Az első változatok

A felvilágosodott eszmék rövid idő alatt áthatják a magyar költészet tekintélyes részét. Bessenyei mellett, a bécsi testőríró-körben készülődik Barcsay Ábrahám, aki már a hatvanas években befogadja az új gondolatokat. Bessenyeitől függetlenül kerül a felvilágosodás hatása alá Fekete János gróf, aki 1767-ben levélben tiszteleg Voltaire-nál. Már Bessenyei szellemi hatása is közreműködik Péczeli József munkásságában. Ráday főúri irodalompártolása helyett és mellett ő inkább a polgári jellegű irodalomszervezés feladatait látja el.

Közöttük Barcsay a legjelentősebb költő-tehetség. Életművében a hagyományos versforma, ízlés és modor a felvilágosodás eszméivel, a zsarnokság gyűlöletével párosul. Esztétikailag értékes ötvözetét nyújtja réginek és újnak. (Hasonló jelenséget figyelhetünk meg Orczy Lőrinc néhány költeményében, nála azonban a felvilágosult eszmék nem kerekednek a patriarkális-nemesi szemlélet fölé, nem válnak uralkodóvá a hagyományőrző költői és emberi magatartás felett.) Hagyományosnak és rebellisen újnak, felvilágosultnak az összefonódásával találkozunk Fekete János verseiben is. Költészete nem mérkőzhetik Barcsay verseinek színvonalával, de mint kezdeményező, koránébredő, osztálya jobbik lehetőségét jelzi. Ugyanabban az évtizedben, amikor Teleki József gyűlölködő vitairatot adott ki franciául a felvilágosodás ellen, Fekete János határozottan és merészen vállalta Voltaire szellemét.

Amikor a felvilágosodás eszméinek a magyar költészetben való térfoglalására irányítjuk a figyelmet, hangsúlyoznunk kell, hogy líránk – s általában szépirodalmunk – polgárosulása a változó jelenségeknek szélesebb és bonyolultabb körét jelenti, mint a felvilágosodás gondolatainak kifejezését. A költészet – jellege és lényege szerint – nem csak közvetlen gondolati anyagával, hanem versformai, stiláris, ízlésbeli változásaival, a költői egyéniség egyre nyíltabb, gátlástalanabb érvényesítésével, az élet szemléletének új nézőpontjaival is tükrözi – adott esetben – a polgárosulás folyamatát. Említettük már, hogy gyakran hagyományos formákkal ölelkeznek az új eszmék, vagy éppen új formákban szólal meg az új gondolatok tagadása. Az egységes, tiszta képlet kialakulását ezen a téren is hátráltatták – közvetlenül is, közvetve is – a magyar fejlődésnek a társadalmi viszonyok elmaradottságából következő sajátságai. Éppen ebben a bonyolult, ellentmondásokkal terhelt folyamatban kell hangsúlyoznunk a polgárosulás lírai jelenségeinek sokféleségét. Barcsay eszméinek felvilágosultságával, Ányos és Dayka az érzelmi világ költői kitárásával, Baróti Szabó a nyiladozó lírai személyességgel, Rájnis a költői tematika kiszélesítésével, Verseghy versformáinak gazdagságával is érzékelteti a polgárosulás tendenciáját. S mindez csak kiragadott példa. Az első nagy szintézist, gondolatnak és formának, stílusnak és ízlésnek, témakörnek és nézőpontnak egységes megújítását majd Csokonai költészetében csodálhatjuk meg. De az a szintézis már túl is mutat a polgárosuláson: a népiesség és a felvilágosodás ölelkezésével. Egyelőre azonban maradjunk szűkebb témánknál: a felvilágosodás költői jelentkezésének vizsgálatánál.