TARTALOMI

Iosephus

IwshjoV, utóbb Flavius Iosephus, előkelő papi családból, Kr. u. 37-ben született Jerzsálemben. Romába először 63-ban jött, hogy egynehány honfitársát a császárnál védelmezze: Poppea Sabina, Nero felesége közbenjárására védettjeit szabadon bocsátották. Hazájába visszatérve a zsidók fölkelését Roma ellen megakadályozni iparkodott; minthogy azonban ez nem sikerült, ő is a lázadókhoz csatlakozott és mint Galilaea helytartója Iotapat elestével római fogságba került, honnan csak két év mulva szabadult ki, midőn megjósolta volt Vespasianusnak a Flaviusok jövendő nagyságát. Suet.Vesp. 5. Isophus, ki most hálából fölvette a Flavius melléknevet, jelen volt Jeruzsálem ostrománál Titus alatt; a város bukása után (70) Romában élt, hol korának legműveltebb férfiaival érintkezett és történeti munkáinak megírásával foglalkozott, melyek a következők: 1) peri tou. ’Ioudaicou polemou. 7 könyvben, melyet anyanyelvén írt és azután görögre fordíttatott; itt az író olyan eseményeket beszél el, melyeknek nemcsak szemtanúja, hanem részese is volt; 2) ’Ioudaich arcaiologia, 20 könyvben, a zsidók története a világ teremtésétől Neróig; 3) ’I. Fl. bioV, önéletrajz, mely a «zsidó háború» kiegészítésére szolgál; 4) cata ’ApiwnoV, a zsidóság apologiája Apion ellen. Az 1) alatti munkát a 4. században latinra fordították és Hegesippus (= Ioseppus) neve alatt közkézen forgott (l. Hegesippus, 3). Legjobb szövegkiadás: Niese (1885–1892).

SCH. S.