1. rend: Kehelymedúzák (Lucernariidae)

Az összes idetartozó alakok a tenger hideg tájain tartózkodnak. A legegyszerűbb alkotású fajuk a harang tetejével, vagyis az állat pólusával helyhez vannak erősítve; némely búvár ezért az állítja róluk, hogy ilyen esetben ivaréretté vált scyphonopolypocskákról van szó. Mivel azonban egyes szervezeti tulajdonságuk meduzaalkatra vall, valószínűbb az, hogy a fajfejlődés rendjén egykoron szabadon mozgó meduzák másodlagosan megtelepedő formákká alakultak át s ez az állapot aztán a polypocskanemzedék kihagyásával örökletessé vált. Északeurópai sziklás partokon a Haliclystus Clark nemzetségnek különféle fajai élnek. Ezek 2–3 cm magas, barnás lények. A kehely átmérője is ugyanakkora. Ennek közepén nyílik, mint alacsony kúp a száj, nyolc zömök kart fejlesztenek, melyeken külön kicsiny, üreges tapogatók képződnek. A csinos bokrocskákat formáló tapogatók csalános buzogányokkal vannak fölszerelve. A karok között szegélyérzékszervek fejlődnek, melyek mirigyes szövetből vannak fölépítve s termékük ragadós nedv. Az állatok ezen szegélyhorgonyok segítségével tapadnak; sőt velük kúszva mozogni is tudnak.

Haliclystus Clark. Term. nagyság

Fejlődésükről Wietrzykowsky a következőket jegyzi föl: a tojásokból kikelő álcák néhánynapos ide-odacsúszkálás után föl egészen 20-ad magukig tömött társaságban telepednek meg s ilyenképpen közös erővel kilövelt csalántokjaik segítségével aránylag nagy állatokat zsákmányolnak. A zsákmányt azonban csakis az egyik álca kebelezi be s közben a többiek éhenhalnak. Az életre „elhivatott álca” azonban hamarosan gondoskodik a faj veszteségéről: mielőtt ugyanis Haliclystus meduzává átalakulna, bimbózással új lárvákat fejleszt, melyek a tojásból kikeltekhez hasonlítanak és hasonló életsorson mennek keresztül.