Az ararauna (Ara ararauna Linn.)

Más neve Ara caerulea. Ez a harmadik ara-faj is igen közönséges. Teste egész felső része a farkfedőkkel együtt sötét égszinkék. Nyaka oldala és egész alsó testoldala élénk világos narancssárga, az áll és pofa táját övező rész fekete. Szeme zöldes gyöngyszürke; a fej oldalán levő csupasz részek barnás hússzínűek. Csőre fekete, lába barnásfekete. Ugyanazon a vidéken él, mint az arakánga.

A katona araka (Ara militaris Linn.)

Az előbbieknél kisebb. Hazája Mexikó és Dél-Amerika tropikus öve. Színe általában sárgászöld, feje hátsó része kékes, homloka és a kantáron végig húzódó apró tollpászták vörösek, míg a pofák tollpásztái feketészöldek. Álla barna; háta alsó része, farkfedői és evezőtollai kékek; a négy középső farktoll vörösbarna, csak a végük kék, míg a többi egészen ilyen színű. Hossza 70 cm.

Az ararák szellemileg rendkívül fejlettek. A többi papagályhoz képest nyugodt, megfontolt, komoly madarak: érzékeik igen jól kifejlődtek és a megváltozott viszonyokhoz nagyon tudnak alkalmazkodni. Különböző életmódhoz, körülményekhez talán még jobban hozzászoktathatók, mint bármely más papagályfaj. Szinte azt mondhatnók, hogy mindenben lehetőleg alkalmazkodnak az ember kívánságaihoz és szokásaihoz. Az igaz, hogy nem engedelmeskednek mindenkinek, de a jó bánásmódot meghálálják és erejüket csak akkor használják ki, ha bosszantják őket. Saját fajtabelijeikkel a legbensőbb barátságban élnek s más jámbor állatokkal is békésen megférnek. Általában kellemes és kedves teremtések. Nemcsak jóindulatú madarak, hanem úgy élettársukhoz, ivadékukhoz, mint szeretett ápolójukhoz is igen ragaszkodnak.

Miként valamennyi papagály, – mondja Wied herceg – úgy az ararák is igen hű házastársak. A hitvesi szeretet ezeknél a madaraknál olyan erős, hogy bátran állíthatjuk, hogy az arara-házastársak teljesen egymásnak s családjuknak élnek. Ezt a tulajdonságukat a brazíliaiak igen jól ismerik és úgy használják ki, hogy aztán egy-egy csapatból többet is kilőhessenek. Mert ha egyet lelőttek, annak a párja rögtön megjelenik mellette, hogy a halál okát megtudja és rikácsolása a csapatból még többet is odacsal.

Az ararákat úgy a bennszülöttek, mint a fehérek egyaránt erősen vadásszák. Az európai vadász is örül, ha sikerül elejtenie ezt a szép madarat. Húsa kiváló csemege; annyi ideig kell főzni, mint a marhahúst; az öreg madarak húsa kemény; a hideg időszakban sokszor igen kövér, de finom erőlevest ad. A szép tollakat nagyon sokféle célra használják. Minden araravadász kalapján ott láthatók a szép piros meg kék szárny- és farktollak. A braziliaiak az evezőtollakat íráshoz is használják, míg a vad néptörzsek az összes többi tollakat különböző diszítésekre alkalmazzák. A tarka evezőtollakkal leginkább a nyilakat díszítik és még jelenleg is nagyon sokan ékesítgetik magukat ezeknek a papagályoknak a tollával. Hajdanában a jelenleg már többé-kevésbbé művelt Lingoageral törzsbeliek különféle díszeket készítettek ezekből a tollakból.

Úgy látszik, hogy a fogságban tartott ararák mindig kedvenc madarai voltak az indiánoknak. „Nagy érdeklődéssel néztük – írja Humboldt – az indiánok kunyhói körül azokat a szelíd ararákat, amelyek úgy röpködtek a mezőkön, mint nálunk a galambok. Ezek a madarak igazi díszei az indián baromfiudvarnak. Egyáltalában nem maradnak el a páva, aranyfácán, díszes erdei tyúkfélék és hokkók mögött. Már Kolumbusnak is feltűnt az indiánoknak az a szokása, hogy papagályokat neveltek fel; s hogy az Antillák-szigeteinek lakói tyúkok helyett ararákat vagy nagyobb papagályféléket esznek.”

Az ararák tartásával mindig karöltve jár több-kevesebb kellemetlenség, sőt veszély, mert hatalmas csőrüket bizony vajmi gyakran nem éppen kedvünk szerint használják.

Az ararák ritkán tanulnak meg olyan jól beszélni, mint egyéb papagályok, viszont azt se lehet róluk mondani, hogy semmire se lehet őket megtanítani.

Megfelelően táplált arárák a fogságban igen sokáig élnek. Azara szavatosságot vállal annak az állításnak a valódiságáért, hogy egy arara 44 évig élt.

III. Tompafarkú papagályok

Az idetartozó fajok farka rövid és széles, lépcsőzetes, vagy kerekített; többnyire fele akkora, mint a szárny. Az eddig ismert 105, többnyire földszínű faj Amerika és Afrika trópusi vidékén oszlik meg.