Harsányi Kálmán
1876-ban született. Első, 1902-ben megjelent verseskötetét Rákosi Jenő és Tóth Béla üdvözölte lelkesen: ez a dicséret meglehetősen kompromittálta az új magyar irodalom előtt. A Nyugatban alig jelent meg írása, néhány művéről azonban közöltek ismertetést. Így Elek Artur 1914-ben a Kristálynézők című regényéről szólva joggal emelhette ki a mű kitűnő indítását. Ez a mű, miként Kaffka Margit Állomásokja és Oláh Gábor Szegény magyarok című regénye a Nyugat korszakát dolgozza fel és Az elsodort falu előfutárának tekinthető. A Nyugattal beköszöntő új szellemi mozgalmat a nemzeti hagyomány szem-{170.}pontjából károsnak látja. Nem primitív elutasítást fogalmazott meg; gyötrődőbb szellem volt annál, semhogy Rákosi Jenőék oldalán otthon érezhette volna magát. A Kristálynézők egyébként egyik első kísérlet a magyar prózában elbeszélés és esszé összeforrasztására; átmenet a klasszikus és a modern lélektani ábrázolás között. A csodakristály is azt a szerepet tölti be, hogy ezáltal irracionális mélységekig jusson el. Az Ellák című drámáját csak húsz évvel megírása után, 1923-ban mutatta be a Nemzeti Színház. Halála idején több kísérlet történt túlértékelésére, így a Magyar Szemlében Halász Gábor 1929-ben Adynál makacsabb és igazabb jellemnek tartotta. Németh László és Sík Sándor tanulmányai azonban már hangsúlyozzák életművének töredékes voltát. Nagy műveltségét Schöpflin Aladár is kiemelésre méltónak tartotta; a spanyol katolikus dráma kitűnő ismerője volt, és Calderont is fordított magyarra. 1929-ben halt meg, úgyszólván teljesen elfeledve.