12. család: Szövőmadár-félék (Ploceidae)


FEJEZETEK

A szövőmadarak az ethiopiai állatföldrajzi régió jellegzetes lakói; Afrikán kívül csak Madagaszkár szigetén, Indiában a Maláji és Pápua szigeteken, végül Ausztráliában fordulnak elő. Ebbe a családba körülbelül 500 faj és alfaj tartozik, melyek általában rövid és vastagcsőrű éneklők s a pintyfélékhez feltűnően hasonlítanak. A két családot régebben szétválasztották, de ennek a szétválasztásnak ma már semmi értelme sincs. Az egyetlen érv, amelyet a szétválasztás mellett felhozhatunk, a szövőmadaraknak az a szokása, hogy nagy, művészies, zárt, golyó- vagy retortaalakú fészkeket építenek.

Némely szövőmadárfaj fészkei Közép-Afrika és Dél-Ázsia bizonyos fáinak sajátságos érdekes díszei. Nagyon jellemző ezekre a sajátságos fészeképítő művészekre, hogy mindig nagyobb telepekben fészkelnek. Angol-Kelet-Afrikában Macsakoban egyetlen egy fán Speked a Ploceus spekei Heugl nevű fajnak 243 fészkét számolta meg. A fészkek olyan erősen össze vannak szőve-fonva, hogy széllel, viharral, záporral éveken át dacolnak.

A szövőmadarak közül Pechuel-Loeache szerint különösen a szerecsen szövőmadár (Ploceus nigerrimus Vieill.) és az örvös szövőmadár (Ploceus collaris Vieill.) szeret a falvakban, emberi településeken vagy azok szomszédságában az olajpálmákon, de még inkább a magányosan álló gyapjúfákon fészkelni. Szudánban a kék szövőpinty (Hypochera ultramarina Gm.) a falvakban a kunyhók tetejében és az ereszek alatt fészkel. Máskor közvetlenül a ragadozó madarak fészke körül, mintha csak tudnák, hogy nemcsak hogy nem bántják, de még meg is védik őket. Ott lógnak a sapkás szövőmadár Ploceus cucullatus St. Müll. fészkel. Egyes szövőmadaraknak pedig az a szokásuk, hogy – szintén a védekezés céljából – függő fészkeiket oly közel rakják valami darázsfészek mellé, hogy az azt úgyszólván csaknem érinti. Guy Marschall például a lepkepinty Uraeginthus bengalus L. (Estrilda foenicotis) fészkét úgyszólván kivétel nélkül mindig a rendkívül harcias Belonagaster grisea Jab r. nevű darázsfej fészkeinek közvetlen közelében találta.

Theobald szerint a malabari szövőpintynél (Munia malabarica L.) gyakran előfordul, hogy két pár közös fészket épít.

Fészkét a legtöbb faj hajlékony fűszálakból szövi, és pedig rendesen eleven, zöld fűből. Mások ellenben nagyobb levelek bordaereit használják fel. Barber mondja el a kaffer szövőpintyről (Ploceus velatus, Vieill.), hogy fészkét egy Sanseviria-faj levélbordáiból szövi; ez az Asphodelik csoportjába tartozó törpe növény, melynek vastag, vörösszélű leveleiben igen sok bordás erezet van. Minthogy azonban a madarak a bordákat csak a levelek vörös szegélyéről tudják lehántani, azért egy-egy fészek elkészítéséhez többszáz levél szükséges. Épp ezért egy ilyen kaffer szövőpinty fészektelepe körül egyhamar nem találunk olyan Sanseviria-t, melynek sértetlen levele volna.

Bernstein szerint a malájok azt mondják, hogyha valaki a feketetorkú szövőmadár (Ploceus atrigula Hodgs.) fészkét úgy széjjel tudja szedni, hogy a beleszőtt szálakból egyetlenegy sem törik el, akkor a végén aranygolyót talál a szálak között. Ha aranygolyót éppen nem is találnak benne, de igen valószínű, hogy szorgalmukat, munkájukat, türelmüket és óvatosságukat néhány agyaggalacsin jutalmazza. A feketetorkú szövőmadár ugyanis, azonkívül egyéb fajok is, mint például a Jáva szigetén élő manuk manyar (Ploceus hypoxanthus Less.), aztán a nyugatafrikai sapkás szövőmadár a fészek aljába és falába sár- vagy agyaggalacsinokat helyeznek el, melyeknek a Jerdon vizsgálatai alapján általánosan elfogadott vélemény szerint fenéksúly szerepük van, nehogy a szél nagyon is himbálhassa ezeket a túlságosan könnyű fészkeket.

A családot Reichenow szerint két alcsaládra osztjuk fel és pedig a szövőmadarak (Ploceinae) és a szövőpintyek, (Spermestinae) alcsaládjára :