika évtizedekig a nyelvújítás híveinek botrányköve. A nyelvújítás kérdésében a konzervativizmus felé hajlik ugyan, de nem szélsőségesen ortológus.

Kazinczy, aki a Debreceni Grammatikát, "ezt a nyomorult munkát" fáradhatatlanul ócsárolta, Földi nyelvkönyvéről jó véleménnyel volt. Pedig a kompiláció nagy mértékben támaszkodott Földi munkájára, anyagának legértékesebb részét abból merítette, de dogmává merevítette azt, amit Földi "csak tanácslásképpen javasolt, mert – mint előszavából kiderül – világosan látta, hogy a nyelv pallérozása a vélemények kiegyenlítődését követeli.

Munkája az első rendszeres magyar nyelvtan, amely szakít a korábbi nyelvtanok (Sylvester, Szenci Molnár, Gelei Katona, Tsétsi Imre) latinos grammatikai szemléletével és nyelvünket "önnön természetében" vizsgálja s írja le. Kissé nehézkes, de világos és pontos fogalmazása, nem ritkán ma is helytálló meghatározásai, talpraesett magyar műszavai, ha a maga korában megjelenik, alkalmassá tették volna arra, hogy jótékonyan hozzájáruljon az egységes irodalmi nyelv kialakulásához.

A nyelvújítás kérdésében azt az elvet hirdeti, amely szükségesnek véli, sőt sürgeti az újítást, de forrásának csak az analógiát, a népnyelvet és a régiséget ismeri el, s kárhoztatja a nyelv természetétől idegen szóalkotásokat. Ezt az álláspontot követi s viszi diadalra költői gyakorlatában Csokonai.

Földi, grammatikája befejező részét alkotó verstanában (A versírásról, 1790) ugyancsak Csokonai előtt jár. A Magyar Muzsában már 1787-ben {211.} névtelenül megjelent egy verstani értekezése, amely Péczeli Józsefnek és Horváth Ádámnak a leoninusról és a bokorrímes versről folytatott vitájához kapcsolódott, figyelemreméltó verstani gondolatokkal. Elsőnek eredezteti nálunk a költészetet a zenéből. A barbár eredetű rímes verselésnél magasabbrendűnek tartja a metrumosat, mivel ez a természet ritmusainak utánzásából keletkezett. Mindamellett a változatosság érdekében, s mert nyelvünk alkalmas rá, mindkét verselési rendszer használatát javasolja. Észreveszi, hogy az időmértékes vers nagyobb nyelvi tömörséget kíván és tesz lehetővé, s megvan az az előnye a hagyományos magyar verseléssel szemben, hogy a rím nem sejtetheti és kötheti meg előre a következő sorok tartalmát. A tanulmány legértékesebb része a "kétszeres" versekről szól. Nyomtatásban ez a legkorábbi elméleti fejtegetése a költészetünket megújító rímes-időmértékes verselésnek. Földi a leoninusból indul ki, amelyet ekkor még teljes értékű formának tart; a leoninus adhatta neki a gondolatot, hogy nemcsak a disztichont, hanem más mértékes formákat is össze lehet kapcsolni a rímmel. Már Halason, 1781-ben írt rímes anapesztusokat (Halotti vers egy gyenge szülött temetésére), amikor még nem tudott Ráday Gedeon próbálkozásairól.

A versírásról szóló munkájában ugyanezeket a nézeteket fejti ki rendszeresen. Csak a leoninusról változott meg a véleménye: most már ő is "korcsosítás"-nak bélyegzi. A bevezető fejezetben világosan kimondja a tartalom primátusának elvét, s rámutat a forma eszközjellegére. Legbővebben a "hangmértékes" verselést tárgyalja. Vizsgálja történetét, keresi hazai hagyományait. Ő ad először – igen találó – magyar nevet a verslábak fajtáinak (szökő: jambus: perge: trocheus; doboló: anapaestus stb.) s igen alaposan taglalja a lábak variálásából keletkező sor-fajtákat: csaknem százat ismertet. Ellenzi a görög–római prozódia szolgai követését, e tekintetben is a nyelv természetéhez való igazodást hirdeti (a fejlődés őt igazolta); Rájnissal, Baróti Szabóval, Kazinczyval szemben megengedhetetlennek tartja a h elizióját. A "végezetes" versekről szóló fejezetekben elsőnek foglalkozik rendszeresen a rím elméletével, fajtáival, követelményeivel. Csokonai változatlanul, legfeljebb egy kissé továbbfinomítva vette át verstanába s alkalmazta a gyakorlatban mestere idevágó nézeteit. Ugyancsak Földi az első, aki megsejtette a hangsúlyos magyar verselés ritmus-képző elvét. Terminológiájában a "megszakasztás" az ütem fogalmának kezdetleges megközelítése. A befejező rész műfaj-elmélet, amelynek példatárából kis magyar költészet-történet kerekedik ki. A múlt irodalmából (nyilván Ráday hatására) legmagasabbra a Szigeti veszedelmet értékeli. Függelékül és példatárul csaknem kétezer verses formájú példabeszédet és közmondást közöl. E gyűjtése a magyar folklór szempontjából is érték.

Egyes nyilatkozataiból úgy tetszik, Földiben poétai becsvágy is élt. Kisszámú fennmaradt eredeti költeménye nem vall igazi költői tehetségre. Tárgyilagos természetével, hűvös temperamentumával, amelynek Horváth Ádám szerint "több só és olaj kellene", nem költőnek született. Még ott is, ahol verse élményből fakad (Enyim Juliska, Egy kevély széphez, Idegen szépség), száraz és prózai marad, nem kerekedik a költői közhelyek fölé. Csupán Az én sirhalmom emelkedik ki bensőségesebb hangjával; indulata megéreztet valamit élete tragédiájából. Néha frissebb, népi zamatú fordulatok enyhítik a szürkeséget, annak a tájnyelvnek a beszűrődései, amelyet Földi beszélt. Közéleti {212.} lírájában nem tudott ellenállni a terjengősség csábításának, krónikás, felsoroló modort követett és jobbára laza kapcsolatban álló mozaikokból építette fel versei szerkezetét. Verses hagyatékának értéke a formák igen pontos kezelése és nagy változatossága (Horváth Ádámot meg is rója, amiért "mindig azon egy versnemét nyaggatná"). Ezzel Csokonai számára töri az utat. A "kétszeres" verselés tisztaságában, Csokonait, Verseghyt és Fazekast kivéve, nincs, aki korában megelőzné.

Versei némi bepillantást engednek világnézetébe. Fő motívuma a nemzeti művelődés, a nemzeti nyelv áhítatos szolgálata. A felvilágosodás eszméi csak ebben a magyar viszonyokra alkalmazott formában élnek nála, a nagy felvilágosodott filozófusok gondolatainak hatása nem érzik. A Habsburgokhoz lojális: nemcsak a türelmi rendeletet kiadó, hanem a belgiumi felkelést leverni készülő II. Józsefet, sőt Mária Teréziát is ünnepli. Eszmevilága átmeneti jellegére mutat, hogy egyik versében (1787) haladó természettudós létére, még ha talán csak stílus-ékítményként is, kedvező asztrológiai jelekre hivatkozik.

Verseinél jóval számosabbak műfordításai. Fordított – többek között – Horatius, Catullus verseiből, Anakreon dalaiból, egy kis részletet a Hamletből, s fordított a bibliából is. Magyar nyelvre ültette át Reland Adorján tizenhárom elégiából álló érzelmes Galateáját. Valóban költői átültetéseket nem adhatott, de kitünő formaérzékével itt-ott föl tudta villantani eredetije szépségeit. Kazinczy szabad fordítási elvei ellenében a szoros fordítást védi és gyakorolja, de balgaságnak bélyegzi a szóról szóra fordítást is. Teljes formahűséget követel. Ezek az elvei egybevágnak a magyar műfordítás később általánosan elfogadott, ma is érvényes fő szabályaival.

Egyik tanítványának emlékezése szerint már bárándi rektor korában küzdött a boszorkány-hit ellen, a szabad ég alatt a növényekről, esténként a csillagokról magyarázott. 1790-ben megírja Rövid kritika és rajzolat a magyar Fűvésztudományról című könyvét, a modern magyar nyelvű botanika alapvetését. Azokat az elveket dolgozza ki benne, amelyek alapján a magyar növénynevek addigi káoszában rendet lehet teremteni, Linné rendszere szerint minden növényt nemi és faji névvel ellátni. Hangsúlyozza a régi és népi növénynevek gyűjtésének fontosságát (csaknem háromszáz szónyi saját gyűjtését közre is adja), de felvilágosodott szellemben figyelmeztet a babonás, a vallási képzeteket idéző nevek kirostálására. Sürgeti új növénynevek alkotását szóösszetétel, analógia vagy fordítás útján. Földi elveihez szorosan ragaszkodva alkották meg Diószegi és Fazekas a Magyar Fűvészkönyvet.

A Rövid kritika előkészület volt a teljes magyar nyelvű természetrajz megírásához. Ennek azonban csak első részével, az állattannal készült el Földi (Az állatok országa, 1801). Magyarországon a természettudományok között épp a zoológia volt a leginkább elhanyagolt állapotban; magyar nyelvű tudományos természetrajzot csak Gáti István írt (1795), kis terjedelemben. Földi munkája tehát az első tudományos, rendszeres magyar nyelvű zoológia s nagyobbszabású természetrajzi mű. Egészében nem eredeti alkotás, mert eléggé szorosan követi J. F. Blumenbach természetrajzi kézikönyvét, de más külföldi forrásokat is értékesít s a hazai állatfajok ismertetésében saját megfigyeléseire, sőt felfedezéseire is támaszkodik. Fő érdeme a magyar állattan szaknyelvének és a magyar állatnevek teljes rendszerének megalkotása.

{213.} Nem lebecsülendő az a világnézeti hatás, amelyet ez a hosszú ideig hézagpótló könyv olvasóira gyakorolhatott. Deizmusa, ha helyenként a teleologikus felfogás maradványaival is, biológiai vitalizmusa, az állatvilág körül különösen sűrűn burjánzó babonákat oszlató buzgósága, valamint az, hogy az ember fizikai lényét a fauna részeként tárgyalja, hatékonyan járult hozzá a hagyományos bibliai természetszemlélet szétrombolásához. Ez a hatása annál is inkább érvényesülhetett, mert Földi sikeresen valósította meg az előszavában maga elé tűzött népművelő célt, a közérthetőséget. Ma is bámulatos, milyen sikeresen iktatta ki a tudományos nyelvből az idegen szavakat, anélkül, hogy torz szóalkotásokra szorult volna.

Csokonai meg akarta írni Földi életrajzát, de az özvegytől nem kapta meg mestere kéziratait, levelezését.