Saáry Éva (Balatonkenese, 1929. nov. 28.) költő, újságíró, festő, fényképész. A budapesti Tudományegyetemen geológus diplomát, a Fényképész Szakiskolán mesterlevelet szerzett. Egy magániskolában képzőművészetet tanult. Előbb Nagylengyelen, a MASZOLAJ kutatótelepén, majd a Pestvidéki Ásványbánya Vállalatnál dolgozott geológusként. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. Először Svájcban, majd Franciaországban élt. 1957–59-ben az afrikai Gabonban olajkutató geológus volt. 1960-ban családi okokból visszatért Európába és Luganóban telepedett le. Szabad újságíróként, festő- és fotóművészként dolgozik. Több nyugati magyar folyóirat és lap állandó munkatársa. Versei és prózai írásai jelentek meg a többi között az Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban, a Katolikus Szemlében, a Szivárványban, a Nemzetőrben, az Új Világban, a kanadai Magyarságban. 1976 óta a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör elnöke és a luganói tanulmányi napok szervezője. 1978 óta a SMIKK tizenkét tanulmánykötetét szerkesztette, köztük a Magyar Mérleg és a Gesta Hungarorum három-három kötetét. Képeiből és fotóiból 1965 óta több kiállítást rendezett Európában és Amerikában.

Salamon Pál (Budapest, 1930. júl. 20.) író. 1953-ban végzett a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Utána a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, majd újságíró lett a Ganz-MÁVAG lapjánál. 1955-től a Szabad Nép, majd Népszabadság munkatársa. 1964-ben a Tükör című hetilaphoz került. Később szabadfoglalkozású író lett. Első elbeszélése 1960-ban jelent meg. Elbeszéléseken kívül regényeket és kisregényeket írt. 1963 és 1970 között öt könyve jelent meg. Politikai okok miatt 1976 nyarán egy nyugati útjáról nem tért vissza. Bécsi és müncheni tartózkodás után kivándorolt Izraelbe.

Saly Dezső (Eperjes, 1892. márc. 25. – Salzburg, 1984. jan. 10.) újságíró, szerkesztő. A budapesti Tudományegyetemen jogot hallgatott, de már tizenkilenc éves korától újságíró volt. Pályáját az Alkotmánytól kezdte, majd a Budapesti Hírlapnál és a Nemzeti Újságnál folytatta. A II. vh. éveiben a budapesti Új Nemzedék főszerkesztője volt. 1945-ben jelent meg Szigorúan bizalmas című könyve, amelyben a háborús cenzúra működését mutatta be. A háború után a Magyar Távirati Irodánál, A Reggelnél, az Új Embernél és a Holnapnál dolgozott. Azután elhagyta Magyarországot, kivándorolt az Egyesült Államokba. 1950-ben New Yorkban a Szabad Európa Rádió munkatársa lett és 1957 június végéig dolgozott a New York-i szerkesztőségben. Röviddel nyugalomba vonulása után az ausztriai Salzburgba költözött.

Sanders Iván (Budapest, 1944. jan. 24.) irodalomtörténész, műfordító. Az 56-os forradalom után került Nyugatra. Az Egyesült Államokban fejezte be a középiskolát. A New Yorki Egyetemen összehasonlító irodalomtörténetet tanult és 1972-ben doktori diplomát szerzett. 1968 óta a New York-i Suffolk County Community College angol tanszékének tanára. 1979-től vendégelőadó a Columbia Egyetemen. Fő érdeklődési területe a jelenkori magyar prózairodalom, a modern amerikai regényírás és a kelet-európai filmművészet. Angol nyelven amerikai folyóiratokban és lapokban publikál. Magyar nyelvű tanulmányait, esszéit és kritikáit a többi között az Új Látóhatár, az Irodalmi Újság, a Szivárvány közölte. Jelentős műfordítói tevékenységet folytat. A XX. századi magyar prózairodalom több jeles alkotását ültette át angol nyelvre. 1991-ben Füst Milán-díjat kapott.

Sándor András l. András Sándor

Sánta-Pintér Gyula (Jósé Julio, Körmend, 1921. márc. 23.) összehasonlító jogtörténész, nemzetközi jogász, szerkesztő. 1941 és 1944 között jogot tanult a budapesti Tudományegyetemen, majd a római Lateráni Egyetemen folytatta tanulmányait és 1954-ben jogi doktorátust szerzett. További tanulmányait Luxemburgban és Madridban végezte. 1950-ben Dél-Amerikába költözött. 1952-től Buenos Airesben különböző egyetemeken tanított jogot és politikatudományt. 1962–65-ben Puerto Ricoban volt tanár, majd 1965-ben San Diegoba került, ahol 1967-ig tanított. 1967–69-ben ismét Argentínában tanár. Végül 1969-ben véglegesen a puerto ricoi egyetemre, annak Cayeyben működő részlegéhez került. 1960-ban ő alapította és vezette Buenos Airesben az Universidad del Salvador diplomáciai iskoláját. 1973 óta főszerkesztője Puerto Ricoban a Cayey című tudományos folyóiratnak és 1977 óta irányítója a "Cuadernos de la revista Cayey" nevű könyvsorozatnak. Számos tudományos testület és intézmény vezető tagja. Főként spanyol nyelven publikál, magyarul csak alkalmanként.

Santarcangeli, Paolo (Fiume, 1909. jún. 10.) költő, író, műfordító, történész. Anyja magyar volt. Tanulmányokat olasz nyelven publikál, verset magyarul. Jelentős műfordítói tevékenységet folytat. A magyar költészetet tolmácsolja olaszul. A torinói egyetemen magyar irodalmat tanít.

São Pauloi Szent Gellért Kolostor . A Brazíliában 1929-ben letelepedett magyar bencések háza, amely az elmúlt hatvan esztendő alatt nemcsak fontos vallási és oktatási-nevelési szerepet játszott, de a brazíliai magyar művelődés jelentős központjává is lett. A Szentszék 1989-ben apátsági rangra emelte. Több irodalmi, tudományos és kulturális kezdeményezés kiinduló helye volt. Könyvtára a legnagyobb nyugati magyar könyvgyűjtemények egyike. Múzeuma páratlan értékű darabokkal rendelkezik.

Sári-Gál Imre (Füzesabony, Heves vm, 1923. okt. 31.) író, újságíró. 1945-ben Miskolcon tanítói oklevelet szerzett. Volt tisztviselő, szövetkezeti titkár, újságíró, tanító, vasgyalus, műszaki tisztviselő, segédmunkás és nevelő. Az 56-os forradalom alatt részt vett a Magyar Függetlenség című lap szerkesztésében. A forradalom bukása után Nyugatra menekült. 1957-ben az Egyesült Államokban telepedett le. Különböző fizikai munkákból élt. 1963 óta Clevelandben szívsebészeti technikus. Könyvkiadással is foglalkozott. 1981-től összeállítja az Amerikai Magyar Kis Levéltárt, a clevelandi magyarok életét tükröző dokumentumokat. Publikált az Irodalmi Újságban, Katolikus Szemlében, Nemzetőrben, Új Hungáriában és amerikai magyar lapokban.

Sárkány István (Stéphane, Budapest, 1925. jún. 1. – Aix-en-Provence, 1991. júl. 29.) író, irodalomtörténész. Egyetemi tanulmányait a budapesti Tudományegyetemen kezdte, majd Franciaországban a párizsi és a strasbourgi egyetemen fejezte be. Irodalomból doktorált. Komáromi István néven az Ahogy Lehetben, Látóhatár - Új Látóhatárban, Irodalmi Újságban esszéket, bölcseleti tanulmányokat, politikai cikkeket, valamint kritikákat publikált. Rövid ideig francia nyelvű sokszorosított folyóiratot szerkesztett. 1951 augusztusától 1956 augusztusáig, majd 1960 decemberétől 1965 decemberéig a Szabad Európa Rádió hírosztályán dolgozott. Közben Milanóban énekelni tanult, majd Stefano Alfieri néven énekesként német, belga, holland és svéd operaszínpadokon lépett fel. A hatvanas évek második felében kivándorolt Kanadába. Német és francia nyelvet tanított. Utána Ottawában, a Carleton Egyetemen a francia nyelv és irodalom tanára lett. A nyolcvanas években a franciaországi Aix-en-Provence-ban telepedett le. Irodalomtörténeti kutatásokkal foglalkozott és Stéphane Santerres néven francia nyelvű regényírással is próbálkozott.

Sárközi Mátyás (Budapest, 1937. júl. 19.) író, szerkesztő. 1956 elején újságíró lett a budapesti Hétfői Hírlapnál. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. Angliában telepedett le. 1957 és 1961 között a londoni St. Martin Képzőművészeti Akadémia könyvillusztrátori szakán tanult, majd a BBC magyar osztályán dolgozott. 1963 februárjától 1965 decemberéig a müncheni Szabad Európa Rádió, 1966-tól ismét a BBC magyar osztályának munkatársa. 1976-ban onnan kiválván Londonban képzőművészeti galériát nyitott. A Londoni Egyetemen irodalmat és történelmet tanult. Elbeszéléseket, karcolatokat, irodalmi cikkeket és kritikákat ír. Rendszeresen publikált az Új Látóhatárban és az Irodalmi Újságban. Jelenleg a BBC külső munkatársa. A Fehér Holló Kiadó tulajdonosa. Fekete Márton írói néven 1966 óta Prominent Hungarians címmel angol nyelvű magyar "Ki kicsodá"-t jelentet meg.

Sárvári Éva (Budapest, 1931. márc. 9.) író. Az 56-os októberi forradalom után menekült el Magyarországról. Dániába került, majd 1957-ben kivándorolt Ausztráliába. Onnan 1966-ban Kanadába költözött. Azóta Torontóban él. Ausztráliai és kanadai tapasztalatait összegező regényeket és elbeszéléseket írt a kanadai Magyar Életben, a Krónikában, a Képes Magyar Világhíradóban, valamint a müncheni Vagyunkban.

Schermann Rudolf (Samson, Törökország, 1932. márc. 18.) katolikus pap, író, újságíró. (Édesanyja török, édesapja Törökországban dolgozó magyar mérnök volt. A család később végleg Magyarországra költözött.) A gimnáziumot Sopronban és Győrött végezte. Teológiát a budapesti Hittudományi Akadémián és a győri teológiai főiskolán tanult. Győrött szentelték pappá 1956-ban. Az 56-os forradalom után Bécsbe került, ahol ifjúsági lelkészként a menekült magyar fiatalokat pasztorálta. Összefogás címmel Bécsben vallásos ifjúsági lapot adott ki. Magyarul a többi között a Nemzetőrben publikált. Azután osztrák egyházi szolgálatba került. A Bécs melletti Reisenberg-Selbersdorfban káplán, majd plébános lett. 1966 óta lelkipásztori munkáján kívül a bécsi pszichiátriai klinikán dolgozik. Közreműködik az osztrák rádió és televízió vallásos műsoraiban. A Kirche Intern című lap szerkesztője. A Wiener Kirchenzeitung munkatársa. Főleg a katolikus egyház megújulásával, mai problémáival és a harmadik világban játszott szerepével foglalkozik. Németül publikál. Több munkáját Gerd Hamburger álnévén írta.

Schöffer Miklós (Nicolas, Kalocsa, 1912. szept. 6. – Párizs, 1992. jan. 10.) képzőművész, író, zeneszerző. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán, majd Franciaországba való költözése után, 1937–39-ben a párizsi Francia Nemzeti Szépművészeti Iskolában tanult. 1948 óta fémkonstrukciókat, 1950 óta térdinamikus, 1956 óta fénydinamikus kompozíciókat készít. 1960–62-ben készült idődinamikán alapuló Chronos-sorozata. 1961-ből való a liége-i térdinamikus kibernetikus fénytornya. 1968-ban elnyerte a velencei Biennale nagydíját. Könyveiben és tanulmányaiban művészi elgondolásainak elméleti alapvetését nyújtja.

Schöpflin András György (George A. Budapest, 1939. nov. 24.) újságíró, politológus. Szüleivel 1950-ben Nagy-Britanniába került. 1957–62-ben a glasgow-i egyetemen, majd 1962–63-ban a belgiumi Brugesben, a College d'Europe-ban tanult. 1963 és 1967 között a londoni Chatham House munkatársa volt. 1967 és 1976 között a BBC-nél dolgozott. 1976-tól a London School of Economics-on kelet- és közép-európai politikai történelmet tanít. 1984-től az East European Reporter című folyóirat szerkesztője. Angol és magyar nyelvű publikációiban kelet- és közép-európai politikai kérdésekkel, nemzetiségi problémákkal és Magyarországgal foglalkozik.

Schöpflin Gyula (Budapest, 1910. aug. 24.) író, műfordító. Az Eötvös Kollégium tagjaként a budapesti Tudományegyetemen tanult és 1932-ben magyar-angol szakos tanári diplomát szerzett. Diákként részt vett egyetemi kommunista szervezkedésben, ezért többhónapos fogságbüntetésben részesült. 1933–35-ben a Révai kiadó lektora, 1938–44-ben vállalati tisztviselő volt. Nagypál István néven baloldali lapokban és folyóiratokban publikált. A Nyugat, a Századunk és a Gondolat is közölte írásait. Regényt, elbeszéléseket, esszéket írt. 1945 és 1949 között a Magyar Rádió igazgatója volt. 1949-ben stockholmi követ lett, de ellentétbe kerülve a kormánnyal 1950-ben disszidált és szakított a kommunizmussal. Nagy-Britanniába költözött. 1954 és 1962 között Skóciában gépgyári tisztviselő volt. 1964-től 1979-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig egy londoni műszaki főiskolán adott elő. Műfordítóként angol és amerikai írók műveit tolmácsolta magyarul, a nyolcvanas évek kezdetétől pedig magyar szamizdat munkákat ültetett át angolra. Esszéi, cikkei és kritikái főleg a Látóhatár - Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban, a Szivárványban jelentek meg.

Schreiber Tamás (Thomas, Budapest, 1929. márc. 18.) újságíró. A középiskola befejezése után került Franciaországba. Párizsban elvégezte az Institut d'Etudes Politiques-ot és az École Supérieure de Préparat des Professeurs de France nevű főiskolát. Újságírói pályafutását mint a Szabad Európa Rádió párizsi alkalmazottja, majd a francia rádió magyar osztályának munkatársa kezdte. Aradi Tamás néven cikkeket írt a Látóhatárnak és párizsi magyar lapoknak. Később mindinkább csak franciául publikált. A párizsi rádió magyar adásának megszűnése után a francia adásokhoz, majd a televízióhoz került. Ma a Radio France Internationale munkatársa, és rendszeres cikkírója a Le Monde című napilapnak. Kelet- és közép-európai, valamint magyar kérdésekkel foglalkozik.

Schwartz Elemér (Komjáthi-, Elmar, Vasvörösvár, Vas vm, 1890. aug. 25. – Würzburg, 1962. jan. 21.) germanista, néprajztudós, cisztercita szerzetes. 1907-ben lépett be a cisztercita rendbe és a beöltözéskor Lajos neve helyett az Elemér nevet kapta. A budapesti Bemardinumban teológiát, a Tudományegyetemen német-latin tanári szakot végzett. 1914-ben bölcseleti doktorátust szerzett. 1916-ban gimnáziumi tanár lett Székesfehérvárott, de még ugyanabban az évben a budapesti cisztercita gimnáziumba került. 1935-ig volt középiskolai tanár. 1922-ben magántanári képesítést kapott német nyelvjárástanból. A pesti egyetemen tanított. 1934–36-ban a német és összehasonlító nyelvészet rk. tanára volt. 1936-tól 1948-ig mint rendes tanár adott elő német nyelvészetet és néprajzot. 1938-ban megalapította a Német Nyelvtudományi és Néprajzi Intézetet. 1914 és 1942 között több könyve jelent meg Budapesten. Számos társaságot és egyesületet alapított. Részt vett 1921-ben az Emericana nevű katolikus egyetemi szövetség megalapításában. Ennek mindvégig adminisztratív vezetője volt. 1936-ban elindította a magyar Bethlehem-Mozgalmat. 1948-ban nyugdíjazták. 1949-ben Nyugatra távozott. Belgiumban telepedett le. 1950-től haláláig a leuveni egyetemen a német kultúrtörténet és néprajz tanára volt. A német nyelvjárásokkal, névtudománnyal, szellemi néprajzzal, a karácsonynak a művészetben játszott szerepével foglalkozott. 1951-ben Rómában részt vett az Academia Catholica Hungarica megalapításában.

Schwilgin Frigyes Ágoston (Dunaharaszti, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm, 1926. febr. 11. – Ottawa, 1984.) költő, mérnök. A budapesti Műszaki Egyetem hallgatójaként az 56-os forradalom leverése után Nyugatra menekült és Kanadában telepedett le. Winnipegben a Manitobai Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett. Ottawában a Közmunkaügyi Hivatalban a várostervezési osztály vezetője volt. Verseket írt, amelyek amerikai és európai magyar lapokban jelentek meg.

Sebes József (Nagypall, Baranya vm, 1915. aug. 18.) történész, jezsuita szerzetes. 1934-ben lépett be a Jézus Társaságába. Bölcseleti tanulmányainak befejezése után, 1940-ben rendje Kínába küldte. Pekingben kínai nyelvet tanult, majd 1943–46-ban teológiai tanulmányokat folytatott. 1946-ban szentelték pappá. 1947–50-ben Rómában a jezsuiták Történelmi Intézetében sajtó alá rendezte a XVI. és XVII. századi jezsuita missziókra vonatkozó okleveleket. 1950-től az Egyesült Államokban él. 1958-ban a Harvard Egyetemen doktorált távol-keleti nyelvekből és történelemből. 1966 után a Georgetown Egyetemen és a Külügyi Tanulmányok Akadémiáján távol-keleti művelődést és történelmet tanított. Tanulmányai kínai és távol-keleti problémákkal foglalkozó nemzetközi folyóiratokban jelentek meg.

Sebestyén György (Budapest, 1930. okt. 30. – Bécs, 1990. jún. 6.) író, szerkesztő, műfordító. A budapesti Tudományegyetemen filozófiát és néprajzot tanult. Első írásait az Új Szántás című szabadművelődési folyóirat közölte. Ifjonti lelkesedésében kommunista lett és 1952-ben újságíróként a Magyar Nemzethez került, amelynek hamarosan kulturális rovatvezetője lett. Gyorsan ki is ábrándult és 1956 nyarán a párt megújulását követelőkhöz tartozott. Az 56-os forradalom bukása után Ausztriába menekült. Bécsben telepedett le. Rövid ideig szerkesztette a Magyar Híradó című hetilapot. Azután mind határozottabban és következetesebben németül írt. Osztrák íróvá lett. Regényeket, elbeszéléseket, karcolatokat, útirajzokat, színműveket, esszéket publikált. Gyors egymásutánban jelentek még különböző műfajú könyvei. 1972-ben elindította és szerkesztette a Pannónia című folyóiratot. Gondozta a Furche című hetilap kulturális rovatát. Szerkesztette a Morgen című alsó-ausztriai folyóiratot. 1975-ben megkapta az osztrák Csokor-díjat. Jelentős szerepet játszott az osztrák PEN Clubban, amelynek 1988-ban elnöke lett. Több színdarabját, rádió és televízió játékát mutatták be. Huszadik századi magyar prózaírókat fordított németre, de lefordította Madáchtól Az ember tragédiáját is, amelyet 1983 őszén mutatott be a klagenfurti városi színház.

Sebők Tamás (Thomas A. Sebeok, Budapest, 1920. nov. 9.) nyelvész, antropológus. Középiskolás diákként 1936-ban Angliába került, majd 1937-től az Egyesült Államokban élt. A Chicagói Egyetemen, majd Princetonban tanult és 1945-ben nyelvészetből doktorált. 1943-tól előadó Bloomingtonban, az Indiana Universityn. 1967–78-ban a nyelvészet, 1978-tól a nyelvészet és szemiotika tanára volt. 1956-tól a nyelvészeti és szemiotikái központot, 1965 és 1969 között az emberi kapcsolatok tanulmányozására alakult intézetet vezette. Ő alapította meg és vezette az egyetem uralisztikai és altajisztikai tanszékét. 1946 és 1987 között mintegy húsz amerikai, európai és ázsiai egyetemnek volt vendégtanára. Az Amerikai Nyelvészeti Társaságnak 1952-től tisztségviselője, 1975 és 1982 között elnöke volt. 1984 óta az Amerikai Szemiotikai Társaság elnöke. 1968-tól a Semiotica, 1968 és 1974 között az Approaches to Semiotics és az Advances in Semiotics főszerkesztője. 1974 óta szerkeszti a Studies in Semiotics című folyóiratot. Fő érdeklődési területei az ural-altáji nyelvészet, a szemiotika, az antropológia. Rendszeres munkatársa több amerikai, európai és ázsiai nyelvészeti folyóiratnak.

Selye János (Hans, Bécs 1907. jan. 26. – Montreal, 1982. okt. 16.) orvos, biológus. Egyetemi tanulmányait Prágában, Párizsban, Rómában, az amerikai Johns Hopkins, végül a montreali McGill Egyetemen végezte. 1945-ben a Montreali Egyetemen az orvostudományi és sebészeti intézet igazgatója lett. Ott dolgozta ki a stressz elméletét, amely világhírűvé tette. 1977-től haláláig a stresszkutatás nemzetközi intézetének elnöke volt. Több száz tanulmánya, számos könyve jelent meg, több tudományos kitüntetésben részesült. Néhány könyvét 1964-től kezdődően Magyarországon is kiadták.

Seres József (Szerencs, Zemplén vm, 1942. szept. 5.) költő, szobrász, grafikus. 1972-ben telepedett le Kanadában. Magyarországon finommechanikát tanult. Torontóban 1972 és 1979 között elvégezte az Ontario College of Art művészeti főiskolát. Versei antológiákban és amerikai magyar lapokban jelentek meg. A Krónika főmunkatársa. 1979–81-ben a Kanadai Magyar Írók Szövetségének alelnöke volt.

Siklós István (Budapest, 1936. máj. 31. – London, 1991. aug. 27.) költő, szerkesztő. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. Nagy-Britanniában telepedett le. A Londoni Egyetemen szanszkrit költészettant és magyar irodalmat tanult. 1964-től a BBC munkatársa, 1980-tól 1989-ig a magyar osztály vezetője volt. Egyik alapítója és irányítója a Szepsi Csombor Körnek. Társszerkesztője és társkiadója a Kör könyvsorozatának. Költeményei és prózai írásai az Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban, a Magyar Műhelyben jelentek meg. 1991 januárjában Magyarország londoni nagykövetségének tanácsosa lett és követi címet kapott.

Sík Sándor Irodalmi Díj. Rómában létesült a Katolikus Szemle munkatársi és baráti körében. Az első díjat Fáy Ferenc kapta 1973-ban, a következő díjazott 1974-ben Lőkkös Antal volt, majd 1978-ban Vásárhelyi Vera. A díjat egy-egy mű elismeréseként adományozták. 1978 után megszűnt.

Simándi Ágnes (Budapest, 1954. szept. 1.) költő, hitoktató. 1973 óta jelentek meg versei magyarországi folyóiratokban és lapokban. 1978 és 1984 között katolikus teológiát tanult. 1980-tól templomi hitoktató. 1987 elején családjával áttelepedett Kanadába. Torontóban él. 1991-ben a Torontói Egyetemen, a Trinity Collegeban Master of Divinity fokozatot szerzett. A torontói Magyar Rádió munkatársa és a KMISz titkára.

Simon Lajos (Balatonszentgyörgy, 1925. jan. 30.) író. Középiskolát végzett. Magyarországot az 56-os forradalom után hagyta el. Kivándorolt Kanadába. Calgaryben, Ottawában lakott, majd Torontóban telepedett le. Regényt, elbeszélést, színművet írt. Írásai a Kanadai Magyar Újságban, a Krónikában, a Magyar Életben és más amerikai magyar lapokban jelentek meg. Kárthágó lánya című színdarabja 1977-ben egy antológiában jelent meg.

Sinor Dénes (Denis, Kolozsvár, 1916. ápr. 17.) nyelvész, orientalista. Tanulmányait a budapesti Tudományegyetemen 1938-ban fejezte be, majd Berlinben és Párizsban egészítette ki. 1940-től 1948-ig mint oktató és kutató Franciaországban dolgozott, 1946 és 1948 között a Francia Nemzeti Kutatási Központ munkatársa volt. 1948-ban Cambridge-be került, ahol 1962-ig tanított. 1962 és 1982 között Bloomingtonban az Indiana Egyetem tanára volt. Közreműködésével jött létre az ural-altáji tanulmányok részeként a magyar tanszék. 1979-ben a MTA tb. tagja lett. Több tudományos társaság vezető tagja, 1980 és 1991 között a Magyar Nemzetközi Filológiai Társaság alelnöke volt. 1985 óta a budapesti Hungarian Studies szerkesztőbizottságának elnöke. Szerepet vállalt az Anyanyelvi Konferencia munkájában is.

Sipos Gyula l. Albert Pál

Sirchich László (Ipolyság, Hont vm, 1909. nov. 25. – Cleveland, 1983. júl. 29.) újságíró. Tanulmányait a budapesti és a prágai egyetemen végezte. Tevékeny tagja volt a Szent György Körnek és a Prohászka Köröknek. 1945 tavaszán Nyugatra került, majd kivándorolt az Egyesült Államokba. Clevelandben telepedett le, ahol városi tisztviselőként dolgozott. Kisebbségi kérdésekkel, főleg a szlovákiai magyarok sorsával foglalkozott. 1951 és 1966 között szerkesztette a Kettős járom alatt című lapot. Évekig elnöke volt a Csehszlovákiai Magyarok Nemzeti Bizottmányának. Cikkei főleg amerikai magyar lapokban jelentek meg.

Sisa István (Stephen, Budapest, 1918.) közíró. A II. vh. befejezését követő években Ausztriában és Németországban élt. Osztrák és német lapoknak, valamint rádióknak dolgozott. 1951-ben kivándorolt az Egyesült Államokba. Megalapította az Exiled Europe című folyóiratot, amely később átalakult és kibővült Free World Review című nemzetközi orgánummá. Magyar és angol nyelvű tanulmányaiban és cikkeiben a magyar történelemmel és demográfiai problémákkal foglalkozott.

Sivirsky Antal Lajos István (Budapest, 1909. dec. 14.) író, nyelvész, irodalomtörténész, műfordító. Gimnáziumi tanulmányait Vácott, majd Franciaországban és Hollandiában végezte. 1939-ben holland állampolgár lett. 1940-ben holland nyelv és irodalomból, 1943-ban magyar nyelv és irodalomból tanári diplomát szerzett. Tanulmányait 1948-ban Debrecenben fejezte be. Középiskolai tanárként dolgozott, 1952-től az Utrechti Egyetemen a magyar nyelv és irodalom docense, 1957-től 1975-ben bekövetkezett nyugalomba vonulásáig rendes tanára. Vezette az egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Intézetét. Nyelvkönyveket, irodalomtörténeti tanulmányokat, cikkeket írt holland és magyar nyelven. Antal Maros néven holland nyelvű regényeket is megjelentetett. Műfordítóként főleg a magyar klasszikusokat szólaltatta meg hollandul. Tevékeny szerepet játszott a holland-magyar kulturális kapcsolatok elmélyítésében.

Skultéty Csaba (Nagykapos, Ung vm, 1920. dec. 31.) közíró. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Közgazdaságtudományi doktor lett, majd 1948-ban Franciaországba történt emigrálása után Párizsban és Bruges-ben, a College d'Europe-ban nemzetközi jogot tanult. 1951 augusztusától 1984 júniusáig Münchenben (Ambrus Márton néven) a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. Részt vett az Európa Mozgalom magyar tagozatának tevékenységében. Később a kisebbségi kérdés tanulmányozása felé fordult és különösen a csehszlovákiai és kárpátaljai magyarok problémáival foglalkozik. E tárgykörben írott cikkei főleg az Új Látóhatárban és a Katolikus Szemlében jelentek meg. 1985 és 1990 között elnöke volt a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalomnak.

Só Bernát l. Ruttkay Arnold

Solymossy Olivér (Noszoly, Szolnok-Doboka vm, 1914. ápr. 27. – Stockholm, 1986. jan. 30.) író, pedagógus. 1938–39-ben ösztöndíjas színész Kolozsvárott. 1939 és 1950 között tisztviselő a budapesti Földművelésügyi Minisztériumban. Közben 1940-ben a Kolozsvári Egyetemen középiskolai tanári, 1948-ban a budapesti Tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1953–55-ben a Déryné Állami Faluszínház tagja. 1956-tól 1959-ig a budapesti Ady Endre Kultúrotthon igazgatója. 1959–63-ban Szentendrén, majd 1964-től Budapesten általános iskolai tanár. Elbeszéléseket, verseket, színdarabokat, mesejátékokat és pedagógiai tanulmányokat írt. Erdélyben munkatársa volt a Pásztortűznek, az Ellenzéknek, a Brassói Lapoknak. 1973-ban egy nyugati útjáról nem tért vissza, hanem Svédországban telepedett le.

Somody Pál (Budapest, 1900. máj. 16.) kulturális szervező, könyvkereskedő. Az I. vh. végén katona, majd 1918-ban beiratkozott a Színművészeti Főiskolára. Színész lett, a Nemzeti Színház tagja. A húszas évek közepén csatlakozott a Bartha Miklós Társasághoz, amelynek később igazgatója lett. A rádióban ifjúsági műsorokat rendezett. Közreműködött a Wesselényi Reformklub alapításában. A harmincas évek elején két évig, mint a Franciaországi Magyar Egyesületek Szövetségének művészeti vezetője, Párizsban élt. Visszatérve Budapestre, főtitkára volt a Budai Állandó Színház Felépítő Bizottságának, igazgatója a La Fontaine Társaságnak, részt vett a Várospolitikai Társaság megalapításában és más művelődési kezdeményezésekben. A II. vh. alatt katona volt. A háború után Tatabányán dolgozott. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. 1958 végén kivándorolt az Egyesült Államokba és New Brunswickban magyar könyvkereskedést nyitott. Ez 1987-ig működött.

Somogyi Ferenc (Nárai, Vas vm, 1906. jún. 25.) történész, jogász, kulturális szervező. A pécsi Tudományegyetemen 1932-ben államtudományi, 1934-ben jogi doktorátust szerzett. A pécsi egyetemen 1933–37-ben könyvtáros és tanársegéd, 1937–44-ben a magánjog egyetemi magántanára, 1939–40-ben országgyűlési képviselő. 1940-től 1944-ig a szociális ügyosztályok felügyelője a Belügyminisztériumban. 1945 tavaszán Ausztriába telepedett át, majd 1950-ben kivándorolt az Egyesült Államokba. 1948 és 1953 között az ausztriai Kellerberg bei Spittalban, illetve Clevelandben szerkesztette és kiadta a Vagyunk című szociális és kulturális közlönyt. A clevelandi Magyar Társaság kulturális osztályának vezetője és az Árpád Akadémia főtitkára. 1961 szeptemberétől 1967 őszéig a Western Reserve University előadója. Irodalomtörténeti és történeti munkákat írt.

Somogyi B. Gerő (Felsősegesd, Somogy vm, 1922. dec. 18.) ferencrendi szerzetes, költő, író, műfordító. A Ferences Rend dunántúli tartománya hittudományi főiskoláján teológiát és filozófiát hallgatott. Pappá szentelték. Tanulmányokat folytatott a budapesti Tudományegyetemen, majd miután 1948-ban Párizsba ment, a Sorbonne-on, ahol francia-német szakos tanári oklevelet szerzett Az Ahogy Lehet párizsi folyóirat szerkesztőségének tagja volt. Verseket, elbeszéléseket, műfordításokat, színházi és filmkritikákat írt.

Soós Géza (Budapest, 1912. okt. 13. – McConnelsburg PA, 1953. szept. 5.) református lelkipásztor, külpolitikus, kulturális szervező. A budapesti Tudományegyetem jogi karán 1935-ben doktorált. Pályáját a bíróságon kezdte, törvényszéki bíró lett. 1940-ben a külügyminisztériumba került és 1944 őszéig a nyugati kapcsolatok ápolásán fáradozott. 1930-tól részt vett a Soli Deo Gloria református diákszövetség munkájában. Ennek 1940 júniusában országos elnöke lett, 1946-ig vezette a szövetséget. 1944 tavaszán, a német megszállás után csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz. 1944 szeptemberében a Magyar Függetlenségi Mozgalom főtitkára lett. Decemberben többekkel az ellenállás vezetőinek megbízásából az amerikai hadsereg olaszországi parancsnokságához repült. Amerikai őrizetbe került, amelyből 1945 májusában szabadult. 1946 januárjában térhetett haza. 1946 nyarán Nyugatra menekült. Svájcban telepedett le, lelkészi képesítést szerzett, az Egyházak Világtanácsa genfi központjába került és annak később titkára lett. 1949 decemberében megalakította a Magyar Szellemi Munkaközösséget és elindította az Új Magyar Út című folyóiratot. 1951 novemberében kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol mint az Egyházak Világtanácsának főtisztviselője dolgozott. Autószerencsétlenség áldozata lett.

Soproni Bálint (tkp. Fiedler Kálmán, Budapest, 1913. jún. 10.) költő, színműíró. 1935-ben a budapesti Tudományegyetemen jogi doktorátust szerzett. 1931 óta a Postatakarékpénztár tisztviselője és ebben a minőségében telepedett át Ausztriába 1945 tavaszán. A budapesti Új Magyarságban verseket publikált. Ausztriai évei alatt egy Vöcklabruck melletti községben élt. 1950-ben kivándorolt az Egyesült Államokba. A Missouri állambeli Jefferson Cityben, azután az Indiana állambeli South Bendben lakott, majd Chicagóban utazási irodát nyitott. Verseit amerikai és európai emigráns lapok közölték. 1954 és 1957 között négy operettjét mutatták be. Tevékeny szerepet játszott az amerikai magyar egyesületi életben.

Soros György (George, Budapest, 1930. aug. 12.) üzletember. A középiskolát Budapesten végezte. 1947-ben Angliába ment. A London School of Economics-on egyetemi tanulmányokat folytatott. 1956-ban az Egyesült Államokban telepedett le. Tíz évig tőzsdei alkusz és elemző volt. 1969-ben megalapította a Quantum Beruházási Alapot. Sikeres tőzsdei tevékenységének nyereségét alapítványokba fektette. Az elsőt 1983-ban létesítette, majd 1984-ben Magyarországra is kiterjesztette. 1984 május végén született meg a Magyar Tudományos Akadémiával közösen kezelt MTA-Soros Alapítvány, amely a magyar társadalom demokratikus átalakulása, valamint a tudomány és művelődés fejlődése előmozdítását tűzte ki céljául. Az Alapítvány rendszeresen támogat irodalmi, művészeti, tudományos, politikai kezdeményezéseket, segíti írók, művészek, tudósok, politikusok nyugati utazásait és kapcsolatteremtéseit, anyagiakkal könnyíti meg folyóiratok és könyvek megjelenését. Hét közép-és kelet-európai országban jelenleg tíz Soros-alapítvány működik.

Sozán Mihály (Michael, 1938. aug. 26. – Pittsburgh, 1987. nov. 21.) antropológus, szociográfus. Az 56-os forradalom után menekült Nyugatra. Az Egyesült Államokban telepedett le. Egyetemi tanulmányait a New York állambeli Union College-ban és a Syracuse Egyetemen végezte. Az utóbbin 1972-ben doktorált. Utána haláláig a Pennsylvania állambeli Slippery Rock University tanára volt. Az összehasonlító antropológia területén végzett kutatásokat. Magyar tárgyú szociográfiai munkával is foglalkozott. A magyar-osztrák határvidék parasztságának életében bekövetkezett változásokat vizsgálta. Amerikai szakfolyóiratokban, magyarul főleg az Új Látóhatárban és az Irodalmi Újságban közölte írásait.

Stankovich Vidor (Budapest, 1908. ápr. 8. – Párizs, 1988. júl. 9.) közíró, rádiószerkesztő. A budapesti Tudományegyetemen 1932-ben államtudományi, 1934-ben jogi doktorátust szerzett. 1934 és 1937 között a Magyar Rádió bemondója és riportere volt. 1937-től a Pester Lloydnál újságíró. 1940-ben a kormány által kiadott Külföldi Hírek című kőnyomatost szerkesztette. 1941 tavaszán hivatalos megbízásból Belgrádban tartózkodott. Teleki Pál halála után az angol Special Operations Executive szolgálatába lépett és Kairóban közép-keleti titkos rádió munkájában vett részt. 1943-ban a londoni külügyminisztériumba került. 1945-től 1952-ig a BBC munkatársa volt. 1952 januárjától 1953 augusztusáig a müncheni Szabad Európa Rádió szerkesztőségének tagja. Onnan Párizsba került a Hadviseltek Világszövetsége információs osztálya vezetőjének. 1961-től 1981-ig a NATO rádiójának szerkesztője és bemondója. 1957-től a Nemzetőr rendszeres munkatársa és haláláig angol nyelvű kiadásának szerkesztője volt. A Nemzetőrön kívül főleg a los angeles-i Új Világ közölte írásait. Az ő fordításában jelent meg magyarul az ENSZ jelentése az 56-os magyar forradalomról. 1970-től 1986-ig az Európai Szabad Magyar Kongresszus alelnöke, majd elnöke volt.

Stark Valéria (Eperjes, 1913. máj. 3. – Tel-Aviv, 1975. dec. 19.) orvos, író. Miután a prágai német egyetemen orvosi diplomát szerzett, Kassán közkórházi orvos lett. 1939-től Budapesten folytatott orvosi gyakorlatot. 1945-ben Palesztinában telepedett le. Cikkei és szépirodalmi munkái az Új Keletben és a Davar című héber nyelvű lapban jelentek meg. 1972-ben Nordau-díjat kapott. Regényeket, elbeszéléseket, emlékezéseket írt.

Stirling György (Budapest, 1921. febr. 25.) újságíró. 1943-ban végbizonyítványt szerzett a budapesti Műegyetem közgazdasági karán. Utána hírlapíró lett. 1943-tól a Függetlenség és a Magyar Szárnyak munkatársa. 1945-ben a Kisgazdapárt sajtóosztályára került. 1947-ben a Holnap munkatársa lett. Ugyanabban az évben összeesküvés és kémkedés hamis vádjával letartóztatták és hat évi kényszermunkára ítélték. 1954-ben szabadult. 1956 októberétől 1957 márciusáig a Magyar Nemzet munkatársa volt. 1970-ben emigrált. Az Egyesült Államokban telepedett le. Cikkei rendszeresen jelentek meg a Katolikus Magyarok Vasárnapjában, a torontói Magyar Életben, az Új Európában, az Amerikai Magyar Értesítőben. 1977-ben Független Magyar Hírszolgálat címmel sajtótájékoztatót indított.

Studia Hungarica. A müncheni Magyar Intézet által kiadott német nyelvű könyvsorozat. 1964-ben indította el Georg Stadtmüller történész egyetemi tanár, az Intézet igazgatója. Azóta negyven kötet jelent meg. Túlnyomó többségükben magyar történelmi témákat tárgyalnak. Szerzőik részben magyarok, részben németek és más nemzetiségűek. A magyar szerzők közé tartozik Adriányi Gábor, Bangó Jenő, Bogyay Tamás, Borbándi Gyula, Borsányi Julián, Gaál Károly, Gosztonyi Péter, Hanák Tibor, Hennyey Gusztáv, Radvánszky Antal, Vajay Szabolcs. A sorozat szerkesztőbizottsága jelenleg: Horst Glassl, Ekkehard Völkl, Edgar Hösch német egyetemi tanárok. A kiadás gondozója K. Lengyel Zsolt.

Studies for a New Central Europe. Közép-európai történeti és politikai problémákkal foglalkozó angol nyelvű folyóirat. 1963-ban indult a New York-i Mid-European Research Institute kiadásában. A New York állambeli Mount Vernonban jelent meg. Szerkesztője Gallus Sándor volt. A munkatársak közé tartozott Padányi-Gulyás Jenő, Varsányi Gyula, Wagner Ferenc, Wass Albert, Zathureczky Gyula. 1977-ben szűnt meg.

Sugár F(rigyes) Péter (Budapest, 1919. jan. 5.) történész. 1939-ben kivándorolt az Egyesült Államokba. A Princeton Egyetem történelem szakán 1959-ben doktori oklevelet szerzett. 1957–59-ben Princetonban instruktor. 1959-ben Seattle-be, a University of Washingtonra került, ahol először tanársegéd, 1963-tól 1968-ig rendkívüli tanár, majd 1968-tól rendes tanár. 1973-tól 1979-ig a Russian and East European Language and Area Center igazgatója. 1980–82-ben a Western Slavic Association elnöke. 1976 és 1979 között a Slavic Review, 1979-től 1987-ig a Historical Abstracts szerkesztőbizottságának tagja. Elnöke volt az American Association for the Study of Hungarian History nevű társaságnak is. Fő kutatási területe a Balkán és az Osztrák-Magyar Monarchia története a XVII-XIX. században. Több amerikai és európai tudományos folyóirat munkatársa.

Sulyok Vince (Ménfő, Győr vm, 1932. júl. 7.) költő, műfordító, könyvtáros. Tanulmányait a budapesti Tudományegyetem jogi karán kezdte, majd a bölcsészkar magyar-orosz szakán folytatta. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. 1957-ben Norvégiában telepedett le. 1963-ban az oslói egyetemen megszerezte a candidatus philologiae címet. 1969-től az egyetemi ural-altáji intézet magyar szemináriumának vezetője. 1964-től az Egyetemi Könyvtár tudományos főmunkatársa, a Hungarica anyag gondozója. Versei, műfordításai, cikkei főleg az Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban, a Katolikus Szemlében és a Nemzetőrben jelentek meg. Jelentős műfordítói tevékenységet folytat. Magyar költőket fordít norvég nyelvre, norvég lírai műveket ültet át magyarra. 1975-ben Oslo város irodalmi díjával tüntették ki. Önálló kötetekben adta ki norvég fordításában Petőfi (1973), Illyés (1974), Weöres (1977), Pilinszky (1978), József Attila (1980), Csoóri és Kányádi (1984) válogatott verseit. Regényt is fordított magyarra, illetve norvég nyelvre. 1978-ban Ady-emlékérmet kapott.

Surányi-Unger Tivadar (Theodor, Budapest, 1898. febr. 4. – New York, 1973. dec.) közgazdász. Egyetemi tanulmányait Grazban és Budapesten végezte. 1924-ben doktorált 1924-től magántanár, majd 1928-tól 1940-ig rendes tanár volt a budapesti Tudományegyetemen és a Műegyetem közgazdasági karán. 1940-től 1945-ig a Pécsi Egyetemen tanított. Közben egy ideig vezette a Miniszterelnökség gazdasági osztályát. 1935 és 1948 között a MTA tagja volt. 1945 tavaszán került Nyugatra. 1945–46-ban vendégtanár az Innsbrucki Egyetemen. 1946–58-ban az Egyesült Államokban a Northern Illinois Universityn gazdaságtant adott elő. 1958–66-ban a göttingeni Egyetemen a közgazdaságtan tanára. Tudományos kutatásaiban és publikációiban gazdaságfilozófiai és történeti kérdésekkel, valamint délkelet- és közép-európai országok gazdasági viszonyaival foglalkozott. Nyugalomba vonulása után Amerikába költözött.

Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK, 1981 előtt. Svájci Magyar Irodalom- és Könyvbarátok Köre). Az 1956-os magyar forradalom utáni huszadik évben, 1976 februárjában alakult azzal a céllal, hogy a magyar nyelvet és művelődést ápolja, az emigráns magyar irodalmat támogassa és a magyar-svájci kulturális kapcsolatokat előmozdítsa. Az alapításban Bozsoki János, B. Szabó Péter és Magyari Sándor játszott kezdeményező szerepet Az első közgyűlésre 1976 decemberében került sor. A hivatalos bejegyzés 1978 áprilisában történt. Bozsoki János lett a főtitkár, őt egy év után B. Szabó Péter követte. Az elnök kezdettől fogva Saáry Éva volt. A Kör programjában az irodalmon kívül szerepet játszott a képzőművészet is. Ez indokolta 1981-ben e tevékenységnek a szervezet nevében történő feltüntetését. Addigra kialakultak a fő működési körök: az irodalom ápolása, előadások és konferenciák rendezése, a könyvkiadás, a könyvterjesztés és a képzőművészek összefogása. A Kör hírnevét az őszi luganói konferenciák alapozták meg. Az elsőt 1977 októberében rendezték. Azóta megszakítás nélkül követik egymást. 1990 októberében volt első ízben Magyarország – Szeged – a színhely. A könyvkiadás 1978-ban indult. Azóta a Kör mintegy húsz könyvet adott ki, köztük a konferenciák anyagát tartalmazó és Saáry Éva által szerkesztett tizenkét tanulmánykötetet. Sikereseknek bizonyultak a különböző svájci városokban rendezett előadások és a Zürichi Irodalmi Napok is. A Kör kezdettől fogva Értesítő címmel működéséről tájékoztató közlönyt ad ki.

Szabad Európa Rádió Magyar Osztálya. 1951. október 6-án kezdte sugározni – mint a Szabad Magyarország Hangja – egész napos műsorát Münchenből. Ezt megelőzően is volt hónapokig rövid időtartamú napi műsor a New York-i szerkesztőség gondozásában. A SZER 1951 októberétől 1990. november 4-ig napi 19 órán át (5 órától 24 óráig, illetve 6 órától éjjel 1 óráig) adott műsort, utána napi 11 óra (13 órától 24 óráig), majd 1991. április 2-től napi 6 óra (18 órától 24 óráig) a közvetítési idő. Az adó 1974-ig a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) ellátmányából és a Kereszteshadjárat a Szabadságért (Crusade for Freedom) nevű szervezet gyűjtéséből, tehát magánadományokból tartotta fenn magát. Azóta működését az amerikai kormány a kongresszus által megszavazott költségvetési összegből biztosítja és munkáját a Nemzetközi Rádiózási Hivatal (Board of International Broadcasting, BIB) irányítja. A Magyar Osztály, ellentétben több nyugati magyar adóval, meglehetős önállóságot élvezett műsorrendjének megállapításában, valamint a hírek hátterének megrajzolásában és az események kommentálásában. A hosszú műsoridő és a jó anyagi ellátottság következtében kenyérkeresetet és rendszeres jövedelmet tudott biztosítani Nyugaton élő nagyszámú magyar írónak, újságírónak és tudósnak. Az egésznapos adás a magyar irodalommal, művelődéssel, tudománnyal való rendszeres és beható foglalkozást is lehetővé tette. A Magyar Osztály élén a következők álltak: 1951 augusztus - 1954 szeptember: Dessewffy Gyula, 1954 szeptember - 1957 június: Gellért Andor, 1957 június - 1972 november: Bede István, 1972 december - 1984 szeptember: Szabados József, 1984 októberétől: Ribánszky László. A helyetteseik: 1951 augusztus - 1953 december: Thury Lajos, 1954 január - 1957 június: Márjás Viktor, 1957 június - 1967 április: András Károly, 1967 április - 1979 június: Feketekúty László, 1979 július - 1984 szeptember: Borbándi Gyula, 1984 október - 1987 március: Halász Péter, 1987 április - 1991 február: Büky Barna. Az irodalmi és kulturális műsorok szerkesztésében közreműködött Márjás Viktor, Ajtay Miklós, Horváth Béla, Vámos Imre, Ölvedi János, Borbándi Gyula, Bogyay Tamás, Halász Péter, Farkas Marlene, Román István. 1951 és 1991 között 289 alkalmazottja volt a Magyar Osztálynak, akik hosszabb-rövidebb ideig dolgoztak a müncheni központban. Az 1973-ig működött New York-i fiókszerkesztőségnek két és fél évtized alatt összesen mintegy tizenöt munkatársa volt. Tudósítói irodával rendelkezett és rendelkezik Párizsban, Bécsben, Londonban, Rómában, New Yorkban, Washingtonban és 1989 óta Budapesten.

Szabad Magyar Újságírók Egyesülete. 1950 májusában alakult Párizsban a menekült magyar újságírók kari érdekeinek védelmére. Miután a közlekedés és érintkezés a nagy távolságok miatt eléggé nehéz volt, az egyesület működése a Párizsban élőkre korlátozódott. Az Európa más országaiban lakó tagok ebben alig vehettek részt. Az első elnök Bolgár László volt, őt később Szilágyi József, végül Csukássy Lóránt követte. A szervezet tevékenysége 1956 után egy ideig szünetelt, majd az 1960-ban történt újjászervezés után is csak rövid ideig volt említésre méltó. Az aktívabb tagok közé tartozott a nevezetteken kívül Márjás Viktor, Doblhoff Lily, Király Ernő, Perlaky Lívia, Ajtay Miklós, Lehoczky Gergely.

Szabad Magyar Újságírók Szövetsége. Főleg az Egyesült Államokban és Kanadában élő magyar újságírók összefogására alakult 1978-ban. Kezdeményezője Flórián Tibor volt. Elsőnek ő töltötte be az elnöki tisztet, de a későbbi évek során betegsége visszavetette a munkában. Halála után Stirling György került a szervezet élére. Az 1988 novemberi közgyűlésen T. Dombrády Dóra alelnök-főtitkár lett.

Szabados József (Kapuvár, 1927. jan. 20.) közgazdász, rádiószerkesztő. Diákként került 1949-ben Nyugatra. Egyetemi tanulmányait a louvaini és a strasbourgi egyetemen végezte. Az utóbbin 1955-ben politikai gazdaságtanból szerzett diplomát. 1955 májusában a Szabad Európa Rádió müncheni kutatóosztályára került. 1962-ben a szerkesztőség munkatársa. Kovács József néven írt. 1963 novemberétől 1970 júniusáig a New York-i szerkesztőségben dolgozott. Ekkor visszakerült Münchenbe és 1972 decemberében a magyar osztály vezetője lett. 1984 szeptember végén nyugalomba vonult. Azóta Kaliforniában él. 1960 óta az Új Látóhatár munkatársa volt. Gazdasági és politikai elemzéseket, valamint könyvbírálatokat írt.

Szabadság (Liberty). Clevelandben megjelenő politikai hírlap, amelyet Kohányi Tihamér alapított és adott ki 1891-től. Az 1950-es évektől kezdve Gombos Zoltán volt a tulajdonosa és szerkesztője. Testvérlapja az Amerikai Magyar Népszavának és ennek következtében a két újság szerzői gárdája nagyjából ugyanaz.

Szabó T(örpényi) Ádám István (Kolozsvár, 1946. márc. 12.) nyelvész. A kolozsvári Tudományegyetemen magyar nyelvet és irodalmat tanult. Tanulmányait Hamburgban folytatta és 1976-ban az ottani egyetem bölcsészkarán doktorált. Utána Németországban, Hollandiában, Finnországban, végül Budapesten tanított. Finn állampolgár. Nyelvészeti, néprajzi, névtani és irodalmi vonatkozású írásait magyarul, németül, finnül és románul jelentette meg. Fő kutatási területe Erdély helységnévtörténete. Jelenleg a MTA Nyelvtudományi Intézetének kutatójaként az ELTE magyar nyelvtörténeti és nyelvjárástani tanszékén dolgozik. A Magyar Múzeum című folyóirat szerkesztője. Nyugaton az Új Látóhatárban publikált.

Szabó Dénes (Denis, Budapest, 1929. jún. 4.) jogász, szociológus. A budapesti Tudományegyetemen 1947–49-ben jogi tanulmányokat folytatott. 1949-ben Belgiumban telepedett le és 1949–56-ban a louvaini Katolikus Egyetemen tanult. 1956-ban államtudományi doktor lett. 1956–58-ban a párizsi Sorbonne hallgatója volt. 1960-ban a Montreali Egyetemen a kriminológia tanára lett. 1969-ben Montrealban megalapította és 1984-ig vezette az Összehasonlító Kriminológia Nemzetközi Központját. 1979 és 1984 között elnöke volt a Nemzetközi Kriminológiai Társaságnak. 1973 óta a Kanadai Királyi Társaság tagja. ENSZ- és UNESCO-tanácsadó. Franciául írja könyveit és tanulmányait.

Szabó Ferenc (Kálócfa, Zala vm, 1931. febr. 4.) jezsuita szerzetes, költő, író, műfordító, rádiószerkesztő. 1950-ben érettségizett. Utána az egri és a szombathelyi szemináriumban tanult. 1953-ban belépett a jezsuita rendbe. Budapesten 1953 őszétől az Idegen Nyelvek Főiskoláján, majd 1955 tavaszától a Tudományegyetemen francia és magyar irodalmat tanult. Az 56-os forradalom után rendi felettesei hozzájárulásával Ausztriába ment, hogy tanulmányait folytassa. Ausztriából 1957 őszén Louvainbe került, a közelében fekvő eegenhoveni főiskolán teológiát és filozófiát tanult. Ezt 1963-ban fejezte be. 1962-ben Brüsszelben pappá szentelték. 1966-ban Párizsban az Institut Catholique-on teológiai doktorátust szerzett. 1967-től a Vatikáni Rádió magyar adásainak szerkesztője. Teológiai, filozófiai, irodalmi tanulmányokat és verseket publikált, írásait főleg a Katolikus Szemle és a Szolgálat közölte. 1991-től a Távlatok főszerkesztője.

Szabó Ferenc (Budapest, 1925. márc. 29.) újságíró. A budapesti Tudományegyetemen és az egri Érseki Jogakadémián jogi tanulmányokat folytatott. Ifjú kora óta verseket és novellákat írt. Több ifjúsági lap munkatársa volt. Kántorként a farkasréti templomban működött és zeneszerzéssel is foglalkozott. Katolikus szervezetek kulturális, munkájában vett részt. Két regényt írt. 1945 után szatirikus egyfelvonásosokkal és sport szakkönyvvel tűnt fel. Politikai okokból börtönbüntetést szenvedett Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. Nagy-Britanniában telepedett le. Londonban angol lapoknak dolgozott, a Harsona Kiadó lektora és a Magyar Család főmunkatársa volt.

Szabó István (Vinkovce, Szerem vm, 1908. márc. 12. – Bad Wiessee, Bajorország, 1987. dec. 3.) újságíró. A középiskola elvégzése után belépett a bencés rendbe, amelynek öt éven át tagja volt. Teológiát tanult és a budapesti Tudományegyetemen magyar-latin szakos tanári diplomát szerzett. Ezt követően megvált a papi hivatástól. Újságíró lett. A Magyar Nemzet és a Népszava munkatársa volt. 1945 és 1948 között a Népszava főmunkatársa. Ugyanabban az időben a Magyar Újságírószövetség üv. elnöke. A szociáldemokrata párt megszűnése után a kommunisták mindkét helyről eltávolították. 1956-ig csak segédmunkás lehetett. 1956 nyarán visszatért az újságíráshoz. A forradalom alatt ismét főmunkatársa a Népszavának. 1957. január 1-én Nyugatra menekült. Röviddel később a Szabad Európa Rádióhoz került és 1957 októberében a szerkesztőség tagja lett. 1975 májusában vonult nyugalomba, de 1984 májusáig mint külső munkatárs irodalmi és politikai sorozatokat írt.

Szabó László (Gyöngyöspata, Heves vm, 1905. – Buenos Aires, 1982. nov. 15.) újságíró, műfordító. A középiskola befejezése után beutazta Európát. 1924-ben Brazíliában kötött ki. Földművelő telepes, majd gyári munkás lett. 1925-ben São Paulóban a délamerikai magyarok lapjának munkatársa. Két év után már portugálul ír. Mezőgazdasági szaklapoknak dolgozott. 1927-ben átköltözött Montevideoba. Ott lapot alapított Uruguayi Magyar Kurír címmel, majd szerkesztette és kiadta a belőle hetilappá lett Uruguayi Magyar Újságot. 1935-ben áttelepedett Argentínába, ahol kiterjedt spanyol nyelvű újságírói, írói, szerkesztői és kiadói tevékenységet folytatott. 1935 és 1948 között a Critica című lap külpolitikai szerkesztője volt. 1957 végén egy nagy buenos-airesi kiadó irodalmi tanácsadója lett. Színdarabot is írt. Műfordítóként két magyar vígjátékot ültetett át spanyol nyelvre. Vér Andorral lefordította José Hernández argentin költő Martin Fierro című eposzát. Nyomtatásban megjelent 1944-ben Buenos Airesben. 1969-ben magyar drámát írt, amelyet a Buenos Airesi Magyar Színház mutatott be. 1970-től dél-amerikai történelmi kutatásokkal foglalkozott. Számos könyvet írt spanyolul.

Cs. Szabó László (Budapest, 1905. nov. 11. – Budapest, 1984. szept. 27.) író. 1918-ig Kolozsvárott élt. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Párizsban végezte. A budapesti Műegyetem Közgazdaságtudományi Karán 1931-ben gazdaságtörténetből doktorált. 1932-től 1935-ig a Kereskedelmi és Iparkamara tisztviselője. 1935 és 1944 között a Magyar Rádió irodalmi osztályvezetője. 1945–48-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskolán az európai művelődéstörténet tanára. Esszéket, elbeszéléseket, irodalmi cikkeket írt a Nyugatba, a Magyar Csillagba és más folyóiratokba. Első könyve 1935-ben jelent meg. Ezt 1948-ig további tizennégy kötet követte. 1937-ben Baumgarten-díjat kapott. 1948 végén Olaszországba utazott és nem tért vissza, katedrájáról lemondott. 1950-ben a Szent Év alatt utazási irodai alkalmazott. Előbb Rómában, majd Firenzében élt. 1951-ben Londonba került, ahol 1972-ig a BBC magyar osztályának belső munkatársa volt. Nyugalomba vonulása után külső munkatársként a BBC-nek és időnként a Szabad Európa Rádiónak dolgozott. Versei, elbeszélései, esszéi, tanulmányai főleg a Látóhatárban-Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban, a Katolikus Szemlében, az Új Hungáriában jelentek meg. Olasz tárgyú műveiért az Olasz Köztársaság lovagja címet kapta. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjban részesült.

Szabó Zoltán (Budapest, 1912. jún. 5. – Vannes, Franciaország, 1984. aug. 19.) író, szerkesztő. Egyetemi tanulmányait 1930-ban a Műegyetemen kezdte, 1931–33-ban a budapesti Tudományegyetem bölcsész, majd jogi karán tanult. Egyetemista korában szociográfiai kutatásokat kezdett. 1932-ben a Névtelen Jegyző, 1933-ban a Fiatal Magyarság című folyóiratot szerkesztette. Két jelentős faluvizsgáló könyvet írt. 1937-ben a Válasz szerkesztőbizottságának tagja lett, 1939-től szerkesztette a Magyar Nemzet Szellemi Honvédelem című rovatát. 1939-ben Baumgarten-díjat kapott. 1945-ben a Képes Világ szerkesztője és a MADISZ országos elnöke. 1945 és 1947 között a Valóság című folyóiratot szerkesztette. 1947-ben a párizsi magyar követség kulturális attaséja. 1949 júniusában disszidált és Angliába költözött. 1951 augusztusában londoni munkahellyel a Szabad Európa Rádió szerkesztőségének tagja lett. 1974 június végén nyugalomba vonult. 1956–57-ben szerkesztette a londoni Magyar Szót. 1957-ben a Magyar Írók Szövetsége Külföldön főtitkára volt. Irodalmi és politikai esszéi, cikkei, kritikái, emlékezései a Látóhatárban, Új Látóhatárban, a Nyugati Hírnökben, az Irodalmi Újságban, a Magyar Szóban, Szemlében, a Külhoni Szövegtárban, a Magyar Füzetekben jelentek meg. A Látóhatárnak egy ideig szerkesztőbizottsági tagja, az Új Látóhatárnak 1958–63-ban főmunkatársa volt. 1957 és 1965 között szerkesztette a Magyar Könyves Céh kiadványait. 1980-ban a bretagne-i Josselinben telepedett le. Ugyanabban az évben Bibó-díjat kapott. Régebbi könyvei közül a Szerelmes földrajz Washingtonban és Budapesten, a Tardi helyzet és a Cifra nyomorúság Budapesten új kiadásban jelent meg. Külföldön írt művei könyvformában csak halála után láttak napvilágot.

Szalay Jeromos (István, Nóráp, Veszprém vm, 1896. ápr. 16. – Párizs, 1964. dec. 12.) bencés szerzetes, történész. 1921-ben pappá szentelték. 1921–25-ben bencés gimnáziumi tanár volt, és szerkesztette a Pápa és vidéke című hetilapot. 1925 és 1929 között tanulmányokat folytatott Párizsban. Utána a pannonhalmi bencés tanárképzőben francia nyelvet és irodalmat tanított. 1942–43-ban a francia nyelv magántanára a kolozsvári Tudományegyetemen. 1943-tól Franciaországban dolgozott. 1943–53-ban párizsi magyar lelkész, 1953–64-ben franciaországi magyar főlelkész. Írásaiban a magyar katolikus egyház sorsával és közép-európai problémákkal foglalkozott.

Szalay Lajos (Őrmező, Zemplén vm, 1909. febr. 26.) grafikus, könyvillusztrátor. 1927 és 1935 között elvégezte a budapesti Képzőművészeti Főiskolát. Közben Franciaországban is tanult. Hatvan rajz című első könyve 1941-ben jelent meg. 1946-ban állami ösztöndíjjal Párizsba került és ott maradt. 1948-ban UNESCO ösztöndíjjal Argentínába utazott, ahol könyvillusztrátor volt és tanított. 1949–55-ben rajztanár a tucumáni egyetemen, 1958–61-ben a buenos-airesi Képzőművészeti Főiskola tanára. 1961-ben az Egyesült Államokba költözött. Illyés Gyula műveiről készített tizenhét rajza 1962-ben az Új Látóhatárban jelent meg. Kiállításai voltak Argentínában, Washingtonban, Budapesten. 1988-ban visszatért Magyarországra és Miskolcon telepedett le. 1989-ben Kiváló művész címet kapott.

Szalay Tamás (Budapest, 1929. szept. 8.) rádiószerkesztő. Budapesten az Idegen Nyelvek Főiskoláján fordítói diplomát szerzett. 1956 november végén Nyugatra menekült. 1957 elején a bécsi Magyar Híradó munkatársa lett. Onnan Londonba került és 1984 végéig a BBC-nél dolgozott. 1985 februárjától a Szabad Európa Rádió müncheni munkatársa. Londonban részt vett a Szepsi Csombor Kör tevékenységében.

Szamosi József (Nagysomkút, Szatmár vm, 1912. szept. 13.) író, költő. A budapesti Tudományegyetemen irodalmat és nyelvészetet tanult, de történelmi-földrajzi szakon szerzett 1937-ben diplomát. Több kiadónál és színháznál lektorként dolgozott. Segédszerkesztője volt a "Bolyai-könyvek"-nek. 1943–44-ben a marosvásárhelyi hadapródiskolában honvédtanár. Az iskolával került 1945 elején Dániába, majd Németországba. Szobrászatot tanult Szervátiusz Jenőtől. 1935-ben verseskötete jelent meg. Monográfiát írt Pest vármegye népművészetéről. 1951 szeptemberétől 1977 szeptemberéig a müncheni Szabad Európa Rádiónál rendező volt, de írt hangjátékokat és irodalmi műsorokat is. Versei és prózai írásai a Látóhatár-Új Látóhatárban, a Katolikus Szemlében, az Új Európában, a Nemzetőrben, az Életünkben jelentek meg. Az utóbbinál szerkesztői munkát végez.

Szamuely Tibor (Moszkva, 1925. máj. 17. – London, 1972. dec. 10.) politológus, történész. Moszkvai magyar kommunista emigránsok gyerekeként született a szovjet fővárosban. Apja, Sz. György a szovjet külkereskedelmi minisztérium tisztviselőjeként éveket töltött külföldön. Ennek következtében 1932–34-ben angliai iskolába járt. Apja 1937-ben a sztálini törvénytelenségek áldozata lett. A háborúban katona volt, majd egyetemi hallgató lett és tanulmányait doktori fokozattal fejezte be. 1951 decemberében letartóztatták és a vorkutai táborba hurcolták. 1953-ban szabadult. Ekkor engedélyt kapott, hogy családjával áttelepedjék Magyarországra. A budapesti Tudományegyetemen tanári állást kapott. 1963 decemberében Ghánába küldték tanítani a Kwame Nkrumah Ideológiai Intézetbe. Onnan nem tért vissza, hanem Angliába emigrált. A Reading University politológia tanára lett és angol, valamint más folyóiratokban kelet-európai és kommunista problémákról cikkezett, szovjet ügyekben szakértőnek számított.

Szász Béla (Torda, 1897. júl. 7. – Cleveland, 1974. márc. 8.) történész, politikus. Az I. vh.-ban katonai szolgálatot teljesített. A budapesti Tudományegyetemen bölcsészeti doktorátust szerzett. 1925-ben részt vett a Bartha Miklós Társaság megalapításában. Tevékeny szerepet játszott a Társaság életében, 1932 és 1936 között elnöke volt. 1930-ban a szélsőjobboldali Magyar Nemzeti Szocialista Párt országos elnöke lett. A harmincas évek végén könyvtárosként a Budapesti Fővárosi Könyvtárba került. Történelmi tanulmányokat és politikai cikkeket írt. Több könyve jelent meg. 1944-ben a budapesti Tudományegyetemen az egyetemes történelem tanára lett. 1945 tavaszán kitelepült Ausztriába, 1948-ban Münchenben Magyar Nemzetiségpolitikai Intézetet alapított. Később kivándorolt az Egyesült Államokba. Clevelandben részt vett a Magyar Társaság tevékenységében, az Árpád Akadémiának osztályvezetője, majd alelnöke volt. 1953-ban megalapította a Kossuth Kiadót. 1960–63-ban a Mid-European Research Institute élén állott.

Szász Béla (Szombathely, 1910. júl. 9.) író. 1928-tól a budapesti Műegyetem közgazdasági karának hallgatója volt, majd a Tudományegyetem bölcsészkarán magyart, franciát és művészettörténetet tanult. Tanulmányait 1930-ban a párizsi Sorbonne-on egészítette ki. 1932-ben kommunista összeesküvés vádjával bíróság elé került. Három havi börtönre ítélték. 1937-ben Párizsba költözött, majd 1939-ben Argentínában telepedett le. Kommunista politikai tevékenységet fejtett ki és dél-amerikai főtitkára volt a Szabad Magyar Mozgalomnak. Magyar emigráns lapoknak dolgozott. 1946-ban visszatért Magyarországra. A Képes Hét és a Jövendő munkatársa lett. 1948-ban külügyminisztériumi tisztviselő, majd a földművelésügyi minisztérium sajtóosztályát vezette. 1949 május végén letartóztatták és a Rajk-perrel kapcsolatban bíróság elé állították. Hamis vádakkal tízesztendei börtönre ítélték. 1954 augusztus végén szabadult. Rehabilitálták, a Szépirodalmi, majd az Új Magyar Könyvkiadóban kapott lektori állást. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. Először Bécsben élt, majd Londonban telepedett le. 1957-től 1961-ig az Irodalmi Újság belső munkatársa, 1959-től 1963-ig közreműködik a brüsszeli Nagy Imre Intézet tevékenységében és folyóiratai szerkesztésében. 1965-től külső munkatársa a BBC magyar műsorának. Esszéi, cikkei, kritikái a nevezett lapokon kívül megjelentek az Új Látóhatárban és a Független Magyarországban is. A Rajk-pert felelevenítő Minden kényszer nélkül című könyvét Vincent Savarius néven publikálta. Angol, német, francia rádió és televízió állomásoknak dokumentumjátékokat készített.

Szász Katalin (Kathleen, szül. Villányi, Budapest, 1912. máj. 21.) műfordító. Második férje Szász Béla író volt, akitől később elvált. Londonban 1935-ben nyelvészeti és irodalmi diplomát szerzett. 1956 végén Nagy-Britanniában telepedett le. 1963 óta a londoni Gemini irodalmi és fordítói ügynökség igazgatója. Magyarból, németből, franciából, spanyolból fordít angolra. Több kortárs magyar író művét ültette át angol nyelvre.

Szász Tamás István (Thomas Stephen, Budapest, 1920. ápr. 15.) pszichológus. 1938-ban kivándorolt az Egyesült Államokba. A Cincinnati Egyetemen 1941-ig orvosi tanulmányokat folytatott. Utána a Chicagói Egyetemen pszichiátriai kiképzésben részesült, majd 1947 és 1951 között pszichoanalitikai jártasságot szerzett a chicagói Pszichoanalitikai Intézetben. 1944-től orvosként működött Bostonban, Cincinnatiben és Chicagóban. 1956-ban a pszichiátria tanára lett New York Állam Syracusei Egyeteme Egészségügyi Tudományos Központjában. Több amerikai egyetem hívta meg vendégtanárnak. Számos tudományos kitüntetésben részesült. Jelentős publikációs tevékenységet folytat. Tevékeny szerepet játszik a londoni Nemzetközi Emberi Jogi Bizottságban és az elmegyógyintézetekbe való kényszerbeutalások ellen alakult amerikai egyesületben.

Szathmáry Lajos (Louis, Rákospalota, 1919. jún. 6.) író, újságíró, műgyűjtő, szakácsművész. A budapesti Tudományegyetemen 1944-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Ezt megelőzően elbeszéléseket és verseket írt a marosvásárhelyi Székely Szónak és a sepsiszentgyörgyi Székely Népnek. Ez utóbbinak 1944-től szerkesztője volt. Három évig tudósította az MTI-t Székelyföldről. Haditudósítóként 1945 elején Ausztriába került. Salzburgban szerkesztette a Sorsunk című folyóiratot és A Helyzet című lapot. Szakács lett és 1949-ben Amerikába történt kivándorlása után az Egyesült Államokban ez vált fő hivatásává. 1951-ben Chicagóban megalapította és 1989-ig vezette Bakery nevű vendéglőjét. A szakácsművészetnek elismert művelője lett, könyveket írt, az amerikai sajtóban szakács-rovatokat vezetett, rádió és televízió előadásokat tartott, szerkesztette a New York Times szakácsművészeti könyvsorozatát. Behatóan foglalkozott az étkezés pszichológiájával, ételtechnológiai és ételkémiai problémákkal. Szépirodalmi munkái, cikkei és kritikái főleg a Nemzetőrben, az Új Látóhatárban, a Szivárványban, az Itt-Ottban jelentek meg. Értékes okirat- és könyvgyűjteményének darabjait amerikai egyetemeknek adományozta. Hatalmas magyar és nemzetközi szakácsművészeti, irodalmi, történelmi könyvtára van. Emigráns irodalmi vállalkozásokat anyagilag is támogatott.

Száz Zoltán (Michael Zoltan Szaz, tkp. Szász Zoltán Mihály, Budapest, 1930. jan. 3.) politológus. Egyetemi tanulmányait Münchenben kezdte, majd az Egyesült Államokba 1950-ben történt kivándorlása után a New York állambeli Jamaicá-ban, a St. John's Universityn és a washingtoni Catholic University of America-n folytatta. Ez utóbbin 1956-ban politikatudományból doktori oklevelet szerzett. 1962–66-ban a St John's University, 1966-tól a New York állambeli South Orange-ben a Seton Hall University történelem tanára. Az Amerikai Magyar Szövetség külügyi titkára.

Szebedinszky Jenő (Püspökladány, Hajdú vm, 1906. júl. 6.) újságíró. Budapesten a 8 órai Újság munkatársa volt. 1945 tavaszán került Nyugatra. 1950 óta a Pittsburghban megjelenő Magyarság című hetilap tulajdonosa és szerkesztője. A lap jelenlegi megjelenési helye South Bend IN.

Széchényi György gr. (Georg, Acsád, Vas vm, 1910. – Bonn, 1984. nov. 21.) író, újságíró, politikus. Okleveles gazda, valamint jogi és államtudományi doktor volt. 1932 és 1944 között Zala vármegyei aljegyző, szolgabíró, főszolgabíró. Az 1944-es Lakatos-kormány alatt Fejér vármegye és Székesfehérvár főispánja. 1944 októberében a német Gestapo letartóztatta, de fogságából megszökött. Politikai vádakkal 1947-ben háromévi börtönre ítélték. Szabadulása után internálták. Az internálótábort 1953-ban hagyhatta el és munkás lett. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. Belgiumban, majd Németországban telepedett le. 1960 januártól Bad Godesbergben a Redoute nevű nemzetközi klub igazgatója volt. Vezette a Magyar Politikai Foglyok Szövetségét és néhány évig főtitkára volt a Menekült Írók PEN Központja német nyelvterületi csoportjának. Írásait (részben Füredy Bálint álnéven) a Kanadai Magyar Újság, a Délamerikai Magyar Hírlap és más emigráns lapok közölték.

Széchenyi Kör. 1977 óta Münchenben működik azzal a céllal, hogy a magyar nyelvet és kultúrát ápolja. Buzády Tibor orvos kezdeményezésére alakult és mint "Ungarische Mission und Sozialdienst" kapott egyesületi hatósági bejegyzést. Néhány évig Magyar Otthon néven klubhelyiséget is fenntartott. Később tevékenysége előadások, műsoros estek, hangversenyek és társasági összejövetelek rendezésére korlátozódott. Előadói között nemcsak Nyugaton élő magyar írókat és tudósokat találunk, de 1979 óta mind nagyobb számban magyarországi szellemi embereket, művészeket és művészcsoportokat is. A Kör vezető tagjai közé tartozik Buzády Tiboron kívül Madas István, Balogh Elemér, Máté Imre, Csernohorszky Vilmos.

Széchenyi Társaság. 1965-ben Torontóban alakult társadalmi egyesület a magyar nyelv, irodalom, történelem és kultúra ápolására. 1974 májusában Alapítványt létesített és gyűjtést indított a torontói egyetemen felállítandó magyar nyelvi, irodalmi és történeti tanszék érdekében. Négy és fél év alatt a Társaság előteremtette a tanszék munkájának elindításához szükséges 600.000 kanadai dollárt. Az összeg felét magyarok adták össze, másik felét a kanadai szövetségi kormány adományozta. Ennek alapján 1978 őszén megindult a magyar nyelv és irodalom oktatása, 1979 őszén pedig a magyar történelem tanítása.

Szegedi László (Debrecen, 1919. dec. 30.) újságíró. Debreceni lapokban három regénye, budapesti lapokban elbeszélései jelentek meg. A II. vh. után nyomdász lett Budapesten. A nyomdász mesterséget folytatta azután is, hogy 1956 végén Nyugatra menekült és Kanadában telepedett le. Kilenc évig magyar rádióműsort szerkesztett Winnipegben és megszervezte a Winnipegi Magyar Irodalmi Kört. 1966-ban Los Angelesbe költözött és az Új Világ című hetilap társszerkesztőjeként működött. Cikkeit saját nevén és Mester László írói néven közölte. 1988. november 1-én a lap főszerkesztője, de a következő évben már kivált az Új Világból és az ugyancsak Los Angelesben alapított Amerikai Magyar Hírlap főszerkesztője lett.

Szegedy-Maszák Aladár (Budapest, 1903. nov. 19. – Washington, 1988. márc. 25.) diplomata, rádiószerkesztő. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Párizsban az École Science Politique-on végezte. 1929-ben a külügyminisztériumba került, két miniszternek volt a titkára, 1933-ban a berlini magyar követségre kapott beosztást, majd a külügyminisztérium politikai osztályán dolgozott. Annak 1943-ban vezetője lett. Angolbarát diplomataként 1944 tavaszán a németek bevonulása után letartóztatták és a Fő utcai börtönben őrizték. 1944 októberében a dachaui koncentrációs táborba hurcolták, ahonnan 1945 áprilisában szabadult. Hazatérése után a magyar békeelőkészítő bizottság munkájában vett részt. 1946 januárjától Magyarország washingtoni követe volt. 1947 május végén lemondott és az Egyesült Államokban maradt. 1950-ben rövid ideig a Szabad Európa Rádió kutatóosztályát vezette New Yorkban, majd még ugyanabban az évben Washingtonba került Amerika Hangja magyar munkatársának. 1968 végén mint a magyar osztály helyettes főnöke vonult nyugalomba. Utána emlékiratain dolgozott.

Székely Molnár Imre (Budapest, 1902. – Toronto, 1980. szept.) író, költő, újságíró. Pályafutását Brassóban kezdte, utána Debrecenben volt hírlapíró, majd a húszas évek végén Szegedre került és a harmincas évek közepén a Szegedi Napló főszerkesztője lett. Azután Budapestre költözött és fővárosi lapoknak dolgozott. Verseskötetei és elbeszélései jelentek meg. 1949-ben Nyugatra menekült. Először Svájcban élt, majd 1951-ben kivándorolt Kanadába. Torontóban telepedett le. Verseket, elbeszéléseket, karcolatokat, riportokat írt a Kanadai Magyar Újságba, a Menorába és más kanadai, valamint amerikai lapokba.

Szekula Ágnes (Kolozsvár – Genf, 1969. jún. 25.) újságíró. A harmincas években került Genfbe budapesti lapok népszövetségi tudósítójaként, A háború után nem tért vissza Magyarországra, hanem Svájcban maradt. Genfben francia nyelvű svájci napi- és hetilapoknak dolgozott. Magyarul keveset publikált. Néhány írását az Új Látóhatár és az Irodalmi Újság közölte.

Szél Erzsébet (Elisabeth, Budapest, 1926. nov. 26.) író. 1956 óta él Madridban. Férje Leon Klimovsky filmrendező. Regényeket, elbeszéléseket, dokumentumokat, forgatókönyveket ír spanyolul. Első könyve 1961-ben jelent meg. Endro Javier Martinez spanyol költővel lefordította Az ember tragédiáját.

Szelényi Iván (Budapest, 1935. ápr. 17.) szociológus. A budapesti Közgazdasági Egyetemen végzett. 1960 és 1963 között a Statisztikai Hivatal kutató munkatársa. 1963–65-ben Ford-ösztöndíjas Berkeleyben a Kaliforniai Egyetemen. 1966-tól 1974-ig a MTA Szociológiai Intézetének munkatársa, majd osztályvezetője és tudományos titkára. Ugyanakkor a Szociológia című folyóirat szerkesztője és a Közgazdasági Egyetem városszociológiai csoportjának vezetője. 1974 októberében Konrád Györggyel írott könyve kéziratának külföldre juttatása miatt két társával együtt letartóztatták, majd 1975 májusában Magyarországról kiutasították. Angliába került és Canterburyben a Kenti Egyetemen vendégtanár lett. 1976 és 1981 között az ausztráliai Adelaide-ben a Flinders University of South Australia Társadalomtudományi Intézetében tanár. 1981-től az amerikai Wisconsin University, 1985-től a University of New York City, 1988-tól Los Angelesben a University of California szociológia tanára. 1990 májusában a MTA levelező tagja lett. Fő kutatási területe a város- és településtörténet, a kapitalizmus és szocializmus szerkezeti problémái, a magyar polgárosodás és társadalmi egyenlőtlenségek ügye. A Magyar Szociológiai Társaság elnöke.

Szélpál Árpád (Törökszentmiklós, Jász-Nagykun-Szolnok vm, 1897. nov. 2. – Sceaux, Franciaország, 1987. ápr. 9.) költő, újságíró. A húszas években Kassák Lajos Ma című folyóirata és a szociáldemokrata Népszava munkatársa volt. 1933-tól részt vett a lap irodalmi rovatának szerkesztésében. 1918-ban és 1927-ben verseskötete jelent meg. A Népszava tudósítójaként 1939 januárjában Párizsba ment. Franciaországban maradt és a német megszállást vidéken vészelte át. 1945-től 1970-ig a Francia Rádió magyar osztályán dolgozott. A Párizs melletti Sceaux-ban élt. Esszéket és cikkeket írt franciául magyar irodalmi és történelmi témákról. Magyar nyelven verseket és a francia kultúrát ismertető írásokat publikált, a többi között az Irodalmi Újságban.

Szemle 1.) A brüsszeli Nagy Imre Intézet által kiadott társadalomtudományi folyóirat. 1959 június 17-én, Nagy Imre kivégzésének első évfordulóján indult. 1959 és 1963 között összesen 18 száma jelent meg. Főszerkesztője Heltai György, szerkesztője (az 1961. 2. számig) Nagy Balázs, utána Sztáray Zoltán volt. Az 1961. 4. számtól Heltai mint felelős szerkesztő jegyezte a folyóiratot. A szerkesztésben 1959–60-ban részt vett Szász Béla. A folyóirat az 1963. 4. számmal szűnt meg. Munkatársai közé tartozott az említetteken kívül: Aczél Tamás, András Sándor, Borbándi Gyula, Gábel József, Gosztonyi Péter, Gömöri György, Kende Péter, Márton László, Méray Tibor, Molnár Miklós, Pálóczi-Horváth György, Peéry Rezső, Philippovich Tamás, Schreiber Tamás, Szabó Zoltán. Francia nyelvű változata Études, angol változata The Review címmel jelent meg.
2.) Torontóban 1962 júniusa és 1963 márciusa között megjelent "tudományos, irodalmi és művészeti folyóirat". Kiadta a Magyar Tanárok Munkaközössége. Szerkesztette Kostya Sándor. Munkatársai voltak a többi között: Báthory László, Csery-C. Mihály, Fáy Ferenc, Haraszti Endre, Heckenast Gusztáv, Nyírádi Szabó Imre, Oszlányi Róbert, Wojatsek Károly. Megjelent havonta.

Szende István (Stefan, Szombathely, 1901. ápr. 10.) újságíró, politikai író. Bölcseleti és államtudományi tanulmányokat folytatott Bécsben és Budapesten. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált. 1921-ben visszatért, baloldali körökben előadásokat tartott és cikkeket írt. Illegális kommunista tevékenységért 1928-ban letartóztatták, de sikerült megszöknie. Bécsben egyetemre járt és doktori oklevelet szerzett. 1932-ben Berlinbe ment, ahol 1933-ban kommunista agitációért letartóztatták és két évi fegyházra ítélték. Az oranienburgi koncentrációs táborba került, majd szabadulása után Prágán keresztül Svédországba távozott. Közben a kommunista pártból kizárták. Csatlakozott a baloldali szociáldemokraták csoportjához. Stockholmban telepedett le. A Dagens Nyheter külpolitikai, majd gazdasági munkatársa lett. 1940-ben előadó a szakszervezetek stockholmi népfőiskoláján. 1947-től az Agence Euroéenne de Presse szerkesztője. Az ezt követő években számos skandináv lap és a svéd hírügynökség tudósítója. Könyveiben és tanulmányaiban világpolitikai fejleményekkel, a Szovjetunió és a kommunizmus problémáival, valamint a zsidóság sorsával foglalkozott.

Szenes Erzsi (Nagymihály, Zemplén vm, 1902. jún. 5. – Tel-Aviv 1979.) költő, író. A két világháború közötti időben újságíró volt Kassán. Verseket írt. Ezek főleg a Prágai Magyar Hírlapban jelentek meg, de közölte szabadverseit a Nyugat is. 1949 óta Jeruzsálemben élt. Irodalmi munkásságáért megkapta a Nordau-díjat.

Szenes Piroska (Marosszalatna, Arad vm, 1899. nov. 25. – New York, 1972. ápr. 28.) újságíró, író. Első novellái a húszas évek elején a Nyugatban jelentek meg. A folyóirat állandó munkatársa volt. Mint Halász Miklós felesége 1938-ig Besztercebányán élt és csehszlovákiai magyar lapoknak dolgozott. Magyarországon 1927 és 1935 között három regénye és egy elbeszéléskötete jelent meg. Színdarabot is írt. 1938 végén Párizsba költözött. 1940-ben Spanyolországban és Portugáliában élt. 1941-ben az Egyesült Államokba távozott és New Yorkban telepedett le. Amerikai és franciaországi magyar lapok közölték cikkeit.

Szenessy Márió (Nagybecskerék, Jugoszlávia, 1930. szept. 14. – Pinneberg, NSZK, 1976. okt. 11.) író, műfordító. A Bánságból szüleivel 1942-ben költözött Szegedre, ahol 1954-ben befejezte az Egyetem orosz-német tanári szakát. Salgótarjánban és Budapesten gimnáziumi orosz tanár volt, majd a szegedi Orvostudományi Főiskolán tanított orosz nyelvet. 1963-ban Humboldt-ösztöndíjjal Nyugat-Németországba utazott. Tübingeni tartózkodása után nem tért vissza Magyarországra. Nyugat-Berlinben, majd Hamburgban lakott. Magyar-német családból származván a német anyanyelvének számított és ez megkönnyítette, hogy német íróvá váljék. 1967 óta szabadúszóként dolgozott. Elbeszéléseket, regényeket, esszéket, kritikákat írt. Munkatársa volt a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak, a Stuttgarter Zeitungnak, a Süddeutsche Zeitungnak, a Zeit című hamburgi hetilapnak. Lauter falsche Pässe című regényéért 1971-ben Hermann Hesse-díjat kapott. Műfordítóként magyar szépirodalmi munkákat ültetett át német nyelvre. A Hamburg melletti Pinnebergben munka közben halt meg.

Szente Imre (Celldömölk, 1922. dec. 22.) költő, kritikus, műfordító. A budapesti Tudományegyetem bölcsészkarán magyar-latin szakon végzett, majd 1947-ben angol-orosz tanári képesítést szerzett. Az államosításig a csepeli bencéseknél tanított. 1948-tól 1956-ig Celldömölkön volt gimnáziumi tanár. Az 56-os forradalom után Ausztriába menekült. Bregenzben, majd Hornban középiskolai tanár lett. 1959-ben áttelepedett Svédországba. A lundi egyetemen tanult és közben magyar nyelvet tanított. 1967-ben finnugor nyelvekből licenciátusi vizsgát tett. 1968-tól a finnországi Jyväskylä egyetemén magyar lektorként nyelvtanfolyamokat, nyelvtörténeti és irodalmi előadásokat tartott. Amikor emigráns mivoltával szemben érvényesülő politikai megfontolásból állása megszűnt, egy ideig óraadó és könyvtáros volt. 1980-ban magyar anyanyelvi tanár Stockholmban. 1983 óta a stockholmi tanárképző főiskolán magyar anyanyelvi tanárok képzésével foglalkozik. Versei, elbeszélései, kritikái az Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban, a Nemzetőrben, a Szivárványban jelentek meg.

Szente Péter (Budapest, 1937. okt. 31.) rádiószerkesztő. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. Nagy-Britanniában telepedett le. Először a vendéglátóiparban dolgozott, majd politológiai és szociológiai tanulmányokat folytatott. 1970–72-ben angol tanulmányi ösztöndíjas volt Magyarországon. Később a BBC munkatársa lett. 1989-től a magyar osztály vezetője.

Szent-Györgyi Albert (Budapest, 1893. szept. 16. – Woods Hole MA, 1986. okt. 22.) biokémikus. A budapesti Tudományegyetemen 1917-ben orvosi diplomát szerzett. Utána Berlinben, Cambridge-ben és Hollandiában egészítette ki tanulmányait. 1928 és 1945 között a szegedi Tudományegyetemen az orvosi kémia tanára. 1937-ben a biológiai életfolyamatok kutatásáért és a C-vitamin előállításáért orvosi Nobel-díjat kapott. 1935-től a MTA tagja volt. 1937-ben Corvin-koszorúval tüntették ki. 1945 és 1948 között a budapesti Tudományegyetemen biokémiát tanított. 1946–1948-ban a MTA másodelnöke volt. 1947-ben az Egyesült Államokba utazott és nem tért vissza Magyarországra. Woods Hole-ba került, ahol az Izomkutató Intézet tengerbiológiai laboratóriumának igazgatója lett. A többi között a rák problémájának megoldásán fáradozott. Tudományos munkán kívül társadalmi kérdésekkel is foglalkozott, szóban és írásban bírálva kora és környezete némely jelenségeit.

Szent-Iványi Sándor (Alexander, Marosvásárhely, 1902. jan. 18. – Lancaster MA, 1983. okt. 16.) unitárius lelkész, történész, politikus. 1920–24-ben a kolozsvári unitárius teológiai akadémián, 1924–25-ben az amerikai Harvard Egyetemen tanult. 1927 és 1934 között kolozsvári lelkész. 1932–33-ban a Chicagói egyetem teológiai iskolájának hallgatója. 1934 és 1939 között a kolozsvári unitárius teológiai akadémia tanára, 1939-től 1945-ig budapesti lelkész, illetve főlelkész. 1945-ben a Magyarországi Unitárius Egyház püspöki vikáriusa és egyházi elnöke lett. 1945–47-ben a Polgári Demokrata Párt elnöke és nemzetgyűlési képviselő. 1945–46-ban a Magyar Vöröskereszt elnöke. 1947-ben az Egyesült Államokba költözött. Chicagóban teológiai doktor lett. Bostonban, Sadburyben, Lancasterben és Clintonban lelkészként működött. Szerepet vállalt az emigrációs politikában, elnöke volt 1955-től az Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társulatnak, tagja volt a kelet-európai liberálisok szervezete és az Amerikai Erdélyi Szövetség vezetőségének. Írásai jelentek meg az Új Látóhatárban.

Szent-Miklósy István (Dicsőszentmárton, Kis-Küküllő vm, 1909. ápr. 6.) katonatiszt, történész. 1924-ben katonaiskolába került, majd elvégezte a Ludovika Akadémiát és a Hadiakadémiát. A II. vh.-ban mint vezérkari tiszt vett részt. 1944-ben a Legfelső Honvédelmi Tanácsnál szolgált. A német megszállás után csatlakozott a Magyar Függetlenségi Mozgalomhoz és részt vett a katonai ellenállásban. 1944. október 16-án a németek letartóztatták. 1945. május 1-én szabadították fel Bajorországban az amerikai csapatok. 1946 novemberében ért vissza Budapestre. Részt vett a hajdani ellenállók és függetlenségi politikusok eszmecseréin. 1946 végén letartóztatták és az ún. összeesküvési per vádlottjaként életfogytiglani börtönre ítélték. Az 56-os forradalom alatt szabadult ki a Gyűjtőfogházból. Először Bécsbe menekült, majd kivándorolt az Egyesült Államokba. New Yorkban a Columbia Egyetemen 1962-ben nemzetközi politikából doktorált. A New Yorki Városi Egyetemhez tartozó Queens és City College-ban lett tanár. Nyugdíjazása után a Columbia Egyetemen folytatott kutatómunkát, és az amerikai külpolitikáról tartott előadásokat. Az atlanti unióval, az európai politikai erőviszonyokkal, magyar történelmi és politikai témákkal foglalkozott.

Szépfalusi István (Budapest, 1932. febr. 21.) evangélikus lelkész, szociográfus, szerkesztő, kulturális szervező. 1950 és 1955 között teológiai tanulmányokat folytatott Sopronban és Budapesten. Osztrák állampolgár lévén 1955-ben édesanyja szülővárosába, Bécsbe költözött. 1956-tól az osztrák ev. egyház magyar lelkésze. 1962–68-ban a Grazi Egyetem történelem és tolmács szakán tanult. 1975-től a Bécsi Egyetem tolmács- és fordítóintézete magyar tagozatának lektora. Magyar művek német fordítóit neveli. Feleségével, Wanner Mártával a magyar irodalom ausztriai megismertetésén fáradozik. Az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia és az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem vezetőinek egyike volt. 1959 és 1969 között szerkesztette az EMEIK találkozói előadásainak gyűjteményeit, 1970 és 1979 között kiadta az EPMSZ találkozói anyagát tartalmazó köteteket. 1977 és 1984 között sajtó alá rendezte az EPMSZ által kiadott könyveket. 1960-ban egyik alapítója volt a bécsi Bornemisza Péter Társaságnak, amelynek azóta titkára. Tevékeny tagja az Osztrák PEN Központnak. Szociográfiai kutatómunkát végez Ausztriában. Írásai a többi között az Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban, a Katolikus Szemlében, az Útitársban, a bécsi Magyar Híradóban, a Bécsi Naplóban jelentek meg.

Szepsi Csombor Kör. 1964 decemberében alakult Londonban, ötvenhatos menekült fiatal értelmiségiek kezdeményezésére. Az alapítók célja volt "a magyar nyelv és irodalom, valamint a művészetek terjesztése, bátorítása és előadóik meghallgatása". A névadó, Szepsi Csombor Márton tizenhetedik századi kassai útleíró példáját követve, Magyarország hasznára kívántak lenni. A rendszeres irodalmi esteken és előadásokon nemcsak nyugati magyar szellemi emberek, de nagy számban magyarországi költők, írók és tudósok is szerepeltek. A Kört – amelynek élén kezdettől fogva Czigány Lóránt és Siklós István állt – támogatta a Londonban élő Cs. Szabó László, Szabó Zoltán és Iványi Grünwald Béla. Munkájában tevékenyen közreműködött a többi között Neményi Ninon, Sárközi Mátyás, Szabó András, Szalay Tamás. Könyvkiadói tevékenységet is folytatott. Mintegy tizenöt – részben angol nyelvű – kötetet jelentetett meg.

Szétszórt Parazsak. Tudományos és kulturális szemle, amelyet Fenyvessy Jeromos 1948-ban a Köln melletti Walberbergben alapított. Kiadója és szerkesztője Fenyvessy Jeromos volt. 1954-től mint a müncheni Új Hungária rovata jelent meg. 1960 június végén megszűnt. Munkatársai főleg az Amerikai Magyar Kiadó körül tömörült németországi írók és újságírók voltak.

Szigeti József (Joseph, Budapest, 1892. szept. 5. – Luzern, 1973. febr. 20.) hegedűművész. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán Hubay Jenőnél tanult. Tizenhárom éves korában hangversenyezett először. 1906-tól Angliában élt. 1917-től 1924-ig a genfi Konzervatóriumban tanított. 1926-ban az Egyesült Államokban telepedett le. Rendszeresen hangversenyezett, Bach, Beethoven, Brahms legjobb interpretálói között tartották számon. Bartókkal is hangversenyezett és sokat tett nemzetközi népszerűsítése érdekében. Zenei írásai is növelték hírnevét és tekintélyét. 1960-ban abbahagyta a hangversenyezést. Svájcba költözött és tehetséges fiatal hegedűsök nevelésével foglalkozott.

Sziklay Andor (A. C. Klay, Göncz, Abaúj-Torna vm, 1912. jún. 27.) diplomata, újságíró, műfordító. Amerikai polgár kiskorú fiaként öröklött állampolgárság jogán 1930-ban az Egyesült Államokba került. 1935-ben a budapesti Tudományegyetemen jogi doktorátust szerzett. 1939-ben történelemtudományból doktorált. A háborúban Észak-Afrikában, Olaszországban és Németországban, 1943-tól 1945-ig a CIA elődjénél, az OSS-nél (Office of Strategic Services) szolgált. 1946 elején kelet-európai szakértőként külügyminisztériumi tisztviselő, később osztályvezető. 1956-ban a diplomáciai karba került. 1958 és 1972 között Belgrádban konzul, másod-, majd első titkár, Frankfurtban követségi csoportvezető, Berlinben a diplomáciai katonai misszió osztályvezetője. Visszakerülve a Külügyminisztériumba, a Jogi Tanácsadói Osztály munkatársa lett. 1970 és 1977 között előadott a Külügyi Szolgálat washingtoni Intézetében. 1972–74-ben a Miami Egyetem, 1976–77-ben a Mount Vernon College tanára volt. 1935-től 1941-ig újságíró tevékenységet is folytatott mint a Szabadság című lap belső munkatársa. A diplomáciai szolgálatból való kiválása óta rendszeresen dolgozott az Amerikai Magyar Népszavának. Írásai jelentek meg a Látóhatár-Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban, más európai és amerikai magyar folyóiratokban és lapokban, valamint angol nyelvű publikációi amerikai folyóiratokban. 1985-ben megkapta az Amerikai Magyar Alapítvány Lincoln-díját.

Szilágyi Dénes (Denis Silagi, Budapest, 1912. nov. 10.) történész, közíró. Tanulmányait a Müncheni Egyetemen végezte, ahol bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1952-től Amerika Hangja müncheni szerkesztőségének vezetője volt. Ennek megszűnte után szabadúszó újságíró. Történelmi kutatómunkájában és publikációiban főleg a XIX. századi magyar történelemmel foglalkozott.

Szilágyi József (1896. jún. 23. – Lausanne, 1987.) újságíró. Az I. vh-ban tart. tisztként vett részt. A húszas-harmincas években budapesti liberális lapoknál dolgozott. Évekig Bajcsy-Zsilinszky lapjának és más újságoknak párizsi tudósítója volt. A II. vh. alatt Franciaországban tartózkodott és részt vett az ellenállásban. Ezért később megkapta a Francia Becsületrendet. 1945-ben rövid időre hazatért. Egy ideig ÁVO-fogságban volt, de sikerült Franciaországba menekülnie. A Francia Rádió magyar adásának főmunkatársa lett és onnan vonult nyugalomba. Nyugdíjazása után Svájcban telepedett le. Emigráns lapoknak, köztük az Irodalmi Újságnak dolgozott.

Szilárd Leó (Budapest, 1898. febr. 11. – La Jolla CA, 1964. máj. 30.) atom- és biofizikus. Tanulmányait a berlini Egyetemen végezte. 1922-ben doktorált. 1928-ban Berlinben magántanár, egy ideig Einstein munkatársa. Hitler hatalomrakerülése után rövid ideig Bécsben tartózkodott, majd Londonba költözött, ahol egy kórház fizikai osztályán dolgozott. 1935-ben az Oxfordi Egyetem Clarendon Laboratóriumában kutatómunkát végzett. 1939-től New Yorkban a Columbia Egyetemen az uránhasadás elméleti lehetőségeit kutatta. 1940-től az első atomreaktor megteremtésében működött közre. 1942-ben a chicagói Metal Laboratory vezető fizikusa. 1960-ban a Chicagói Egyetem tanára. 1964 februárjában Kaliforniába került és a Salk Institute for Biological Studies tanácsadója lett. Több tudományos felfedezés fűződik nevéhez. Az amerikai atomkutatásban vezető szerepet játszott. Az atom békés felhasználása érdekében végzett tevékenységéért a washingtoni Tudományos Akadémia 1960-ban az Atom for Peace Awarddal tüntette ki.

Szilasi Vilmos (Wilhelm, Budapest, 1889. jan. 19. – Locarno, 1966. nov. 1.) filozófus. A budapesti Tudományegyetemen bölcseletet és kémiát tanult. 1918-ban egyetemi tanár lett. A Tanácsköztársaság bukása után Németországba költözőit Edmund Husserl hívására az általa alapított filozófiai intézet munkatársa lett. Hitler hatalomrakerülése után Svájcba emigrált. A tessini Brissagóban telepedett le. 1947-ben meghívták tanárnak a Freiburgi Egyetemre, Husserl és Heidegger volt tanszékének vezetésére. Filozófiai szemléletét a fenomenológia befolyásolta, a filozófia és a természettudomány viszonyát, alapkérdéseit igyekezett tisztázni.

Szilassy Sándor (Magyarbarnag, Veszprém vm, 1921. ápr. 9.) könyvtáros, történész. 1944 és 1949 között a budapesti Tudományegyetem jogi karán tanult. 1949 és 1956 között ügyvédjelölt, majd ügyvéd volt. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült és az Egyesült Államokban telepedett le. Először gyógyszergyári munkás volt, majd könyvtárosi állást kapott. 1959–61-ben az indianai Anderson College könyvtára igazgatójának helyettese. 1961 és 1968 között az alabamai Auburn Egyetem könyvtári osztályának vezetője. 1968–69-ben az Indiana Állami Egyetemi Könyvtár igazgatója. 1969-től 1972-ig a Tampai Egyetemi Könyvtár igazgatója. Indianában és a floridai Tampában ugyanakkor az egyetemen is tanított. 1972-ben a New Jersey állambeli Glassboro State College könyvtártudományi tanára és könyvtárának igazgatója. Történészként főleg az újabbkori magyar történelemmel foglalkozik. Tanulmányai és cikkei jelentek meg az Új Látóhatárban, a kanadai Magyar Életben és Magyarságban, az Amerikai Magyar Népszavában, a Katolikus Magyarok Vasárnapjában, az Amerikai Magyar Világban. Több tudományos és kulturális társaság tisztségviselője.

Szirmai Endre (Budapest, 1922. aug. 21.) orvos, költő, irodalomtörténész. Iskoláit a bácskai Verbászon és Zomborban végezte. Egyetemre Szegeden, Budapesten, Belgrádban, Ljubjanában, valamint Berlinben, Párizsban, Londonban, New Yorkban járt. Orvosi diplomát szerzett. 1955 és 1989 között orvosprofesszor. Mint szakorvos kutatásokat végzett az általános hematológia, a véralvadás, az angiológia, az izomtan területén. Nevéhez több tudományos felfedezés, általa kikísérletezett gyógyszerek, biokémiai eljárások, módszerek és orvosi műszerek kidolgozása fűződik. Több tudományos társaság vezető tagja, nemzetközi kitüntetések tulajdonosa. Magyarul verseket, tanulmányokat, irodalmi cikkeket közölt, a többi között az Új Látóhatárban, a Bécsi Naplóban, az Életünkben, valamint más nyugati magyar orgánumokban. Munkásságának fontos része édesapja, Szirmai Károly vajdasági író emlékének ápolása, műveinek gyűjteményes kiadása és népszerűsítése. Ennek érdekében és magyar irodalmi dokumentumok megőrzésére hozta létre a világ különböző részeiben működő Szirmai-archívumokat. Könyveket is kiadott. Szirmai Károly-díjat alapított jugoszláviai költők és írók jutalmazására. Az ugyancsak általa 1988-ban alapított Szirmai Endre-díj a hungarológiai kutatások elismerésére létesült.

Szirtes György (George, Budapest, 1948. nov. 29.) költő, festő. Az 56-os forradalom után gyerekként került szüleivel Angliába. Leedsben elvégezte a képzőművészeti főiskolát. Festett és angol nyelven verseket írt. 1973-ban Hitchinben telepedett le, ahol közép- és főiskolai tanár lett, majd angol feleségével rézkarcokat sokszorosító üzemet nyitott, valamint megalapította a The Starwheel Press kiadót, amely metszeteket és versesköteteket ad ki. Képzőművészeti munkáit több kiállításon mutatta be. Versei és más írásai megjelentek a többi között az Encounterben, a Listenerben, a New Statesmanben, a Times Literary Supplementben. Gyermekeknek szóló négy zenés játékot írt. 1980-ban megjelent verseskötetéért megkapta a Geoffrey Faber-díjat. Néhány színpadi művét is bemutatták. Huszadik századi magyar költők verseit fordítja, Madách Az ember tragédiáját is átültette angolra.

Szitha Ilona (tkp. Kovács Botondné, szül. Tomasovszky Éva, Budapest, 1946.) költő. Szüleivel gyerekként menekült Nyugatra az 56-os forradalom után, majd került a kanadai Torontóba. Egy könyvkiadó munkatársa. Verseket és elbeszéléseket ír. Írásai megjelentek az Új Látóhatárban, a Katolikus Szemlében, valamint amerikai és kanadai magyar lapokban.

Szitnyai Zoltán (Selmecbánya, 1893. máj. 27. – Salzburg, 1978. jún. 11.) író. A budapesti Tudományegyetemen jogot végzett és államtudományi doktorátust szerzett. 1917-től 1927-ig városi tisztviselő volt Győrött. 1927-ben Budapestre költözött. A Pesti Napló, a Pest, a Magyarság, az Új Magyarság munkatársa. A Nyugatban, a Napkeletben, az Életben, később az Egyedül vagyunkban is publikált. Több regényt írt, amelyek közül néhány olaszul is megjelent. 1945-ben politikai okokból öt évi kényszermunkára ítélték, amelyből négy évet letöltött. 1949 márciusában Ausztriába menekült és Salzburgban telepedett le. Regényeket, elbeszéléseket, irodalmi és publicisztikai cikkeket írt, a többi között a Hungáriában, az Új Hungáriában, a Kanadai Magyarságban, a Katolikus Szemlében, a torontói Magyar Életben, az Új Európában, a Kárpátban, az Életünkben, a Magyar Könyvbarátokban. Több irodalmi díjat kapott.

Szittya Emil (Émile tkp. Schenk Adolf, Budapest, 1886. aug. 18. – Párizs, 1964. nov. 26.) író, festő, szerkesztő, kiadó. Fiatal korában jórészt gyalogosan bebarangolta egész Európát. Vándorlásai közben sok élményt és tapasztalatot szerzett, amelyeket regényeiben és kultúrtörténeti könyveiben kamatoztatott. Kapcsolatba került a század elejének művészi újítóival és baloldali szellemi emberekkel. 1909-ben Párizsban Blaise Cendrars-ral megalapította a Les Hommes Nouveaux című folyóiratot, 1915-ben Zürichben részt vett a Der Mistral című modernista folyóirat megindításában, 1919-ben Bécsben közreműködött a Horizont Hefte című folyóirat kiadásában. 1943-ban Párizsban kiadta a Die Zone című Hitler-ellenes orgánumot. 1909-től kapcsolatban volt Kassák Lajossal és támogatta művészi kezdeményezéseit. 1926-tól kezdődően Párizsban élt, kivéve 1940 és 1944 közötti éveket, amelyeket a német megszállás miatt vidéken töltött. 1930-tól többnyire franciául írt. Több, mint tíz regény szerzője. Ezek német és francia kiadóknál láttak napvilágot. Művészeti témájú tanulmányokat és újságcikkeket is írt. Fiatal kora óta festett. Műveit több kiállításon mutatta be. Vizionárius festőnek nevezte magát. 1989-ben emlékkiállítása volt Budapesten.

Szivárvány. Irodalmi, művészeti és kulturális szemle. 1980-ban indította el Chicagóban Mózsi Ferenc és Kontra György. A 3. számtól Mózsi Ferenc és Horváth Elemér, a 12. számtól Mózsi Ferenc a szerkesztő. A főmunkatársak időnként változtak, közéjük tartozott és tartozik Csalog Zsolt, Faludy György, Ferdinandy György, Györgyey Klára, Határ Győző, Horváth Elemér, Kaslik Péter, K. Lengyel Zsolt, Makkai Ádám, Máté Imre, Szathmáry Lajos. 1982-ben könyvkiadásba kezdett. A Szivárvány Könyvek sorozatában eddig csaknem húsz kötet jelent meg, köztük Ferdinandy György elbeszélései, Horváth Elemér és Mózsi Ferenc versei.

Szívújság l. A Szív

Szociáldemokrata Szemle. "A Magyarországi Szociáldemokrata Párt kiadványa az emigrációban". Stockholmban jelent meg 1970 májusától 1973-ig rendszeresen évente kétszer, utána alkalmanként. Politikai tanulmányokat és elemzéseket közölt. Főszerkesztője Kéthly Anna, felelős kiadója Bölcsföldi Andor volt. A szerzői közé tartozott: Bede Béla, Gergelyfy Sándor, Kemény György, Kovács Dénes, Surányi Imre, Szélig Imre, Vass Vilmos.

Szohner Gábor (Gabriel, 1936.) író, festő. Magyarországról 1956-ban Nyugatra távozott és Kanadában telepedett le. Ottawában él. Angol nyelven ír és publikál, főleg elbeszéléseket, a többi között a Western News, Canadian Fiction Magazine című folyóiratokban. Regényeket is ír.

Szolgálat. 1968-tól 1990 végéig megjelent katolikus teológiai és egyházi folyóirat. A kismartoni Prugg Verlag adta ki negyedévenként. Elődje az 1956 és 1968 között Klagenfurtban, majd Spittalban megjelent Magyar Papi Egység. Megjelenési helye kezdetben Spittal volt, majd Bécs lett. Kismartonban nyomtatták. Szerkesztőként Marosi László, később Benkő Antal és Teleki Béla jegyezte a folyóiratot. A felelős kiadó Hegyi György volt. Mint a nyugati magyar katolikus klérus orgánuma a modern teológia szolgálatában állt és a második vatikáni zsinat szellemében tájékoztatta olvasóit. Munkatársai közé tartozott az említetteken kívül Őrsy László, Őry Miklós, Szabó Ferenc. Törekvéseit a Távlatok folytatja.

Szombati Sándor (Alexandre) újságíró. 1947-től az MTI tudósítója és a brüsszeli magyar követség sajtóattaséja volt. 1949 novemberében disszidált és menekültként élt Belgiumban. Később az Egyesült Államokba költözött. 1952–53-ban Brüsszelben szerkesztette és kiadta a Világ című kétheti lapot. Rendszeresen publikált – karcolatokat, riportokat, irodalmi és politikai cikkeket – Az Emberben, az Irodalmi Újságban, az Új Világban, a Népszavában, a Menorában, valamint francia és angol lapokban, köztük a Le Monde-ban és a Guardianban. Regényt és elbeszélést is írt.

Szomorú vasárnap. Rendszertelenül megjelenő kőnyomatos irodalmi folyóirat, amelyet 1962 vége és 1970 között Strasbourgban, majd Puerto Ricóban adott ki és szerkesztett Ferdinandy György. Önmagát "időszakos lelki kalauz"-nak nevezte. Ötvenhatos fiatalok alapították. Összesen 12 száma jelent meg. Szerzői közé tartozott Albert Pál, Határ Győző, Makkai Ádám (Sánta Ödön néven), Sárközi Mátyás (Magyarvölgyi Álmos néven), Thinsz Géza. A közlemények túlnyomó többségét Ferdinandy írta. Ironikus, szatirikus hang jellemezte. Az emigráns élet ellentmondásait és furcsaságait pellengérezte ki.

Szondi Lipót (Leopold, Nyitra, 1893. márc. 11. – Zürich, 1986. jan. 24.) pszichológus, elmegyógyász. Tanulmányait 1919-ben fejezte be a budapesti Tudományegyetemen. Az Apponyi Klinika orvosa lett. Alkattannal, belső elválasztású mirigyekkel, az értelmi fogyatékossággal foglalkozott, majd az örökléstan és lélektan kapcsolatát kutatta. Vezette a Gyógypedagógiai Főiskola Élettani és Kórélettani Intézetét. Első könyvét 1937-ben a családfák sorstani elemzéséről angol nyelven publikálta. Sorsanalízisnek nevezett ösztöndiagnosztikai rendszerével a mélylélektan új iskoláját teremtette meg. 1944 nyarán mint zsidót a németek elhurcolták, 1944 végén szerencsésen megszabadult és Svájcba kerülvén egy pszichiátriai intézetben dolgozott. 1946 tavaszán Zürichbe költözött, ahol mint pszichiáter önállóan működött. 1969-ben megalapította a Szondi Intézetet, amelyben végzett orvosokat és pszichológusokat speciális mélylélektanra oktatott. A róla elnevezett tesztet a pszichológiában és a pszichiátriában használják. Jelentős publicisztikai tevékenységet fejtett ki. Könyvei főleg németül, de más nyelveken is megjelentek.

Szondi Péter (Budapest, 1929. máj. 27. – Berlin, 1971. okt. 18.) irodalomtörténész. Szondi Lipót fia. Tanulmányait Svájcban fejezte be. Irodalomtudományi munkássága Zürichben kezdődött, majd Göttingenben tanított, 1961-ben a nyugat-berlini Szabad Egyetemen az összehasonlító irodalomtudomány tanára lett. A XIX. és XX. századi német irodalommal, valamint a modern dráma elméletével foglalkozott. 1971 őszén a Zürichi Egyetem meghívta tanárnak a következő szemeszterre. A svájci tanári tevékenységre már nem került sor, mert 1971. október 18-án eltűnt. November 9-én találták meg holttestét a Halensee nevű berlini tóban. Erős melankóliája miatt évekig orvosi kezelés alatt állt. Betegsége indíthatta az öngyilkosságra.

Szőcs Géza (Marosvásárhely, 1953. aug. 21.) költő, író, politikus. A kolozsvári Tudományegyetemen magyar-orosz szakot végzett. 1978-ban tanári diplomát szerzett. Egyetemi évei alatt, 1974–77-ben szerkesztette az Echinox című diáklapot. 1977–81-ben az Igazság című kolozsvári napilap "Fellegvár" című irodalmi mellékletét gondozta. 1979–80-ban Herder-ösztöndíjas volt Bécsben. 1981–86-ban az Ellenpontok című illegális kiadvány egyik szerkesztője. Emiatt letartóztatták és üldözték. 1986-ban Svájcba emigrált. A romániai magyarok sorsa iránti nemzetközi érdeklődés felkeltésén fáradozott. Verseit, prózai írásait az Új Látóhatár, az Irodalmi Újság, a Szivárvány és más emigráns lapok közölték. 1989 júniusától 1990 májusáig szerződéses alkalmazottként a Szabad Európa Rádió budapesti tudósítója. 1990 áprilisában megválasztották a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége főtitkárának. Ezt követően visszatért Kolozsvárra. 1990 májusában a román szenátus tagja lett.

Szőke János (Csorvás, Békés vm, 1927. febr. 13.) szaléziánus szerzetes, szerkesztő. A szaléziánus rendbe történt belépése után elöljárói papi kiképzésre Rómába küldték. 1954-ben szentelték pappá. Ausztriában, majd 1956-tól Svédországban pasztorációs munkát végzett. 1965-ben stuttgarti magyar lelkész lett. Az 1970-es erdélyi árvízet követően részt vett a segélyek megszervezésében és elosztásában. 1975 óta az Ostpriesterhilfe nevű német katolikus segélyszervezet magyar referense. Később a nyugat-európai Magyar Papi Szenátus elnöke, majd 1990 végén a külföldön élő magyarok püspökének nyugat-európai delegátusa lett. Az Életünk című európai katolikus havi lap főszerkesztője.

Szöllősy Árpád (Marosvásárhely, 1918. máj. 19.) jogász, kulturális szervező. A kolozsvári Tudományegyetemen jogi doktorátust szerzett Romániában, majd Magyarországon ügyvédi gyakorlatot folytatott. Az 56-os forradalomban a Győri Forradalmi Tanács és a Dunántúli Nemzeti Tanács titkára volt. A forradalom után Nyugatra menekült és Baselben telepedett le, ahol vállalati igazgató lett. Évekig vezette a Baseli Magyar Egyesületet. 1969-ben egyik alapítója, majd elnöke volt az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetemnek. Könyvkiadásának egyik megszervezője és a Könyvbarátok Körének vezetője.

Szöllősy Pál (Budapest, 1927. szept. 1.) jogász. A budapesti Tudományegyetemen 1950-ben jogi doktorátust szerzett. 1954-ben ügyvédi vizsgát tett és 1956-ig mint vállalati jogtanácsos, majd mint gyakorló ügyvéd működött. Az 56-os forradalom után, 1956 december elején Nyugatra menekült. Svájcban telepedett le. Közgazdasági tanulmányokat folytatott Londonban és St. Gallenben. 1968-ban közgazdaságtudományi doktor lett. 1964-től svájci biztosító társaságok tisztviselője. 1988-ban vonult nyugalomba, mint a Svájci Viszontbiztosító-Társaság aligazgatója. 1957 januártól augusztusig a Bécsi Magyar Híradó főszerkesztője volt. E lapon kívül az Útitársban, az Irodalmi Újságban, az Új Látóhatárban publikált. Alapításától kezdve az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem vezetőinek egyike. 1981-től a Svájci Magyarnyelvű Protestáns Gyülekezetek Szövetségének elnöke.

Szőnyi Zsuzsa (Triznya Mátyásné, Budapest, 1924. okt. 2.) újságíró, fordító. A budapesti Tudományegyetemen francia nyelvet és irodalmat tanult. 1949 februárjában Nyugatra menekült és Rómában telepedett le. 1950-ben az Olasz Rádió magyar osztályára került mint szerkesztő és bemondó. 1965-től 1989 októberéig az olasz Miniszterelnökség külföldi sajtóosztályán francia-magyar-olasz fordító volt. Azóta a Vatikáni Rádió munkatársa. Cikkei, emlékezései, kritikái jelentek meg – Bartóky Zsuzsa írói álnéven – a Katolikus Szemlében, az Irodalmi Újságban, a Szolgálatban. 1990-ben megkapta férjével együtt a Magyar PEN Club emlékérmét.

Sztáray Zoltán (Magyarcsaholy, Szilágy vm, 1918. jún. 10.) író, szerkesztő, közgazdász. Tanulmányait 1941-ben fejezte be a budapesti Műegyetem közgazdasági karán. 1941 és 1946 között a Magyar Általános Hitelbank, majd a Salgó-Tarjáni Kőszénbánya tisztviselője. 1946–47-ben a Magyar Állami Szénbányák főrevizora, 1947–48-ban az Országos Árhivatal osztályvezetője és műegyetemi előadó. 1948 őszén koholt vádakkal letartóztatták, éveket töltött a recski kényszermunkatáborban. 1953 végén szabadult. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. Részt vett a Magyar Forradalmi Tanács párizsi munkájában. 1958-ban kivándorolt az Egyesült Államokba. 1960-ig a New York-i Kossuth Alapítvány alelnöke és adminisztrációjának vezetője volt. 1960–61-ben a brüsszeli Nagy Imre Intézet munkatársa és a Szemle szerkesztője. 1962 óta a kaliforniai San Bernardinóban él. A Kaliforniai Egyetem és más tudományos intézmények szociológiai kutatója. 1982 tavaszán megalapította a Recski Szövetséget és megindította Recski tanú című időszakos közlönyét. 1960 óta az Új Látóhatár főmunkatársa, 1980–85-ben amerikai szerkesztője, 1986–89-ben amerikai kiadója. Elbeszélései, esszéi, tanulmányai, kritikai írásai a Látóhatáron, az Új Látóhatáron és Szemlén kívül megjelentek az Irodalmi Újságban, a Katolikus Szemlében, a Bécsi Naplóban, a Szivárványban, angolul a The Hungarian Quarterlyben és az Október 23-ban. 1983-ban Bibó István-, 1991-ben Ius Humana-díjat kapott.

Szvatkó Pál (Zsolnatarnó, Trencsén vm, 1901. szept. 9. – München, 1959. nov. 19.) újságíró, szerkesztő. Tanulmányait a budapesti Tudományegyetemen végezte. 1924-től 1938-ig a Prágai Magyar Hírlap munkatársa, majd szerkesztője volt. Prágai évei alatt megindította és szerkesztette (1930-tól) az Új Munka és (1937-től) az Új Szellem című folyóiratot is. 1938-tól Budapesten élt. Először a Felvidéki Magyar Hírlap, majd 1939-től a Magyarország című kormánylap szerkesztője volt. A Hitlerrel való szakítást támogató publicisztikai tevékenysége miatt 1944 tavaszán, a német bevonulás után letartóztatta a Gestapo. Németországba deportálták. 1945-ben térhetett vissza Budapestre. Az ötvenes években fordító és a Magyar Rádió munkatársa volt. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. Bécsben, majd Münchenben élt. 1957 októberétől haláláig (Szenci Pál néven) a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. 1989-ben Budapesten könyv formában újból kiadták Indogermán magyarok című, 1938-ban írt tanulmányát.