TARTALOMM

Multa

birság, vagyis eleinte baromban, később pénzben megszabott büntetése a törvénysértésnek s a magistratusok iránt való engedetlenségnek. A birságolás joga (jux multae dictionis) eredetileg az imperiumhoz volt kötve s a királyok természetesen, mint a büntetőjogot általában, korlátlanul gyakorolták s így szállott át róluk a consulokra is. De úgy látszik, már a lex Valeria de multae dictione (Kr. e. 509-ben) határt vetett a consulok önkényének, midőn a birság legnagyobb mértékét (suprema multa) 5 ökörben és 2 juhban állapította meg. Plut. Popl. 11. V. ö. Dion. 5, 19. A lex Aternia Tarpeja (Kr. e. 454-ben) minden magistratusra kiterjesztette, tehát a potestashoz kötötte a birságolás jogát; a birság legnagyobb mértékét 30 ökörben és 2 juhban, s hogy a magistratus ne szabhasson ki tetszésszerű összeget, ha az elitélt pénzzel fizetett, egy ökör értékét 100, egy juhét pedig 10, a suprema multát e szerint 3020 asban állapította meg. Gell. 11, 1. Fest. p. 300 Th. Meglehet egyébiránt, hogy a birság nagyságának pénzben való meghatározásáról más törvény, talán a lex Menenia Sextia (Kr. e. 452-ben) vagy a lex Julia Papiria (Kr. e. 430-ban) gondoskodott; az adatok kuszáltságánál fogva nem lehet e tekintetben biztos itéletre jutnunk. Fest. p. 125. 300 Th. Cic. r. p. 2, 35. Gen. 11, 1. Dion. 10, 48. 50. Helytartóknak, a pontifex maximusnak s municipiumok tisztviselőinek is volt birságoló joguk. A császárkorban már a különböző magistratusoknak a bírság különböző maximuma volt meghatározva. Tac. ann. 13, 28. Cod. Just. 1, 54. Bizonytalan időben, de már korán, a törvényesnél magasabb bírság kivetésére is volt joguk egyes magistratusoknak (Liv. 2, 52, 5), a melyeknek az itélete ellen azután fölebbezni lehetett a néphez, nevezetesen az aedilis curulis és pontifex maximusé ellenében a comitia tributához, a tribuni és aediles plebis itélete ellen pedig a plebis conciliumhoz; ott azután egy rendes birói tanácskozáson (multae certatio) vagy leszállították (remittere) vagy jóváhagyták a kirovott bírságot. Consulok, praetorok s valószínűleg a censorok, mivel itéletüket nem másíthatta meg a nép, a törvényes bírság határai közt mozogtak. Egyes törvények is szabtak ki bírságot, így pl. a lex Licinia Sextia arra, a ki több földet tartott meg magának, mint a mennyit a törvény megengedett (l. Ager publicus), a lex Duilia Mania az uzsorásokra (l. Fenus). A vádemelés joga a népközséget illeti, valamint a bírság (populo dare damnas esto); a nép helyett azonban rendszerint valamely magistratus (quaestor?) vagy magánember indítja meg a bírságkeresetet (multae petitio), még pedig az előbbi súlyosabb, politikai okból való bírságoknál a büntető törvényszék, az utóbbi pedig a közvagyon ellen irányuló vétségekben (furtum publicum, peculatus, damnum injuria datum) a praetor urbanus vagy a recuperatores előtt. A bírság törvényes megállapítása után következett a végrehajtás vagy a személy ellen (l. Nexum) vagy birtokon (pignoris capio, bonorum venditio). A bírságpénzek, a melyeket valószínűleg szabályszerint quaestor hajtott be, vagy az állampénztárnak jutottak vagy valamely templomnak vagy vallásos czélnak.

CS. J.