A KORMOSFEJŰ BARÁTCINEGÉK ÉLETMÓDJA

A kormosfejű barátcinegékre illik inkább az eredeti német elnevezés, a „mocsári cinege”, mert előszeretettel tartózkodnak a tenger színe fölött csak csekély magasságban fekvő területeken, ha azok vizekben bővelkednek, sokkal jobban szeretik a lomberdőket, mint a fenyveseket s ha mégis ezekbe kényszerülnek, akkor is inkább az alacsonyabb vidékeken és a vizek mentén helyezkednek el, a patakok vagy tavak partjait borító fákon. Kedvenc fájuk a fűz, azonban az alpesi kormosfejű majdnem kizárólagosan a fenyvesekben tartózkodik. Az északi kormosfejű, úgy látszik, nem válogat a lomb- vagy fenyőerdőben. Kleinschmidt az általa fölfedezett rajnavidéki kormosfejűt a Rajna-folyam és morotváinak csonka füzeseiben találta.

Mint fényesfejű rokona, úgy a kormosfejű (melynek gyakrabban használatos német neve: füzescinege) is rendkívül eleven, nyugtalan természetű és ügyes madár, mindig jókedvű, akár hidegben, akár melegben, akár bőséges, akár szűk a kosztja, bohókás, pajkos, bátor és hetyke.

A kormosfejű barátcinegék előfordulása Magyarországon talán még kevésbbé tisztázott kérdés, mint a fényesfejűeké. Gyüjteményeinkben olyan kevés kormosfejű barátcinege található, hogy azok alapján alig tudunk tiszta képet vázolni arról, hogy mely formák fordulnak elő nálunk teljes biztossággal és az ország mely részében helyezkednek el. A kormosfejű barátcinegék magyarországi előfordulásának jelen vázlatát tehát nem lehet véglegesnek minősíteni; csak kísérletről van szó, melyet a későbbi behatóbb vizsgálatok igazolhatnak, de el is vethetnek.

Annyi kétségtelen, hogy a régebbi irodalomban Parus borealis néven említett barátcinegék javarésze kormosfejű példány volt, mely valószínűleg a jelenlegi kárpáti kormosfejű barátcinegének (Parus atricapillus assimilis) felel meg. A külföldre került magyar példányokat – Oravic (Árva m.) 1881, VII. 5, 1884, II. 4, Zuberec (Árva m.) 1887, II. 2, Csallóközsomorja 1900, II. 22. stb., amelyek javarésze Tschuai útján a bécsi cs. k. udvari múzeumba került – a középeurópai formához (Parus atricapillus salicarius) tartozónak minősítette a tudományos kutatás, de ennek ellentmond a „salicarius” életmódja, mert ez a faj az alacsonyabb vidékek lakója és nem fészkel a liptói havasokban, ahogyan azt Ertl Gusztáv a régebbi „borealis” formáról megállapította. Elfogadhatjuk tehát azt, hogy Felső-Magyarországon a kárpáti kormosfejű barátcinege (Parus atricapillus assimilis) fordul elő.

Erdélyben állítólag szintén ez a forma fordulna elő, de Kleinschmidt vizsgálatai szerint Erdélyben az erdélyi kormosfejű barátcinege (Parus atricapillus transylvanicus) honos, amely úgy nagyságával, mint színezetének világos voltával, első tekintetre különbözik az „assimilis”-től. A Madártani Intézetben van két példány ebből a formából, melyet Hausmann E. türkös ornithológus gyüjtött s ezeken nagyon szembetűnőek a Kleinschmidt által adott jellegek, igy biztosra kell venni, hogy Erdélyben – legalább is az erdélyi havasok déli láncolatában – ez a forma fordul elő.

Ezek mellett előfordulhatnak még a lengyel kormosfejű barátcinege, mint téli vendég, Felső-Magyarországon, az alpesi Nyugat-Magyarország fenyveseiben, a középeurópai az Alföld füzeseiben, esetleg még mint fészkelő is, sőt talán az északi is, mint téli vendég. Ennek a tisztázása mind a jövő kutatás feladata.

A kormosfejű barátcinegék gazdasági jelentősége nagyon csekély, mert számszerint is igen csekély mennyiségben fordulnak elő, de amerre járnak, csak hasznot hajtanak, így föltétlenül védelemben részesítendők.