A FÉNYESFEJŰ BARÁTCINEGÉK ÉLETMÓDJA

A barátcinegék német neve mocsárcinegét jelent. A fényesfejűekre ezt az elnevezést egyáltalában nem lehet vonatkoztatni, mert ligetes lomberdők, kertek, parkok, fasorok és mindenféle egyéb fában bővelkedő területek lakói.

Bau szerint állandó és koborló madarak a legtöbbjük a legszigorúbb tél idején is megmarad otthona környékén.

Magyarországon a barátcinegék zömét a fényesfejűek adják; népies neveiket: feketefejű, barátfejű, szürke, kormos, kutyafejű, papfejű, bába-cinege, erre a csoportra vonatkoztatjuk. Három alfaj fordul elő és pedig a középeurópai, a délnyugati és a retyezáti, utóbbi kizárólagosan a Retyezáton honos, életmódja teljesen ismeretlen, így behatóbban nem tárgyalhatjuk.

A középeurópai és délkeleti formákat viszont oly nehezen lehet egymástól megkülönböztetni, a Magyarországon oly kezdeti stádiumban vannak az idevágó kutatások, hogy elterjedési viszonyaikat csak igen hézagosan ismerjük.

Hartert szerint a középeurópai forma az Alpesek nyugati nyúlványai mentén Nyugat-Magyarországban egészen Baranyáig és Horvátországban fordul elő. Tschuai szerint egész Magyarországon, kivéve Erdélyt. Hellmayr szerint Magyarországon tipikus alak a délkeleti fényesfejű barátcinege; Sopron, Hunyad és Brassó megyékből való példányokat, mint ahhoz a fajhoz tartozókat állapított meg, azonkívül Kleinschmidt és Tschusi Pozsony megyében is találták. A magyar múzeumokban és magángyüjteményekben a fényesfejű barátcinegékből oly kevés példány van, hogy végleges ítéletet nem lehet mondani. Valószínű azonban, hogy a délkeleti Parus palustris stagnatilis a nálunk uralkodó alfaj.

Végleges véleményt majd csak a későbbi tüzetes vizsgálatok alapján lehet mondani, de addig is általában megállapíthatjuk, hogy a fényesfejű Barátcinege nálunk elég gyakori, ha nem is éri el a kékcinege állományát, nem is szólva a széncinegéről. Előfordul a magasabb hegyvidéken kb. 1200 méterig s onnan felfelé a dombvidéken át a sikságig. Java részében állandó madár, amely télen-nyáron át helyben marad, amire nézve különösen Kabáczy Ernő Tarpán végzett gyűrűzései szolgáltattak biztos adatokat. Egy-egy gyűrűzött barátcinegéjét a tél folyamán tízszer, sőt többször is megfogta a téli etetőben. Igen érdekes jelenség, hogy nemcsak az ott fészkelő anyamadarak jártak a téli etetőre, hanem az ott kelt fiókák is.

A madárvédőnek persze mindegy, hogy a barátcinege melyik alfaja használ neki a rovarirtással; tehát mindegyiket megvédelmezi s a madárvédelmi törvény is általában a barátcinegét helyezi védelem alá. Általában rovarral él, de ősszel kissé szemmel kell tartani, mert rájár az olajos magvakra, különösen a napraforgóra s mielőtt még észrevenné a gazda, már megüresedtek a tányérok.

Az északi kormosfejű barátcinege (Parus atricapillus borealis Selys.)

Sapkája mélységesen fekete, sötétebb, az „assimilis”-nél vagy „montanus”-nál; alig van barnás árnyalata, inkább selymesfényű. Pofája, fültájéka és nyaka oldalai majdnem tiszta fehérek. Háta, válltollazata és felső farkfedői barnásszürkék. Evezőinek külső zászlaja szürkésfehér, ugyanilyen a másod- és harmadrendű evezők jóval szélesebb külső zászlaja. Hasi oldala piszkosfehér, a törzs oldalai enyhén barnás tejfölszínű futtatással. A csőr aránylag kicsi.

Világosabb színű és nagyobb, mint a „salicarius”, kisebb mint a „montanus”, rövidebb és vastagabb csőrű s kevésbbé rozsdasárga az „assimilis” alfajoknál.

A fenyveserdők lakója, de nyíresekben és mocsaras égererdőkben is megtelepszik.

A középeurópai kormosfejű barátcinege (Parus atricapillus salicarius Brehm)

Hartert szerint a kevésbbé avatottak a fényesfejű és kormosfejű barátcinegék között igen nagy hasonlatosságot találnak, holott nagy különbségek vannak közöttük. A legfeltűnőbb különbség a fejtető színe, amely majdnem teljesen fénytelen, inkább barnásfekete, mintsem fekete, ami különösen az egyes tollakon látható, amelyekben a festékanyag jóval hígabb, mint a fényesfejűeknél, továbbá az egyes tollak hosszabbak, lazábbak, inkább foszlattak és akárhogyan is forgassuk őket, nem adnak fényvisszaverődést. A fekete torokfolt észrevehetően nagyobb kiterjedésű, a csőr hosszabb és nyúlánkabb. A fark lépcsőzetesebb, a két külső kormánytoll rövidebb. A hát barnásszürke, némi rozsdaszínű árnyalattal. A nyak oldalai a fülfedőkig piszkos tejfölszínűek. A törzs oldalai elmosódott rozsdaszínűek, sokkal élénkebb színűek, a vele közös területen előforduló középeurópai fényesfejű barátcinegénél.

A kárpáti kormosfejű barátcinege (Parus atricapillus assimilis Brehm)

Nagyon hasonlít az „északi” alfajhoz, de csőre nyúlánkabb, karcsúbb, szárnya akkora vagy hosszabb, mint ezé, a törzs oldalai élénkebb rozsdássárgák. Háti oldala szintén világos, de több vörös színnel s ezért barnábbnak látszik. Sapkája valamelyest barnább, mint az „északi” alfajé.

Hazája a Kárpátok vonulata egészen az erdélyi havasokig, továbbá Bosznia és Szerbia hegyvidéke. Az újabb vizsgálatok szerint azonban Erdélyben más alfaj fordul elő.

Magasfekvésű fenyveserdőkben tartózkodik.

Az alpesi kormosfejű barátcinege (Parus atricapillus montanus Baldenst.)

Az összes barátcinegék között ez a legnagyobb. Háti oldala sötétebb, barnább színű, kormánytollai szélesebbek, sapkája inkább barnás árnyalatú, mint az „északi” alfajnál, viszont háti oldala sötétebb barna, mint a „kárpáti” alfajnál és sokkal világosabb, mint a „középeurópai” és nyugati alfajoknál.

A lengyel kormosfejű barátcinege (Parus atricapillus tischleri Kleinschm.)

Nagyságra nézve az „északi” és „középeurópai” kormosfejű barátcinegék között foglal helyet. Hazája Kelet-Poroszország, Lengyelország, Galicia északnyugati része és a Beszkidek nyugati vonala.

Az erdélyi kormosfejű barátcinege (Parus atricapillus transylvanicus Kleinschm.)

Nagyobb, mint a kárpáti kormosfejű barátcinege és világosabb színezete alapján biztosan meg lehet különböztetni a nyugaton előforduló alpesi koromfejű barátcinegéktől. Az alfaj leírása brassói példányokon alapul.