{72.} Péczeli József (1750–1792)

Az 1780-as években, amikor írói és irodalomszervezői érdemek alig váltak még szét a köztudatban s a literátorok ambíciójában, fontos szerepet töltött be Péczeli József. Bessenyeiék úttörő bécsi kísérlete és Kazinczy irodalomszervezői-kritikai funkciójának kialakulása között Péczeli organizátori működése volt a legjelentősebb. Elszegényedett nemesi családból származott, apja református prédikátor volt. Iskoláit a debreceni kollégiumban végezte, ahol – egyéb tantárgyak ismerete mellett – megtanulta a latin, héber,. arab, francia, német és angol nyelvet. Azután Lipcsében, Jénában, Bernben, Utrechtben, Genfben folytatta tanulmányait. Miután végigjárta az iskolázás protestáns stációit (anélkül, hogy Kálvin tanítása elvonta volna a felvilágosodástól), a komáromi református gyülekezet választotta papjává. Az egyházi ügyek intézése mellett arra is jutott ideje, hogy írókból, tudósokból, irodalompártolókból maga köré szervezze a Komáromi Tudós Társaságot. Ebből a körből indította meg a Mindenes Gyüjteményt (1789–1892), amely eleinte hetente kétszer, később évkönyv alakban jelent meg. A komáromi társasághoz tartozott többek között Mindszenty Sámuel, Illei János, Döme Károly, Szekér Joakim, Csépai István, világiak és egyháziak, protestáns és katolikus papok, akik a jozefinizmus türelmi időszakában élesztgették a magyar szellemi életet. Hívei a felvilágosodásnak, tisztelői II. Józsefnek, anélkül, hogy elfogadnák a magyar nyelv érdekeit sértő rendelkezéseit. Ennek a szellemi életnek volt középpontja Péczeli, ez a Kazinczynál kisebb erejű, de elképzeléseivel Kazinczy felé mutató lelkes szervező-egyéniség. Nagy világirodalmi ismereteit a magyar nyelv és kultúra érdekében kívánta hasznosítani fordításaival. Ő ültette át magyarra Voltaire Zaire-ját és Henriade-ját. Lefordította Young Éjtszakáit és egyéb munkáit (1787), Hervey szentimentális prózáját. Több írása foglalkozik II. József alakjával és életével. Szervező munkája mellett legjelentősebb irodalmi tette a Haszonnal mulattató mesék megírása és megjelentetése (1788). Az ezópuszi és lafontaine-i fabulák magyarítása és átköltése, eredeti részletekkel való kiegészítése nemcsak a magyar költői mese történetében játszik fontos szerepet (indítást adva későbbi költői megformálásoknak, pl. a "farkas, kutya" ellentétpárral, melyet Virág s később Petőfi is feldolgozott), hanem politikai mondanivalót is tartogatott kora számára: dicsérte a szabadságot, a dicső magyar múltat, hirdette a felvilágosodás eszméit. A jobbágy siralom-versek műfaját ültette át tanító mesébe a Jobbágy, halál című költeményében, amely együttérzéssel ábrázolja az elnyomott parasztság nehéz sorsát. A vers jobbágya így beszél:

Egyéb örökségem nem maradt apámról
   Hanem hogy vércseppek csorognak orcámról;
A földet trágyázom forró könnyeimmel
   Szint annyit, mint véres verejtékeimmel;
De ezzel élelmem sokszor meg nem nyerem,
   Gyakran nincs házamban egy falat kenyerem ...

{73.} Szarkák és szajkók című költeményében merészen támadta a "franc s német majma" magyar nemest, ki szégyell saját nyelvén beszélni. Az az író mondja ezt, aki egész életében robotos szorgalommal búvárolta és fordította a világirodalmat; aki korát ébresztgetve idézte Mátyás király és Hunyadi emlékét; aki a maga szerény lehetőségei és véges képességei között vonzó példáját adta magyarság és európaiság felvilágosult szellemi összhangjának – Csokonai és Kazinczy felé mutatva az utat.