5. Amerikai csíkos mókusok (Tamias Ill.)

A burunduk legközelebbi újvilági testvére az Észak-Amerika keleti részében, Kanadától New-York, Michigan, Minnesota államokon át a Misszisszippi völgyéig, s Virginiáig és Georgiáig elterjedt hackee vagy chipmunk (Tamias striatus L.), mely három alfajával (a legismertebb a Tamias striatus lysteri Rich.) alkotja a mai Tamias nemet.

Az amerikai csíkos mókus (Tamias striatus L.)

Amerikai csíkos mókus (

Amerikai csíkos mókus (Tamias striatus lysteri Rich.).

Körülbelül ugyanakkora, mint a burunduk; arca vörösbarna, homlokán és pofáján sötéten pettyezett; nyaka hamuszürke, hátsó részén vörösbarna, alul fehéres; hátán egy sötétbarna sáv húzódik; fekete szemszalagja fent és lent fehér szegélyű; széles, fehér oldalsávja feketésbarnán szegélyezett; sötétbarna farkszőre a tövén szürkéssárga, a hegyén fehéres, alul pedig vörhenyes. Farka rövidebb és feje karcsúbb, mint a burunduké.

Stone és Cram szerint az amerikai chipmunk különös sajátsága, hogy a bejáró-csatornát mindig szűkebbre vájja, mint a többit. Csekély mélységben ez a szűk csatorna hirtelen legalább kétszer olyan széles lesz, mint amilyen a torkolat, és falai meglepően símára csiszoltak. Stone azt is megállapította, hogy az állat a kikotort földet pofazacskóiban széjjelhordja.

Stone és Cram szerint a chipmunk mindenféle bogyót, almát, körtét és paradicsomot is eszik. Tavasz kezdetén az örökzöld és a papsapka korálvörös bogyóit keresi. Bizonyos fokig rablóhajlamai is vannak; Stone megfigyelte, mint vadásznak késő nyáron a nagy, kártékony, sávosszárnyú szöcskékre: közéjük rohannak, mire azok felrepülnek, megfogják őket, ha a földre leereszkednek. A chipmunk és hasonló nagyságú állatok részére egy olyan kövér szöcske bizonyára kielégítő reggelit képez: a szárnyak és a lábak végeinek kivételével mindenestül felfalják. Mint a legtöbb rágcsáló, a chipmunk is fészekrabló, de Stone azt hiszi, hogy e tekintetben kevesebb kárt okoznak, mint más mókusok és az egerek. Hornaday szerint a chipmunk legszívesebben sziklák között tanyázik, ezért sziklamókusoknak (Rock Squirrels) nevezi őket; Amerikában az ürgét földi mókusnak (Ground Squirrels) hívják.

Stone és Cram állítása szerint a chipmunk kétségtelenül nagyon mozgékony állat; szereti a napot és a meleget, s azokat a nyílt erdőirtásokat, ahol a füvet a marha rövidre lelegelte. Üregeiket itt olymódon ássák meg, hogy ellenségeik figyelmét nem vonják magukra s a bejárótól mégis kilátás nyílik mindenfelé. A be- és kijárás alatt a chipmunk sokszor a füvön átugrik s úgy látszik, óvatosan kerüli a csapások létesítését, mivel azok elárulhatják ellenségének.

Ha róka vagy más ellenség közeledte megzavarja a chipmunkot foglalatosságában, amint napfürdőt vesz vagy más egyebet csinál, azonnal ürege közelébe siet, amennyiben ez lehetséges, és e biztos helyről addig ad le szabályos időközökben vészjelzést, amíg az ellenség a láthatáron van. A vészjelet a többiek azonnal továbbadják, s így a ravasz ellenség közeledése, annak minden óvatossága dacára is, nem marad titokban. Ha az állatot megtámadják és kényszerítik, hogy üregébe meneküljön, vagy a sziklák között keressen menedéket, akkor éles, remegő kiáltással adja társai tudtára az ellenség hollétét.

A chipmunk téli álmát Stone és Cram az óvilági pelékével hasonlítják össze, de hangsúlyozzák, hogy ellentétben más, téli álmot tartó állattal, a chipmunk csak mérsékelten kövér, amikor ősszel elvonul. Általános a feltevés, hogy csak pár hét elteltével merülnek végleg álomba s így nagyon valószínű, hogy ezt az időt arra használják, hogy annyi zsírt felszedjenek, amennyivel a telet kihúzzák. Áprilisban és májusban a meleg napokon már látni a chipmunkot sütkérezni, de ha ismét hideg idő és hó jön, visszavonulnak aludni.

A gazdák egyáltalában nem örülnek a pofazacskós mókusoknak, mert egerek módjára bejárnak a csűrökbe s ha sokan vannak, nagy károkat okozhatnak. Megtöltött éléstáraikat, mint nálunk a hörcsögét, ott is kiássák és kifosztják. Úgy látszik, hogy nyugaton sok bajt okoznak és az ottani nép csapásnak minősíti őket.

A chipmunkot buzgóbban vadásszák, mint szibériai testvérét, e mellett egész sereg ellenség is üldözi. A fiatalság rajta gyakorolja magát a vadászat nemes mesterségében és sokkal buzgóbban üldözik, mint a jakutok gyermekei a burundukot.

De vannak a chipmunknak még gonoszabb ellenségei is. Menyétek üldözik a földön és a föld alatt, erszényes patkányok serényen vadásznak rá, a házi macskák épp olyan jó prédának tartják, mint a patkányokat és az egereket, s végül minden nagyobb ragadozó madár ott szedi fel a földről, ahol éri. Egyik legesküdtebb ellensége egy amerikai gatyás ölyv, melyet ezért sólyom-mókusnak (Squirrel-Hawk) hívnak. Geyer szerint a szegény állatot a csörgőkígyó is üldözi, mégpedig épp annyi gyorsasággal, mint kitartással. A tél néha hihetetlenül nagy arányokban pusztítja el a nyáron született mókusfiakat, a kedvező években az állat mégis mindenütt igen gyakori, mert a nőstény termékenysége ismét kipótolja a veszteségeket.

A pofazacskós mókusokat szép színük, tetszetős mozdulataik és ügyességük ajánlja a fogságban tartásra. Sohasem szelídülnek meg egészen, mindig félénkek és harapósak maradnak.