2. Háromkarmú teknősök (Trionyx Geoffr.)

Az ajakos teknősök családjának legismertebb neme, melyhez 15 faj tartozik. Hátpáncélja rendkívül lapos, középmezője mérsékelten nagy, a porcos szegély körülötte jól fejlett s a szegélycsontoknak nyoma sincs. Haspáncéljuk rövid, keskeny hátsó lebenyekkel, de leffentyűk nélkül, úgyhogy a hátulsó lábak nem rejthetők el alattuk. Fejüket, nyakukat, lábaikat és farkukat puha és síma bőr fedi, csupán az alkaron lehet látni néhány pikkelyszerű harántráncot. Koponyájukon a szemüregek közelebb állanak a halántékgödörhöz, mint a külső orrnyílásokhoz s a belső csontos orrnyílások a szemüregek közé nyílanak.

Boulenger G. A. szerint e nem legalább 3, valószínűleg azonban minden fajának megvan az a sajátossága, hogy idősebb korában két alakban jelenik meg, melyek állkapcsaik szélességében és erősségében különböznek egymástól. Amíg valamennyi fiatal állatnak élesszegélyű állkapcsai vannak, addig az idős fajok állkapcsai vagy élesszegélyűek, vagy tömörek, a táplálék szétőrlésére valók és szélesek. Az előbbiek leginkább halakkal és békákkal táplálkoznak, az utóbbiak állkapcsai azonban, úgy látszik, kizárólag az édesvízi csigák és kagylók megőrlésére valók és rágóizmaik is erősebben fejlettek, mint a halevő fajokéi. Baur G. megfigyelte, hogy a Trionyx muticus nevű északamerikai faj nősténye kétszer nagyobbra nő meg, mint a hímje.

A harapós háromkarmú teknős (Trionyx ferox Schn.)

Harapós háromkarmú teknős (

Harapós háromkarmú teknős (Trionys ferox Schn.).

Az északamerikai fajok között ezt ismerjük a legjobban. Páncéljának hosszúsága 42 cm lehet s súlya 35 kg-ot is nyomhat. Pajzsát felül olajszínű alapon számos apró fekete folt mustrázza, alul azonban szennyes fehér. Olajszínű fejét oldalt sötétszegélyű világos sáv díszíti, mely a szemtől a halántékon át hátrafelé a nyakig húzódik, elől azonban a szemek előtt az orron a másik oldalon futó sávval egyesül. Álla, lábai és farka feketén és fehéren mustrázottak, szivárványhártyája sárga.

A harapós teknős, Holbrook szerint, a Savannah- és Alabama-folyókban, valamint a Mexikói-öbölbe torkolló összes kisebb és nagyobb folyóban él, tehát az Egyesült-Államok délkeleti részén Georgiától Floridáig és Louisianáig. Rokon fajai azonban otthonosak az északi nagy tavakban is, végül a Hudson-folyóban, de hiányoznak mindazokban a folyóvizekben, melyek a Hudson- és a Savannah-folyók között az Atlanti-óceánba ömlenek. Újabban New-York állam vizeiben is bekerült, ahol azelőtt ismeretlen volt, még pedig a New-York-csatorna elkészítése után. Mindenütt gyakori. Csöndes időben nagy számban lehet látni, amint a víz színén úszkál s gyakran kiül a sziklákra sütkérezni a sekélyebb vízben. Rendszerint gyökerek és vízi növények közé rejtőzködnek, zsákmányra leselkedve. Halakra, kétéltűekre és vízi madarakra vadásznak; lassan odaúsznak a kiszemelt áldozathoz s aránylag hosszú nyakukat villámsebesen előrenyujtva, nagy biztossággal fogják meg azt. A gazdáknak kárt okoznak azzal, hogy fiatal kacsákra és libákra vadásznak; veszedelmesek és kártékonyak a halakra és a vízben élő egyéb hüllőkre és kétéltűekre. Állítólag nagy pusztítást végeznek a fiatal alligátorok között, de az öregek viszont őket falják föl.

Májusban a nőstények a part hosszában homokos helyeket keresnek fel s bár különben félénkek a szárazon, ilyenkor a méternél magasabb dombokra is felkapaszkodnak. Tojásaik gömbölyűek és aránylag törékenyek. A kicsinyek júniusban bújnak ki.

Valamennyi északamerikai teknős között ennek a fajnak van a legízletesebb húsa s ezért nagyban vadásszák. Elejtik puskával, alvóhelyeiket hálóval veszik körül, vagy horoggal fogják. A felnőtt állatokkal óvatosan kell bánni, mert védik magukat és harapásaikkal érzékeny sebeket osztogatnak. Különösen a horoggal fogott állatok harapnak őrülten, mihelyt valaki feléjük közeledik, ismételten feléjük kapnak a levegőbe s dühüknek minden módon jelét adják. Bell írja, hogy egy állat leharapta ügyetlen ápolójának az ujját.

A tüskésszélű háromkarmú teknős (Trionyx spiniferus Lsr.)

A Mississippi, Szent Lőrinc és Hudson folyókban él s gyakran kerül Európába elevenen. Hátpáncélján sötét gyűrűs foltok vannak. Schnee azt mondja, hogy melegkedvelő állat, a sötétséget szereti s a vizet önként sohasem hagyja el.

A kínai háromkarmú teknős (Trionyx sinensis Schl.)

Életmódjában alig különbözik északamerikai rokonától. Kínában a leggyakoribb lágyhéjú teknős s az Amur folyótól délre Timor szigetéig otthonos; számos fajváltozata ismeretes. Mint minden óvilági Trionyx-fajnak, ennek a hátpáncélján is hosszanti redők vagy púpsorok vannak fiatal korában, míg az északamerikai fajon ezek hiányzanak.

Schnee a következőket írja róla: „A kínai halászok hús-csalival megtűzött horgokkal fogják. Japánban nagyon ritka, de azért gyakran lehet vele találkozni. Úgy látszik, hogy itt a teknősöket némileg szent állatoknak tekintik. A vallásos emberek meg nem ölnék a teknőst, hanem a templomokhoz viszik és azokba a csatornaszerű árkokba helyezik, melyek a szent helyet körülveszik. Itt a papok gondozzák s az ájtatos zarándokok táplálják őket, amit Istennek tetsző cselekedetnek tartanak. Többi társaik között a lágyhéjú teknősök is levetették félelmüket, de ha nagyon közel mennek hozzájuk, lassan a vízbe merülnek. De azért ott is van elég kevésbbé lelkiismeretes ember, aki kitünő húsáért ezt az állatot is elfogyasztja. Japánban nagyon drága, úgyhogy egynek az árán Sanghaiban egy egész tucatnyit lehet vásárolni. Az árkülönbség miatt azért rendszeresen szállítják Japánba.

„Sanghaiban nem okozott nehézséget, hogy a piacon néhány példányt kerítsek, mert ott nagyságuknak megfelelően egyesével vagy többesével apró, puha, kákaszerű anyagból font és felül gondosan bekötözött zacskókban kínálgattak. Amikor egy ilyen zsákocskát fölnyitottam és az állatot kiráztam belőle, miközben a copfos kereskedő nem győzött eleget figyelmeztetni az óvatosságra, nagy csodálkozással láttam, hogy a halászok igazi kínai módon, roppant kegyetlenséggel csonkították meg és tették ártalmatlanná a szegény harapós teremtéseket. Lábaikat durva módon átfúrták, azután erős kötéllel átfűzték és a végtagokat szilárdan összekötözték. Szájukat is bekötözték, vagy többszörösen összevarrták s ajkukat és ormányukat természetesen összevagdalták. De ez még mindig nem volt elegendő. Fejükön és farkukon át tenyérszélességű szalagot csavartak, mely a fejet mélyen benyomta a teknők közé s azután keresztben futva az előbb összekötözött végtagokat szorosan a testükhöz nyomta. Az állat így inkább csomaghoz, mintsem valami élőlényhez hasonlított.

„A különben sem szép állat valósággal ijesztő akkor, amidőn hosszú nyakát esetlen fejével kinyujtja és félig nyitott, marásra mindig kész szájával dühösen körültekintget. Tekintetében ilyenkor az alattomos rosszindulatnak akkora mennyisége csillog, hogy az ember nehezen felejti el!”

Az afrikai háromkarmú teknős (Trionyx triunguis Forsk.)

Afrika egyetlen háromujjú teknőse. A forró égöv minden tartományában előfordul, de Egyiptomban és Szíriában is találták. Hatalmas nagyságot érhet el. Éppen olyan dühös, harapós állat, mint a többi fajrokona. Aránylag keveset tudunk róla.