Csóka (Colaeus Kaup.)

A csóka nemzetséget (régebbi latin nevük szerint Lycos, Corvus) jellemzi rövid, vaskos, felül kevéssé hajlott csőrük és első szabad evezőtolluk belső zászlójának erős kiöblösödése; Európát, az északi mérsékelt Ázsiát Japánig lakják. A nemzetség két faja ismeretes, úgymint a nyugati csóka vagyis egyszerűen a „c s ó k a” (Coloeus monedula) és a keleti csóka (Coloeus dauuricus Pall.). Előbbi Európában honos és Ázsiában a Jenisszei-folyóig terjed, utóbbi a Jenisszei-folyótól Japánig, sőt Formóza szigetén is előfordul.

A csóka (Colaeus monedula L.)

1. Vetési varjú (Corvus frugilegus L.). 2. Dolmányos varjú (Corvus cornix L.). 3. Holló (Corvus corax L.). 4. Szarka (Pica pica L.). 5. Csóka (Colaeus monedula L.).

Az újabb kutatások szerint a csókának 3 alfaja van. Az első a svéd csóka, vagyis az a forma, melyet Linné írt le eredetileg. Ez majdnem tökéletesen egyezik a nyugateurópai formával, a Coloeus monedula spermologus Vieill. nevezetű alfajjal. A különbség csak az apró tollazatban van, amely a svéd csókánál valamivel világosabb. Tollazata a homlokán és fejtetején sötétfekete, fejének hátsó része és nyaka hamuszürke, felül egyébként kékesfekete, míg alul pala- vagy szürkésfekete; szeme ezüstfehér, csőre, valamint lábai feketék.

A harmadik alfaj a keleteurópai vagy örvös csóka (Coloeus monedula collaris Drummond) ugyancsak világosabb alsó teste által különbözik a nyugati formától, azonkívül többé-kevésbbé kiterjedt, gyakran örvös, tejfölszínű nyakoldal-foltjai által. Előfordulási területe a Balkán jórésze, Oroszország, a Kaukázus, Perzsia, Turkesztán. Nálunk is előfordul; a magyar viszonyok tárgyalása alább következik.

Oroszországban és Szibériában minden faluban tömegesen lakik s a faházakat kedvesen ékesíti.

A csóka eleven és ügyes madár. Párosodás idejében igen kedvesen fecseg, aminthogy hangja általában hajlékony és változatos. Ez magyarázza meg, hogy különös fáradság nélkül megtanulja az emberi szavak kimondását, vagy más hangok, pl. kakaskukorékolás utánzását.

A csóka táplálékát tekintve, legközelebb áll a vetési varjúhoz. Táplálékának főrészét kétségtelenül mindenféle rovarok, csigák és férgek alkotják.

Ugyancsak szívesen eszik növényi anyagokat, kivált gabonaszemet, a gabona leveleinek hegyét, gyökérgumókat, csírázó és sarjadzó főzelékeket, gyümölcsöt, bogyót és effélét, ezért a kertekben és gyümölcsültetvényekben, ha nem is érzékenyen, de mégis érezhetően károssá válik, továbbá a galambok módjára meglátogatja a mezőn lévő gabonakepéket és asztagokat is. Mint fészekrabló visszataszító módon fosztogatja kivált a seregélyfészekodvakat. Régebben, amidőn a falusi házak még általánosan szalmafödelűek voltak, a csóka az új tetőkben, melyeket éppúgy átkutatott, mint az asztagokat szokta, egész jelentékeny kárt okozott.

Egyetlen varjúfélét sem tartanak fogságban oly nagy számban, mint a csókát. Vidám lénye, ügyessége és okossága, gazdájához való ragaszkodása, ártatlansága és végül utánzótehetsége mind alkalmasak arra, hogy barátokat szerezzenek neki. Fiatalon felnevelt csókákat fáradság nélkül lehet rászoktatni a ki-berepülésre. Gazdájuk házát csakhamar megszeretik és ősszel sem hagyják el, vagy ha fajrokonaikkal tényleg elmennek a téli szállásba, a rá következő tavasszal nem ritkán visszatérnek.

A csóka – csakli, himódi galamb – előfordulása Magyarországon nagyon sajátságos és tulajdonképpen nincs még teljes megegyezés arra nézve, vajjon előfordul-e nálunk a nyugateurópai csóka mellett a keleteurópai is. Kétségtelen ugyanis, hogy van a két alfaj között számos átmenet, azonban az is kétségtelen, hogy az örvös példányok kelet, délkelet és dél felé is mind nagyobb számban mutatkoznak. Chernel szerint már a temesi példányok inkább a keleteurópai formához tartoznak. Madarász szerint az erdélyi csókák főleg örvösek és Hirtz szerint már Horvátországban is főleg a keleteurópai forma az uralkodó. A magyar madártannak ez a fejezete még nincs lezárva s még további kutatásoknak kell azt eldönteni, hogy hogyan helyezkedik el az ország területén ez a két alfaj.

Mind a két alfaj azonban élete módjában tökéletesen egyezik; mind a kettő állandó madár, amely télen-nyáron át helyt marad, de télen át óriási csapatokba szoktak verődni s nagyobb területeket bekóborolni táplálékszerzés végett. Ezekben a nagy csapatokban északról érkezett téli vendégek is szoktak lenni, amelyek tavasszal elvonulnak.

Gazdasági jelentősége nagy számban való előfordulása következtében jelentékeny, de a mérleg serpenyője föltétlenül a hasznos volta felé billen. Apróbb kártételei, hogy megdézsmálja a tengerivetést és gyümölcsöt s néha fölszed egy-egy madárfiókát, valósággal elenyésznek nagyarányú rovarpusztításai mellett. Főleg abban van a haszna, hogy a mezőgazdaságra nézve legkárosabb rovarokat pusztítja nagy számban. Ez a működése majdnem teljesen azonos a vetési varjúéval. Mint túlnyomóan hasznos madarat a magyar madárvédelmi törvény védelem alá helyezte.