24. Huszár Gál 1560. évi énekeskönyve

Irodalomtörténeti Közlemények 1976. 367–377.

Kevés vagy talán egyetlen olyan régi magyar nyomtatvány sincs, amellyel példány ismerete nélkül annyian és annyit foglalkoztak volna, mint Huszár Gál 1560-ban megjelent énekeskönyvével.[1] Bevezetésül helyesnek és szükségesnek látszik egészen sommásan áttekinteni, hogy legalább a kiadás létezéséről és annak nyomdahelyéről eddig mit is tudtak, ill. feltételeztek a szakirodalomban.[2]

Az első és a mai napi egyetlen konkrét adat erről a kiadványról Újfalvi Imre 1602. évi énekeskönyvének[3] nevezetes előszavában olvasható:[4] „Huszár Gál bocsátott ki isteni dicséreteket és psalmusokat, azok közül válogatottakat, melyek a jámbor atyafiaktól szereztettenek, anno 1560. in octavo, cum dedicatoria epistola ad Petrum Melium.” Ezen kívül itt még arról is írt, hogy a debreceni nyomdában készült énekeskönyvek között: „Találtam olyanra is, amely de csak igen rövideden, ezelőtt negyven esztendővel nyomtattatott”.

Ez az első tudósítás egyben a mai napig az utolsó is, amely példány ismerete alapján történt. 1602 óta csakis erre az Újfalvi-féle híradásra támaszkodva találgatták a szakírók Huszár Gál 1560. évi énekeskönyvének létét vagy nemlétét. Többen ugyanis arra gondoltak, hogy Újfalvi fentebb idézett két közlése, vagyis az 1560. évi Huszár Gál-kiadvány és az 1602 előtt 40 évvel készült debreceni énekeskönyv azonos. Szabó Károly előbb csak az 1562. évi[5] majd csak az 1560. évi kiadást tette magáévá.[6] Egyesek csak az 1560. évi kiadást fogadták el, tagadva, vagy hallgatva néhány évvel későbbi kiadásról: így Révész Kálmán,[7] Gulyás Pál,[8] Horváth János[9] és Ötvös János.[10] Mások pedig éppen fordítva gondolkoztak: tagadva vagy hallgatva az 1560. évi kiadásról, csak a későbbit fogadták el: így Gyalui Farkas[11] és Zoványi Jenő.[12]

Szilády Áron volt az első aki a két kiadást világosan különválasztotta.[13] Nyomában azután a szakírók többsége is magáévá tette a két különböző kiadás feltételezését: így Erdélyi Pál,[14] Kanyaró Ferenc,[15] Dézsi Lajos,[16] Schulek Tibor,[17] Bucsay Mihály,[18] Csomasz Tóth Kálmán,[19] Benda Kálmán,[20] Kelecsényi Ákos,[21] Varjas Béla,[22] Czeglédy Sándor[23] és Ján Čaplovič.[24]

Azok, akik elfogadták Újfalvinak tudósítását az 1560. évi kiadásról, sem voltak egységes állásponton a nyomtatás helyét illetően. Egyesek ezt Debrecenben keresték: így Szabó,[25] Szilády,[26] Erdélyi,[27] Dézsi[28] és Horváth.[29] Mások hely nélküli kiadásról írtak, ill. nem válaszoltak erre a kérdésre: így Révész[30] és Kanyaró.[31] Miután idővel világossá vált Huszár Gál életútjának több szakasza, nyilvánvaló lett, hogy 1560-ban ő nem készíthette el az énekeskönyvet Debrecenben. Ebben az esztendőben március 20 és december 27 között ugyanis Kassán tevékenykedett, míg előtte Óvárott. Így merült fel először Gulyásnál[32] e két város mint nyomdahely. Ettől kezdve azután már többségében Kassa a feltételezett nyomdahely: Így Schuleknél,[33] Bucsaynál,[34] Ötvösnél,[35] Bendánál,[36] Varjasnál,[37] Czeglédynél[38] és Čaplovičnál.[39]

Mint ebből a fenti, kizárólag csak a megjelenés idejére és helyére korlátozódó áttekintésből is látható, a XVI. századi énekekkel foglalkozó szinte valamennyi szakember állást foglalt az 1560. évi énekeskönyv problémájával kapcsolatban az utolsó évszázad során, de következtetéseik és érveléseik bizony gyakran homlokegyenest merednek egymásra. Valamelyest tisztult a helyzet, amikor előkerült az Újfalvi által 1602-ben negyven évvel korábbinak mondott debreceni énekeskönyv töredéke.[40] Ennek negyedrét formátuma határozottan ellentmondott Újfalvi közlésének az 1560. évi Huszár Gál-kötet nyolcadrét alakjáról, továbbá a betűtípusok állapota a debreceni műhelynek Huszár 1562 tavaszán történt távozása utáni periódusáról tanúskodik, ezért feltehetően az 1563. évben készült.[41] ĺgy most már szinte bizonyossá vált Újfalvi közlésének megbízhatósága az 1560. évi énekeskönyvről. Ilyen kiadványnak tehát léteznie kellett! Az összes többi kérdés azonban lényegében megválaszolatlanul maradt. Ki volt a gyűjtemény összeállítója? Hol készült a nyomtatvány? Milyen volt a szerkezete? Milyen énekek szerepeltek benne? stb.

Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre természetesen számosan törekedtek választ adni, hiszen a sok bizonytalanság mellett az biztosnak tűnt, hogy ez az irodalomtörténeti szempontból rendkívüli fontosságú, 1560. évi kiadás volt az őse az összes későbbi, magyar nyelvű, protestáns énekeskönyvnek mind a mai napig. Ezért többen is igen elmélyült, gondosan elemző munkába fogtak a továbbra is makacsul hiányzó kiadás elméleti összeállítására. Ennek során Botta István[42] és Schulek Tibor[43] a legutóbbi időkben kísérletet tett az 1560. évi énekeskönyv szerkezetének és énekanyagának pontos rekonstruálására.

Mindezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy milyen rendkívüli örömet okozott számomra, mikor 1975. július 24-én a stuttgarti Württembergische Landesbibliothekban előbb a katalógusban találtam rá, majd másnap a kezembe is vehettem ennek a sokat keresett, de 1602 óta senki által sem látott könyvnek tökéletesen ép példányát. Az alábbiakban ennek főbb vonalakban lehetőleg minél több, konkrét adattal történő ismertetésére és elsősorban a fentiekben felvetett kérdések megválaszolására törekszem, míg a bibliográfiai és nyomdatörténeti publikálás, valamint zenetörténeti jelentőségének ismertetése más cikk keretében történik.[44]

A nyolcadrét alakú kötet 184 levélen foglal helyet „A keresztyéni gyülekezetben való isteni dicséretek”. Ez ugyanis a cím, amely alatt a következő szöveg olvasható: „Psalmo CXLIX. Dicséretet mondjatok az Istennek a szenteknek gyülekezeteiben.” A címlapon ezeken kívül csupán még egy sor található legalul: „M.D.LX.” Már ezzel a néhány adattal is egész sor eddig nyitott kérdésre lehet választ kapni. Bebizonyosodott Szilády Áron logikus következtetése, amely szerint az 1560. évi kiadás címét és mottóját vette át az 1566. évi váradi[45] és az 1574. évi Huszár Gál-kötet,[46] míg a zsoltáridézet az 1569. évi debreceni kiadás címlapjára is került.[47] Ez megtoldható azzal, hogy ugyanez a cím kibővítve az 1593. évi bártfai énekeskönyv[48] élén is megtalálható, míg a mottó – bár sajtóhibával[49] – az 1579. évi debreceni kiadás[50] címlapján is szerepel. Jogosnak tűnik Botta véleménye,[51] hogy mind a cím, mind a mottó átkerült az 1563. évi debreceni énekeskönyv ma is ismeretlen címlapjára. Valószínű, hogy a zsoltáridézet a csak csonkán fennmaradt korai debreceni énekeskönyv[52] élén is szerepelt.

Pontosnak bizonyult Botta következtetése az impresszumot illetően, amely Huszár Gál nyomdai és Újfalvi leírási gyakorlatán alapult. A címlapon valóban csak a 1560. évszám áll, „Szilvás-Újfalvi ezért nem tudósít a kiadás helyéről. Az ajánlás végén Huszár Gál, szokásához híven, feltüntethette a nyomtatás helyét is, de Szilvás-Újfalvi ezt már nem vette fel bibliográfiájába.”[53] Pontosan így van a könyvben! A címlevelet követi ugyanis a négy nyomtatott lapra terjedő és a „Melios Péternek, a debreceni prédikátornak” szóló ajánlás, amelynek befejezése: „Óvárott írta márciusnak 1. napján MDLX. Huszár Gál, az óvári magyar prédikátor”. Tekintettel arra, hogy az ezután kővetkező énekek szedése ugyanazon az íven folytatódik, a kiadvány nyomtatási munkáját tehát ezekkel a lapokkal kezdték. Így az ajánlás helye és ideje joggal fogható fel impresszumként: a nyomtatás 1560 március elején Óváron kezdődött meg.

Az ajánlás tehát Melius Péternek szól, pontosan úgy, amint ezt Újfalvi írta. Tehát az általa közölt valamennyi adat (a szerkesztő neve, az évszám, a formátum és az ajánlás címzettje) pontosan egyezik. Ezzel még tovább erősödött Újfalvi szavahihetősége, amelyet Varjas Béla a közelmúltban is hangsúlyozott.[54] Az irodalomtörténetileg is jelentős ajánlás szövege modernizált helyesírásban a következő: (1–4. ábra) „Vajha eszükbe vették volna ennek előttevaló időkben az eklézsiában való sáfárok s még e mostani időben való keresztyének is jól meggondolnák, mit kíván az Úristen a Szent Pál apostol által, mikor azt mondja Coloss. 3. A Krisztusnak beszéde bőven lakozzék tibennetek minden bölcsességével, tanítván és ti köztetek egymást intvén psalmusokban, dicséretmondásokban és lelki énekekben kedvesen énekelvén a ti szívetekben az Úrnak. Bizony ennyi vakságba az emberi nemzet nem esett volna, s most sem forgana ilyen nagy szertelenségben, hanem a mennyei bölcsességnek szózatát nagyobb becsülettel és figyelmetességgel venné, ki által sok romlásából és rákövetkezendő veszedelmeiből megszabadíthatná magát. Annak felette pedig az isteni dicséretekkel félelemben tisztelné hálaadással és könyörgéssel az ő teremtő és megváltó Istenét.

Ezzel pedig a mostani időben való emberek ugyan igenis tartoznának, mert őket az Istennek jó volta e megaggatott világnak vége felé nemcsak a ige szerint való tanítással ajándékozta meg, hanem mint a Szent Izsaiás próféta idejében, mind prédikálás által s mind énekbe szerzett verseknek minden felől való édes kiáltásával örömest hozzáhíván, ha a veszedelemnek útjáról meg akarnának térni és az ítélet napjának közel való szentenciájától magukat meg akarnák menteni.

De én azt hiszen, hogy az Úristen ennél több jót tenne is e kába világgal, annál kevesebbet gyönyörködnék ő benne, sőt annál nagyobb bosszuságokkal s káromlásokkal illetné őt, kinek az ő természete az esettől fogva mindenkor hajlandó volt az álnokságra.

Mindaz által minekünk híven el kell járnunk a mi hivatalunkban, mind tanítással s mind énekléssel, hogy amennyire lehet az isteni bölcsességnek és dicséretnek emberek között való bővelkedéseknek mi miattuk semmi kisebbülése ne legyen. A többit Szent Pálként az Istenre hagyjuk.

Ennek okáért, ami nemű isteni dicséreteket és psalmusokat ez időben való jámbor atyafiak a Szentírásból szerzettenek, azok közül ím egynéhányat kiválogattam, és a te neved alatt kibocsátottam, hogy ezzel én magamat teneked ajánlanám. Vedd jó néven azért ezzel egyetemben az én tehozzád való jóakaratomat és atyafiúságomat, és szolgálj úgy a Krisztus eklézsiájának a te idődben, hogy az őtőle vett girával e világból kimulásod után is kereskedhessél, a te igaz tudományodat írásod által is egyebekkel közölvén. Tartson meg az Úristen, hogy az ő juhai között vigyázással, és sokáig juhászkodhassál, és a Melios nevet igazán viselhessed. Óvárat írta márciusának 1. napján 1560. Huszár Gál, az óvári magyar prédikátor.”

A fentiekből világosan kiderül, hogy Huszár gyűjtötte össze és válogatta ki az énekeket, míg Meliusnak csak az ajánlás szól. Ezzel tárgytalanná váltak Csomasz Tóth fenntartásai[55] Huszár szerepét illetően e kiadással kapcsolatban. Érdemes szemügyre venni, hogy sok esetben mi is vezette egyes kutatókat arra, hogy kétségbe vonják az 1560. évi kiadásban Huszár Gál szerepét és a szerkesztés munkáját Meliusnak tulajdonítsák. Bornemisza Péter 1584-ben a Foliópostillának nevezett nagy prédikációs gyűjteményében[56] az CCCCCLIXb lapon, mint a többi beszéde végén, itt is megjelölte az ahhoz illő énekeket: „Énekeld im e két éneket: Rettenetes bűn lám volt a fösvénység. Ezt megleled az én énekeskönyvemben. Csoda dolgokat beszéllek etc. Ezt a Melius Péterében keresd.” Bornemisza tehát ismert egy nyomtatott énekeskönyvet (hiszen kéziratosra ilyen utalással aligha hivatkozhatott volna), amelyet Melius nevéhez kötöttek a kortársak. Ilyen énekeskönyvet azonban sem Újfalvi,[57] sem Szenci Molnár Albert[58] nem említett. A mai napig sem került elő olyan címlap vagy előszó, amely Melius énekeskönyv-szerkesztői tevékenységére utalna. A szakírókat ezért nagyon foglalkoztatta, hogy vajon melyik kiadás lehetett az, amelyet Bornemisza Meliusénak mondott? A hivatkozott „Csoda dolgot beszéllenék” kezdetű ének a ma ismert kiadások közül egyedül az 1566. évi váradiban található,[59] és Varjas Béla meggyőzően mutatta ki, hogy szerzője Szegedi Gergely.[60] A váradi kiadás összeállítója azonban nem Melius, hanem a címlapon feltüntetett L.F. betűk mögött rejtőző személy volt. Így irányult a kutatók figyelme a két legkorábbi énekeskönyvre: az 1560. és 1563. évi kiadásokra.

Kanyaró[61] az 1560. évit tartotta Melius művének, míg Zoványitól[62] kezdve többen is a későbbi, debreceni kiadást tekintették Melius alkotásának. A legutóbbi időben ismét felújult e kérdés megválaszolásának igénye. Bucsay kritika alá vette Zoványi érvelését, és közvetve arra célzott, hogy az 1560. évi kiadást Melius szerkesztette.[63] Varjas ezt már világosan fogalmazta meg azzal megtoldva, hogy Huszár szerepe a megjelentetés munkájára korlátozódhatott.[64] Ezzel szemben Botta,[65] Čaplovič[66] és Schulek[67] továbbra is és határozottan a későbbi, debreceni kiadást tartották Meliusénak.

A most felfedezett 1560. évi kiadás ismerete döntően hozzájárulhat a probléma megoldásához. Abban ugyanis nem szerepel a „Csoda dolgot beszéllenék” kezdetű ének. Így erre az énekeskönyvre Bornemisza bizonyosan nem hivatkozhatott, mint amelyikben „Ezt a Melius Péterében keresd”. Az 1563. évinek datálható, első debreceni énekeskönyv, amint erről már a fentiekben szó volt, kétségtelenül Huszár távozása után készült. Eddig ebből csak töredékek kerültek elő[68] de sem címlap, sem ajánlás. Ezért ha nem is bizonyítható, de nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy valóban ez volt az az énekeskönyv, amelynek szerkesztésében Meliusnak jelentős szerepe volt.

A címlap és az ajánlás, valamint az azokkal összefüggő kérdések megtárgyalása után legyen szó most már magáról az énekeskönyvről, annak szerkezetéről, valamint a benne található énekekről. Huszár Gál 1560. évi kötete 105 éneket tartalmaz. Ez a szám jóval magasabb, mint azt rekonstrukciójuk során akár Botta,[69] akár Schulek[70] feltételezte. Az előbbi ugyanis 99, az utóbbi pedig csupán 74 éneket következtetett ki. Gálszécsi korábban megjelent kisterjedelmű összeállításaihoz[71] képest ez már valódi, terjedelmes énekeskönyv, és mint ilyen első e nemben Magyarországon.

Huszár 1560. évi kiadásában a következő énekek állnak:[72]

[1.] A₄a–A₄b: Szegedi Kis István: Jövel Szentlélek Isten ♪ – [2.] A₅a–A₅b: Batizi András: Jer, mi kérjünk Szentlelket ♪ – [3.] A₆a: Adj Úristen Szentlelket – [4.] A₆b–A₈a: Batizi András: Jövel Szentlélek Úristen, lelkünknek vigassága – [5.] A₈–B₁b: Atya Isten, tarts meg minket+Adj békességet Úristen ♪ – [6.] B₁b–B₂b: Mennynek és földnek nemes teremtője és mindeneknek kegyelmes Istene ♪ – [7.] B₂b–B₃b: Felséges Isten, mennynek földnek Ura és embereknek ♪ – [8.] B₃b–B₄: Csak te benned, Uram Isten, vagyon bizodalmunk ♪ – [9.] B₅a–B₅b: Úrnak szolgái, no dicsérjétek mindnyájan az Urat ♪ – [10.] B₅b–B6a: Zayugróci Névtelen: Hálát adunk tenéked örök Isten – [11.] B6b–B8a: Huszár Gál: Adjunk hálát mindnyájan az Atya Úristennek ♪ – [12.] B₈b–C₁a: Halgass meg minket nagy Úristen – [13.] C₁a–C₂a: Szegedi Gergely: Keresztyének, kik vagytok – [14.] C₂a–C₃a: Szegedi Kis István: Ó mindenható Isten, ki a te kegyességedből ♪ – [15.] C₃b–C₅b: Tekints reánk immár nagy Úristen a mennyekből ♪ – [16.] C₆a–C₈b: Keserves szívvel Magyarországban mondhatjuk magunkról ♪ – [17.] D₁a–D₂b Sztárai Mihály: Hálaadásunkban neked emlékezünk ♪ – [18.] D₂b–D₄b: Hallgasd meg mostan, felséges Isten ♪ – [19.] D₅a–D₅b: Emlékezzél meg mennybéli Isten – [20.] D₆a–D₈a: Kérlek és intelek mostan tégedet – [21.] D₈b–E₂b: Mindenható Úristen, mi bűnös emberek ♪ – [22.] E₂b–E₄b: Radán Balázs: Buzgó szívből te fiaid, kegyes Atyánk könyörgünk ♪ – [23.] E₅a–E₇a: Kegyelmezz meg nékünk nagy Úristen ♪ – [24.] E₇b–F₁a: Tanulj meg te az úton elmenni – [25.] F₁a–F₂b: Imádunk mi téged Szentháromság ♪ – [26.] F₂b–F₅a: Dévai Bíró Mátyás: Minden embernek illik ezt megtudni ♪ – [27.] F₅a–G₁a: Batizi András: Jer dicsérjük az Istennek fiát – [28.] G₁a–G₂b: Fényességes tengernek csillaga – [29.] G₂b–G₅a: Szükség megtudnunk üdvösségnek dolgát – [30.] G₅a–G₆a: Mi kegyes Atyánk, kit vallunk hitünkben – [31.] G₆b–G₈b: Mi Atyánk, ki vagy mennyekben, kik vagyunk ismeretedben ♪ – [32.] G₈b–H₂a: Mi Atyánk, ki vagy mennyekben, te fiaid szükségükben ♪ – [33.] H₂b–H₄b: Üdvözlégy örök Úristen ♪ – [34.] H₂b–H₄b: Aki akar üdvözülni ♪ – [35.] H₆a–H₇a: Gálszécsi István: Mi hiszünk az egy Istenben – [36.] H₇a–H₈a: Hiszünk mind egy Istenben – [37.] H₈a–I₁a: A keresztyénségben igaz vallás a hitben – [38.] I₁b–I₃a: Emlékezzünk mi keresztyén népek ♪ – [39.] I₃a–I₄b: Dézsi András: Adj üdvösséges kimúlást – [40.] I₄b–I₆a: Jer temessük el e testet ♪ – [41.] I₆a–I₇b: Az Istennek jóvoltáról – [42.] I₇b–I₈b: Megszabadultam már én a testi haláltól – [43.] I₈b–K₁a: Batizi András: Ember, emlékezzél a szomorú halálról – [44.] K₁b–K₄b: Jer, mi dicsérjük, áldjuk és felmagasztaljuk – [45.] K₆a–K₆b: Nagy örömnap ez nekünk – [46.] K₆b–K₇b: Dicséretes a gyermek – [47.] K₇b–K₈b: Gyermek születék Bethlehemben – [48.] K₈b–L₁a: Hálát adjunk mindnyájan az Úristennek – [49.] L₁a–L₃b: Batizi András: Jer, dicsérjük e mai napon a mi Urunkat – [50.] L₄a–L₅b: Mikoron e széles világ kárhozatba esett volna – [51.] L₅b–L₆b: E nap nékünk dicséretes nap – [52.] L₆b–L₈a: Úristen veletek – [53.] L₈a–M₁b: Jer, mindnyájan örüljünk – [54.] M₁b–M₂b: Krisztus Jézus születék – [55.] M₃a–M₃b: Úristennek szent Fia – [56.] M₃b–M₄a: Nekünk születék mennyei király, kit Üdvözitőnknek – [57.] M₄b–M₅b: Huszár Gál: Könyörögjünk az Istennek Szentlélekének – [58.] M₆a–M₇b: Krisztus feltámada, mi bűnünket elmosá ő szent vére hullása – [59.] M₇b–M₈b: Batizi András: Krisztus feltámada, nékünk örömet ada – [60.] M₈b–N₂a: Batizi András (?): Krisztus feltámada, ki értünk meghalt vala, mi bűnünkért kínt valla – [61.] N₂a–N₄a: Krisztust megfeszítették ♪ – [62.] N₄a–N₅a: Krisztus feltámada igazságunkra – [63.] N₅b–N₇a: Krisztus feltámada, mi bűnünket elmosá szent vére hullásával ♪ – [64.] N₇a–N₈b: Gálszécsi István: Krisztus a mi bűneinkért meghala ♪ – [65.] N₈b–O₃b: Hálaadásokkal énekeljünk – [66.] 0₃b–O₅b: Krisztus mennybe felméne, nékünk helyet szerezni, ül Atyának jobbjára – [67.] O₅b–O₇a: Krisztus mennybe felméne, nékünk helyet szerezni, Atyjával megbékéltetne – [68.] O₇b–O₈b: Boldog az olyan ember az Istenben ♪ – [69.] P₁a–P₇b: Szkárosi Horvát András: Mind e világnak ím esze veszett – [70.] P₇b–Q₂b: Szegedi Gergely: Szent Dávid király bünei ellen így panaszolkodik ♪ – [71.] Q₂b–Q₅b: Régen ó törvényben Mózesnek könyvében ♪ – [72.] Q₅b–Q₇a: Ó Úristen, tekints hozzánk ♪ – [73.] Q₇a–R₁b: Emlékezzél meg Úristen a mi nagy gyarlóságunkról ♪ – [74.] R₁b–R₃b: Szegedi Gergely: Dávid prófétának imádkozásáról ♪ – [75.] R₃b–R₆b: Thordai Benedek: Benned bíztam, Uram Isten, soha ne gyaláztassam – [76.] R₆b–R₇b: Tesini Imre: Tebenned bizom, én Istenem ♪ – [77.] R₇b–S₁a: Szegedi Gergely: Boldog az ilyen ember e világon – [78.] S₁a–S₃b: Szegedi Gergely: Nagy bánatban Dávid mikoron vala – [79.] S₃b–S₅a: Chasee Miklós (?): Mint kivánkozik a szarvas ♪ – [80.] S₅a–S₆b: Erős várunk nékünk az Isten ♪ – [81.] S₆b–S₇b: Minden népek örülvén tapsoljatok – [82.] S₇b–T₂b: Hogy panaszkodik a hatalmas Isten ♪ – [83.] T₂b–T₄a: Úristen, irgalmazz nékem ♪ – [84.] T₄a–T₆a: Mindenható Úristen, szivünk retteg szüntelen ♪ – [85.] T₆a–T₇b: Szegedi Lajos: Légy irgalmas Úristen minekünk ♪ – [86.] T₇b–V₂a: Hartyáni Imre: Háborusága Dávid királynak egykoron nagy vala ♪ – [87.] V₂a–V₄a: István deák: Irgalmazz Úristen, immáron énnekem – [88.] V₄b–V₅a: Örök Isten, figyelmezzél az én segítségemre – [89.] V₅a–V₇b: Felséges Isten, néked jelentjük ♪ – [90.] V₇b X₁a: Keresztyéneknek Istene ♪ – [91.] X₁a–X₃a: Aki veti segedelmét ♪ – [92.] X₃a–X₇a: Aki az Istent megismerheti ♪ – [93.] X₇a–Y₁a: Boldog a férfiú, ki féli az Istent ♪ – [94.] Y₁a–Y₂a: Keresztyének, kik e földön lakoztok – [95.] Y₂a–Y₃b: Unszol minket Dávid próféta – [96.] Y₈b–Y₅a: Jer, emlékezzünk keresztyén népek – [97.] Y₅a–Y₅b: Akik biznak az Istenben – [98.] Y₅b–Y₆b: Zayugróci Névtelen: Mindenek meghallják, és jól megtanulják – [99.] Y₆b–Y₇a: Minden hív keresztyének meghalljátok – [100.] Y₇a–Y₈a: Boldogok azok, kik Istent félik ♪ – [101.] Y₈a–Z₁a: Felséges Isten, hozzád kiáltunk nagy keserűséggel – [102.] Z₁b–Z₂b: Mely igen jó légyen az egyenesség – [103.] Z₂b–Z₅a: Hallgasd meg Atya Isten, a mi szükségünket ♪ – [104.] Z₅a–Z₆b: Mikoron a szent Dávid megismeré – [105.] Z₆b–Z₈a: Valaki Krisztusnak vacsoráját veszed.

A fenti énekek közül csupán kettő van, amelynek szövege eddig ennél az 1560. évi kiadásnál korábbról nyomtatott formában ismeretes. Mindkettő Gálszécsi István fordítása, és az ő kis énekeskönyvében találhatók [35.] „Mi hiszünk” kezdettel mind az 1536,[73] mind az 1538.[74] évi kiadásban, míg a [64.] „Krisztus a mi bűneinkért” kezdetű pedig csak az 1536. éviben. Tehát a többi, nem kevesebb, mint 103 éneknek ez a ma ismert legrégibb nyomtatott szövege.

A 105 éneknek későbbi kiadásokban történő előfordulása természetesen már jóval összetettebb képet nyújt. Előzetesen le kell szögezni, hogy valamennyi ének szövege már ismeretes más forrásokból. Az énekek továbbélését megbízhatóan csak azoknál a XVI. századi nyomtatott énekeskönyveknél lehetett figyelemmel kísérni, amelyekből teljes, vagy majdnem teljes példány áll rendelkezésre. Ezek a következőek: az 1566. évi váradi,[75] az 1569. évi debreceni,[76] az 1574. évi komjáti,[77] az 1582. évi detrekői,[78] az 1590. évi debreceni[79] és az 1593. évi bártfai kiadás.[80]

Az 1560. évi énekeskönyv 105 éneke közül 102 (vagyis 97,2%) megtalálható Huszár Gál 1574. évi és Bornemisza 1582. évi köteteiben, 97 (vagyis 92,4%) az 1569. évi debreceni és az 1593. évi bártfai kiadásban, 94 (vagyis 89,5%) az 1590. évi debreceni kiadásban, míg 90 (vagyis 85,7%) az 1566. évi váradi kiadásban. Az első következtetés, ami ezekből a számokból levonható az, hogy viszonylag igen magas a „továbbélés” aránya: 92,4%. Tehát Huszár Gál első gyűjtését a későbbi kiadások rendkívüli mértékben hasznosították. Jól bizonyítja ez a körülmény, hogy valóban ez a kiadás az őse és kiindulása mind az evangélikus, mind a református magyar nyelvű énekeskönyveknek egészen a mai napig.

Mind Botta, mind Schulek említett rekonstrukciójuk felépítésekor abból indultak ki, hogy az 1563. és 1566. évi kiadások az 1560. esztendőben készültnek szerves továbbfejlesztései. Így a váradiból visszafelé indulva kizárásos módszerrel igyekeztek megállapítani, hogy melyik énekek az 1566. évi váradi és melyek az 1563. évi debreceni kiadás bővítései. Így jutottak el azután céljukhoz, az 1560. évi énekeskönyv rekonstruálásához. A váradi 117 énekéből Botta 13-at, Schulek 24-et gondolt új anyagként, míg az 1563. évi kiadás bővítéseként Botta ötöt, Schulek 19-et tételezett fel. Így jelölte meg azután az 1560. évi énekek számát Botta 99-nek, míg Schulek 74-nek.

Ennek a feltételezésnek azonban teljesen ellentmond az a valóban meglepő tény, hogy Huszár Gál gyűjtésének 105 énekéből a XVI. századi és épen fennmaradt kiadások közül a legtöbbet, szám szerint 15 éneket éppen a korban hozzá legközelebb álló, 1566. évi váradi énekeskönyv hagyott ki. Ez arra figyelmeztet, hogy a bővítés nem úgy történt, hogy megtartva az előző kiadás teljes énekanyagát, ahhoz újabbakat tettek hozzá. A gyakorlat ezzel szemben már a legelső kiadásoknál is az volt, hogy újra meg újra rostálva a válogatás során több is kimaradt a bővítésekkel párhuzamosan. Mert a bővítések különben általában jellemzőek az idő haladtával a XVI. századi magyar énekeskönyveknél. Jól érzékelhető ez az irányzat az 1560. évi énekanyaghoz mérve is. A bővítés aránya: 1566 – 21,4%, 1569 – 28,1%, 1582. I. rész – 49,7%, 1590 – 50,5%, 1574 (graduális résszel kiegészítve) – 58,8%, 1593 – 64,6%.

Visszatérve a későbbi kiadásokból kihagyott énekekre, érdemes megvizsgálni, hogy melyiket, hányszor és melyik kötetből hagyták ki a vizsgált hat másik, XVI. századi énekeskönyvből. A legproblematikusabb ebből a szempontból a [45.] „Nagy örömnap ez nekünk” kezdetű karácsonyi ének, amely a „Dies est laetitiae” kezdetű latin himnusz fordítása. Ez ugyanis egyetlen más XVI. századi protestáns énekeskönyvben sem található. Ellenben szerepel a katolikus Telegdi Miklós 1577-ben kiadott posztillás kötetében.[81] Szokatlan ennek az éneknek közlési módja az 1560. évi kiadványon belül is. A magyar fordítást ugyanis a latin szöveg teljes közlése előzi meg, ráadásul három szóhoz ugyancsak latin magyarázószöveget közöl. Ez állást foglal Mária szűzanyasága és Krisztus emberi természete mellett. Ezt követi az „Ad lectorem” címzésű magyarázat: „Cum Latinae linguae venustatem phrasis seu proprietas Hungarici sermonis in carmine non ubique possit assequi, placuit sensum tantum quodammodo huius veteris cantici lingua nostra referre. Piam enim et expressam continet naturae utriusque in Christo fidem & perpetuam illaesae virginitatis Deiparae fidelium confessionem.” (5. ábra) Csak ezután következik a himnusz magyar fordítása „Nagy örömnap ez nekünk” kezdettel. Ezek szerint Huszár már előre jól érzékelte az ezzel az énekkel kapcsolatos nehézségeket, mégis úgy döntött, hogy azt beveszi gyűjtésébe. Példáját azonban a protestánsok közül a későbbiekben senki sem követte, még saját maga sem az 1574. évi kiadásban.

A 14 karácsonyi ének közül még kettő akad, amelyet a későbbi kiadások közül csak Huszár maga, Bornemisza és a bártfai, vagyis kifejezetten evangélikus énekeskönyvek vettek csak át, míg az 1566. évi váradi, az 1569. és 1590. évi debreceni kiadások nem. Az egyik a [47.] „Gyermek születék Betlehemben”, amely a „Puer natus in Betlehem” kezdetű himnusz fordítása. Huszár itt a latin szöveget két soronként a magyar elé szedte, majd az egésznek élére latin címet tett. „Puer natus correctum per M. Herman. Bonnum.” A másik a [48.] ,;Hálát adjunk mindnyájan”, amely a „Grates nunc omnes” kezdetű és Szent Gergelytől származó himnusz fordítása. A latin szöveget Huszár itt ismét egészében a magyar előtt közölte. Az egész 1560. évi kiadásban csak éppen ennél a három, a továbbélés szempontjából problematikus karácsonyi éneknél olvasható az eredeti latin szöveg, ill. az ezekhez kapcsolódó ugyancsak latin nyelvű megjegyzés, különben az egész kötet szövege magyar. Érdekes, hogy e két utóbbi ének magyar szövegét Telegdi ugyancsak megjelentette.[82]

De nem csak a karácsonyiak között akad olyan ének, amelyet több későbbi kiadásból is kihagytak. Ilyen az énekeskönyv utolsó éneke, amely a zsoltárok után egymagában állva, nyilván a különben üresen maradó lapok felhasználására mintegy függelékként odabiggyesztve található: [105.] „Valaki Krisztusnak vacsoráját veszed” kezdettel. Ezt nemcsak az 1566. évi váradi kiadás, de maga Huszár Gál is kihagyta 1574-ben, akárcsak az 1590. évi debreceni és az 1593. évi bártfai énekeskönyv, míg az 1569. évi debreceni és Bornemisza átvette.

Még két olyan ének akad Huszár első gyűjtésében, amelynek fogadtatása a későbbiekben tartózkodó volt: az egyik [26.] Dévai Biró Mátyás éneke „Minden embernek illik ezt megtudni” kezdettel, a másik [28.] „Fényességes tengernek csillaga”. Mindkettőt kihagyta a váradi, az 1590. évi debreceni és a bártfai kiadás, míg az elsőt ezenkívül Bornemisza, a másodikat pedig az 1569. évi debreceni énekeskönyv is.

A fentiekben felsorolt hat ének csupán az, amelyet a vizsgált hat későbbi kiadásból legalább három nem ismételt meg, összesen 24 alkalommal. Ezeken kívül csak hat ének akad,[83] amely két-két, további kilenc[84] pedig egy-egy későbbi énekeskönyvből hiányzik. A 16 ének kihagyásainak száma a hat vizsgált kiadásban tehát összesen ugyancsak 24. Így Huszár gyűjteményének 105 éneke közül csak 22 nem élt tovább a vizsgált valamennyi 16. századi kiadásban. A kihagyások száma a hat énekeskönyvből összesen 48. Ha ezt összevetjük az 582 „továbbéléssel”, úgy számszerűen is bizonyítottnak látszik ennek az első kiadásnak rendkívüli jelentősége a későbbiekben.

Ezt a hatást az 1563. évi kiadáson nagyon nehéz lemérni, mert mint ismeretes, ebből csupán egyetlen ív két egész és két csonka levele került eddig elő.[85] Az ezen található hat ének és azok sorrendje pontosan megegyezik mind az 1566[86], mind az 1560. évi kiadással.[87] Ez az összefüggés e három legrégibb magyar énekeskönyv között a helyesírási gyakorlat vizsgálata során is érzékelhető. Huszárnak 1560. évi kiadványa ugyanis ortográfiailag különleges: több rétegre oszlik. Az első felében a „cs” hangot eleinte kizárólag „ch”-val, majd később ezt „cz”-vel váltogatva jelölte, végül már csak kizárólag az utóbbi módon írta.[88] Ez az archaikusnak számító „ch” azután feltűnik a debreceni töredékben is,[89] a „Keresztyének kik vagytok” kezdetű ének hatodik, utolsó versszakának „dichösegeben” szavában, míg az első versszakban „czac” áll. Helyesírása középső váltakozó rétegében pontosan így írva található e két szóban a „cs” hang jelölése az 1560. évi kiadásban.[90]

Más formában, de ugyanilyen jól érzékelhető ugyanez a jelenség a teljes példányból ismert 1566. évi kiadásban is. Itt ugyanis az első szöveglapon az „Atyaisten tarts meg minket” kezdetű énekben előforduló két első „cs”[91] jelölése „ch”: „chaszaroknak Chaszara”, pontosan, ahogy ez az 1560. évi kiadásban is olvasható.[92] Ettől kezdve azonban a kötetben mindvégig „cz” található. Ez arra utal, hogy a kiadvány szedésének megkezdésekor eleinte mechanikusan átvették a mintául szolgáló szöveg helyesírását, majd észrevéve ezt az akkor már nyilván meghaladottnak tűnő ortográfiai szokást, a továbbiakban következetesen „cz”-t használtak. Tisztázatlan, de a jelenlegi ismeretek birtokában nem is dönthető el biztonságosan, hogy a váradi énekeskönyv mintájául vajon közvetlenül az 1560. évi, vagy a feltehetően annak nyomán megjelent 1563. évi debreceni kiadás, vagy talán az ezek felhasználásával készült kéziratos gyűjtemények szolgáltak.

Az 1563. évi debreceni kiadás egyetlen ismert ívén tehát ugyanazok az énekek és ugyanabban a sorrendben találhatók, mint Huszáréban és a váradi énekeskönyvben. Sajnos, ennél több nem állapítható meg. A szerkezetére sem lehet megnyugtatóan következtetni, hiszen a töredéken ívjel nem maradt fenn. Így azt sem lehet tudni, hogy a kötet melyik részén álltak egykor ezek az énekek. Jogos azonban az a feltételezés a fentiek alapján, hogy nagy tömbökben átvehette az 1560. évi kiadás énekanyagát, ugyanakkor szinte bizonyos, hogy nem változtatás nélkül. Erre utal a fentiekben tárgyalt „Csoda dolgot beszéllenék” kezdetű ének, amely csakis betoldás formájába kerülhetett bele ebbe, a valószínűleg Melius által szerkesztett, 1563. évi debreceni kiadásba. Meggyőző rekonstrukciójára azonban – a számtalan bizonytalansági tényező miatt – még az 1560. évi kiadás ismeretében sem lehet vállalkozni.

Az 1560. és az 1566. évi, teljes terjedelmükben ismeretes énekeskönyvek összehasonlítása már lényegesen több eredményre vezet. A váradi kiadás, amint erről már szó volt, Huszár Gál gyűjtésének 105 énekéből kilencvenet tartalmaz. A két kiadás szerkezete is igen hasonlít egymáshoz, de azért lényeges különbség is észlelhető: a zsoltárok, amelyek Huszár Gálnál a kötet végén helyezkednek el, a váradi énekeskönyvben sokkal előbbre kerültek: a könyörgésekből és hálaadásokból álló első rész után másodikként következnek. Figyelembe véve ezt a szerkezeti átcsoportosítást, az 1566. évi kiadás abból a 90 énekből, amely közös az 1560. évivel, nem kevesebbet, mint 81-et, vagyis 90 százalékát pontosan ugyanabban a sorrendben közli, mint amint ez Huszár Gálnál található. Ehhez azonban hozzá kell fűzni, hogy ez a 81 párhuzamos ének az 1560. évi kiadásban 11 darabbal[93] gazdagabb, amelyeket Váradon – a sorrend megtartása mellett – nem közöltek. A Huszár Gál-féle kiadványnak egyedül a prédikáció előtti és a halotti énekeket tartalmazó részei mutatnak a későbbi kötetben összetételükben jelentősebb módosulást. A négy bevezető ének közül kettő elmaradt,[94] egy[95] a kiadvány végén álló vegyes dicséretek között tűnik el, míg a negyedik[96] belekerült a prédikáció utáni énekek közé. Huszár hat temetési éneke közül egy[97] kimaradt, a többi öt teljesen felborult sorrendben található meg Váradon: három[98] más sorrendben ugyan, de helyet kapott a kilenc váradi temetési ének sorában, míg kettő[99] a függelékként összehordott vegyes dicséretek között olvasható. Ugyanitt található a fentebb már említett egyik bevezető éneken kívül a prédikáció utániak közül a sorrendből egyik kimaradt (vagy kihagyott),[100] végül a karácsonyi énekek közül is egy.[101] Nem világos, hogy ez az öt ének miért nem került a többi ének társaságában a váradi énekeskönyv megfelelő részébe. Tudott volt már korábbról is, hogy az 1566. évi kiadás e függelék részében a 24. és 120. zsoltár szövege megismétlődik. Mindkettő – természetesen csak egy alkalommal – szerepel Huszár Gál gyűjtésében is.[102]

Ez a legutóbbi eset rávilágít arra, hogy a váradi énekeskönyv szerkesztése nem történt valami gondosan. Az öt, Huszárnál is szereplő éneknek az 1566. évi kiadás függelékében, mintegy utólagos gyűjtésként történő szereplését többféle módon is lehet magyarázni. Lehetséges, hogy a váradi kiadás szerkesztője nem az 1560, hanem az 1563. évi nyomtatott énekeskönyvre támaszkodott, amely talán ezeket az énekeket Huszártól nem vette át. Újfalvi ugyanis arról tudósít ezzel kapcsolatban, hogy ez „csak igen rövideden” készült.[103] Elképzelhető az is, hogy a rejtélyes L. R emendáló eredetileg az 1560. évi énekeskönyv alapján dolgozott ugyan, de eleinte kihagyott több éneket is, amelyet azután később – talán az időközben bővített terjedelem miatt – mégis beemelt. Talán a legvalószínűbb az a magyarázat, hogy a XVI. századi énekeskönyveket elsősorban nem nyomtatott kiadásokból, hanem a közkézen forgó kéziratos énekgyűjteményekből (ill. emlékezetből) állították össze. E kéziratok száma akkoriban feltehetően igen nagy volt, és – tükrözve összeállítójuknak, másolójuknak ízlését – aligha volt szövegében két teljesen azonos.

A nyomtatott kiadások példányszáma nyilván nem haladta meg a néhány százat, ráadásul elterjedési területük is rendkívül korlátozott lehetett. Közismert éppen Huszár Gál esete, aki az 1574. évi kiadásában a zsoltárparafrázisok végén a következőket írta:[104] „E psalmusokra azután találkoztunk, hogy immár a többit kinyomtattuk.” Az ezt követő öt ének közül négy az 1569. évi debreceni,[105] egy pedig éppen a váradi kiadásban megtalálható. Tehát Huszár, aki az első magyar énekeskönyvet 1560-ban összeállította, majd 1574-ben új, lényegesen bővített formában megjelentette, nem ismerte ezt a két másik kiadást. Ez azért meglepő, sőt szinte meghökkentő, mert ismereteink szerint az 1563. és 1570. évi debreceni kiadásokon kívül csak ez a két énekeskönyv jelent meg nyomtatásban Huszár már említett két könyve között. Ez az eset is erőteljesen hangsúlyozza, hogy a nyomtatott kiadásokkal szemben a XVI. században mennyivel nagyobb volt a jelentősége a kéziratos gyűjteményeknek, amelyekből Huszárnak is merítenie kellett. Ez a legfőbb oka annak, hogy hiányzó vagy csak töredékesen ismert XVI. századi énekeskönyvek (pl. az 1563. évi debreceniek) rekonstruálási kísérlete – éppen az említett rendkívül sok bizonytalansági tényező miatt – csakis igen labilis eredményre vezethet.

Huszár utólagos igazítási készsége nemcsak a fentiekben említett 1574. évi, de a most napvilágra került 1560. évi kiadásban is tapasztalható. A karácsonyi énekek csoportjának legvégén ugyanis a következő olvasható:[106] „Nota. A Krisztus születéséről való első dicséretben, melyet a »Modulizemus« nótájára énekelnek, negyedik verset elhagyták volt az exemplárból, kiből nyomtattuk, azután vettük észbe, és azért írtuk ide.” Ez a pótlás a karácsonyi énekek elején álló, „Jer, mi dicsérjük és áldjuk” kezdetű himnuszhoz tartozik.[107] Természetesen első gyűjtéséhez nyilván kizárólag vagy legalábbis túlnyomórészt kéziratos (és nyilván nem hibátlan szövegű) énekeskönyveket vett igénybe Huszár, de az 1574. évi kiadás esetében sem lehetett a helyzet merőben másként, amit a két, említett, nyomtatott kiadás nemismerete igazol.

Azonban nem csupán a források felhasználása területén érzékelhető ez a kiforratlanság a XVI. századi énekeskönyveknél, hanem azok szerkezetében is.

Az 1560. évi köteten belül kilenc részt lehet felismerni. Ezeknek címe, a lapok tetején álló élőfeje, valamint az énekek sorszáma a következő:

[I] A Szentlélek ajándékáért való könyörgések a prédikáció előtt. – A Szentlélekért való könyörgések. [1–4.]

[II.] A prédikáció után való könyörgések. – A prédikáció után való könyörgések. (5–16.]

[III.] Az Úristennek való hálaadás és könyörgés…, kit szoktunk énekelni, mikor a község a prédikációra gyülekezik. – Szentegyházi könyörgések. [17–37.]

[IV.] Halott temetéskor való éneklés. – Szentegyházi könyörgések. [38–43.]

[V.] A Krisztus feltámadásáról való dicséretek. – A Krisztus születéséről. [44–57.]

[VI.] A Krisztus feltámadásáról való dicséretek. – A Krisztus feltámadásáról. [58–65.]

[VII.] A Krisztus mennybemenéséről. – A Krisztus mennybemenés. [66–67.]

VIII.] A psalmusokból való isteni dicséretek. – A psalmusokból isteni dicséretek. [68–104.]

[IX.] A Krisztus vacsorájáról. – A psalmusokból isteni dicséretek. [105.]

E részek terjedelmének megjelölése a köteten belül, lapszáma, ennek aránya az egészhez, az énekek száma, ezek megoszlása csoportonként a következő:

Így most, a legelső kiadás szerkezetének pontos ismeretében érdemes ezt, ha csak igen szűk metszetben is, legalább a többi XVI. századi, épen fennmaradt énekeskönyvvel összevetni.[108] E publikáció legfeljebb arra nyújt lehetőséget, hogy legalább két, egymástól eltérő jellegű csoport elemzésére kerüljön sor. Az egyiknél az énekeket a forrás fogja össze, ezek az ószövetségi zsoltárok, míg a másiknál az alkalom, ez pedig a temetés. A „psalmusok”, vagyis a zsoltárok 1560-ban egyetlen, függeléknek tekinthető éneket leszámítva, a kötet legvégén helyezkednek el. Ugyancsak a kötet második felében állnak, de nem a legvégén 1582-ben. A prédikáció előtti és utáni hálaadás és könyörgés után találhatók 1566-ban és az 1574. évi kiadás második kötetében. 1569-ben első alkalommal jelennek meg a zsoltárok az énekeskönyv legelején, kialakítva ezzel a reformátusok által azóta a mai napig követett rendet. Ehhez igazodott az 1590. évi debreceni kiadás is. Az 1593. évi bártfai kötet valamennyi énekét ahhoz az alkalomhoz csoportosította, amikor azt megszólaltatták, így külön zsoltárcsoport nincs is.

A temetési énekeknek a köteten belüli elhelyezkedése ugyancsak igen bizonytalanul indul. 1560-ban még a könyv első felében a hálaadások és könyörgések után, de a karácsonyi énekek előtt állnak. 1566-ban a kötet derekán a zsoltárok és a karácsonyi énekek között helyezkednek el. 1569-ben már a „Szentegyházi dicséretek”-en belül a kötet utolsó negyedében foglalnak helyet. 1574-től azután – így 1590-ben és 1593-ban is – a kiadvány legvégére kerülnek, csupán 1582-ben követi még e csoportot öt „reggeli könyörgés”.

A fentiekből – jóllehet csak két csoportnak elhelyezkedését kísérhettük figyelemmel és csupán hét kiadáson belül – kiviláglik, hogy bár mutatkoznak – elsősorban a reformátusoknál – bizonyos fejlődési irányzatok a szerkezet kikristályosodásában, ez a XVI. században végleges formában mégsem jött létre.

Jóllehet ismeretlen szöveget Huszár Gál első gyűjteménye ugyan nem tartalmaz, az a tény önmagában, hogy 1566 helyett most már 1560-ból ismeretes az első teljes magyar énekeskönyv, több esetben is nyújt új szempontot. Mindenekelőtt gyakorlatilag minden szövegnek ez a legkorábbi előfordulása, így a datálatlan énekek esetében hat évvel korábbra helyezhető a „terminus ante quem”. Konkrétan három szerző nevét lehet itt említeni, akiknek műveit most a korábbi irodalommal szemben így „öregbíteni” lehet. Az első Tesini Imre [76.] „Tebenned bízom én Istenem”,[109] a második Szegedi Lajos [85.] „Légy irgalmas Úristen minékünk”,[110] a harmadik pedig Hartyáni Imre [86.] „Háborúsága Dávid királynak” kezdetű éneke.”[111]

Az 1560. évi megjelentetés kizárja annak lehetőségét, hogy valamelyik szöveg is az 1544-ben született Skaricza Máté munkája legyen. Bod Péter[112] ugyanis neki tulajdonította a [2.] „Jer, mi kérjük”, [5.] „Atya Isten tarts meg minket” és „Adj békességet” énekeket, valamint az [80.] „Erős várunk nékünk az Isten” kezdetű zsoltárfordítást. Már Szilády Áron[113] kimutatta, hogy ezek közül az elsőt Batizi András írta. A két következő éneket, amely 1543 óta[114] mindig egybevonva szerepel,[115] Bod nyomán a legutóbbi időkig[116] Skariczának tulajdonították. Miután ő 1560-ban, amikor Huszárnál az énekek kinyomtatásra kerültek, csak 16 éves volt, szerzősége nyilvánvalóan tárgytalan, amint ezt Csomasz Tóth az „Erős várunk nékünk az Isten” kapcsán egy 1566 előtt készült szöveg előkerülése esetére már előre leszögezte.[117] Ezt a leghíresebb zsoltárfordítást is a hagyomány korábban Skaricza alkotásának tekintette, de ezt az utóbbi időben már kizártnak tartották,[118] amit az énekek Huszár 1560. évi gyűjteményében szereplése most megerősít.

Érdekes a [11.] „Adjunk hálát mindnyájan” kezdetű ének szerzőségének kérdése. Szilády Áron[119] ezt Jakab Elek nyomán Dávid Ferenc munkájának tulajdonította. Érdemes itt megjegyezni, hogy Jakab nem különben a fenti, „Erős várunk” fordítását is Dávidénak vélte, de ezt Szilády nem fogadta el. Huszár 1560. évi kiadásában[120] ennek az éneknek végére „G. H.” betűjelet tett (6. ábra). Ez különben az egész kötetben – a karácsonyi latin énekeknél tett megjelölésektől eltekintve – az egyetlen utalás a szerzőre. Aligha kétséges, hogy a két betű Gallus Huszárt, a gyűjtemény összeállítóját jelenti. Ezt az alkotását azután évszázadokon át megőrizték az énekeskönyvek. Ezzel viszont Dávid Ferencet kellett kiiktatni az énekszerzők sorából.

Huszárnak másik [57.] „Könyörögjünk az Istennek szent lelkének” kezdetű éneke[121] természetesen ugyancsak szerepel saját kötetében,[122] de minden szerzői megjelölés nélkül. Ez a munkája is évszázadokon át élő maradt az énekeskönyvekben.

Érdemes az 1560. évi kiadás énekeinek szerzői közül azokat külön is szemügyre venni, akiknek szereplése valami oknál fogva ellentmond a várakozásnak. Így Szkhárosi Horváth András „Mind e világnak ím esze veszett” kezdetű és 1549-ben írt igen hosszú zsoltárparafrázisa nem szerepel Huszár 1574. évi gyűjteményében. Így indokoltnak tűnt mind Botta,[123] mind Schulek véleménye,[124]hogy ez az egyházi hangnemtől erősen elütő gyülekezeti éneklésre szinte alkalmatlan ének csak Melius hatására és először az 1563. évi énekeskönyvben jelenhetett meg első ízben nyomtatott formában, és azt Huszár 1560-ban nyilván nem vette bele gyűjteményébe. És mégis megtette.[125]

Schulek[126] azt is biztosra vette, hogy Németi Ferenc, Szegedi Gergely, Szegedi Kis István és Radán Balázs énekei nem kerülhettek bele Huszár első kiadásába. Németi esetében ez most be is igazolódott, de a többieknél nem. Szegedi Gergelytől nem kevesebb, mint öt,[127] Szegedi Kis Istvántól kettő[128] míg Radán Balázstól egy ének található az 1560. évi kiadásban.[129]

A többi szerző akinek énekei megtalálhatók Huszárnak ebben az első gyűjtésében, szerepelnek mind Botta,[130] mind Schulek rekonstrukciójában.[131] Ezek közül Batizi Andrástól, mint legnagyobb számban hét,[132] Gálszécsi Istvántól kettő[133] míg Sztárai Mihálytól,[134] Dézsi Andrástól,[135] Thordai Benedektől,[136] István deáktól,[137] a Zayugróci Névtelentől,[138] Szegedi Lajostól,[139] Hartyáni Imrétől,[140] Tesini Imrétől[141] és Dévai Biró Mátyástól[142] egy-egy ének található a most napvilágra került kiadványban. Ugyancsak helyesnek bizonyultak azok a feltételezések, amelyek szerint Melius Pétertől Huszár semmit sem vett be első gyűjtésébe.

Végezetül ismételten hangsúlyozni kell a XVI. századi énekeskönyvek szerkesztésénél a kéziratos gyűjtemények fontosságát. A nyomtatott kiadások – különösen az első évtizedekben, vagyis a XVI. század hatvanas-hetvenes éveiben – csak meglehetősen szűk körben terjedtek el. Jó példa erre Huszár Gál említett esete, aki a Felvidéken 1574-ig nem ismerte az 1566. évi váradi és az 1569. évi debreceni nyomtatott énekeskönyvet. (Sőt az sem biztos, hogy az ezekben szereplő öt zsoltárfordítást utólag ezekből és nem inkább egy akkor tájt kezébe került kéziratból nyomtatta ki.) Ezzel szemben a kéziratos énekgyűjteményeknek akkoriban még jóval nagyobb szerep jutott. Ezek a vártnál sokkal nagyobb hatást gyakoroltak, és fürgeségükkel korábban fel nem tételezett széles körben elterjedtek. Ezt bizonyítja azoknak az elsősorban az Alföldön tevékenykedett énekszerzőknek feltűnése Huszár Gál kiadásában, akiknek műveit a szakírók nyomtatott formában csak az 1563. évi debreceni kiadástól fogva várták.