Kéki Béla:

Nagysikerű kiadványsorozatok a múlt században
Könyvkiadás a XIX. században

In: A Könyv 1955. 541-544.


1814. november 28-ról 29-re virradó éjszaka lázas izgalommal folyt a munka a londoni Times nyomdájában. Ezen az éjszakán nyomtatták először gyorssajtóval ezt a világszerte elterjedt lapot. A nyomda régi sajtóprései máról-holnapra elavultak, mert az új gép dübörögve, egyenletes ütemben óránként 1600 példányt nyomott ki a Times-ból.

Friedrich König, a lipcsei nyomdászlegény találmánya megindította a nyomdatechnika forradalmasítását. A hengeres gyorssajtóval kezdődött a nyomdászat gépesítése, s már az első találmány hatása rendkívüli volt. Lehetőséget nyújtott arra, hogy a kiadók az újságokat addig elképzelhetetlen nagy példányszámban nyomtassák és filléres áron dobják piacra. Az újság és könyv egyre hozzáférhetőbbé vált a tömegek számára. Mindez jól szolgálta a polgárság erősödését, amely akkor Európa-szerte harcolt a feudalizmus felszámolásáért, s ugyanakkor jól szolgálta a munkásosztály művelődését is.

Az 1840-es években megszerkesztették és üzembe helyezték az első rotációs gépeket. Ezek pár évtized alatt valóságos gépszörnyetegekké nőttek, s óránként tízezrével nyomták a napilapokat. 1884-ben pedig kiszedték az első sorokat Mergenthaler szedőgépén.

E technikai forradalom nagy változásokat eredményezett a nyomdászatban, több szempontból is. Egyrészt a nyomdák felszerelése mind nagyobb befektetéseket igényelt. Míg az 1810-es évek előtt 2-3 mázsa ólombetű, néhány szedőszekrény és sajtóprés elegendő volt egy nyomda megnyitásához, addig 1814 után tőkeerős vállalkozónak kellett lennie, aki korszerűen - gyorssajtókkal, s később rotációs géppel - akarta fölszerelni nyomdáját. De ekörül nem volt baj. Az ipari kapitalizmus rohamosan fejlődött, tőkeerős nyomdai vállalkozók akadtak minden országban. Mélyrehatóbb változásokat idézett élő az a körülmény, hogy a gépekkel jól ellátott nyomdák nagy teljesítőképességűek voltak, és sok megrendelésről kellett gondoskodni, ha nem akarták a gépeket kihasználatlanul hevertetni. Teljesen közömbössé vált tehát, hogy ki a megrendelő. Régebben a nyomdáknak - legalábbis jórészüknek - volt valamelyes szellemi profiljuk: a protestantizmus vagy az ellenreformáció, a feudális uralkodó körök vagy a polgári felvilágosodás szolgálatában állottak. Gondoljunk Huszár Gál, Bornemisza Péter nyomdásztevékenységére vagy Telegdi Miklós nagyszombati nyomdájára. Giambattista Bodoni a pármai udvar szolgálatában állott negyven éven keresztül, Beaumarchais viszont csupán azért alapított nyomdát Kehl várában, hogy kiadja Voltaire összes műveit. A nyomdáknak ez a szellemi profilja a múlt században teljesen elmosódott. Sőt a drága gépekkel fölszerelt nyomdák állandó üzemben tartása annyira lekötötte a tulajdonosokat, hogy kiadói gondokat mind kevésbé vállaltak. Lassanként megszakad az eleven kapcsolat nyomdász és szerző között. Az írók a kiadókkal tárgyalnak, velük kötnek szerződéseket, s egy-egy kiadó körül csoportosulnak. Megnő a kiadóvállalatok szerepe. Ennek megfelelően nagy kiadó-cégek alakulnak, minél jobb munkatársi kört igyekszenek maguk körül kialakítani, s fokról-fokra növekvő súllyal vesznek részt a szellemi élet irányításában.


Külföldi és hazai kiadók

A XIX. század elejéig a könyvtörténet a legszorosabb kapcsolatban áll a nyomdák történetével, a nyomdászat gépesítése nyomán bekövetkezett fejlődés azonban csökkenti a nyomdák jelentőségét, s a kiadóvállalatok munkájára tereli a figyelmet. Érdemes megfigyelni, hogy az ipari fejlődéssel párhuzamosan milyen törvényszerűen bontakoznak ki mindenütt a nagy kiadóvállalatok. Az is jellemző, hogy a legtöbb cégnek egy-egy olyan könyvkereskedő rakja le az alapjait, aki nemcsak jó szervező, hanem otthonos az irodalmi világban is. Ezek a cégalapítók maguk tárgyaltak az írókkal, olvasták a kiadásra váró műveket, irányították a nyomdai munkát, vagyis kézben tartották vállalatuk vezetését. Az utódokat - kevés kivétellel - csak a haszon érdekelte, tartózkodtak a közvetlen beavatkozástól, a vállalat vezetését alkalmazottaikra bízták. A cégek méretei gyorsan nőttek, s amikor még nagyobb befektetésekre volt szükség, rotációs gépeket, szedőgépeket kellett beszerezni, a banktőke is érdeklődni kezdett a nyomdák és kiadók iránt. Nyilván az a cél vezette, hogy biztosítsa befolyásának érvényesülését a könyv- és lapkiadás terén. A század második felében a nagyobb vállalatok a kiadók kezéből egymásután részvénytársaságok tulajdonába mentek át. Ez a folyamat külföldön és itthon egyaránt lejátszódott.

Angol nyelvterületen a londoni Macmillan és a new-yorki Harper volt a legjelentősebb kiadó a múlt században, Franciaországban a Hachette-cég volt a legtekintélyesebb, mellette még Calman-Levy is jó nevet szerzett a század második felében. Németországban nagy szerepet játszott a stuttgarti Cotta-cég, Schiller és Goethe kiadója. A világ könyvkereskedelmének azonban Lipcse volt a központja - ebből érthető, hogy a legnagyobb német kiadóvállalatokat Lipcsében találjuk. Itt működött a zeneműkiadó Breitkopf és Härtel, a lexikonairól híres Brockhaus, továbbá Teubner, Göschen, Tauchnitz és Philipp Reclam. Hat világhírű cég egy városban! A berlini Springert kell még megemlítenünk, mert a természettudományi és műszaki irodalom kiadásában övé volt az elsőség.

Nálunk kevésbé ismertek a múlt századbeli orosz kiadók, de van közöttük kettő: Szmirgyin és Poljakov, akik tevékenységük alapján a legnagyobb megbecsülést érdemlik. Szmirgyin volt az első orosz kiadó, aki olyan magas honoráriumot fizetett, hogy a vele kapcsolatban álló írók csak írásból is megélhettek. Könyvesboltja az irodalmi klub szerepét is betöltötte. Ő adta ki Puskin Anyeginjét 1833-ban. Poljakov munkássága még jelentősebb, mert ő - amíg csak dolgozni engedték - végig a forradalmi eszmék terjesztését szolgálta. Kiadásában jelent meg Marx Tőkéjének I. kötete oroszul. Ugyanis az orosz volt az első nyelv, amelyre Marx művét lefordították. 1873-ban a cári rendőrség elkobozta és megsemmisítette Poljakov minden elérhető kiadványát.

Azok a jelenségek, amelyek a külföldi könyvkiadás fejlődésében mutatkoznak, megtalálhatók nálunk is. Haladó gondolkodású, lelkes és tevékeny kiadó volt például Wigand Ottó. 1832-ben kiadta Wesselényi Balítéletek című munkáját, s bár hamis impresszummal nyomatta a könyvet, a dologra fény derült, Wigandot a letartóztatás veszélye fenyegette, s ő megszökött. Lipcsében telepedett le, ott többek között kiadta Engelsnek az angol munkásosztály helyzetéről írt munkáját. Pesti üzletét átadta sógorának, Heckenast Gusztávnak, s Heckenast 1841-ben társul a nyomdatulajdonos Landerer Lajossal. Ők adják ki a Pesti Hírlapot Kossuth szerkesztésében. A bécsi kormány kívánságára azonban honorárium-vitát provokálnak, és Kossuth kilép a lap szerkesztőségéből. Ennek ellenére a szabadságharc idején Landerer Lajost újból ott látjuk Kossuth oldalán. Ő nyomtatja a Kossuth-bankót. Emiatt a szabadságharc bukása után bujdosni kényszerül. Így lett Heckenast az ország egyik legnagyobb kiadóvállalatának egyedüli tulajdonosa. 1873-ban eladta vállalatát a Franklin Társulatnak.

Emich Gusztáv 1841-ben nyitott könyvkereskedést Pesten. Néhány év múlva már kiadói tevékenységet is folytatott. Petőfi kiadója, s kiadásában jelent meg először Az ember tragédiája. Egy évvel a kiegyezés után, 1868-ban visszavonult a kiadói tevékenységtől, vállalatát az Athenaeum részvénytársaság vette meg. Emich versenytársa volt Ráth Mór, a múlt század második felében Pest egyik legnépszerűbb könyvkereskedője. Üzlete írók és politikusok találkozóhelye volt. Arany műveinek első teljes kiadásán, Vörösmarty publikálásán kívül nevéhez fűződik az első magyar Shakespeare-kiadás. Részvénytársasággá alakul a Révai Testvérek cége is, amelyet Révai Mór virágoztatott fel. Ő kapcsolta a kiadóvállalathoz Mikszáthot, s az ő ötlete volt Jókai műveinek százkötetes nemzeti díszkiadása. Ezért kapta Jókai a 100.000 forintos honoráriumot, a legnagyobb írói tiszteletdíjat, amely magyar írónak valaha jutott.

A század vége táján indult meg a Singer és Wolfner-cég, valamint a Pallas részvénytársaság működése, de ezeknél fontosabbnak tartjuk a gyomai Kner­nyomdát. Ez a kis alföldi városkába plántált nyomda kitűnő munkát végzett, grafikai szempontból a legigényesebb kiállítású könyveket produkálta.


Kiadói ötletek...

A tipográfiai formák szépségének a követelményére csak a század utolsó évtizedében hívta fel a figyelmet William Morris "szép könyv"-mozgalma. Ezt visszhangozta a gyomai Kner-nyomda is. Egyébként a század folyamán sok formátlan, ízléstelen betűforma került forgalomba, és a nyomdászok főként a címlapokon még előszeretettel keverték is a sokféle betűt. Szép grafikai megoldásokkal tehát általában kevés múltszázadbeli kiadvány lepte meg az olvasókat. Ellenben üzleti szempontból sikeres ötletekkel annál sűrűbben találkozunk. Akad közöttük olyan is, amelyik ma is használható. Ilyen nagysikerű üzleti fogás volt többek közt az alacsony költséggel előállított, olcsó füzetsorozatok kiadása. A gépeket ugyanannak a típus-füzetnek vagy kötetnek a nyomtatására állították be és futószalagon, páratlan gyakorlottsággal ontották a könyvek millióit. Ilyen volt Philipp Reclam 20 Pfennig egységáron forgalomba hozott sorozata, amely az egész világirodalmat felölelte. 1867-ben indította meg Anton Philipp Reclam ezt a híres sorozatot Universal Bibliothek címen. Goethe Faustjával kezdte a sort, s több mint 7000 füzet jelent meg belőle. Ezt az ötletet kamatoztatta a Franklin Társulat, amikor megindította az Olcsó Könyvtár füzeteit. Nagy kelendőségnek örvendő sorozat volt, és megbecsülhetetlen szolgálatot tett az irodalmi műveltség terjesztésének. A Singer és Wolfner­cég hasonló célzattal indította el az Egyetemes Regénytár köteteit. Ebből is megjelent mintegy 600 kötet.

Állandó törekvésük volt a múltszázadi kiadóknak, hogy a kiválóbb írókat szerződésekkel vállalatukhoz kössék, s minden munkájukra előjogot biztosítsanak. Írók és kiadók tartós szövetkezésére jó példa a Cotta-cég kapcsolata Schillerrel és Goethevel. Magyar vonatkozásban utalunk Jókai és Heckenast, s méginkább Mikszáth és a Révai-cég kapcsolatára. Íróra és kiadóra nézve egyaránt előnyösnek bizonyultak az ilyen szoros összeköttetések, s a mi századunkban ez a gyakorlat még általánosabbá vált.

Sok nagy vállalkozókedvtől fűtött kiadó működött a múlt században. Pezsgő életet teremtettek a könyvkiadás terén. Amint azonban a kiadóvállalatok átcsúsztak a részvénytársaságok kezére, egyre személytelenebbé vált a kapcsolat írók és kiadók között. A haszonra törés pedig mind nyíltabban és erőteljesebben rányomta bélyegét a kiadók működésére.


Kezdőlap