15. család: Pókhangyák (Mutillidae)

A pókhangyák (Mutillidae) rendszerint ivari dimorphizmusukkal tűnnek ki, mert szárnyas darázsalakú hímjeik annyira különböznek a szárnyatlan hangyaalakú nőstényektől, hogy összetartozásukat gyakran csak akkor lehet kétségtelenül megállapítani, amikor sikerül az állatokat párosodás alkalmával megfigyelni. A szárnyas nőstények kivételt alkotnak és eddigelé csak a ritka turkesztáni fajoknál (Fedschenkiinae) ismeretesek, szárnyatlan hímjei vannak ellenben néhány déleurópai Myrmilla-fajnak is.

A Mutillák hímjeinél, melyek többnyire virágokon ülnek, sokkal gyakoribbak azok szárnyatlan nőstényei, amelyek hangyagyorsasággal szaladgálnak és szorgalmatoskodnak a földön. Az angolok „velvet ants” néven ismerik őket, bársonyos hangyáknak nevezik, s ez igen találó elnevezés, mert testük csakugyan bársonyos sűrű szőrözetet visel, a mellett azonban igen tarkán szinezett. Az amerikai trópusokon élnek a pókhangyák legnagyobb változatossággal, s itt gyönyörű, tarka színükkel tűnnek ki. Sűrű bársonyos prémjüket arany- és ezüstfoltok, vagy sárga és bíborvörös sávok díszítik, amelyek harmónikusan emelkednek ki testük sötétkék alapszínéből, míg mások bíborvörös vagy szürkés, egyszínű, gyapjas szőrözetet viselnek.

A pókhangyák vagy hangyadarazsak lárvakorukban többnyire méhek, ásódarazsak lárváiban élnek; főbb megkülönböztető jegyeik a térdalakú csápok, melyek a nőstényeken 12-tagúak, a hímeken 43 ízből összetettek. Azonkívül potrohuk első két hasszelvénye mély harántbarázdát visel. Középső tomporaik egymással szemben mozgathatók.

1-2. Pókhangya (

1-2. Pókhangya (Mutilla europaea L.), 3-4. Pirosfejű tőrös darázs (Scolia flavifrons L.).

Életükről aránylag keveset tudunk. A hímek szívesen keresik fel az ernyős virágokat, de ott találjuk őket homokos domboldalakon, kisebb darazsak társaságában. A hím reszkető szárnyakkal szaladgál a földön (Smicromyrme), s ha valahol egy nőstényt megneszel, utánaszalad, erős állkapcsaival nyakoncsípi és felkapja a levegőbe. Itt megy végbe a párosodás.

Az európai vagy közönséges pókhangya (Mutilla europaea L.) csinos külsejű, 10–14 mm hosszú állat; nőstényének téglavörös mellkasa durván pontozott, fekete potrohán pedig több ezüstös, hátul megszakított harántövet hord. A Mutilla-nőstény poszméhek fészkeibe hatol és a poszméhek sejtjeire rakja petéit, úgyhogy a belőlük kikelő lárvák a poszméhek lárváira jutnak s azokból táplálkozhatnak. Hogy mily veszélyesekké válhatnak a pókhangyák a poszméhekre, abból tűnik ki, hogy Drews a Bombus scrimshiranus K.-nak kb. 100 sejtből álló, fészkéből mindössze csak két poszméhet, ellenben 76 Mutillát nevelt fel.

A nőstényeknek sajátságos szokása a cirpelés. Hátukon, az első két potrohszelvény között elhelyezett, rovátkolt harántléc segítségével megy ez végbe, melynek nyomával esetleg a többi potrohszelvényen is találkozunk. A hang úgy jön létre, hogy a potroh szelvényei egymáshoz érnek, vagyis egymásba bizonyos fokig behatolnak s ezt a sajátságos hangot a homoki pókhangyáknál (Mutilla rufipes F.) is halljuk. Ennek a feketefejű és barnamellű fajnak első két potrohgyűrűje végén fehéren szőrös, a harmadik gyűrű fehér övet hord. A különben sötétszínű állatnak csípői, combjainak alsó felülete pirosak. A Myrmosa nőstényein is megfigyelték a cirpelést s ez az állat a Mutilláktól főleg harántul barázdált melltájékával különbözik. A mellkas szelvényezettsége állatainkon különben is fontos szerepet visz, mert azoknak eredeti forradási vonalai, amennyiben még nyomon követhetők, bizonyos fényt vethetnek ezeknek az állatoknak a többi hártyásszárnyúakkali rokonságára, melyről eddig keveset tudunk.

Régebben a Mutillakat még a tőrösdarazsakkal (Scolia Gerstaecker) egyesítették. Latreille-t pedig annyira megtévesztette azok formája, hogy a hangyákkal egyesítette őket.