TARTALOME

Eumenes

EumenhV. - -1. A cardiai, szül. Kr. e. 363 körül Cardiában a thraciai Chersonesuson. Plut. Eum. 1. Nep. Eum. 1. Atyja, egy tekintélyes férfiú, Fülöp macedoniai király vendégbarátja volt; e réven ő maga 18 éves korában a macedoni udvarba került s Fülöpnek titkára lett a király haláláig (336). A királyi házhoz való ragaszkodását, eszét és ügyességét Nagy Sándor is méltányolván, közvetlen közelében tartotta élete végéig s azt a gyengeségét, hogy tulságosan szerette a pénzt, szívesen elnézte neki. Hogy különben nagyra becsülte, kitünt abból is, hogy a híres susai menyegzőn 324-ben Artonist Artabazus egyik leányát adta hozzá nőül. Annál inkább gyűlölte őt s irigyelte kitüntetését a macedoniai nemesség, különösen pedig Hephaestion, a király benső barátja, miért Nagy Sándornak nem egyszer békítőleg kellett köztük fellépnie. Plut. Eum. 1. 2. Curt. 10, 4. Arrian. 7, 13. Míg azonban E. Sándor életében inkább csak államférfiúi tehetségeit érvényesítette, addig annak halála után kitünt mint hadvezér is, törhetetlen hűséggel harczolván a királyi ház mellett. A Nagy Sándor halála után a trón betöltése felett támadt vitában egyelőre mint görög nem akart részt venni, de midőn a gyalogság a gyönge elméjü Fülöp, a lovasság pedig Roxane születendő gyermeke mellett foglalva állást már-már összecsaptak Babylon alatt, főként E. eszközölte ki a békét, mely szerint az említetteknek közösen kellett volna uralkodniok. Plut. Eum. 3. A birodalom ázsiai felében birodalmi kormányzóvá lett Perdiccas méltányolván szolgálatait s a királyi házhoz való ragaszkodását, a tartományok kiosztásánál Paphlagoniát, Cappadociát s a Pontus partját Trapezusig jelölte ki számára (Diod. Sic. 18, 3. Plut. Eum. 3), a melyeket azonban előbb még meg kellett volna hódítania Antigonus nagyphrygiai és Leonnatus hellespontusi phrygiai helytartóknak. De Antigonus a görög iránti gyűlöletből nem engedelmeskedett, Leonnatus pedig arra szólította fel, hogy menjen vele Antipater segítségére a lamiai háborúba. De midőn Leonnatus elárulta neki, hogy a hadjáratnak tulajdonképeni czélja Macedodia elragadása, fölfedte a tervet Perdiccasnak, ki most maga foglalta el neki Cappadociát. E. új helytartóságában, melyet Perdiccas utóbb még gyarapított, a benszülöttekből erős hadsereget alakított. Plut. Eum. 4. Midőn Perdiccas Ptolemaeust megbüntetni Aegyptusba ment s félni lehetett, hogy az Europába menekült Antigonus Antipaterrel és Craterusszal szövetkezve együttesen fognak ellene vonulni, E-re bízta Ázsia védelmét. E. a Hellespontuson átkelt Antipater és Craterus elől Cappadociába húzódott vissza s midőn értesült, hogy Armenia helytartója Neoptolemus Antipaterrel alkudozik, ellene vonult s legyőzte. E tájban Antipater és Craterus követeik útján fényes ajánlatokat tettek neki, ha melléjük áll, de E. nem volt rábirható, hogy Antipaterbe bizalmát helyezze és hűtlen legyen Perdiccashoz, bár késznek nyilatkozott mindent elkövetni, hogy régi barátját Craterust és az ázsiai birodalmi kormányzót kibékítse. A felek nem birván megegyezni, fegyvernek kellett dönteni. Mivel az Antipaterékhez menekült Neptolemus biztosnak állította, hogy E. macedoniai harczosai támadás helyett az előttük annyira népszerű Craterushoz fognak átpártolni, Antipater Cilicia felé fordult s csak Neptolemus indult E. fölkeresésére. Antipater nagy ügyességgel eltitkolta serege előtt, hogy tulajdonkép kivel kell harczolnia s midőn aztán hirtelen ütközetre került a dolog, fényes győzelmet aratott. Craterus is elesett, Neptolemust pedig erős viadal után maga E. szúrta le. Plut. Eum. 5 sk. Nep. Eum. 3 sk. Diod. Sic. 18, 29 sk. Just. 13, 8. A seregében levő macedonok fájdalommal, sőt bosszus érzülettel gondoltak arra, hogy a népszerű vezérnek egy görög miatt kellett elpusztulnia. E. engesztelésül fényes temetést rendezett az egykor előtte is kedves barátnak. Mind e mellett a macedonok ezóta mindinkább elidegenedtek tőle, s midőn két nappal Perdiccas meggyilkoltatása után megérkezett a hír Aegyptusba Craterus elestéről, Eumenesre 50 Perdiccaspártival együtt halálos itéletet mondottak. Ő mégis még éveken át védte a királyi ház ügyét Kis Ázsiában, hol pedig Antigonus feladata lett volna őt megtörni. 320-ban ugyan a cappadociai Nora várába volt kénytelen maroknyi erejével zárkózni, de itt is hosszasan, ép annyi leleményességgel mint elszántsággal védte magát, visszautasítván Antigonusnak kecsegtető ajánlatait. 319-ben Polysperchon neveztetvén ki Europában, birodalmi kormányzóvá, E-re ruházta Ázsiában a fővezérletet s új hadakat bocsátott rendelkezésére. Helyét most is dicsőségesen megállotta, miért Antigonus nem bírt másként boldogulni vele, mint úgy, hogy összeköttetésbe lépett az E. táborában levő macedoniakkal, kik kezére játszották őt. Mint Antigonus foglya erőszakos halállal mult ki 45 éves korában 316-ban. Nevet szerzett magának mint író is; ejhmerideV ’Alexandrou czím alatt Nagy Sándor hadjáratáról irt naplóját nagyon dicsérték a régi írók. Ael. var. hist. 2, 23. V. ö. Droysen, Gesch. des Hellenismus, 2. kiad. 1877–78. – 2. I. Eumenes, Pergamum fejedelme Kr. e. 263–241-ig. Philetaerus unokaöcscse, gyarapította országát Syria rovására. I. Antiochus (Soter) Sardesnél legyőzte; pártolta a művészeteket és tudomnáyokat. – 3. II. Eumenes, az előbbi unokatestvére, I. Attalusnak, Philetaerus egyik fitestvérének fia, Pergamum királya 197–159. Kr. e. Csaknem egész életében hű barátja volt Romának s ennek köszönhette, hogy kicsi országa megnagyobbodott. Részt vett Nabisnak a Roma-ellenes spartai tyrannusnak a megbuktatásában (Liv. 34, 26 sk.), hathatósan segítette Romát a Nagy Antiochus elleni háborúban, különösen kitüntetvén magát a magnesiai ütközetben 190-ben. Liv. 35, 39. 36, 42 sk. Pol. 21, 8. Mivel Roma ekkor még nem akart Ázsiában provinciát alakítani, a Romában is megjelent E-nek adta a Tauruson inneni Kis Ázsia nagyobb részét. Liv. 38, 39. A Hannibal tanácsaival élő Prusias bithyniai király ellen viselt háborúban azonban a rövidebbet húzta, de Roma közbelépte megmentette, 183-ban. Nep. Hann. 10. Liv. 39, 51. Hasonlóképen Roma segítségével győzedelmesedett a pontusi Pharnaces felett (Pol. 25, 4 sk.), majd a rhodusiakkal keveredett viszályba, kik e miatt Romában emeltek panaszt 172-ben. Liv. 42, 14. Utóbbi előbb támogatta volt Rhodust is, hogy E-szel szemben kéznél levő ellenőre legyen, de most (172), midőn E. újólag a városba útazott s egyúttal jelentést tett Perseus macedoniai király háborús készülődéseiről – az idősb Cato nagy bosszúságára – nagy kitüntetéssel fogadták. Plut. Cat. maj. 8. Midőn Görögországon keresztül hazafelé utazott, állítólag Perseustól kiküldött gyilkosok merényletet kiséreltek meg ellene s csak nehezen birt menekülni. Otthon halálhirét terjesztették s öcscse Attalus már el is akarta foglalni a trónt, midőn ő is haza érkezett. A rómaiaknak Perseus ellen viselt háborújában már kevesebb buzgalmat fejtett ki (Liv. 42, 55 sk.), talán rosszat sejtve a rohamosan terjedő római hatalomról. Már a macedoni királylyal titkon folytatott alkuval is vádolták. Valószínüleg alaptalanul, de a vádon kapott Roma, melynek a pydnai ütközet után nem volt többé szüksége Eumenesre, sőt útjában látta őt. Először megkisérelte Attalust bátyja versenytársául felléptetni, de a terv meghiusult Attalus becsületessége miatt. Majd pártját fogta az E. ellen feltámadt galatiaiaknak s utóbb függetlenségüket is elismerte. Sőt E-nek már tapasztalnia kellett, hogy új kegyencz lépett helyébe; a rómaiak előtt magát porig megalázó Prusias bithyniai király. Erre jónak látta Romába utazni, hogy személyesen tisztázza magát, de csak Brundisiumig mehetett, mert itt egy római quaestor a senatus ama határozatát kézbesítette neki, hogy ezután egy király se jelenhetik meg Romában. Ismételten elküldte öcscsét Attalust (l. o. 4) is, hogy ez szóljon érdekében. Kitüntetőleg fogadták, de csak azért, hogy sértsék bátyját s hozzák vele meghasonlásba. Utóbbi szándék azonban nem sikerült, mert E. ama kor fejedelmei közt elég szokatlanul, mindvégig jó egyetértésben élt testvéreivel. – Politikájánál nagyobb elismerésben részesült míveltsége s a tudományok és művészetek bőkezű pártolása által. Udvarában egész csoporttja élt a kiváló íróknak, minők voltak a mallusi Crates, az ú. n. pergamumi grammatikusok iskolájának a feje, Asclepiades Myrleából stb. Az atyjától kezdeményezett híres pergamumi könyvtárt valójában ő alapította meg (v. ö. Wegener, de aula Attalica, 1836), székvárosát pedig nagyszerű épületekkel diszítette fel. (l. Pergamum, 1). Meghalt 159-ben.

S. L.