TARTALOMP

Philippus

több macedoniai király neve. A legjelentékenyebb közöttük – 1. II. Phil.,« III. Amyntasnak és Eurydicének a harmadik fia, Kr. e. 379-ben született, valószínűleg 369-ben vitte Pelopidas (Plut. Pel. 26) más kezesekkel együtt Thebaebe, a hol több évig Epaminondas vagy Pammenes házában élt. Miután bátyja III. Perdiccas az illyriaiak ellen folytatott háborúban elesett, ő vette át az uralmat, először csak Perdiccas kiskorú fiának Amyntasnak a nevében. Sok nehézséggel kellett megküzdenie, míg trónját megszilárdíthatta. A győzelmes illyriaiak azon voltak, hogy Macedoniába törjenek, a paeonok már pusztítottak benne, a thraxok más trónkövetelőt, Pausaniast pártolták, az atheaneiek megint mást, Argaeust segítették. Ph. a thraxokat és paeonokat ajándékokkal és igéretekkel engedékenységre birta, Argaeus támadását visszaverte, s hogy pártfogóit az athenaeieket magának nyerje meg, hazaeresztette az Argaeus elleni csatában foglyúl ejtett athenaeieket, sőt elismerve ezeknek jogát az erősen óhajtott Amphipolisra a macedoni őrséget onnan kivette. Dem. Aristocr. p. 660. Nemsokára visszaverte az ismét támadó paeonokat, legyőzte az illyriaiakat, s nemcsak a Macedoniában szerzett hódítmányaikat, hanem Illyriának egy részét is a Lychnitis tóig elvette tőlük. Diod. Sic.16, 2 skk. E vívmányok után a macedoni nemesség bizalommal ismerte el királyának, ő pedig egész lélekkel foghatott hozzá nagyszabású terveinek kiviteléhez. Ezek szerint nemcsak ki akarta kerekíteni birodalmát mind a barbarok mind a görögök oldalán, hanem főként azt tűzte ki élete feladatáúl, hogy Görögországot Macedoniával egyesítse s így a macedoni friss erőt párosítva olyan hatalomra tegyen szert, melylyel még nagyobb hódításokat tehessen, nevezetesen megdönthesse a perzsa birodalmat. Az utóbbit nem valósíthatta meg, közbejövén halála, de másik két czélját elérte. Igaz, hogy munkáját megkönnyítette Görögország bomladozása, mindazonáltal azt a maga nemében mesterműnek lehet mondani. Feladata egyszerű lett volna, ha csak erőhatalommal függésbe akarta volna hozni a görögöket, de ő lehetőleg meg akarta nyerni őket és Sparta, Athenae és Thebae örökébe lépve közöttük a hegemoniát gyakorolni, természetesen állásából kifolyólag monarchikus alapon és szellemben. Párját ritkító kitartással, kicsit és nagyot felölelő furfangos észszel, következetességgel használva ki egyfelől az államok között már létező ellentéteket, másfelől újakat támaszva, itt szelidnek és várakozónak, ott erélyesen és gyorsan cselekvőnek mutatkozva, majd jutalmazva, majd büntetve, hol nyiltan, hol titkos csleszövénynyel dolgozva aknázta alá egész Görögországot úgy, hogy a mint érzett gyümölcs hullott az ölébe. Újításokat tett a hadászatban, rendes hadiszolgálatra kötelezvén a szabad macedonokat s fejlesztvén a phalanx-rendszert, mely kiválóan alkalmas volt a hadseregben összekerülő vegyes elemek együttes működtetésére. Miután biztosította az északi népek ellenében birodalmát, 358-ban megindult, hogy elfoglalja Amphipolist. Ez fölismervén a veszélyt, miután a multban annyi kitartással utasította vissza Athenae hatalmi igényeit, most segélyt kért tőle meghódolás fejében. Ámde Ph. azzal ámította el Athenaet, hogy épen az ő számára akarja elfoglalni régi gyarmatát. El is foglalta, de a maga számára. Még most is lehetett volna valamit tenni. A szintén fenyegetett Olynthus felajánlotta szövetségét. De Ph. hitegetésére ezt is visszautasították az athenaeiek, s ekkor Ph. szövetkezett Olymphusszal, ennek adván a rég óhajtott Anthemust, sőt Athenaetől elragadván Potidaeát, ezt is neki adta. Athenaenek nem maradt más hátra, mint fegyverhez nyúlni, de ez belesodorta a szövetséges háborúba, s e miatt nemcsak Amphipolis vesztét kellett elnéznie, de elveszítette egyszersmind legerősebb szövetségeseit is. Dem. Ol. 2 p. 19. Cherson. p. 105. Halon. p. 83. Aristocr. p. 659. Diod. 16, 8. Amphipolis kezében levén, akadály nélkül átkelhetett a Strymonon, s itt megszerezvén a Pangaeus hegyet, ennek arany- s ezüstbányái azonnal évi 1000 talentumot jövedelmeztek neki. Bőven volt hát miből szerezni hiveket a görögök között és fizetni a háború költségeit. Nemsokára megvetette a lábát Thessaliában. A pheraei Lycophron ellen ugyanis az Aleuadák hozzá folyamodván segítségért, amaz a phocisi Onomarchust nyerte meg s ez két csatában győzelmet is aratott Ph. fölött, de a következő 352. évben Ph. nagyobb erővel térvén vissza, övé lett a diadal és Onomarchus elesett. A pheraei dynastiát elűzte és Thessaliának minden fontosabb pontját magának biztosítva Görögország e szép részét függésbe hozta. Diod. Sic. 16, 35. Még ebben az esztendőben hódolatra kényszerítette az odrysa thraxok tekintélyes királyát Cersobleptest és szövetséget kötött Perinthusszal és Byzantiummal, a Bosporusig terjesztvén ki ezzel hatalmát és befolyását. Az athenaeiek mindezzel szemben csak azt tudták megtenni, hogy midőn Ph. Onomarchus eleste után azon volt, hogy Thessaliából Phocisba is benyomuljon, elfoglalták a Thermopylaet és az itteni vidékre egy hajóhadat küldtek. Dem. Phil. 1, p. 44. Just. 8, 2. Ph. tehát elesett ebbéli szándékátólá, de azért Thessaliából Euboeába mégis elért a keze, bujtogatta itt a községeket és Chalcis tyrannusát Calliast pártfogása alá vette. Ez macedoni fegyverekkel működött Phocion ellen, kinek vezetése alatt 350-ben az athenaeiek is beleavatkoztak a sziget ügyeibe mint az eretriai tyrannusnak Plutarchusnak a segítői, remélve, hogy ezzel újra tért foglalhatnak Euboeában. Bár a kezdetben szorult helyzetbe jutott Phocion diadalmasan fejezte be küldetését, Euboea mégis még 350 folyamán egészen kisiklott az atheanei befolyás alól. Plut. Phoc. 12. Aeschin. Ctes. 85. Dem. Phil. 3, p. 125 sk. A következő évben Ph. már Olynthus és ennek chalcidicei szövetsége ellen is támadott, ürügyül hozván fel, hogy Olynthus odahagyva az ő szövetségét, Athenaevel szövetkezett és két mostoha testvérét, kiket ő üldözött, befogadta. Olynthus 352-ben csakugyan jónak látta Athenaevel szövetkezni, mely város, midőn Ph. Olynthus ellen készült, Demosthenes lelkes szónoklataira (3 olynthusi beszéd) csakugyan elhatározta a segély elküldését. Küldtek is, de nem elegendőt s a menyit küldhettek volna, s így Olynthus 348-ban árulás útján elesett. Ph. 32 más chalcidicei várossal együtt elpusztította és lakóikat rabszolgaságra adta. Dem. Phil. 3, p. 113. 128. Ol. 3, p. 30. de cor. p. 241. Diod. Sic. 16, 53. Erre Athenaeben az az ember lett a háború főpártolója, a ki azelőtt leginkább ellenezte, Eubulus, Athenae akkor vezérpolitikusa, ki most követek útján fegyverre szólította a többi görög városokat is. A békének azonban most maga Demosthenes lett szószólója, átlátván, hogy Olynthusnak, Athenae természetes szövetségesének eleste után egyelőre az akkori hangulat és segélyforrások mellett nem lehet kilátása sikeres ellenállásra. Minthogy a nép többsége is a béke mellett nyilatkozott s azt ezúttal Ph. is kivánatosnak találva magára nézve, minden alkalmat felhasznált, hogy az athenaeiek iránt magát barátságos érzelműnek tüntesse fel, Eubulus követei eredménytelenül tértek vissza. 346 februariusában 11-tagú követség ment (köztük Demosthenes) Ph.-hez a béke iránt tárgyalni. Nemsokára ő is elküldte követeit Athenaebe, békét ajánlva a fennálló birotkviszonyok alapján. Az athenaeiek a békébe más szövetségeseik meleltt be akarták foglalni Cersobleptest és a phocisiaiakat is. Ph. követei az elsőre nézve még nagynehezen engedtek ugyan, de a phocisiakról hallani sem akartak (Dem. de f. leg. p. 439), mert a thebaeiek már nem birván ezekkel a szent háborút siketrel folytatni, Ph.-t hivták segítségül s Ph. el volt tökélve, hogy e kitünő czímen mélyen belenyúljon a görög ügyekbe. Az athenaeiek így is elfogadták a békét és letették rá az esküt. Ph. esküjét a 11-tagú követségnek kellett átvenni, de ez az egy Demosthenes kivételével már le volt kenyerezve (Aeschines, Philocrates stb.) Ph. által. Az elindulást és visszautazást nagy mértékben késleltették s ezzel alkalmat nyújtottak a Ph.-nek, hogy Cersobleptestől elvegye, a mi még elvenni való volt, mielőtt az esküt letenné. Diod. Sic. 16. 71. Még Pellában sem tette le az esküt, a hol a követség várta s a hová a thraciai hadjárat után ő is megérkezett. Az athenaei követséggel és hadaival Thessaliába vonult azon kettős ürügy alatt, hogy az athenaeiektől gyűlölt thebaeieket akarja megbüntetni s hogy az itteni városok vele együtt tehessék le az esküt, de tulajdonképeni czélja az volt, hogy minél közelebb legyen a Thermopylaehez s Athenae ne nyújthasson segélyt Phocisnak. Az eskütétel aztán megtörtént, de Ph. is már csak három napi útra volt a Thermopylaetől. Demosthenes hiába leplezte le otthon követtársai egyetértését Ph.-szal, hiába sürgette a phocisiaknak küldendő segélyt, a nép Aeschines bizonygatására elhitte, hogy Ph. csak Thabaet akarja megbüntetni, s Philocrates indítványára kimondta, hogy a Ph.-szal kötött békét az utódokra nézve is kötelezővé teszi, s ha a phocisiak nem adnák ki a delphii templomot az amphictyoniának, lépjen Athenae is közbe fegyveresen. Hét nap mulva a phocisi fővezér Phalaecus feladta a szorost, a 23 phocisi város pedig ellenállás nélkül megadta magát. Ph. most összehíván az amphictyonok gyülését, ez kizárta a templomrabló phocisiakat az amphictyoniából, s helyükbe bevette Ph.-t két szavazattal. A phocisisiakat görög szomszédaik szivesen kiirtották volna s Ph.-nek magának kellett a mérsékletet velük szemben gyakorolni. De így is tartoztak a phocisi városok falaikat lerombolni, a lakosok falvakba oszolni és évenként 50 talentumot fizetni Delphinek, míg a templom kára pótolva leend. Ime Ph. kardcsapás nélkül megoldotta azt a kérdést, mely 10 év óta tartotta izgalomban Közép-Görögországot: megbüntette a görögök legtekintélyesebb szentélyének kifosztóit. Ámulattal tekintettek reá s szivesen voltak tanúi fényes diadalmenetének, melyet Delphiben tartott. Az amphictyonok megbízásából az elnökséget is ő vette át a közelebbi Pythiákon. Ezen jelentős eredmények után Thessaliába vonult (Dem. Phil. 2, p. 71. 3, p. 117) s itt a thessaliai szövetség örökös archonjává választatta meg magát: az ország négy tartományának élére tetrarchákat, a maga hiveit állítota és Pheraebe királyi őrséget helyezett. Majd az északi és nyugoti ellenségek felé fordította figyelmét és újra megfenyitette a dardanusokat és illyriaiakat; a határok biztosítására gyarmatokat alapított, erélyesen dolgozott hajóhadának fejlesztésén, melynek kiépítéséhez még a háború folyama alatt hozzáfogott. Gondja volt hiveket, összeköttetéseket szerezni Peloponnesusban. Így Elisben visszasegítette az elűzött oligarchákat, s velük szövetséget kötött, de a democrata államok is mint Messene, Megalopolis, Argos benne kerestek támaszt Sparta ellen. Nem igen lehetett azonban Athenaevel egyetértésre jutnia. Itt nem ismerték el az amphictyonia új berendezését, míg Ph. egy macedonokból és thessaliaikból álló követség útján ez iránt egyenesen kérdőre nem vonta a várost, mely aztán engedett. A békének különben számottevő hivei voltak. Az iparosok, kereskedők esengtek utána, sokan, mint Ph. lekötelezettei kardoskodtak mellette, végül izgattak érdekében a theoretikusok s ezek között főként Isocrates, ki teljesen elveszítette a bizalmát a nép ellenálló képességében, ellenben Ph.-ban hivatásszerű férfiút látott, kiben Görögország a maga egyesítőjét várja. De az ellenkező áramlatba sodorta az athenaeieket Demosthenes, s rendre megnyerte őket a nemzeti ellenállás eszméjének és a háborúnak. Igyekezett Görögországszerte tömöríteni a macedonellenes érdekű elemeket. Igy lépett Athenae szövetségbe a chalcisi Calliasszal, a ki kiábrándult a Ph.-szal való barátságból. Együttesen láttak hozzá, hogy kiűzzék a sziget többi városaiból a királytól támogatott tyrannusokat. Ez sikerült is 341-ben és 340-ben. Erélyesen védte Athenae érdekeit a Chersonesuson Diopithes. Ph.-nak itteni foglalásait azzal torolva meg, hogy 341-ben beütött Thraciának Macedonia alatti részébe is. Ugyanezen évben Demosthenes Byzantiumba utazott és megnyerte e város szövetségét. Majd Calliasszal együtt utazott a Peloponnesusba s kivitte, hogy Athanea elnöklete alatt szövetségbe léptek Megara, Corinthus, Achaja, Leucas, Acarnania, Ambracia, Corcyra és Euboea. Mindez annál inkább megtörténhetett, mert Ph. 342 óta nehéz harczokat vívott Thraciában, nem elégedvén meg ennek déli részével, hanem birni akarván az északi hegyes vidéket is a Haemus mindkét lejtőjén. Czélját el is érte s új szerzeményeinek biztosítására városokat épített, mint pl. Philippopolist. De Thracia birtoka csak a Perinthuséval és Byzantiuméval lehetett teljes. Hadat vezetett tehát ezek ellen is, de erre aztán az athenaeiek is megüzenték a háborút és Byzantiumnak 340-ben Chares, 339-ben Phocion vezetése alatt küldtek segélyt. Dem. Phil. 4. Plut. Phoc. 14. Diod. Sic. 16, 74 skk. Just. 9, 2, Dem. de cor. p. 254. Ph. visszaveretett, de kárpótolta magát más oldalon: átkelt a Haemuson, a mai Dobrudsában szétvert egy scytha hadsereget s birodalma határává a Dunát tette; majd átment a mai Bulgarián és Szerbián s győzelmet aratott a harczias triballusok felett. Három évi terhes hadjárat után 339 nyara végén érkezett haza Pellába. Pihenés nélkül látott hozzá a görög ügy rendezéséhez. Nagyon bántotta Athenae ellenséges magatartása és új térfoglalása, de az immár elkerülhetetlen fegyveres küzdelemben legalább nem akart kihivó fél lenni. Görögországi hivei előkészítették beavatkozását. Az amphictyonoknak 339-ban Delphiben tartott ülésén az athenaei Aeschines s Ph.-nak más hivei furfangos bevezetés után szentségtörési vádat emeltek Amphissa locrisi város ellen, az őszi gyűlés pedig a Thermophylaenél egyenesen Ph.-t bízta meg a város megbüntetésével. Ph. még a 339-ik év telén Phocis közepén Elateában termett a fő hadsereggel s egy kisebbet Amphissa ellen küldött. Erre már Thebae is megrémült, s miután egy idő óta ott is sokan szabadulni akartak Ph.-tól, a veszély utolsó órájában e város elfogadta az Athenaetől felajánlott szövetséget. Athenae egy zsoldos sereget Amphsisa segítségére küldött, főereje pedig a thebaeivel együtt Elateán alól a Cephissus völgyének szükülésénél foglalt helyet. Megjöttek az achajaiak és corinthusiak hadai is, igérték és valószínűleg el is küldték seregeiket a többi szövetségesek is, mint Euboea, Leucas, Corcyra. A 338-dik év tavaszán azonban Ph. jól sikerült csellel hatalmába ejtette Amphissát és Phocisséhoz hasonló sorsban részesítette. Most már egész hadával állva a szövetségesekkel szemben ezeket reájuk nézve kedvezőtlenebb helyre, Chaeronea mellé kényszerítette vonulni. Az egyenlő számú ellenséges hadak mindkét oldalon hősiesen harczoltak, de a macedonok vezérlete jobb és egyöntetűbb volt, s így a Görögország sorsát eldöntő ütközet a macedoniaiak győzelmével végződött. Ph. hűtlen és hálátlan szövetségesnek tekintvén Theabaet, polgársága vezetőit száműzte, a Cadmeába macedoni őrséget tett s felosztatta a Thebae vezetése alatt volt boeotiai szövetséget. Egészen másként járt el Athenaevel szemben, mely ellentállásra készült, a melynek pedig önkéntes csatlakozására e város erkölcsi sulyánál fogva sokat adott. Önszántából hazaküldte a foglyokat, hazaküldte az elesettek földi maradványait, melyeknek kiadását a csata után megtagadta volt. A Demosthenes távollétében létre jött béke értelmében Athenae megtartotta belügyi önállóságát, Atticán kívül Salamis, Delos, Samus és Imbrus szigeteket, lemondott tengeri szövetségéről és kötelezte magát, hogy belép a Ph. által alkotandó görög szövetségbe. Athenaevel tisztába jövén, Ph. a Peloponnesusba vonult, Megara, Corinthus ellenállás nélkül megnyitották előtte kapuikat, a Spartaellenes államok pedig általában mint védnöküket üdvözölték. Argos, melyet Ph. a macedoni dynastia őshazájának tekintett és a melyet most különös kedvezményekben részesített, továbbá Arcadia, Messene, Elis rendelkezésére bocsátották haderejüket, minélfogva Ph. megerősödött sereggel vonulhatott Sparta ellen, mely nagy mulasztást követett el a görög ügygyel szemben, midőn nem vett részt a harczban, de a mely most el volt tökélve utolsóig ellenállani. Ph. nem akarván koczkáztatni eddigi sikereit, a várost érintetlenül hagyta, de birtokait szomszédainak vagy régi ellenségeinek adományozta, úgy hogy Sparta még az Eurotas völgyének teljes birtokában nem maradhatott meg. Ph. még a 338. évben gyülésre hivta Corinthusba a görög államokat. El is küldték az Ion tengertől a Bosporusig mind a városok követeiket, kivéve Spartát. A gyűlésen történt megállapodás szerint minden görög állam megtartotta szabadságát, önkormányzatát, de mindnyájan szövetségre léptek Ph. főnöksége alatt. De a gyűlés egyúttal megválasztotta Ph.-t korlátlan hatalmú fővezérré s kimondotta, hogy közös erővel nagyszabású háború indítandó Perzsia ellen. Külsőleg tehát sok engedményt tett Ph. a görög szabadságnak, valójában pedig véget vetett annak Chaeroneánál. Ph. hazatérve hozzálátott az ázsiai hadjárat előkészítéséhez, egy sereget Attalus és Parmenion alatt át is küldött már Ázsiába, midőn meggyilkolták. Mikor ugyanis Ph. elvette kedvelt vezérének Attalusnak szép unokahugát Cleopatrát, Olympiastól született fia (Nagy) Sándor bosszankodva anyja mellőztetésén, összetűzött atyjával, mire atyja jónak látta fiának együtt testvéréhez Sándorhoz menekülni, kit Ph. segített a molossusok trónjára Arybbas helyébe. A fiú nemsokára kibékült atyjával s haza ment, de Olympias háborúra ingerelte testvérét, Sándort. Ph. nem akarván ázsiai hadjárata idejére háta mögött megoldatlan nehézséget hagyni, azzal akarta kibékítni Sándort, hogy nőül adta hozzá Olyampiastól született leányát Cleopatrát. Az esküvőt Aegaeben ülték meg, s midőn Ph. az ezen alkalomból tartott mulatságok között a szinházba akart belépni, Pausanias magánboszúból leszurta, 336 augusztusában. Diod. Sic. 16, 91 skk. Just. 9, 6. Alexanderen (N. Sándor) és Cleopatrán kívül, kiket Olympias szült, Ph. még több gyermeket hagyott hátra különböző nejeitől (l. a. nemzetségi táblázatot). C. F. A. Brückner, König Philipp und die hellenischen Staaten, 1837. A. Schäfer, Demosthenes und seine Zeit, 1856–58. B. Niese, Geschichte der griechsichen und makedonischen Staaten, 1893. – 2. III. Phil. Arrhidaeus, l. Arrhidaeus; – 3. IV. Phil., Cassander fia és utóda a Macedonia feletti uralomban. Három havi kormányzás után meghalt Kr. e. 297-ben. Paus. 9, 7, 3. – 4. V. Phil., IV. Demetrius fia, Antigonus Doson halála után Kr. e. 220-ban következett a macedoni trónon. Sok elmésség, olykor hadvezéri tehetség is mutatkozott benne, de általában ingatag, bátortalan és zsarnokoskodó fejedelem volt. A macedonpárti achaiaiakkal karöltve háborút kezdett a nemzeti függetlenség mellett harczoló aetoliai szövetséggel 219-ben. A háború kölcsönös pusztításokkal folyt, mígnem Ph. 217-ben békét kötött. Erre a nyugoti események indították. Hannibal ugyanis előbb szövetségre szólította fel s most a trasimenus-tói győzelem híre arra a gondolatra vezette, hogy most volna a legczélszerűbb a római térfoglalásnak Illyriában és Epirusban véget vetni. A cannaei csata után 215-ben tényleg megkötötte a szerződést Hanniballal, melynek értelmében kötelezte magát, hogy hadsereget küld Italiába, Hannibal pedig neki igérte a rómaiaktól az illyriai háborúban elfoglalt birotkokat. De Ph. nem ismervén fel annak életbevágó szükségét, hogy teljes erejéből dolgozzék a rómaiak ellen, nem látott erélyesen feladata után, hogy Hannibalt segítse (Liv. 23, 33), míg ellenében Roma 214 óta M. Valerius Laevinus vezére útján szövetségre lépett az aetoliai szövetséggel, melyhez hozzájárult Athenae, Elis, Messene s különösen Sparta. De csatlakoztak Romához Görögországon kívülről is thraciai és illyriai törzsek, sőt Attalus pergamumi király is. Ennek következtében a görögök és macedonok kegyetlen, pusztító háborút folytattak egymás ellen. Ph. 213-ban megmérgezte az ő pártján küzdő achajai szövetség főtámaszát Aratust fiával együtt, mivel nem helyeslék a messeneiek ellen tanusított erőszakosságát. A macedonok és görögök viszálykodásából egyedül Roma húzott hasznot, mert azzal lehetetlenné lőn téve, hogy Ph. Hannibalnak segítséget vihessen. 205-ben a görögök békét kötöttek Ph.-szal s nem sokára Romával is létre jött a béke. Liv. 26, 24 skk. 29, 12. A következő években Ph. Nagy Antiochus syriai királylyal szövetkezett, Ptolemaeus Epiphanes, az aegyptusi gyermekkirály ellen, hogy ennek birtokait egymás közt feloszszák. Ph. Aegyptus kisázsiai birtokait s az itteni és szomszédos szabad görög városokat kivánta osztályrészül, s 201-ben fel is lépett támadólag Traciában és Kis Ázsiában. Aegyptusszal Roma már régebbi szövetségben állott, s midőn Ph. és Antiochus szövetkeztek ellene, egy alexandriai követség a római senatust kérte fel a király gyámjául. A senatus már el is fogadta a gyámságot, midőn a fenyegetett görög államok közt vezérszerepet vivő Pergamum és Rhodus szintén Romától kértek segélyt. Liv. 31, 14 sk. Meg is izenték a háborút s a 200. év őszén 2 legio ment át az Adriai tengeren; azért ily csekély erő, mert Roma számított a görög városok csatlakozására s a csakugyan a legtöbben oda is hagyták Ph.-t. De a római vezérek hibái miatt két éven keresztül sikertelen maradt a hadjárat, a mikor is T. Quinctius Flamininus 198. évi consul veszi át a fővezérletet és 197-ben Cynoscephalaenál Ph.-on döntő győzelmet arat. Pol. 18 ,1 skk. Liv. 33, 7 skk. A béke fejében kénytelen lőn lemondani mind az ázsiai mind az európai görög városokról, hadi hajóit öt kivételével kiadni, 500 talentumot azonnal, 500-at 10 év alatt fizetni; 5000 katonánál többet nem tarthatott, elefántot egyáltalán nem; Roma engedelme nélkül háborút Macedonián kívül nem folytathatott s ifjabb fiát Demetriust kezesül kellett adnia. Liv. 33, 30. Pol. 18, 27 skk. Plut. Flamin. 10. Ph. látszólag belenyugodott helyzetébe s az aetoliaiak, Antiochus és Hannibal hiába igyekeztek őt új háborúba ragadni, és midőn Roma Antiochus ellen vezetett hadat, bármennyire észszerű lett volna utóbbival kezet fogni, egészen loyalisan viselte magát amazzal szemben. Ezért Roma meg is jutalmazta, fiát, Demetriust önként hazabocsátotta s elnézte, hogy Ph. Görögországban és Thraciában ismét némi hódításokat tegyen. Liv. 36, 33. 39, 23. Miután azonban az ázsiai hadjáratot a rómaiak szerencsésen befejezték és megtörték az ellenkező aetoliaiakat is, Ph. úgy találta, hogy nem kapott megfelelő zsákmányt; ehez járult, hogy határkérdésekben római birák elé idéztetvén, többnyire vádlói Eumenes pergamumi király meg a thessaliaiak javára hangzott az itélet. Pol. 24, 1, 2. Liv. 39, 24 skk. 53. Ezek s ezekhez hasonló dolgok vérig sértették, s lángoló gyülölettel látott hozzá, hogy az új háborút előkészítse, de mielőtt elérte volna czélját, meghalt 179-ben. Élete végét elkeserítették családi viszonyai is. Fiában Demetriusban, ki egy darabig kezes gyanánt időzött Romában, ott az intéző körök reményt támasztottak a macedoni koronára, a mi fölkeltette mind Ph.-nak mind idősebb fiának, a házasságon kívül született Perseusnak féltékenységét, úgy hogy Ph. Demetriust mint az ellenséggel szövetkezőt kivégeztette. Liv. 40, 4 skk. 54 skk.

S. L.

Arrhidaeus; III. Amyntas 390–369 Kr. e. nejei: Eurydice; II. Alexander 369–368. III. Perdiccas 365–359. Amyntas II. Philippus 359–336. nejei és concubinái: Eurydice, férje Ptolemaeus Alorites, bitorló 368–365. Gygaea Archelaus. Arrhidaeus. Menelaus.; Andata, illyriai nő, kit Macedoniában Eurydicének neveztek.;Phila, Macedoniából, Derdas és Machatas testvére.; Nicesipolis, a thessaliai Pharaeből.;Philinna, a thessaliai Larissából.; Olympias Neoptolemusnak a modossusok királyának a leánya.; Meda, Cothelasnak a geta királynak leánya.; Cleopatra, Attalus unokahuga, a háazsság előtt (mint látszik) Eurydice. Europa.; Cynnane (Cynane, Cynna, Cyna); férje Amyntas, III. Perdiccas fia.; Thessalonice; férje Cassander.; III. Philippus Arrhidaeus 323–317 neje Adea (Eurydice), Cynnane leánya.; III. Alexander (Nagy Sándor) 336–323. nejei:; Cleopatra; férje Alexander, a molossusok királya.; Eurydice. Adea, férjhezmenetele után Eurydice; férje III. Philippus Arrhidaeus.; I. Roxane Bactriából. IV. Alexander 323–311.; 2. Statira, Darius leánya.; 3. Barsina, a rodusi Memnon özvegye, kivel Sándornak volt ugyan viszonya, de a kit nem tekintett nejének. Heracles.

Arrhidaeus; III. Amyntas 390–369 Kr. e. nejei: Eurydice; II. Alexander 369–368. III. Perdiccas 365–359. Amyntas II. Philippus 359–336. nejei és concubinái: Eurydice, férje Ptolemaeus Alorites, bitorló 368–365. Gygaea Archelaus. Arrhidaeus. Menelaus.; Andata, illyriai nő, kit Macedoniában Eurydicének neveztek.;Phila, Macedoniából, Derdas és Machatas testvére.; Nicesipolis, a thessaliai Pharaeből.;Philinna, a thessaliai Larissából.; Olympias Neoptolemusnak a modossusok királyának a leánya.; Meda, Cothelasnak a geta királynak leánya.; Cleopatra, Attalus unokahuga, a háazsság előtt (mint látszik) Eurydice. Europa.; Cynnane (Cynane, Cynna, Cyna); férje Amyntas, III. Perdiccas fia.; Thessalonice; férje Cassander.; III. Philippus Arrhidaeus 323–317 neje Adea (Eurydice), Cynnane leánya.; III. Alexander (Nagy Sándor) 336–323. nejei:; Cleopatra; férje Alexander, a molossusok királya.; Eurydice. Adea, férjhezmenetele után Eurydice; férje III. Philippus Arrhidaeus.; I. Roxane Bactriából. IV. Alexander 323–311.; 2. Statira, Darius leánya.; 3. Barsina, a rodusi Memnon özvegye, kivel Sándornak volt ugyan viszonya, de a kit nem tekintett nejének. Heracles.