TARTALOMP

Phrynichus

FrunicoV. – 1. Athenaei születésű tragoediaíró (Arist. them. 164. schol.), egyike a legrégibb és Aeschylus előtt legkiválóbb tragikusoknak, kit még a classikus kor is elismert (Arist. ran. 910), Suidas szerint Thespis tanítványa. Első diadala Kr. e. 511-re esik, 476-ban még szerepelt a szinpadon (Plut. Them. 5) s állítólag Siciliában halt meg. Ő írt először párbeszédes formában, a mennyiben a karvezetőtől teljesen különálló szinésznek juttatott szerepet műveiben s ennek versalakjául a tetrameter trochaicust alkalmazta, mint a legrégiebbek egyáltalán s Aeschylus is Perzsáiban (Suidas. Arist. Poet. c. 4. p. 1449A 21), mivel bizonyára a sok tánczforma függ össze, melyeket Aristophanes szerint (av. 749) szinre hozott (Plut. quaest. symp. 8, 9, 3; v. ö. Athen. 1, 22A); női alakokat is ő vitt először a szinpadra. Suid. Tárgyait különböző mondakörökből merítette, meglátszik rajtok a csodásra, rejtelmesre való hajlam s általában az erős hatásra való törekvés, előadását azonban kardalok tarkázzák s ép e miatt a fősúly nála a lyrikára esik (Aristot. probl. 19, 31); kellemes rhtythmusai még később is tetszésre találtak, szépségeiket nagy dicsérettel említi még Aristophanes is, bár némi gúny is hallatszik az énekek madárszerű hangjáról. Arisotph. vesp. 219 sk. 269. av. 749–751. Thesm. 166. Suidas és mások révén 10 vagy 11 drámájának ismerjük a czímét: Aiguptioi, ’Actaiwn, ’´AlchstiV, ’AntaioV h LibueV, DanaideV, Milhtou alwsiV, Pleurwniat, TantaloV, Finossai, Dicaioi (h Persai) h sunDwcoi. A Dicaioi (valószínűleg a Dadicai – egy perzsa néptörzs – rontása) h sunJwcoi (a perzsa államtanács két czíme) a Foinissai más elnevezése. Leghíresebbek voltak közülök: a Foinissai (két karral), melyet 476-ban Themistocles mint choregus adatott elő nagy fénynyel (Plut. Them. 5) és Aeschylus Perzsáinak alapjául vett (Glauc. Argum. Pers.), különösen kedveték benne a phoeniciai nők bevonuló kardalát (Hesych. glucerw Sidoniw alatt egy comoediaíró után); továbbá a Milhtou alwsiV (Kr. e. 494), ezen inkább lyrai cantate mint dráma, melynek hallatára az egész szinház könnyekben tört ki, mivel az athenaeieket politikájuk sötét pontjára emlékeztette; el is itélték a költőt pénzbirságra s kimondották, hogy a jövőben politikai dráma színre nem hozható. Hdt. 6, 21. V. ö. Strab. 14, 635. Miként a többi nagy tragikus, ő is hagyott művészetének örököseül egy fiút, Polyphradmont, ki Aeschylus septemje ellen egy Lycurgea cz. trilogiával versenyzett. Suid. s. v. Argum. Aesch. sept. CIA II 97A 3. Suidas egy másik ily nevű tragoediaírót is említ, Melanthas fiát, kinek egy ’Andromeda és egy ’Erigonh cz. drámát tulajdonít; a kettőt azonosítja Welcker (Gr. Tr. 1, 19, Arist. vesp. 1481 interpolált scholioja alapján); egyébként atyjául említik Polyphradmont Paus. 10, 31, 4. Arist. av. 749 schol.), Choroclest (Suidas) – e két név állítólag fiairól van véve; Minyrus (Suid.) pedig a comikusoktól származik. V. ö. Arist. vesp. 219: minurizonteV. Családfája e szerint így volna: Melanthas, fia Phrynichus szinész (l. 2. alatt). Általán azonban Polyphradmon fiának mondják tragikusunkat. V. ö. Sittl és Christ, G.r litteraturgesch. – Irod. Nauck, Tragicor. Graecor. fragmenta. Leipzig, 1856. Hoffmann, Ueber Phrynichus (a Jahn-féle Archiv. f. Philol. und Pädag.-ban40–48. l. 1833) Droysen, Phrynichos, Aeschylos u. die Trilogie, Kiel, 1841. Brentano, Ueb. die Perser des Aeschylus mit Vergl. der Phönissen des Phryn. München, 1832. Müller, de Phryn. Phoenissis (a Jahn-féle Archivban 3. köt.-ben, 1835). Leutsch. Die Zahl der Trag. des Phryn. (Philologus 187 skk. ll. 1859). – 2. Chorocles fia, athenaei tragikus szinész és tánczos (gúnynevén o orchsamenoV), kit Aristophanes ismételten gúny tárgyává tett (Vesp. 1294. 1481. 1515). Suidas összetévesztette a tragoediaíróval, ki állítólag nagyapja volt (v. ö. 1). – 3. Az ó-attikai comoedia egyik költője, az athenaei Eunomides fia. Didym. Aristn. ran. 13 schol. 429-ben adta elő első comoediáját (Anon. 3, 11. Suid. s. v.) és költői működését, melynek 10 darab lőn eredménye (Anon, 7). Sophocles halála utánig folytatta, kinek Musaejával kegyeletes emléket állított; majd a siciliai hadjáratban vett részt s ott is veszett. Kétes polgárjoga, gyönge versei, lapos élczei és plagiumai miatt sok gúnyt és támadást kellett elviselnie a többi comoediaírótól, különösen pedig Aristophanestől, ki a Békák 13. versében, mely ellen Musaejával versenyzett (405-ben Kr. e.), ugyancsak keményen elbánik vele. Ran. 13 schol. ran. 12. Hermipp. 64. frgm. Mint fenmaradt csekély számú töredéke mutatja, a genialitas és a merész, feltaláló ész hiányát a kifejező finomságával és attikai izléssel iparkodott pótolni, s így nem csoda, hogy az alexandriai tudósok oly eltérően itélnek róla. Arist. ran. 13 schol. Comoediái közül különösen kedveltek voltak a Lakmározók, a Remete (monotropoV, 415-ben az aves hypothesise szerint 3-ik díjat nyert), mystae, Ephialtes és a Musae. Munkáihoz Didymus commentariust ír. – Irodalom: Meineke, fragmenta comicor. Graecor. Berlin, 1839/41. A kisbb kiadás ugyanott 1847. Kock, Comicor. Atticor. fragmenta, 1880. Bergk, De Phrynicho (Commentationum de reliquiis comediae Att. ll. 2), Leipzig,1883. Meineke, De Phr. poeta comico (Quaestion. scaenicar. specimina 3), Berlin, 1826/30. – 4. Stratonides fia, athenaei hadvezér, ki mint furfangos ügyességével alacsony sorsból (fiatal korában pásztor volt) vergődött magas polczokra s mindenütt hatalmas akaraterővel és fényes tehetségekkel tünt ki, de egyszersmind hitvány lelkülettel is, mely czéljai kivitelében semmi eszköztől sem riasztotta vissza. Alcibiadesnek elkeseredett ellenfele volt és tőle befolyását és személyét féltve mindent elkövetett visszahivásának megakadályozására, e törekvéseiben még a hazaárulástól sem riadt vissza. Fondorlatai közepette az eddig ellenségnek tekintett oligarchákhoz csatlakozva egy ideig fenn tudta magát tartani, sőt tekintélyben emelkedett is, de végtére Pisander indítványára hivatalát, majd pedig (miután Antiphonnal mint az oligarchák követe Spartával egyezkedni járt) életét is vesztette, 412-ben ugyanis egy este a peripolusok egyike a piaczon megölte. Halála után hazaárulás miatt elitélték, csontjait az ország határain kívül elszóratták, gyilkosát pedig jutalomban részesítették. Thuc. 8, 48. 50 skk. 54, 92. Lys. Agor. 70 sk. Lycurg. c. Leocr. 113. CIA I 58. Müller-Strübing a Ps.-Xenophon-féle ’ajhnaiwn polietia-t neki tulajdonítja s ennek létrejöttét 417–414 közé teszi. V. ö. Curtius, Griech. Gesch. Berlin, 1879/87. – 5. Bithyniai sophista (Suid s. v.) M. Aurelius és Commodus császár korában, kinek fő munkájából, a sojistich parasceuh-ból, csak szegényes kivonatok (eclogh rhmatwn cai onomatwn ’Atticwn) maradtak ránk. A Photius (cod. 158) szerint 2×37 (jav. 36), vagyis 72 könyvre tervezett munka nemcsak egyes szókat, hanem egész kifejezéseket (commata cai cwla) is tartalmaz rendszerbe foglalva s gondosan feldolgozva. Benne az atticismus mintaképeiül Platót, Demosthenest és a socratikus Aeschinest állította fel. Többi művei elvesztek. V. ö. Christ, Gr. Litteraturg. – Irod. Lobeck, Phrynichus cum notis variorum, Leipzig, 1820 (az egész atticismusra kiterjedő commentariussal), angol jegyzetekkel újból kiadta Rutherford, London, 1881. Schöll, Über die eclogh des Atticisten Phrynchos, Berlin, 1894. Dindorf, Dio Cassius und Phrynichus (Jahrbühcher für class. Philol. 99. kötet), 1869.

SZ. I.