TARTALOMS

Sarcophagus

sarkojagoV (sarx+ejagon). – 1. A Troasban, Assus mellett előforduló (timsós pala-) kő, mely állítólag a holttestek rothadását elősegítette, annyira hogy az ilyen kőkoporsóba zárt halott húsa 40 nap alatt felemésztődött. Plin. 2, 98. 36, 27. – 2. S.-nak nevezzük általánosan a szabadban vagy sírkamrában fölállított sírládát, koporsót, a melyen minthogy látható, rendszerint diszítést is alkalmaztak. Anyaguk különböző, Cyprusból és Délország görög gyarmataiból pl. fa s.-okat ismerünk, Kis Ázsiából és Etruriából cserép s.-okat; rendesen azonban kőből, a későbbi korban általánosan márványból faragták. Aegyptusban a legrégibb kortól kezdve használatosak a s.-ok, onnan aztán Syriába és Phoeniciába, majd Kis Ázsiába és Nyugatra terjed el használatuk. Korán fordulnak elő s.-ok Etruriában, míg Görögország történelme fénykorában nem ismerik és csak Kelet meghódítása után használja; a kisázsiai görögök azonban már régebben is alkalmazták halottaik számára. Romában már a Kr. e. 3. évszázban találkozunk s.-szal, a márványból faragott s.-ok a császári korban jöttek divatba és gyártásuk a Kr. u. 2. évszáztól fogva oly nagy mérveket ölt, hogy abból a korból százszámra maradtak fenn s.-ok. Aegyptusban már a 4. dynastiából jutott ránk kő (gránit) s.; ez a ház utánzását mutatja. A s. ugyanis a sírépület részét tette, s azért kívül architectonikusan, a halottak lakásaként van fölfogva és fölépítve. Ez a gondolat mindig ébren maradt a s. alakjára döntő hatással volt. Később az ilyen alakú s.-ok mellett oly faládákba is helyezték a mumiát, mely a vászonba göngyölített test formájához volt alkalmazva, sőt e testalakú faládákat ismét ily alakú kő s.-ba rejtették, a melyeknek fedőlapja a mumia alakját kapta s rajta a halott arczát faragták ki. Ilyenre is szolgáltat példát minden muzeum. Így tehát Aegyptusban fölleljük már a s. két főalakját: a ház alakjára készített és az anthropoides s.-t. A sírláda külsejét festett vagy faragott, a halotti cultusra s a túlvilág istenségeire vonatkozó dísz, valamint hieroglyphikus vagy hieratikus föliratok borítják. A 716. á. (Prisse d’Avennes után) a XVIII. dynastiabeli Ai papnak 2,7 m. hosszú gránit s.-át mutatja. Az aegyptusi hatás nyomán számos anthropoides s.-szal találkozunk Phoeniciában. Cyprusból már nyeregtetővel ellátott, négy esetlen lábra helyezett, sarokdíszszel (heverő oroszlán) ékített házalakú s.-okat ismerünk, a melyeknek oldalait reliefben faragott jelenetek (vadászat, harczosok vonulása stb.) borítják. Ház- vagy templom alakjára épített s.-oknak példát (sajátszerű változatokban) szolgáltatja Kis Ázsia, főleg Lycia. Görögországban csak az alexandriai kortól fogva, legkorábban a 4. évszáz végén lép föl a s.; az ott találtak legnagyobb része azonban a római korba tartozik. A görög s.-ok ház- és templom formájára épültek, a tető csak két oldalt ereszkedik le, a keskeny oldalakon ormokat képez. A reliefdísz mindig alá van rendelve az architectonikus tagozásnak s annak kereteihez alkalmazkodik. Az ábrázolás tárgya néha csak egyszerű virágdísz, majd különböző, a keleti művészetből átvett állatalakok, oroszlánok, gryphusok (l. 408 á.) stb., a mythologiai ábrázolásoknál föltünik a bacchikus jelenetek ritkasága (melyek a római s.-dísznek kedvelt tárgyát teszik); máskor a mindennapi életnek erosok képében való megjelenítésével találkozunk. A görög márványsarcophagusok közt előkelő helyet érdemel a bécsi múzeum amazon s.-a a 4. század végéről. A legszebb görög s.-ok a konstantinápolyi császári múzeum birtokában vannak. 1887-ben a régi Sidon (ma Saida) helyén nagy földalatti sírépületre akadtak, a melyből 18 s. kerűlt elő. A legrégibb ezek közül, «a satrapa sírládája», talán még az 5. évszázba tartozik s átmenetet képez az anthropoides formából a ház formára; egyik oldalán a tiarával a fején és kezében a jogarral ábrázolt satrapa látható, a mint a vadászatra vonuló ifjakat nézi, a másik oldalt vadászat jelenete díszíti. Egy másik s. «a lyciai s.», teteje hajlott és csúcsíves ormaiban 2,2 griff és sphinx van czímerszerűen egymással szemben helyezve, hosszoldalait a Parthenon fríz stilusában faragott reliefek borítják: Amazonok oroszlán, és lovasok vadkan vadászatával. Remek példány «a síró asszonyok s.-a» a 4. évszázból; a sírláda ion pseudoperipteros alakját mutatja 4×7 oszloppal, a sarokoszlopok pillérekké vannak átalakítva. Az oszlopközökben egy-egy gyászoló asszonynak az attikai művészet szellemében faragott alakja látható. Legszebb az ú. n. «Sándor sarcophagus»; a pentelei márványból faragott s., melynek hossza 3,18 m., magassága 2,12 m., ion templom formáját mutatja, egyik hosszoldalán perzsák és görögök harczát, másik oldalán oroszlánvadászatot ábrázol, keskeny oldalain ismét csata- és vadászjelenet látható. Az oroszlánvadászat szereplői között ott találjuk Nagy Sándort is, de azért bizonyos, hogy a sírláda nem fogadta magába a nagy hódítót. A reliefdísz kiváló mester kezétől ered és különösen azért becses, mert sértetlenül őrizte meg szobrászati diszének polychromiáját, úgy hogy e tekintetben páratlan a maga nemében. A görög cserép s.-ok közül különös figyelmet érdemelnek a (Smyrna melletti) Clazomenaeből való sírládák, melyek részben anthropoides, részben ház-alakúak. A görög festés történetében fontos helyet foglalnak el (l. Festők 746. l. és 371. á.), mert díszítményes és figuralis ábrázolásai a vázák mellett értékes példákat szolgáltatnak a 6. évszázbeli festésre vonatkozólag. Atticában gyakoriak a sziklába vágott koporsók, külön kőből faragott lappal; ugyanott találnak sokszor cserépkorsókat is. Etruriában a sírkamrákba való temetés azon szokásából, hogy a halottakat kezdetben a kamrában meghagyott kőpadokra fektették, és hogy e padokat lassanként ágyformájára faragták, kifejlődőtt az etruscus s. jellemző formája: a halottakat ugyanis később koporsókba fektették, a melyeknek az előbbi szokás folytatásaként ágyformát adtak s erre aztán ráalkalmazták a halottnak vagy halottaknak terracotta szobrait. Ily festett cserép s. kitünő példáját szemlélteti a 717. ábrán látható (a Kr. e. 5. évszázba helyezhető) caerei (ma Cervetri) s. a párisi Louvreban, a melyen a házaspár félig fölemelkedve mintegy ebédnél van ábrázolva. Ilyen etruscus s.-ok későbbi századokból maradtak ránk, némelyiken a tulajdonképeni s. ágy helyett már házra emlékeztet. A Kr. e. utolsó évszázból való etruscus hamvvedrek a fent leírt s.-oknak kicsinyített másai, de ezeken már mellékessé válik a födőre helyezett alak és előtérbe lép a s. elülső oldalára alkalmazott relief. A római s.-oknak legrégibb példája L. Corn. Scipio Barbatusnak, a Kr. e. 298. év consuljának peperin kőből faragott s.-a, melyet 1780-ban találtak a Scipióknak a via Appia mellett fekvő nagy családi sirjában. Az emlék (718. á., a vaticani múzeumban) oltár formáját mutatja s különösen azért érdekes, mert a görög építés formáinak római földön való korai utánzásáról tesz tanuságot. A fríz alatt saturnusi versmértékben a következő fölirás olvasható rajta: Cornelius Lucius Scipio Barbatus. – Gnaivod patre prognatus, fortis vir sapiensque, – quoius forma virtutei parisuma fuit, – consol, censor, aidilis quei fuit apud vos, – Taurasia, Cisauna Samnio cepit, – subigit omne Loucana(m) – opsidesque abdoucit. A római köztársaság későbbi századaiból nem ismerünk figyelmet érdemlő s.-t; a legrégibb márvány s.-ok már a császárság korába tartoznak. Legnagyobb részük (Romában pl. vagy másfélezer s. van) a Kr. u. 2. és 3. évszázból való. A görög s.-ok szép architectonikus tagozása itt eltünt vagy elhanyagolt, mivel a fősúlyt a sírláda reliefdíszére fektetik. A római s.-ok a görögökkel ellentétben nem a szabadban való fölállításra, hanem sírkamrákba voltak szánva; a fal mellett helyeztetvén el, ritkábban találunk rajtok mind a 4 oldalon reliefeket, sokszor csak a 3 oldalán vagy épen csak az elülső oldalon van faragott dísz. Egynémely s. etruscus mintára a halottnak alakját mutatja a sírláda fedő lapján. A reliefek csak kivételes esetben bírnak művészeti értékkel, mert rendesen nem művészek, hanem kőfaragók faragták gyárilag, készletre, a kik a relief mintáit festményekről vagy szoborművekről vették át. A domborművek nyersen, elhamarkodottan vannak faragva, erősen kiemelkednek, a reliefnek sokszor több alapsíkja van, az ábrázolás rendesen alakoktól túlzsúfolt, úgy hogy ez emlékeken legvilágosabban látjuk az antik szobrászat és iparművészet hanyatlását. A műértéknél nagyobb a tartalmi érdek; a római s.-ok ábrázolásai rendkívül változatosak, tárgyukat vagy a mythologiából kölcsönzik, vagy a köznapi életből. A mytholigiai tárgyúak közül számosak a tragikus tartalmúak, melyek a halálra emlékeztetnek (530. á. 110. á.), mások ismét, talán vonatkozással a túlvilág örömeire, a bacchikus thiasust mutatják be; az Erosokból alkotott jeleneteket is kedvelik, különösen gyermek s.-okon, egy külön csoport Nereiseket és a tenger lakóit ábrázolja; a múzsákat mutatja a 110. ábrán közölt s., rómaiak és celták harczát a 180. ábra; gyakoriak az amazonok és Gigasok vagy barbárok csatáit megjelenítő reliefek. A mindennapi élet főbb eseményeit és foglalkozásait, az emberi élet főszakait, a gyermekkort, esküvőt és halált ábrázoló képek teszik a s. reliefek második részét. Úgy az életből mint a mythologiából kölcsönzött ábrázolásoknál gyakran tapasztaljuk, hogy a jelenet főszemélyének az elhúnyt arczvonásait akarták kölcsönözni. A római s.-ok reliefjei átvezetnek az antik művészetből a keresztény művészetbe, mely kezdetben ugyanazon formákkal, részben ugyanazon alakokkal is dolgozott. S.-ok számos példányban fordulnak elő a római birodalom provinciáiban, ezeknek műértéke természetesen még kisebb. Hazánk területéről sok s. ismeretes, részben domborműves ábrázolásokkal, részben azok nélkül; az utóbbiakon a fölirat pótolja a reliefet. A 719. á. m. nemzeti múzeumban levő kő s.-t mutatja, melynek födőlapja háztető formájára emlékeztet. Felirata a következő: D(is) M(anibus) T(iti) Fl(avii) Crispini dec(urionis) mun(icipii) Brig(etionis) eq(uo) pub(lico) et Ulp)iae) Gemellinae matris eius, T(itus) Fl(avius) Eutyches libertus et heres. Irodalom: Baumeister, Denkm. 3, 1549–61 (v. Rohden). Matz, Archaeol. Zeitg. 1873. pé. 11. Hamdy Rey és Th. Reinach, Une nécropole royale à Sidon, Paris, 1892. Robert, Die antiken Sarkophagreliefs 2. 3. Berlin 1890 és 1897.

L. N.

716. Ai pap (XVIII. dyn.) gránit sarcophagusa.

716. Ai pap (XVIII. dyn.) gránit sarcophagusa.

717. Cervetriből való festett terracotta sarcophagus (Louvre).

717. Cervetriből való festett terracotta sarcophagus (Louvre).

718. L. Corn. Scipio Barbatus sarcophagusa (Roma, Vatican).

718. L. Corn. Scipio Barbatus sarcophagusa (Roma, Vatican).

719. T. Flavius Crispinus és anyja Gemellina kőkoporsója (Budapest, M. N. Múzeum).

719. T. Flavius Crispinus és anyja Gemellina kőkoporsója (Budapest, M. N. Múzeum).