5. rend: Gyökérszájúak (Rhizostomeae)

A gyökérszájú medúza (Rhizostoma (Pilema) pulmo L.) egészen más medúza-alak, mint aminőt a fodrosszájúakban megismertünk. A Földközi-tenger melegebb tájain lakik. Hozzá nagyon hasonlít a Rhizostoma octopus L., mely Európának az atlanti-óceáni partjain él s az előbbitől a szegélylebenykék nagyobb száma különbözteti meg. Néha az Északi-tengerben nagyobb seregekben jelenik meg; fehér, kissé kékes színéről messziről megkülönböztethető az Északi-tenger nagy medúzáitól. A Rh. pulmót többszínnyomású mellékletünk 3. képe mutatja be.

A földközi-tengeri alak harangja 60–80 cm átmérőt is elér s halvány krémsárga színű; lebenyes szegélye vele ellentétben sötét kobaltkék. Ha a harang tökéletesen el van ernyedve, az erősen domború tetőtér a szegéllyel szemben kiemelkedik s a csipkék befelé csapódnak. E pillanatban az alsó oldal körizmai a szegélyt oly erősen húzzák össze, hogy a harang félgömbbé alakul, a körületi rész kissé hengeressé is válik s az e közben a harang alól kiáramló víz a szegélyt kicsapja. A medúza ezzel rugaszkodik egyet, a korong megint kiszélesedik s a csinos lebenyes szegélycsipkék újra befelé hajlanak.

A medúza legszebb részei mégis a nyolcas számban fejlődő szájkarok, melyen díszes, laza, a kelvirághoz hasonlóan bodros párna helyezkedik el; fent a harang tövében pedig elbűvölő piciny vállfodrok jelentkeznek. A gyökérszájat legszebb kialakulásában a Cassiopeia frondosában tanulmányozhatjuk, melyet a kép tár elénk. A fodrok között mindenütt nagy számban apró lyukakat találunk; ezeken keresztül jut a táplálék a karcsatornákba. A nagy keresztalakú száj ugyanis teljesen bezáródik. A Rhizostoma fejlődésében van ugyan egy fejlődési szakasz, amelyben épúgy szájnyílás és négy csatornaszerű szájkar képződik, mint a többi kehelymedúzákban; nemsokára azonban a csatornák szélei egymásra helyezkednek és összenővén a karcsatornákat hozzák létre, s ugyanakkor a száj is teljesen becsukódik. Már ezt megelőzően kettéhasad minden egyes kar. A nyolc kar csatornáinak záróvarratai sarjadzásnak indulnak, e közben díszesen redősödnek s ilyenképpen csodálatosan gyöngéd fodrozatot alkotnak, mely a karok külső oldalára két részben is átragad. A válltájéki fodrok a többitől teljesen függetlenül nőnek a karcsövek felső tájékán. Itt is számos apró lyukacska képződik. A fodrok sok, vékony ajki tapogatóval vannak megrakva és csalánsejtekkel gazdagon felszerelve. A karok végén ezenkívül háromélű nyújtványok s azokon apró végbuzogányok fejlődnek, melyen számtalan csalánsejt helyezkedik el; ez a tájék kék színnel van befuttatva. Ilyen körülmények között természetes dolog, hogy a korongszegélyen hiányoznak a többi medúzákon rendszeresen fellépő fogókarok; a lebenyes szegély mindössze csak 8 érzőtesttel van felszerelve, melyek élénk narancsszínű mészváladékot tartalmaznak; ezek az érzékszervek szabályozzák a Rhizostomán oly gyakran tanulmányozott haranglüktetést, és az izmok feszültségét.

Cassiopeia frondosa (A), B. egyik kar belülről, d = tölcsérfodrok, melyből a karcsatornák (s) erednek, d1 = csalántelepek (Hesse-Doflein: Tierbau und Tierbauen)

Cassiopeia frondosa (A), B. egyik kar belülről, d = tölcsérfodrok, melyből a karcsatornák (s) erednek, d1 = csalántelepek (Hesse-Doflein: Tierbau und Tierbauen)

Uexküll vizsgálatai szerint az állat ritmikus mozgása közben egészen gépszerűleg látja el magát táplálékkal. Minden lüktetés előrehajtja a medúzát; az állat nehéz függeléke: a bodrokkal felszerelt szájkosarak tehetetlenségüknek és a vízzel okozott súrlódásuknak következtében nem követik azonnal a harangot. Ennek következtében minden lökés alkalmával megnagyobbodik a harang és a karok közötti távolság. A közben lévő gyomor kitágul s ilyenkor a pórusokon keresztül víz áramlik a bélcsőrendszerbe. Erre következőleg azok a rugalmas kocsonyaszalagok, melyek a karokat megerősítik, a harang elernyedése alkalmával a medúza egyes részeit nyugalmi állásukba hozzák s a felesleges vizet a kari csatornákból kinyomják. A víznek ez a szabályos ki-beáramlása a planctonnak mindenféle apró lényeit sodorja be a medúza testébe. Az emésztés már a kar csatornáinak torkolatában megkezdődik és a táplálék kásaszerű állapotban kerül a gyomorba, ami pedig nem használható, a kifelé haladó árammal eltávolodik. A Rhizostomák azonban nagy állatokkal is megbirkóznak, hogyha a száji tapogatók bunkóinak csalánsejtjei megbénították már azokat. A szájkarok ilyenkor a zsákmányt körülölelik és a póruson kiömlő emésztőnedvek által annyira feldolgozzák az áldozat testét, hogy a meglehetősen tágítható szájacskák azt kis darabokban teljesen felveszik. A megemészthetetlen részek, mint pl. a nagyobb rákok páncéljai, az ölelő karok között egyszerűen visszamaradnak s az emésztés végén kinyíló karok közül kihullanak.

A gyökérszájú medúzáknak, különösen a Rhizostomának nagy harangja alatt piciny halacska rejtőzködik. Hasonlóan, amint azt a Physaliákról olvastuk, a Rhizostomákkal is, de épúgy más medúzákkal is együtt élnek különböző halivadékok. Így Caranxok, Trachurusok s különféle Gadus-fajták. Az általános felfogás szerint itt csak barátsági viszonyról van szó. A halacskáknak az volna a hivatásuk, hogy élősködő Amphipodákat (Hyperiákat) távoltartsanak, ezzel szemben pedig vendéglátó házigazdájuk védi a halacskákat ellenségeiktől, egyúttal azonban a medúza táplálékának feleslegében is részesednek. Scheuring azonban azt tapasztalta, hogy a Gadusok nem egészen hálás vendégek, hanem védőgazdájuk testéből is falatokat követelnek. Így megdézsmálják a lecsüngő ivari fodrokat, sőt a fogókarok darabocskáit is leszedegetik; arról, hogy valójában élnek gazdájuk testrészeivel, Scheuringot a béltartalom győzte meg, mivelhogy megállapította, hogy a halak belében petefészek és tapogató kardarabocskák találhatók. A kísérletileg kihalászott Gadusok annyira hozzászoktak a medúzatáplálékhoz, hogy az akváriumban elhelyezett állatok éhenhaltak, ha mégannyira is gondoskodott Scheuring vegyes planctonbéli táplálékról. Ezekből világos, hogy a halaknak korábbi symbionticus élete lassanként élősdiséggé változott át.

A gyökérszájú medúzákhoz tartoznak a japánok és kínaiak ú. n. ehető medúzái is. Különösen a Rhopilema esculenta Kishinouye szolgál élvezeti cikkül, melyből Kínában egészében, Japánban pedig csak a harangját felhasználva, timsó-konyhasó keverékben, vagy pediglen egy tölgyfajtának gőzölt levelében gyöngéd nyomás alatt befőttet csinálnak. Mielőtt a csemegét asztalra szolgálnák, a medúzát félórahosszáig vízben áztatják, jól kimossák, felaprózzák és fűszerezik. Amint Khisihinouye írja „ilyenképpen elkészítve könnyen emészthető és kellemes táplálék”. A befőtt húsa azonban halcsaliként is használatos és vele Pagurusokat fognak, melyek a medúza-csapatokat rendszeresen követik.