TARTALOMP

Phigalia

Figalia, Filaleia, Fialia, Fielia (nevét ill. Paus. 8, 3, 1. 2), Arcadiának délnyugati sarkában, Messene határán, a Neda jobb partján fekvő város, melynek helyét ma Pávlitza falú foglalja el. Az antik város falainak Nyugatno és Északkeleten még vannak maradványai. Lakosai a 7-ik évszázban kemény harczokat vívtak az Arcadiába betört lacedaemonbeliekkel, városukat az ellenség el is foglalta, később azonban ismét visszaszerezték függetlenségüket. Paus. 8, 39, 3. Bár Ph. még több háborúban szerepel (Pol. 4, 3. 79. 80), nevezetességei első sorban annak az Apollo templomnak köszöni, mely határában, a várostól Északkeletre 40 stadiumnyi távolságban, a meredek lejtőjű, egykoron tölgyfaerdőtől borított Cotilium (Kwtilion) hegyen épült és az athenaei ú. n. Theseus templom mellett Görögorszgának legjobb karban ránk maradt temploma. Mellette az ókorban Bassae (Bassai) falucska terült el, és azrét bassaei templomnak is szokták nevezni. A templom fekvése az elhagyatott, vadregényes vidék közepett, 1100 m. magas hegycsúcson, a honnan messze, a tengerig terjedő kilátás nyílik, elragadóan szép. Romjairól 18-ik századbeli utazók tesznek először említést; 1812-ben német és angol archaeologusoknak (Stackelberg, Cockerell) egy expeditiója fölkutatta és fölmérte a földrengés következtében bedőlt templomot; az ezen alkalommal napfényre hozott cellafríz 23 kőlemezből álló reliefjét a török pasa engedélyével elvitték. A fríz aztán nemsokára (kb. 300,000 K. vételáron) a British Museumba került, melynek am is egyik fő ékessége. Feliratot vagy fogadalmi ajnádékot nem találtak; kétségtelen azonban, hogy a templom újabb, módszeres fölkutatása gazdagon fogja jutalmazni az ásatók fáradságát. Pausanias (8, 41, 7) nagyon szűkszavúan írja le a templomot, mely szerinte Athena tegeai temploma után a Peloponnesusnak legszebb emléke, még pedig anyagának kiválósága és arányainak szépsége (thV armoniaV eneca) következtében. Apollo ’EpicourioV-nak szentelték hálából, mert a peloponnesusi háború idejében az isten távoltartotta a várostól a dögvészt. Építőmestere Ictinus volt, a Parthenonnak az eleusisi Telesteriumnak művésze. E szerint 430 után épült volna, meglehet, hogy a Peloponnesus lakóinak közös költségén, mert a dögvész az egész Peloponnesust megkimélve ott alig pusztított (Thuc. 2, 54, 5) és mert Ph. városa egymagában talán nem volt elég gazdag ily fényes templom emelésére. A templom fölépítésének és berendezésének több sajátossága miatt érdemli meg figyelmünket (658. á.). Nem Keletre néz, főbejárata Észak felől van. A dór oszlopsor, mely hajóját övezi, a homlokoldalakon 6–6, a hosszoldalakon 15–15 oszloppal bír, holott a görög építés virágkorában a hosszoldal oszlopainak száma rendesen csak egygyel haladja meg a homlokzat oszlopszámának kétszeresét. A cellában ion és corinthusi rendszerű oszlopokkal találkozunk s így az épület mind a három oszloprend együttes alkalmazásának ritka példáját mutatja. Föltünő a fríz alkalmazásának helye is a cella belső oszlopsora fölött, úgy hogy e miatt sokan hypaethralis berendezést tételeznek föl. Az alaprajznak ezen sajátosságait sok valószínűséggel akként magyarázzák, hogy a peloponnesusi háború korában emelt diszes templom egy régibb szentélynek újjáépítése, kibővítése. Ez a régibb szentély Keletre nyílott s a mai templom belső hajójának déli részét foglalta el, bejáratát az az ajtó képezte, melyet most is ott látunk a keleti hosszoldal déli részében. Ezt a régi cellát Ictinus nem hosszabbíthatta meg keleti irányban, a meredek lejtő ott útját állotta. Az építész tehát a helyi viszonyokhoz alkalmazkodván, észak-déli irányt adott az újabb, nagyobb templomnak. A régi cella mellé egy rendes arányú újabb hajót épített Észak felé, Északon ehez pronaust, Délen pedig az adytumnak meghagyott régi szentély mellé opisthodomust épített; a templom köré emelt oszlopcsarok a rendesnél hosszabb lett, mert két belső hajót fog körül, és épen két oszloppal hosszabb, a mennyi az érintetlenül meghagyott régebbi cellának szélessége. A templom három lépcsős alapon emelkedik, hosszúsága 38,27, szélessége 14,63 m., magassága kb. 10,9 m., a külső oszlopsor dór rendszerű. Ezek az oszlopok közeli rokonságot mutatnak a Parthenon oszlopaival, barázdáiknak száma 20, magasságuk az alsó átmérőnek kb. ötszörösét teszi, teljesen függőlegesen állanak a stylobatesen, entasisuk nincsen. A 38 oszlop közül még 36 áll s rajtok van még az architraynak nagy része. A vidék lakosai azért ’otouV stulouV vagy ’otaiV colonnaiV-nek nevezik a helyet. Pronausának és opisthodomusának homlokzatát in anis közé foglalt két-két oszlop alkotja. A főhajót csekély szélessége miatt nem igen lehetett belső oszlopsorokkal három hosszhajóra osztani, a helyett a művész oldalfülkékkel látta el olyformán, hogy hosszú oldalait 4–4 derékszög és 1–1 rézsút (45o) kiszökő pillérrel tagozta, a mely berendezés az olympiai Heraeum cellájának régebbi berendezésére emlékeztet. A pillérek ino rendszerű 3/4 oszlopokban végződnek. Az oszlopoknak lába igen széles, magasságuk viszonya az átmérőhöz nagy, 1:9,5; az oszlopfőnek nincsen oldalt párnájuk, hanem mind a három oldalon föltünően nagy csavarodású volutákat mutatnak, gerendázatukat reliefdísz ékesítette. Mivel e gazdag reliefdíszek alkalmazása a hajó belsejében jó világítást igényel, azért sokan a cella azon részét nyilt udvarnak, tehát hypaethralis berendezésűnek tartják; ez azonban korántsem biztos, mivel egyrészt padlójában nem találunk az esővíz levezetésére szolgáló csatornákat, másrészt a nagy (15 m2) kapu az aránylag kis területű (48,5 m2) hajónak igen jó világítást biztosít. A cellának déli részét, a melyet rendesen a régibb szentélynek szokás magyarázni, a két rézsút álló pilléres és egy ezek közé helyezett oszlop választotta el az Északra fekvő résztől és erre az oszlopra helyezik azt a corinthusi oszlopfőt, melyet a templomban találtak. Ez a legrégibb corinthusi oszlop, melyet ismernek; rajta az acanthus levelek kettős sora az oszlopfőnek csak alsó részét fogja körül. Nyilt kérdés, hogy Apollo szobra a cellának melyik részében volt elhelyezve; valószínű, hogy a déli rész nyugati fala előtt állott. Pausanias (8, 30, 3) Megalopolis piaczán látta Apollo ’SpicourioV-nak 12 láb magas érczszobrát, melyet szerinte a ph.-beliek ajándékoztak Megalopolisnak a (370-ben alapított) város díszítésére. Ez nem lehetett a templomnak istenképe, mert nem hihető, hogy ilyen okból (eV cosmon) megváltak volna Ph. lakosai templomuk istenképétől, s különben is csak a legritkább esetekben öntötték érczből a templomok cultus-képeit. Stackelbergék a templom helyné egy nagyméretű szoborhoz tartozó kéz- és lábrészeket találtak márványból, melyekből azt következtetik, hogy Apollo acroliJoV szobrának maradványai. A peripteros metopáiban és az oromfalakon nem volt relief, a cella homlokfalai metopáinak ellenben volt szobordíszre a melyből azonban csak jelentéktelen töredékek jutottak ránk. A templom anyaga kékesszürke nagy keménységű mészkő, mely nem volt stuccóval burkolva. A mennyezet márványkazettáinak többféle (négyzet- és rhombus-alakú) változata van. A tetőt márvány téglák födték, ezek részben nyilással vannak ellátva és a tető megvilágítására szolgáltak. A görög szobrászatnak rendkívül becses, kitünő karban levő emlékeit birjuk a cella ion oszlopsorának gerendázatáról származó frízben, mely 23 márványlapon a maga teljességében ránk maradt. Hossza 30 m., magassága 70 cm. Tárgya a Centaurusok harcza a Lapithákkal és az Amazonok csatája a görögökkel. Az ábrázolás két tárgya nem oszlik meg egyenlőképen, a mennyiben az Amazonok csatájának ábrázolása jóval hosszabb a Centaurusok harczánál s azért a márványlapok elosztása a hajó hosszú és keskeny oldalain sok nehézséggel jár. A kettős tárgyat a templom istene, Apollo Epucirus köti össze, a ki nőtestvérének szarvasfogatán érkezik a szorongatott harczosok védelmére, s mivel az Amazonok csatája már el van döntve a Theseus vagy Heracles vezérlete alatt küzdő görögök javára, az isten a Lapithák felé fordul, a kik a Pirithous lakodalmán kifejlődött harczban már-már vereséget szenvednek a Centaurusok vad népétől (659. á., balfelől Centaurus támadása, jobbfelől egy Lapithának Centaurus ellenfelén aratott győzelme van ábrázolva) Az ábrázolás minden részletét lüktető élet, vad szenvedély hatja át, az olympiai Zeus templom vagy a Parthenon oromcsoportozatainak méltóságteljesnyugalmát itt az elkeseredett harcznak mozgalmassága váltja föl. A Fríz egyes részletei emlékeztetnek ugyan attikai művekre, a Theseum és a Parthenon egyes reliefjeleneteire, a kivitelben azonban teljesen nélkülözzük az attikai szobrászatot jellemző vonásokat. A compositio változatossága és gazdagsága arra enged következtetést, hogy a templomot építő athenaei művész valamely attikai szobrászszal készítette el a fríz tervezetét, vagy legalább is attikai mintáknak (esetleg festményeknek) utánzását tételezik föl; az ábrázolt alakoknak zömök formái, a merész rövidülések, a durva kidolgozás, valamint peloponnesusi (dolianai) márvány használata viszont kétségtelenné teszi, hogy a fríz peloponnesusi szobrászoknak munkája. A harcz szenvedélyessége, mely az alakok mozgásában, a ruházatban kitünően jut kifejezésre, nem tükröződik vissza a küzdők arczán. De azért a testek mozgása mellett érezzük a lélek megindulását is, ha az arczvonásokban nincs is harag, fájdalom és részvét, megtaláljuk azt egyes jelenetek compositiójában, a harczosok törődnek megsebesült társaikkal, ott látjuk pl., hogy egy görög vállára ragadva megsebesült társát kimenti azt veszedelmes helyzetéből, vagyh ogy egy Amazon fölsegíti halálra sebzett társnőjét; megindító csoport az, a melyben a földre rogyott Amazon életeért könyörög legyőzőjéhez és egy odasiető görög is a nő pártjára áll (660. á.): egy más csoportozatban ismét egy amazon megakadáályozza társnőjét abban, hogy legyőzött ellenfelét megölje. Az ábrázolás mozgalmassága, életteljessége, a compositiónak szabadsága már átmenetet jelez a 4. század művészetéhez; a Mausoleum hasonló tárgyú (l. 1. köt. 842. l. 431. á.) reliefjeivel való összehasonlítás azonban jól érezteti még a phigaliai fríznek régibb korba való tartozását. – Irodalom: O. M. V. Stackelberg, Der Apollotempel zu Bassae in Arkadien, Rom, 1826. Cockerell, The temples of Jupiter Panthellenius at Aegina and of Apollo Epicurius, London, 1861. g. M. Wagner, I bassorelievi antichi della Grecia ossia il fregio del tempio di Apollo Epicurio in Arcadia, Roma, 1814. Chr. Petersen, Philol. 4, 235 sk. Michaelis, Arch. Zeit. 34, 161 sk. Sauer, Die Metopen des Apollon Tempel von Phigalia, Ber. d. sächs. Gesellsch. d. Wiss. 1895, 207. l. Brunn–Bruckmann, Denkmäler griech. und röm. Sculptur, 86–91. Ulrichs, Reisen u. Forschungen, 2, 137. Baumeister, Denkmäler, 2. 1319–24. Leipziger Berichte, 1880, 56. l. (K. Lange).

L. N.

658. A phigaliai templom alaprajza.

658. A phigaliai templom alaprajza.

659. Centaurusok és Lapithák harcza. Relief (London, British Museum).

659. Centaurusok és Lapithák harcza. Relief (London, British Museum).

660. Görögök és Amazonok harcza. Relief (London, British Museum).

660. Görögök és Amazonok harcza. Relief (London, British Museum).