2. Feltekintő kígyók (Helicops Wagl.)

Testük meglehetősen rövid és erős, farkuk nem nagyon hosszú és végén kihegyezett, fejük széles és lapos, a nyaktól nem válik élesen el, apró szemük meglehetősen magasan áll a fejen, pupillája kerek, mindkét orrlyuk egy-egy nagy, szabálytalan négyszögletű, két részre osztott pajzson fölfelé nyílik és gyakran csak pontnagyságú; arcorruk rövid és lekerekített. Ruházatuk 17–25 sor pikkelyből áll, melyek ormósak és nincs végpórusuk. Fejük tetején az említett orrpajzsokon kívül a következő pajzsok borítják: egy széles, háromszögletű arcorrpajzs, egy egyszerű, az orrpajzsok közé beiktatott ötszögű elülső és két rövid, széles, szintén ötszögletű hátsó homlokpajzs, egy hatszögű falcsontpajzs és mindkét oldalon két felső szempajzs és tarkópajzs, összesen tehát tizenegy pajzs. A számszerint mintegy 20 hátsó felső állkapocsfog nagyobb az elülsőknél, de barázdának rajtuk nyoma sincs; az alsó állkapocs fogai mind egyformák. A haspajzsok az oldalakon kerekdedek, a farkpajzsok két sorban állanak. A nemzetség összes fajai, kivéve egy Indiában és Ceylonban előforduló és két Afrikában élő fajt, mind Amerika trópusi vidékein honosak, vízisiklónkhoz hasonlóan a folyókban és mocsarakban élnek s kétéltűekkel, meg halakkal táplálkoznak.

A bordásfarkú sikló (Helicops carinicaudus Wied)

Bordásfarkú sikló (Helicops carinicandus Wied.).

Körülbelül 1 m hosszúra nő meg, van 8 felső ajakpajzsa, 2 hátsó szempajzsa és 19 sor pikkelye. Testének felső részén szennyesszürke alapon három sötétebb hosszsáv húzódik végig, alul pedig sárga alapon szabályosan, sorokban elhelyezkedő, fekete kockafoltok tarkítják; minden egyes haspajzson három ilyen foltot találunk, melyek közül a középső rendszerint a legkisebb szokott lenni, a nyaktájon és a farkon pedig el is tűnik s ezért e helyeken csak két sor kocka látszik. Néha a hasoldalon három széles, sötét hosszsáv van a foltok helyett.

E kígyó hazája Kelet-Brazília, az északkeleti határtól kezdve dél felé Rio Grane do Sulig, ahol éppen úgy, mint Sao Paulo tartományban is, nagyon gyakori; Uruguayban is el van terjedve, a La Plata-folyó torkolatáig.

Wied herceg egyetlenegy példányt kapott az Itapemirim-folyóból, amelynek alapján először írta le a fajt, de életmódjáról semmit sem közölt. Más kutatóktól tudjuk, hogy a vízisiklókéhoz hasonló életmódot folytat, főként nedves vidékeken és folyókon él, ahol halakra és békákra vadászik. Schomburgk látta, amint e faj egyik legközelebbi rokona a sekély vízben éppen egy, termetéhez képest túlnagy állatot könnyűszerrel ejtett foglyul. Hensel, aki szintén megfigyelte, igazi vízikígyónak mondja, amely sohasem tartózkodik a szárazon, hanem mindig a vizek csendes öbleiben tanyázik. Rendesen a partok közelében úszkál, a sekély vízben, a vízi növények között és halakat fog. Ha üldözik, mindjárt alámerül és a víz fenekén rejtőzködik el, de sohasem menekül ki a szárazföldre. Eleven fiakat hoz a világra, mint a nemzetség valamennyi ismert faja.