1. Homoki turkálók (Bathyergus Ill.)

Csinosnak semmiképp sem mondható, sőt inkább esetlen, hengerestestű állatok. Fejök széles, arcorruk tompa; fülkagylóik nincsenek. Szemeik nagyon aprók, orruk széles, porcos hegyben végződő. Végtagjaik öt ujjuak, az ujjak óriási ásó-karmokkal fegyverzettek. Kezükön a második, lábukon a harmadik ujjuk a leghosszabb.

A tengerparti turkáló (Bathyergus maritimus Gm.)

A nemzetség legközönségesebb faja. Éppoly esetlen, sőt csúnya rágcsáló, mint rokonai. Testének hossza 30 cm, farkáé pedig 5 cm. Bundája sűrű, rendkívül puha és finom; fejét hosszú, nagyon merev sörték borítják. Csonka farka sugaras bojtban végződik. A gerezna általános színe fehér, a test fölső oldalán sárgás, alul szürke-árnyalatú. Az erősen kiálló, kissé hajlított, fehér metszőfogak rendkívül hosszúak. A felső fogakat egy hosszant futó, mély csatorna valósággal kettéosztja. Minden állkapocsfélben négy zápfoga van; ezek közül a leghátulsók a legerőteljesebbek.

A tengerparti turkáló Dél-Afrikának aránylag csak kis területén fordul elő; leggyakrabban a Jóreménység fokának előhegyeiben található. Legszívesebben a homokos tengerparton tanyázik, s óvatosan elkerüli a kötöttebb talajú és dúsabb növényzettel borított vidéket. Földalatti életmódot folytat. A homokos talajban hosszú, sokszorosan elágazó járatokat váj, amelyek több központból ágaznak szerteszéjjel, s egymással sokszoros összeköttetésben állnak. A járatok irányát sorozatos kupacaik jelzik. A búrok nagyon gyűlölik, mert a talajt aláaknázza, úgyhogy lovaik számára veszélyessé válhatik, mert lábukat törhetik. Sőt még embereket is érhet ilyen baleset. Kupacait rendszerint reggeli 6, vagy éjféli 12 órakor túrja föl. Ezt a szokását a búrok arra használják föl, hogy sárgarépával vagy más gyökérfélével fölcsalizott csapdákba fogják. Itt-ott ki is öntik, mint nálunk az ürgét.