24. család: Farágóbogarak (Lymexylonidae)

Hosszúkás és majdnem hengerestestű, puhafelületű bogarak, rövid fonalforma, fésűs vagy fűrészes csápokkal a farágóbogarak (Lymexylonidae). Ezek egyik leggyakoribb alakja a hosszúkás farágóbogár (Hylecoetus dermestoides L.), egy hengeres, szélességénél 5–6-szor hosszabb, felületén finoman szőrös bogár. A nőstények okker- vagy vörösessárgák, a hímek szárnyfedője azonban változó, sárga, vagy fekete, vagy tarka is lehet, pl. sárga fekete csúccsal. A nagy fej rendesen fekete, a szemek aprók, fonalforma, tizenegyízes csápja alsó oldalán erősen fűrészes. A szárnyfedők a szárnyakat és a potrohot nem takarják egészen. Feltűnő az az ivari különbség, amely az alsóállkapcsi tapogatók alakjában mutatkozik, ezek nőstényeken négyízesek és semmi különbséget nem mutatnak, míg a hímeken különleges alakúak, az első három íz ugyanis sajkaszerű, különösen a második és a harmadik íz, mely utóbbi a második íz egy mélyedéséből ered. Legérdekesebb azonban a második íz függeléke, melynek két sorban elhelyezett 20 pár oldalágacskája számtalan érzőszőrrel fedett. Germer szerint ez a különleges alkotású alsóállkapcsi tapogató a nőstények megérzésére szolgál, tehát azonos feladatot végez, mint más bogarak csápja. A bogár korhadó fatönkökben, különösen bükkfák gyökértörzsében fejlődik, lárvái ezeket teljesen összerágják.

Germer szerint a kifejlődött bogár, miután a báb burkát elhagyta, egy ideig még a fában, a lárvák meneteiben marad és megvárja a szép, napos időt, amikor mindkét nembeli bogár röpködve vagy fatörzseken, fatönkökön, a hímek felemelt és kiterjesztett alsó állkapcsi tapogatókkal szaladgálva találhatók. Rövidéletű bogarak, amelyek, úgylátszik, semmiféle táplálékot nem vesznek fel, legalább Germer belükben csak tiszta, átlátszó folyadékot talált. Párosodás után a nőstény vén fatönkökön sürgölődik, hogy tojócsövével hengeres, fehéressárga, mintegy 1.5 mm-es petéit egyesével vagy kisebb csomókban lerakja. Ilyenkor előnyben részesíti a kérges részeket, míg a régi meneteket kerüli. Tíz-tizennégy nap multán jelennek meg a kb. 2.2 cm hosszú lárvák, melyek apró feje erős felső állkapcsokkal rendelkezik. Az első torgyűrű, amelybe a fej mintegy teljesen behúzható, a háton csuklyaszerűen megduzzadt, hogy a lárvák menet közben ezzel támaszkodhassanak a menetek falához. Egy másik ilyen segítőeszközt a testvégen is találunk. A lárvák utolsó potrohgyűrűje hátul eleinte korongszerűen lemetszett és két tüskével és dudorodásokkal fegyverzett, szegélye pedig chitines karimával ellátott; később, öregebb lárvákon, hosszú, kétágú villává alakul, amely a menetek rágóporának kitakarítására szolgál.

Érdekes a lárvák táplálkozási módja; ezek ugyanis nem fás anyagokat, hanem ambróziát, egy a menetek falát bevonó penészgomba spóráit fogyasztják. Az ambrózia penészgombaspóráit valószínűleg az anyabogár hozza magával és szórja szét a peték lerakása alkalmával. A penészgomba egy különleges fajhoz tartozik, amelyet Endomyces hylecoeti néven írtak le.

A hosszúkás farágóbogárnál nagyobb hírre tett szert a hajófúróbogár (Lymexylon navale L.), amely valamikor a hajógyárakban játszott nagy szerepet. Maga az öreg Linné írja, hogy „csodálatos, hogy egy ilyen nyomorult féreg hogyan tud sok ezer tallérra rúgó kárt okozni”, amikor kártételéről a gotenburgi hajógyárban maga győződött meg. A nőstény petéit kérgétől megfosztott, levágott vagy álló tölgytörzsek repedéseibe rakja. A kikelő, féregszerű, hosszúkás, rövidlábú és erősen domborútorú lárvák tekervényes menetekkel vágják át a törzset, miáltal a fa ipari célokra alkalmatlanná válik. A tölgyerdőkben előforduló és onnan könnyen a faraktárakba hurcolható bogár testhossza változó. A hímek szintén a komplikált szerkezetű, alsó állkapcsi tapogatókban különböznek a nőstényektől, feketék, potrohuk, lábuk és két folt a szárnyfedők tövén, a varrat mellett azonban sárga; a nőstény sárgás vagy vöröses, feje és szárnyfedőinek csúcsa fekete. Újabb időben, amióta acél és vas lettek a hajóépítés főanyaga, a bogár elvesztette jelentőségét a hajógyárakban és, úgylátszik, máshol sem okoz jelentős kárt.

A trópusokban hatalmas nagyságú farágóbogarak élnek, melyek csápja és alsó állkapcsi tapogatója szintén rendkívüli nagyságuk és alakjuk folytán tűnik fel. Ezek az állatok valószínűleg éjjeli életet élnek és úgy, mint az Atractocerus brevicornis L., melynek nősténye eléri a 4 cm-t, éjjel gyakran repül a lámpafényhez.