3. alcsalád: Pocok-formák (Microtinae)

FEJEZETEK

A pocok-formák alcsaládja a legszorosabb értelemben vett egerekhez sok tekintetben nagyon közel álló s egymáshoz is nagyon hasonló kis rágcsálók beláthatatlan tömegét foglalja magában. Külsőleg főleg a zömökebb testalkat, vaskosabb fej, az egészen rejtett, vagy a szőrzetből csak alig kiálló piciny fülek, s a rövid farok különbözteti meg az igazi egerektől. A két metszőfogon kívül mindegyik állkapocsfélben 3–3 zápfoguk van, amelyek közös zománc-csőbe foglalt, két sorban álló, s egymással váltakozó, háromoldalú hasábokból van összetéve. Zápfogaiknak gyökerük nincs, tehát éppúgy állandóan nőnek, mint metszőfogaik. Rágófölületük csipkés szélű, mivel a hasábok közt mély barázdák futnak le a zománc-cső két oldalán. Ehhez még a csontváz néhány sajátos vonását is hozzá kell számítanunk. A koponya homloktájéka nagyon szűk, a járomív nagyon elálló.

A pockok az ó- és újvilág északi felét lakják. Éppúgy megtaláljuk őket a sík, mint a hegyes vidékeken, éppúgy a művelés alatt álló területen, mint a pusztaságon. Megleljük a réteken, kertekben, folyópartokon, tavak közelében, magukásta lyukakban laknak. Csaknem valamennyien kerülik az embert, s csak kevés merészkedik az istállókba, pajtákba vagy kertekbe. Járataik hosszabb-rövidebb, egyszerűen vagy szövevényesebben elágazó folyosókból állanak. Némelyek többé-kevésbbé művészies vackokat ásnak. A legtöbb faj magányosan vagy párosan él, de némelyik jelentékeny csapatokba verődik össze. Táplálékukat leginkább a növényországból szerzik, de egyik-másik az állati táplálékot sem veti meg. Sok faj téli eleséget gyüjt, noha nem alszik téli álmot.

Egyébként csaknem minden tekintetben az igazi egerekhez hasonlók. Életmódjuk is jórészt azonos. Mozdulataik is meglehetősen gyorsak, de mégsem oly fürgék és ügyesek, mint az igazi egerekéi. Kúszni kevés faj tud, de viszont az úszásban úgyszólván valamennyi mester; egyes fajok jóformán állandóan vízben élnek, mások hónapokig tanyáznak a hóban, amelyben hosszú folyosókat ásnak és művészi vackokat készítenek. Egyes fajok, valószínűleg eleséghiánytól kényszerítve, hosszabb vándorutakra kelnek, s talán ennek tulajdoníthatjuk, hogy újabban több olyan faj honosodott meg Európában, amelyek eddig csak Ázsiában voltak ismeretesek. Érzékeik közül szaglásuk és látásuk kitűnő. Értelmi képességeik csekélyek. Valamennyi pocok nagyon szapora, de némelyik faj szaporasága egyenesen hihetetlen arányokat ölthet. Az ember szempontjából valamennyi csak károsnak minősíthető s ennek folytán joggal gyűlöljük és minden módon üldözzük őket.

A különféle pocok-formák általában nagyon hasonlók egymáshoz, s az egyes fajokat sokkal nehezebb egymástól megkülönböztetnünk, mint bármely más emlős fajt. Némelyek az életmód, tartózkodás és terjeszkedés tekintetében tetemesen különböznek egymástól, viszont alak és színezet szempontjából rendkívül közel állanak egymáshoz. A legbiztosabb megkülönböztető bélyegül a zápfogak alkotása és a koponya némely sajátossága tekinthető. A fül nagysága is fontos bélyeg, míg a színezet nagyon megbízhatatlan. A fiatal állatok általában véve sötétebb árnyalatúak, mint az öregek, de ezek viszont hegyes vidéken szintén sötétebbek, mint a síkon lakók. Itt csak a legfontosabb fajokra leszünk tekintettel.