TARTALOMD

Diodorus

DiodwroV. – 1. Az, a ki Cronus melléknévvel ismeretes, a cariai Iasusból való; Potlemaeus Soter udvarában élt; a megarai iskolához tartozó bölcsész és hires dialectius volt. Diog. Laërt. 2, 111. Strab. 14, 658. 17, 838. Cic. de fato 6, 12. – 2. Tyrusból való peripatetikus, Critolaus tanítványa, Aristoteles iskolájában az alapító után ő volt a hatodik vezető. Legfőbb jónak nyilvánította: Vacare omni molestia cum honestate. Cic. acad. pr. 2, 42, 131. – 3. D. Periegetes (kalaúz-könyv szerkesztő), Theophrastus kortársa; egy Atticára vonatkozó művet, u. n. Periegesist (kalaúz-könyvet) szerkesztett, a melyből egy, legalább is 3 könyvre terjedő részlet peri umhmatwn («A síremlékek») czímet viselt. Plut. Them. 32. vit. X orat. 849. 4. Ezzel a melléknévvel. Siculus, o SiceliwthV. Ezt a melléknevét onnan nyerte, hogy Agyriumból, Sicilla szigetéről való volt. Julius Caesar és Augustus idejében élt. Életéből csak annyit tudunk, hogy Europában és Ázsiában 30 évig útazgatott, hogy a történeti események színhelyét közvetetlen szemlélet útján megismerje, s tartózkodott Romában is egy ideig. Diod. Sic. 1, 4. Azt tűzte maga elé czélúl, hogy a meglevő összes történeti anyagot könnyen áttekinthető rendszerben egyetemes történelemmé dolgozza fel. Azon segédforrások felhasználásával, a melyeket neki Roma nyújthatott, megszerkesztette BiblioJhch istorich czímű művét 40 könyvben mely munkához nem kezdett a Kr. e. 21-ik év előtt. Ebből a műből a hat első könyv az őstörténetet, a következő tizenegy a trójai háborútól N. Sándor haláláig terjedő idők eseményeit, a hátra levő huszonhárom pedig Nagy Sándor halálától a galliai háborúig (Kr. e. 60-ik évig) lefolyt idők történetét tárgyalta. Belőle azonban csak az öt első, továbbá a 11–20. könyv maradt meg teljesen; ezeken kívül maradtak még jelentékeny töredékei a byzantiumi történetíróknál és Constantinus Porphyrogenitus gyűjteményeiben. Tárgyalása a regés őskorban ethnographiai, a történeti idők eseményeinél pedig krónikai alapon mozog; e miatt az előadás nagyon laza, mely az események okaira, alapjaira semmi mélyebb pillantást vetni nem enged. E krónikai alap daczára időszámítása nem eléggé pontos, a mennyiben egymástól távol eső történeti mozzanatokat olykor önkényesen egy év keretébe szorít bele. Népek s nemzetek éles jellemzése, történeti személyiségek jellemének erős kidomborítása helyett egyes jellemvonások felmutatásával s egy vagy más, nem épen jellemző tulajdonság megemlítésével elégszik meg. A mythologiával szemben minden költői érzék nélkül az euhemerismusnak (l. Euhemerus) hódol, a történeti események lefolyásában azonban igykeszik a pronoia igazgatását kimutatni. Forrásaival szemben, úgy látszik, valami éles critikával nem igen járt el; már művének nyelvezete is ezek különféleségére mutat, a melyeket különben csak hozzávetőlegesen lehet nála kimutatni. Úgy látszik, használta Theopompus, Ephorus, Timaeus, Ctesias, Cltiarchus, Hieronymus, Diyllus, Philinus, Diodotus, Duris és Megasthenes munkáit úgyszintén Polybius és Posidonius műveit is, s különösen a legrégibb korra nézve a Fabius Pictorét. Nyelvezete egyszerű, világos; előadása azonban egyhangú és terjengős s nincs meg benne a kellő frissesség és elevenség. Műve minden fogyatékossága mellett is nagyon fontos reánk nézve s az ókori történet némely szakaszaira, különösen Sicilia ókori történetére nézve főforrásúl szolgál. Első teljes kiadását adta Stephanus (Paris, 1559). Utóbb ismét kiadták. Wesseling (bő és kimerítő jegyzetekkel, Amsterd. 1746); Dindorf (Leipzig, 1828–1832); ugyanez gör. és lat. szöveggel (Paris, 1842–1844 és Leipzig 1866–1868, újra átdolgozva Vogeltől, u. o. 1888–1891); Bekker (Leipzig, 1853–1854). Forrásaira vonatkozólag kutatásokat tettek Collmann, Klüber, Volquardsen, Schneider, Haake és mások. De l. e tárgyra nézve különösen: Heyne, De fontibus et auctoribus historiarum Diodori (a Commentationes societatis regiae scientiarum Gotting. cz. mű V. és VII. köteteiben).

ZS. B.