42. Frankovith Gergely

Az Országos Orvostörténeti Könyvtár Közleményei. (1956) 3. sz. 133–140.

Az eddig ismert legrégebbi, magyar nyelvű, nyomtatott, orvosi könyv szerzője Frankovith Gergely. Műve a „Hasznos és fölötte szükséges könyv” 1588-ban jelent meg[1], és már többször részletesen ismertették. Alaposabban először Sadler József foglalkozott vele,[2] s mint „valódi nyegle kuruzsló s nem orvos által írt, babonával és képtelenségekkel teljes munkát” ítéli meg. Fél évszázaddal később Demkó Kálmán[3] hasonló felfogásban közölt részleteket a műből. A magyar orvostörténet szempontjából azonban ennek a kétségtelenül jelentős könyv szerzőjének személye joggal tarthat számot érdeklődésünkre. Frankovithnak mint orvosnak méltatására e cikk írója nem vállalkozhat, így a továbbiakban csupán életrajzi adatait, valamint a munkájával kapcsolatos könyvészeti kutatások újabb eredményeit kívánja összefoglalni.

Frankovith maga – könyvének ismertetése során – meglehetősen háttérben maradt. Ez nem véletlen: nagyon keveset tudunk róla.[4] Szinnyei József[5] a szerzőről csupán ennyit közöl: „Frankovics Gergely orvosdoktor”. Születési helyéről és annak évéről biztos adataink nincsenek. Könyve előszavában említi: „…mikor harmincz egy esztendős volnek…” Ebből tehát annyit tudunk, hogy 1557 előtt született. Nevét gyakran használta a következő formában: „Szigethij Franchouit Gergely Doctor”. A „szigeti” kitétel feltehetően származási helyet kíván jelölni. Jóllehet, ebből az időből több Sziget elnevezésű lakott helyet ismerünk,[6] mégis délszláv csengésű neve, valamint a művéből gyakran kicsengő ő-ző tájszólása[7] a ma Baranya megyei Szigetvárra, az akkori Szigetre utal. Életére vonatkozó további adatokat ugyancsak a munka előszavából nyerünk: „…mikor volnek tizenöt esztendős, es a mezőn nyugodnam (mert lopaztor valek) egy ihar fanak arnyekaban az szala vize mellett…” Tehát fiatal éveiben csikós volt a Zala folyó vidékén. Ezután kerülhetett Sopronba, mert könyve ajánlásában, mely 1588. július 16-án kelt, írja: „Én Sopron Varosaban immar egy nyhany esztendőtől fogva eltem.” Egy a városi tanácsnak szóló 1587. évi irat már mint orvos doktort említi Sopronban.[8]

Nem volt tanult orvos, mert művét így fejezi be: „Francouith Gergely doktor köniuenek vege: ki noha nem Deiak, de azert igen zent iras ertő doctor isten altal es termezet tudo oruos.” Ellenfelei meg is vádolták ezért, hogy mesterségét egy borbélytól tanulta, kinél fiatal korában szálláson volt. Magakészített gyógyszereivel kereste fel betegeit, és nem igazított senkit patikába, hogy ne kelljen a betegnek kétfelé fizetnie, ahogy könyvében mindezt írja. És valóban, utóda Kober Tóbiás patikust kért a soproni városi tanácstól, mert anélkül nem tudott dolgozni. Érdekes azonban, hogy ez utóbbi „tudóst” a tanács hamarosan menesztette, míg Frankovith több mint egy évtizeden át zavartalanul működött.[9]

Frankovith könyvében a gyógyszerek és gyógymódok leírásán kívül igen sok és elég hosszú imádságot és egyházi éneket is közöl, melyeket – a versfők tanúsága szerint – ő maga írt.[10] Latinul is tudott, hiszen műve legelején találunk egy nyolc soros verset a következő címmel: „Gregorivs Francovith doctor physicus de se ipso”. Ezt további latin nyelvű versek követik. Így nem lehetett műveletlen, ha nem is volt „deiak”, azaz egyetemet végzett.

Életének Sopronban töltött utolsó évtizedeiről már valamivel több adattal rendelkezünk. 1591-ben jegyben járt Demeter – másként Szakács vagy németül Koch – Vince soproni polgár lányával, kit nem sokkal később feleségül is vett. 1595-ben nejével szemben annak fivére – kit ugyancsak Vincének neveztek – olyan súlyos becsületsértő kifejezést használt, hogy a városi bíróság 5 tallér pénzbüntetésre ítélte. Feltehetően ezzel a csúnya összeveszéssel függ össze a boszorkányság vádjával börtönbe került Türck Tamás kanász vallomása ugyanebből az évből. Eszerint ő Gergely orvost családostól el kívánta pusztítani, s ezért rontó varázsszert öntött az Ógabona téren levő lakásuk lépcsője alá, melytől Frankovith és felesége megbetegedtek, gyermekük pedig szörnyű fájdalmak közepette pusztult el. A következő évben, 1596-ban meghalt anyósa is. A még mindig fennálló áldatlan családi viszályra utal, hogy Frankovith kéri a városi tanácsot az ingó hagyatékok leltározására, ugyanekkor panaszt emel sógora viselkedése miatt. 1599-ben megveszi Fodor Jakab házát a Fövényverem nevű városrészben.

Ebből arra következtethetünk, hogy megszerezte a városi polgárságot. Nincs adatunk nemesi származásáról, mégis könyvében megtalálható „Francovith Gergely doctor cimere”. A bizarr elemek – babonás és orvosi figurák furcsa keveréke – arra vallanak, hogy a címert maga Frankovith állította össze. Az ilyen jellegű címerhasználat abban az időben a polgároknál általában szokás volt.

Feltehetően még a fent említett házvétel évében, 1599-ben meghalt, mert a városi tanács előtt orvos utóda már 1600 január 5-én megjelent. Özvegye 1604-ben már Nagy Pál felesége, felnőtt lánya pedig 1613-ban ment férjhez.[11]

Frankovith sokszor emlegetett művének csupán egy teljes példányát tartotta eddig nyilván szakirodalmunk, melyet a Magyar Tudományos Akadémia könyvtára őriz. Ezenkívül csak az Országos Széchényi Könyvtárban volt egy ívnyi töredék található. Így komoly érdeklődésre tarthat számot, hogy ebből az unicum példányban ismert műből újabb, teljes példány bukkant fel. Ezt a Budapesti Egyetemi Könyvtárnak 1953-ban sikerült megszereznie. A mű korabeli kötésben két eddigi ismeretlen, bártfai, magyar nyelvű nyomtatvánnyal[12] van kolligálva, és a Felvidékről származik. Frankovith könyvének ebben – az egyébként kitűnő állapotban lévő – példányában az eredeti tíz rézmetszetes mellékletből hat maradt meg. Ebből négy egyezik az akadémiai példányban találhatókkal (közöttük a mellékelt kép, mely feltehetően Frankovith-ot ábrázolja betegvizsgálat közben), kettő azonban eddig ismeretlen volt.[13]

Az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött, kötéstáblából kiáztatott töredéket összevetve magával a teljes művel, kiderült, hogy a kettő nem egyezik. Demkó[14] már felhívta a figyelmet, hogy a műnek egy másik kiadása is lehetett. Valóban az „Elöl valo intes”-ben a következőket találjuk: „Az minemő zent Iras beli igek el marattanak volt a masik könyuemtől, ebben azokis be vannak irua, az oruossagok is meg vannak iobbetua.” A következő levélen pedig az „In editionem secundam operis” című tetrastichont találjuk. Összehasonlítás alapján a töredékről megállapítható, hogy az az első kiadás B jelű íve, mely a tulajdonképpeni szöveget megelőző ajánlások és versek egy részét tartalmazza. Ebből természetesen hiányzik a második kiadásra vonatkozó vers, míg egyéb ajánlások más sorrendben következnek.

A töredékben ugyanazok a fametszetek szerepelnek és ugyanazokkal a betűkkel lettek nyomtatva, mint a második kiadás, tehát ez is Manlius sajtója alól került ki. Így még az a kérdés marad, hogy mikor és hol készült ez a korábbi kiadás. Manlius 1582-ben érkezett Magyarországra és Németújváron állította fel nyomdáját. Ezekben az években főleg Beythe Istvánnak, a Batthyányiak udvari lelkészének műveit nyomta. Beythe és Frankovith igen jó barátságban állottak,[15] így Frankovith könyvének elején találjuk: „Excellentissimi ac doctissimi Viri domini Stephani Beythe, Superattendetis per Vngariam digniss. &c. Testatum.” A köztiszteletben álló és magas egyházi tisztséget betöltő Beythe ajánlása az akkor erősen lutheránus Nyugat-Magyarországon, de – amint az Egyetemi Könyvtár kolligátuma esetében láthatjuk – az ugyancsak lutheránus Szepességben is, nyilván előmozdította a könyv elterjedését.

A ránk csak töredékben maradt első kiadásban azonban Beythe ajánlása csupán „Stephani Beythe testatum”-ként szerepel. Tekintettel arra, hogy Beythét 1585. július 25-én választották meg superintendenssé,[16] az első kiadás nyilván ez előtt jelenhetett meg. Manlius ekkor még nem költözött Varasdra,[17] hanem még mindig Németújváron dolgozott. Összefoglalva tehát, Manlius – minden valószínűség szerint – ott nyomta Frankovith Gergely: Hasznos és fölötte szükséges könyvének eddig ismeretlen első kiadását az 1582 és 1585 közötti években.

Az eddig ismert adatok összefoglalásával, illetve azoknak újakkal történő kiegészítésével célunk az, hogy felhívjuk a magyar orvostörténet hivatott kutatóinak figyelmét a XVI. századi magyar kultúratörténetnek erre az érdekes alakjára. További kutatások feladata, hogy Frankovith Gergely helyét a magyar orvostudomány fejlődésében tisztázza.