TIZENHETEDIK REND: Hólyagoslábúak (Thysanoptera v. Physopoda)


FEJEZETEK

A hólyagoslábúak apró rovarok, amelyeknek megnyúlt, hajlékony testén a potrohszelvények mozgékonyak maradnak. A legnagyobb hólyagoslábú, az Ausztráliában talált Idolothrips spectrum Hal. majdnem 1 cm hosszú; körülbelül ugyanilyen nagy fajok fordulnak elő Új-Guineában is, míg a többi hólyagoslábúak túlnyomó többsége legfeljebb 1–4 mm hosszúságot ér el. A feje felső oldalán egypár 5–9-izű csáp található, kétoldalt facettás szemek, a fejtetőn pedig rendesen három pontszem látható. A kúpalakú száj egészen a fej alsó oldalán van és lényegében az egymással összenőtt felső és alsó ajakból áll. A száj körülzárja a két szúrósertévé alakult rágót és az úgynevezett páratlan „szájfullánkot”, amely nem egyéb, mint szúrószervvé alakult egyik oldali állkapocs (maxilla). Van azután egy pár 2–3-ízű állkapocs és egy pár 2–4-ízű ajaktapogató.

A szabad előtorhoz csatlakozik az összenőtt közép- és utótor, amelyeken négy nagyon keskeny, szegélyen hosszú rojtokkal, pillákkal ellátott szárny ül. Erről kapta a rend egyik tudományos nevét: Thysanoptera. A szárnyak egyes kéreg alatt vagy gyepben élő fajokon csökevényesek lehetnek, vagy hiányozhatnak. Különösképpen a szárnyatlan fajoknál itt-ott mégis jelennek meg szárnyas nőstények, amelyeknek, úgylátszik, az a feladatuk, hogy más lakóhelyeket keressenek fel és így a faj továbbterjedjen. A hólyagoslábúak legnagyobb része rövid lábaival jól fut, sőt egyesek ugrani is tudnak. A lábfejük többnyire kétízű és a két végkarom közt kerek tapadóhólyagot visel, amely a hólyagoslábúak (Physopoda) elnevezésre adott okot és az állatkáknak a virágrészeken és leveleken való kapaszkodásnál kiváló szolgálatot tesz. Potrohuknak 10 szelvénye ismerhető fel, amelyek közül az utolsó csőszerűen meghosszabbodhatik. Lélekzőrendszerük gyengén fejlett, mert a toron levő két pár stigmán kívül csak a második és a nyolcadik potrohszelvényen mutatható ki egy-egy pár stigma. A bélcsatornájuk egy kanyarulatot ír le és 4 Malpighi-edény torkollik bele. A petékből kibúvó fiatalok szervezetük és életmódjuk tekintetében az öregekhez hasonlítanak és a szárnyas fajoknál a negyedik vedlés után kapják meg szárnykezdeményeiket. Erre még egy vedlés következik, amely után a lárva bábszerű külsőt vesz fel, többé nem táplálkozik és mozgékonysága igen kicsiny. Amikor azután bizonyos idő mulva utoljára veti le bőrét, előjön a kész rovar.

A szisztematikusok számára a hólyagoslábúak helyes rendszertani helyének megállapítása egyike a legnehezebb feladatoknak. Sokan azt gondolták, hogy nem annyira rágásra, mint inkább szívásra szolgáló szájrészeikre való tekintettel a szívószájrészű rovarokhoz, a szipókásokhoz (Rhynchota) kell őket sorozni, de ez ellen szól más tekintetben eltérő szervezetük. Börner a hólyagoslábúakat a fatetvekkel (Copeognatha) hozza összefüggésbe; Handlirsch hajlik arra, hogy az Orthopterákhoz hasonló alakoktól vezesse le őket. Így mindenkinek más véleménye van, és mivel ezek az elszigetelten álló rovarok, amelyeket már nem számíthatunk az Orthopterákhoz, bizonyára kétségtelenül rágószájrészű rovaroktól származtak, így a Corrodentiák vegyes csoportjában erőltetés nélkül helyet találhatnak. A Föld történetében először csak a harmadkorban lépnek fel, Handlirsch azonban azt gyanítja, hogy már a krétakorban is éltek.