Reggeli rapszódia

Bartalis István bátyámnak
bé mesternek szeretettel

ezek olyan nem-szeretem
nem is igazi versek mondja
a feleségem mint ahogyan az
esztéta is mondotta nemrég
ó a nőknek semmi sem igazi
mert az esztéta már maga
a szó is nőnemű olyan
kifinomult legalábbis latens
még akkor is ha férfiember a
művelője hát persze hogy
nem igazi békebeli
versek miért éppen a vers
legyen igazi amikor
minden egyéb
                 hogy adná ki magát
ha éppen a vers kezdene
költeménykedni hivalkodni
igaziságával a végén
luxusadót akasztanának
mind a termelő mind pedig a
fogyasztó nyakába miért
éppen a költőktől várnátok
barokkosan billegő és jóltáplált
vigaszt mikor a miatyánk
egy-két aszkéta igéjével is
évekig elvagytok a mi
mindennapi kenyerünket
add meg nekünk ma és ne
vigy minket a kísértésbe
                                   miért ne-
kem kellene krisztusi vér
hullatás árán is valódi
költeményeket szereznem te még
az ezüst karkötődet
sem mered viselni pedig
csak féldrágakő
                           vetkezetlen
volna lenne volnék ha lennék
akár a pók a mesterien
szőtt hálóval lesném
várnám a mi mindennapi
legyünket európai
rím és mérték szerint avagy
ősi a másik jelzőt már említeni
sem merem milyen nyolcasokkal
antikváriumokban is ritkán
kapható antik hexa- pláne
pentaméterekkel amikor ma
minden mikro a
                        vers
                                is
                                     elemi
részecskék fölszabadulása
hasonlat metafora szó
szótag etcetera teljes
önállósulása potenciális
energiájuk teljes i
génybevétele érdekében
így hát ne várjon tőlem senki
goethe-vén göltemény
ezt a luxust nem engedhetjük
meg magunknak mert
                                        társ
                                                  a
                                      dalom
ban élünk
                a
                   mi
                       társ
                              a
                                dal
                                        mi(!?)
helyzetünkben meg
                                éppenséggel nem
kell elkeseredned azért
benne van ezekben a nem
szereted a versekben is ott
van ott bujkál valami antik
valami ősi majdnem európai
szándék-lejtés s akár a
víz alatt úszó olykor
ki-kibukkan levegőt venni
az értő érti
a látó látja és
csettint és mosolyint
elégedetten s még a
versben kevésbé járatosak is
föl-föllélegeznek egy-egy
jobban sikerült levegő
vételemtől
                  egészen eltikkadtam
adj egy korty valamit s
                            én kárpótlásul
vigaszul fordítok neked
valami igazit
á lá sik parizien á lá bodler
á lá rembo vagy legalább
á lá fen dö szieklö
vagy két világháború közti módon
ha úgy tetszik mert azt még
azért úgy ahogy kell ahogy
illik testhezállón és mégis
lezserül ahogyan bé mester az
ország talán még egyetlen élő
reverenda- és palástszabója szokott
de csak nekem és családomnak
mint magam a velünk együtt
élőkéből magunknak
fordítani és foltozni is ha éppen
kifeslik valamink
                              én rendkívül
büszke vagyok bé mester
kitüntető barátságára csettint
hamiskásan-huncutan hunyorít
mintha érezné hogy a versben az
e müdet a néma e-t is ki kell
ejteni méghozzá ö-nek és röviden
csettint és hamiskásan hunyorít
olyanformán mint amikor
nincsen otthon bé néni és
mi lesomfordálunk a pincébe
titkon koccintani
                             ő bízik
bennem biztat csettintve
hunyorítva már-már
képes volnék magam
is á lá bodler
legalábbis á lá fen dö szieklö
meg tudnám én is
huszadik század-végi módra
ki tudnám én is
eredeti jó béke
beli anyagból azt a néma
hangot amit ki
kell ejtenünk

1983

Harangfölirat

(ars poetica)

azért harang a harang
hogy hívja az élőket
temesse a holtakat
s hogy árvíz jégverés
tűzveszély idején
s hódító horda láttán
félreverjék

1986

Helyzetdal

miben volnék én különb
állami alkalmazottak
vagyunk valamennyien

neked megmondják
mit kell elvégezned
nekem megmondják
mit kell megírnom

telik belőle lakbérre
ruhára cipőre betévőre
s ha beosztók vagyunk
még szórakozásra is

te kocsira örök-
lakásra maszekolsz én
harmatnyi örök-
kévalóságra tied
a bizonyosabb

1980

A festő

A festő jut eszembe akinek
künn az olt-parton egy
nyár végi délután tartottam az
állványát hogy el ne fújja a szél
gyönyörű idilli táj éledt a vásznon
tehén ballagott békésen az oltra

de reggelre kelve ámulva láttam
nyoma sincs a tehénnek aszályszín
vörösesbarnával perzselte
le a mester a tegnap
még zöldellő domboldalt

hová lett a tehenünk kérdeztem
eladtam mondta nincs
amiből kitelelnünk

1981

Szerencsés ember

Szerencsés egy embernek mondható
az én nyolcvan felé
járó édesapám bal lábfejét
akna tépte s ezért hadi-
rokkant nyugdíjra jogosult eképpen
háromszor annyit kap mint épen
meggörnyedt falusfelei mondogatják
is nem minden irigység nélkül
ellőtték a lábát ellőtték
de legalább megfizetik szó
ami szó haszonélvezője
ő is a háborúnak
akár a nagyhatalmak vagy
a fegyvergyárosok

1983

Öreg iskola ünnepére

bennünk is vásnak a lépcsők
bennünk is öregednek -
újulnak a falak

halálunkig halljuk a csengőt
nyelvünk magányos
márvány-tenger partján
milliom rodostóban
zágont

dúlások
üszkös falak
karantén
könyvtelenné árvított
bibliotékák

isten- s embercsapása
mi minden volt
s mi jöhet még
ünnep előtt
ünnep után
addig vagyunk-leszünk
amíg a lépcsők bennünk is
vásnak-vénülnek
s újulnak a falak amíg
halljuk a csengőt
s benne a tengert
és minden rodostóban
zágont

1981

Dokumentumlíra

ifjonti dühvel arról
rigmusoltam hogy aratatlan a
búza s lábon szárad a fű
meg-megcecegtek engemet akkoriban
és piros kis plajbászaikkal
mint a kollégiumi számtan-
tanárunk szokása volt csak-maguk-
ismerte jeleket róttak nevem elé
lábon szárad a fű és aratatlan a
búza most is sose
reméltem volna hogy emberöltőnyi
halhatatlanság jusson néhai
rigmusaimnak és
hogy ama titkos jeleket se
radírozza ki senki a
nevem elől

1989

Hattyúdal

úszó
jégtáblára
menekült
didergő
emberpár
karácsonyi
zenét
sugároz
minden
hullámhosszon

1984

Esti dal

boldogság az is
irigylésre-méltó
ha csúcsforgalom
idején
huszonkétfokos
hidegben toporogva
fölfurakodhatsz
a várvavárt
zsúfolt autóbuszra
és
még viszel is
valamit a
műanyag szatyorban

1983

Megkésett dal

Ruttkai Éva emlékfüzetébe

őszelőben hanyatt-dőlve
jegenyenyír gótikája
rezeg már-már szemfödelet
félig-csukott szempillámra

valahonnan nagymessziről
a dunáról idesiklott
sirály sajdít a kék égre
bánat-színű kondenzcsíkot

mellettem a lábonszáradt
fűben tücskök cimbalmoznak
még valami vigasztalót
a megriadt magyaroknak

1983

Dilidal

fegyelmezett egy ember
vagyok én kérem illem-
tudó sőt még annál is
illemtudóbb
tudom mit lehet s mit nem
én kérem tiszteletben tartom
és bizonyos okonál fogva
még kifelé jövet is mindig
kopogtatok az ajtón

1982

Lépnek még

tavasz van végre valahára
bomlanak rügyek levelek
ágak közt rigó füttyöget
ki emlékszik a vén platánra

lám az idő kiszuperálta
hiányzik-e valakinek
csak a sakkozó öregek
emlékeznek a vén platánra

szemükbe örökült az árnya
és szívükbe a döbbenet
már kétségeik sincsenek
lépnek még bár vesztve a játszma
hiába rügyek levelek
kidőlnek mint a vén platánfa

1984

Dísztelen dal

nem mondok én ki
mondhatatlant mert
félek ha ki
mondanám rámszakadna
nem vagyok hős ó
hősök nem
alkalmazottak
vagyunk valamennyien
légirévészek egy
tollvonással vagy
mint régen a lakájok
egyetlen legyintéssel el
bocsájtható al
kalmazottak saját
jószántukból mert
senki sem kényszerített
ó nem csakhát a körülmények
ugyebár azok mindig
adva vannak sőt ugyebár
a havi fix reménye
nomeg a nyugdíj ó a
szabadság kérem ahogyan
egy jeles író
személyiség mondotta
az kérem a tizen
nyolcadik század esz
méje volt ugyebár a
huszadiké a nyugdíj
ha megérhetjük és
így van ez kérem
az egész földgolyón
talán másutt is
ahol van még
civilizáció.

1982

Egy pályatársra

olvasnám örömest amit írsz de
minden igédnek mintha neutrum
nembeli hangzata volna holott
köztudomású hogy a magyarban
nyelvtani nem nincs nemhogy a
versben szó aki háremet őrző
tedd ide-tedd oda szolga gyanánt
tyúkszaros élte fejében
hagyja magát kiherélni

1984

Merénylet

egy bizonyos mössziö lö poet
nem mindennapi vakmerőségre valló
tettet hajtott végre
antológiát szerkesztett
minden idők száz legjobb
verse címen erre
egy önérzetes oxitán megírta
minden idők százegyedik
legjobb versét

1984

Dedikáció

Dr. K. M.-nek

fejcsóválva mutattad a filmen
megviselődött hátcsigolyáim
válasz-látlelet ím ez a vékony
könyv a gerincünk állapotáról

1981

Invokáció

Nagyasszonyunk hazánk reménye
tekints a déli féltekére
bús nemzeted csekély paránya
ítélve örök árvaságra
zokogva esd
mint a pusztában a zsidókat
hajdan az Úr vezéreld óvjad
segítsd a nyelvben bujdosókat
s vezesd a vándorénekest

1983

A folyók közt

(Entre rios)

1

ebből a tájból csak a szél
az alkonyi szél ismerős
ahogy az útmentén eregél
s nekihasal a vizenyős
sáncmartoknak de már a sás
vagy sáté-féle valami
ahogy a szélben dudorász
nem olyan mint az otthoni
füvek fák nevét nem tudom
s az ismeretlen csillagok
tekintetével magamon
úgy állok itt e délbarokk
éjszakában mint akinek
már halottai sincsenek

2

megítélsz-e majd istenem
kételkedőn is arra vágyom
hogy valaki ne földi szem
elébe kelljen egyszer állnom
ne ügynökök ne vámosok
mondják persona non vagy grata
s vannak miket nem bízhatok
se testvérre se jóbarátra
itt volna most az alkalom
innen szinte egedbe látni
tőled volna jó hallanom
miként volt s lészen ezutáni
életem mert félő hogy holtan
észre se veszed majd hogy voltam

3

ki annyi poklot járt a földön
hihet-e másvilágiban
szörnyű kínok közt nyűgölődöm
s az igazi még hátra van
nem a halálban még előtte
amelyben részeltetsz uram
a fölbújtott káinok ökle
mikor majd arcomba zuhan
isten báránya hiába vetted
magadra világ vétkeit
hiába ha a szeretetnek
rózsája hervad s nem virít
hiába minden áldozat ha
kiszemeltél a kárhozatra

4

s nemcsak engem a nyelvet is
mely ezerévig áldva zengett
de ha vétkezett volna is
tekintse érdemét kegyelmed
ne rostálják ki mint a konkolyt
a szemenszedettek közül
adj rá reményt mint a lecsonkolt
testrész szemétre nem kerül
én látom itt mi minden sorvadt
el néhány évszázad alatt
bélyegét az elkárhozóknak
süsd rám semmint a hódolat
igájában mint nyelve-volt
indián legyek hódolód

5

fehér pillangók függönye
öleli körül a tüzet
vízesés morajlik ide
mint egy mennyei ütközet
halni készülő öregek
arcáról ismert nyugalom
simítja végig a vizet
s megérinti a homlokom
elülről kéne kezdenünk
de semmit sem felejteni
abból mi megtörtént velünk
s élni élni az édeni
bűntetlenségű elemek
társaként örök életet

1984

6

1985 karácsony

(itthoni változat)

fehér pillangók függönye
öleli körül a tüzet
hó hull el kellett jönnie
a se veled se nélküled
olyan közömbös mint a hold
vagyok ki voltam valaha
nem érdekel már hogy mi volt
ne lenni többé ne soha
káromkodáshoz nincs erőm
imádkozáshoz nincs imám
fekszem patyolat lepedőn
mint édesanyám oldalán
          valahol mintha valami nyílna
          virága csönd álom a szirma

Bogotai bagatellek

1

alig mentünk félutcányit
elénk állt két mogorva úr
hogy beszélünk dörrentek ránk
mondtam nekik hogy magyarul

lett erre nagy ribillió
kevertem a szót hiába
ha nem tudunk spanyolul hát
miért jöttünk bogotába

farzsebükből pisztoly villant
s orrunk előtt bádog-jelvény
dadoghattam én a világ
bármelyik más művelt nyelvén

papírt kértek és pattogtak
mint a kecskebab a deszkán
karon-markolt a két buzgó
konkvisztádor-vérű hispán

ráütöttem a kezükre
ha szükségük van két rabra
ne a nyelvünk - öltöttem ki
a csuklónkat verjék vasba

s káromkodtam egy huszárost
ettől aztán békén hagytak
de kísértett egész este
árnya a két rémalaknak

az indián szőlőárus
tanúja a jelenetnek
ráadott a font szőlőre
ingyen még egy szép gerezdet

2

pompás székesegyház
barokk katedrális
drágakőből rakva
benne az istálló
színarany a jászol
szelíd-szavú jézus
jámborságra intő
ostorodtól már a
kufárok nem félnek
kelj föl kicsi jézus
az arany szalmáról
kattintsd el a benti
villany-örökmécsest
s térdelj ki a templom
eresze alá a
poncsóban didergő
indián vénasszony
alkalmi kis tüze
mellé melegedni

1983

Koszorú

Simon Bolivar és San Martin emlékének

valaki engem kiszemelt
valamire valamiért

hullatni verejtékemet
s ha nincs kiút hullatni vért

sorsomat én nem tudhatom
a célom is tétova vélt

gyanútlan jöttem mint simon
a cirénei jődögélt

vállamra tették cipelem
hiába kérdezném miért

van aki röhög s irigyem
van aki űz van aki félt

hát viszem egy-két stációt
a megkorbácsolt krisztusért

s megvetek minden protokollt
és minden kincstári babért

a közönyöst a langyosat
kiköptem ha nyelvemhez ért

ha utálnak hát szidjanak
nem haragszom már semmiért

ó te annyiszor megdalolt
szabadság ó te nem remélt

gyolcsoddal hogyha meghalok
törüld le ajkamról a vért

1983

Románc

Federico García Lorca elpattant húrjaira
szerezte egy magyar vándorénekes

keresgélt a repülőgép
fél szárnnyal a vizet szántva
míg a lagunák közt rálelt
a parázsló betonsávra
domborodott az ég kékje
homorult a földnek zöldje
mikor a gép alázökkent
fújtatva és dörömbölve
húzta a sok kis cölöpház
maga alá az árnyékát
rezegtek mint a bazári
fölhúzható bádog-békák
föld az éggel kék a zölddel
borult össze elalélva
szerelemtől részegülten
betűzgettem cartagena

delet ilyet soha én még
napot soha még így égni
hol a bokor víz és viskó
s még a beton is érzéki
félórát ha voltam nálad
míg egy kisded megszülethet
ameddig egy ismeretlent
elföldelnek elfelednek
kísértésbe szédítőbe
estem véled szerelembe
hogy maradjak viskóid közt
mindenkitől elfeledve
ittam fényed kéked zölded
a géphez gurított létra
tetejéről félórára
enyém voltál cartagena
fölszállóban már úgy rémlett
vityillóid rezegtetve
mindegyikben mintha egy-egy
szerelmespár ölelkezne
jaj elválnunk miért kellett
magadhoz mért nem öleltél
minden évszakom azóta
hóval borított hideg tél
egy napodért éjszakádért
cserébe mit vágyton-vágyok
adtam volna üdvösségem
az örökkévalóságot
ilyen bolond ki szerelmes
érzi hogy a szíve béna
belémsajdult sose látlak
többé viszont cartagena

s ittalak még színed fényed
amennyi talán elég lesz
itt a deres kárpátok közt
a közelgő öregséghez
hol a nap is a tiednek
csak lézengő halvány mása
kél és nyugszik emlékeztet
az egyszer-volt ragyogásra
ó a kéked ó a zölded
kékje zöldje víznek égnek
karib-tenger tüneménye
a neved is belémégett
nem gyógyít ki az idő sem
azon kapom magam néha
félhangosan szólongatlak
cartagena cartagena

1983

Ha

(látomás ember-távlatból)

ha elherdáljuk ezt a kánaánt is
ha itt sem építjük föl a
vágyva-vágyott új jeruzsálemet
ha kivágjuk az utolsó erdőket is
és önnön hatalmunktól részegülten
illatozó eukaliptusz-máglyák
körül karneválozunk
majd beomlanak a mikroprocesszoros
vakondokok vájta labirintusok
visszanyel mindent a kirabolt föld méhe
égrekövülnek a szuperszónikusok robbanásai
kondenz-felhők vakítják majd az
óceán gyönyörű tükrét s még
keselyűk se billegnek majd a
corcovádon posztoló krisztus
tehetetlenül széttárt karja közül
már fölmeredni látszó minden idők
legmonumentálisabb koldusbotján

1985

Dél Keresztje alatt

az indián és a néger
tüzet rakni éppúgy térdel
mint a hargitán a pásztor
számolni ujjain számol
különbség ha van az égen
itt a göncöl jön föl este
fölöttük a dél keresztje

a poncsónak nincsen ujja
ritkán telik mégis újra
rojtosul a rojtja rongya
kigyérül akár a condra
különbség ha van az égen
itt a göncöl jön föl este
fölöttük a dél keresztje

egy útmenti fogadóban
talán még boldog is voltam
rióból murryba tartón
a gitárszót most is hallom
más a dallam egy a nóta
itt a göncöl jön föl este
odalenn a dél keresztje

ó te istenáldott földrész
lenn vagy - a szemem rád fölnéz
érett banán az újholdad
íve akár a sarlónak
nézem hosszan vágyakozva
ha feljön a göncöl este
szívemen a dél keresztje

1983

Körömversek

Réz Pálnak szeretettel

Itt a körömvers
ideje, Kosztolányi!
Körömszakadtáig.

Rakétarózsát
pukkant patron: haiku.
Élessel töltlek.

Kertet s virágot,
csak szavakból, szavakkal.
Nem maradt másod.

A bárd s a tőke
eltűnt a múzeumból.
Itt járt a tettes.

Szögesdrót-eső.
A magasság is hozzánk
alacsonyodott.

Háziasultál?
Begyeld, amit elibéd
szórnak - s burukkolj!

Dérverte május.
Riadt pillámra halott
szirmok havaznak.

Húzd meg, ereszd meg!
Pórázon a pacsirta:
Énekén hallom.

Föl, egyre fönnebb!
Emelkedőben szép az
Ítéletidő.

Lesz-e majd torok
elüvölteni, amit
most elhallgatunk?!

Nyeld le a nyelved!
Egyszerre jóllakhatsz vele:
egyetlen egyszer.

Eget akkor majd
Fra Angelico fessen -
és üdvözülök.

Virágvasárnap.
Szamár még volna, de nincs
krisztusi státus.

Túszként kezelnek?
Hovátartozásod el
nem vitatható.

Ne légy kishitű!
Volt idő, hogy emberhúst
mértek Enyeden.

Szívvel-lélekkel.
Tűzzel-vassal - s majd újra
szívvel-lélekkel.

Szél veri a fát.
- Fuss az erdőbe, bolond!
- Fészek van rajtam.

A senkiföldje
gondosan fölszántva - s a
mienk parlagon.

Háború volna?
Keresztrejtvényt fejt nálunk
most minden múzsa.

Vidékiség, ó!
Mefisztó is lúdtalpas
közalkalmazott.

Tömjénezés, ó!
Középkor bűzét-szagát
szívom naponta.

Csínján a múlttal!
Részeg lehetsz tőle, de
jóllakott soha.

Engedted, isten,
hogy túlélje Hiador
s Vahot - Petőfit.

és majd elfognak
és majd felkötnek és majd
föl is támasztanak

Két körömre

Szent Mihály hava

hóharmat-verte
krizantémok - idén is
fekete lovon

kocogott velünk
a reménytelenségbe
szent mihály hava

Őszi éjszaka

rabszállítóként
csukódik ránk a sötét
őszi éjszaka

üzemelteti
az újratermelődő
szívós félelem

Féltékenység

féltékeny vagyok
a szavaimra nehogy
prostituálja

a nyilvánosság
egyik-másik bérlője -
zárdába velük

Mondják

meg lehet szokni
mondják a tetveket is
hát csak szokjátok

én vakarózom
amíg el nem vásik a
bőröm s a körmöm

Atyafiság

a vers is akár
a beton évekig hőt
termelve köt meg
s ha megkötött vul-
káni kőzetekkel lép
atyafiságba

Színházból jövet

Patanyom-tócsa,
megrekedt árok: mindegy -
csak szomjunk oltsa,

s benne tört arcunk
úgyahogy megvillanjon:
idejutottunk.

Krónika

Áthasonulnak
lassan a hosszú hangzók:
janicsárulnak,

de a csé, a gyé
s még jónéhányan, akár
az egri védők.

Tanköltemény

Kinek kellene
e tönkretett föld s rajta
az ínséges nép?

Nem acsarkodnunk,
dolgoznunk kellene most
egyetértésben.

Antik témára

Jó termést hozott
a vadszőlő, Catullus,
ne sírj, Lesbia,

lesz a rigómnak
rügyfakadásig elég
ennivalója.

Sor-vers

Előbb voltál itt.
Rendben van, testvér, állj
hát a sorba is

elém! de azzal
is csillapulhat éhed,
ha engem fölfalsz.

Dr. B. J.-nek

mert a vírusok,
akár a szabadságvágy,
irthatatlanná

kristályosodnak -
és járvánnyá élednek
alkalomadtán.

Három körömre

A központozás
rabságból próbáltál,
legalább abból...

s vélt bilincseid:
kérdő-, felkiáltójel
és a megvetett

hármaspont maradt
(zárójelek rácsa közt)
végső fegyvered.

teleírtam már
mind a húsz körmöm sőt a
fiaimét is

kinövi majd a
köröm a verset és még
holtom után is

lesz hová írnom
legalább jó egy hétig
ha minden jól megy

Három haiku haiku témára

Miért, hogy mindig
japán verssorok jutnak
rólad eszembe!

Ó, miért, hogy le
nem én szakíthattalak,
Cseresznyevirág!

Virágillatod
volt csak enyém, gyümölcsöt
másnak teremtél.

1983

História
Sámán körmökre*

sátrakban laktunk
de írni már akkor is
tudtunk különben

honnan tudnátok
őseitek sok hősi
tettét ha föl nem

jegyeztük volna
félkönyökön bár s nyereg-
kápának dőlve -

európában
akkor még ürgelyukban
lakott a jó nép

s róma romjain
vakarózva fürdőt már
hírből sem ismert

noli tangere...
neked is nekem is jobb
ebbe maradnunk