Amikor János apostol és evangélista Ephesusban prédikált, a proconsul elfogatja és felszólítja, hogy áldozzon az isteneknek. Miután ezt megtagadta, börtönbe vetik, és levelet küldenek Domitianus császárnak, amelyben nagy szentségtörőnek, az istenek gyalázójának és a Keresztrefeszített követőjének nevezik. Domitianus parancsára Rómába viszik, s miután odaérkezett, gúnyt űzve belőle teljesen kopaszra nyírják, és a Latinnak nevezett városkapu előtt belevetik egy forró olajjal teli üstbe, amely alatt tűz ég, de semmi fájdalmat nem érzett, és sértetlenül jött ki belőle. Azon a helyen pedig a keresztények templomot emelnek, és ezt a napot, mint az ő vértanúságának napját ünneplik meg. Mivel ezek után sem állt el Krisztus igéjének hirdetésétől, Domitianus parancsára Patmos szigetére száműzik.
A római császárok nem azért üldözték az apostolokat, mert Krisztust hirdették – mivel ők maguk egyetlen istent sem utasítottak el –, hanem azért, mert Őt, úgymond, a szenátus kezdeményezése nélkül nyilvánították az apostolok istenné, ez pedig mindenkire nézve tilos volt. Ezért olvasható az Egyháztörténetben,* hogy midőn Pilátus egy alkalommal levelet intézett Tiberiushoz Krisztussal kapcsolatban, és Tiberius a maga részéről beleegyezett, hogy Krisztus hitét a rómaiak befogadják, a szenátus mindenestül visszautasította azzal, hogy nem az ő kezdeményezésükre nevezték istennek.
A másik indoklás szerint – ami valamelyik krónikában olvasható – azért utasították el, mert nem a rómaiaknak jelent meg először. Ismét másik indoklás pedig az, hogy valamennyi isten kultuszát, akinek a rómaiak szolgáltak, elvetette. Egy újabb indoklás szerint azért, mert a világ megvetését hirdette, a rómaiak pedig kapzsik és nagyravágyók voltak. Krisztus nem is engedte meg, hogy ez így történjék, nehogy istenségének elismerése emberi hatalomtól függjön. Johannes Beleth mester szerint a császár és a szenátus azért üldözték Krisztust és az apostolokat, mert túlságosan gőgös és irigy istennek tűnt nekik, mivel nem tűrt meg más istent maga mellett. Megint másik ok, amire Orosius hivatkozik,* az, hogy a szenátus rossz néven vette, amiért Pilátus Tiberiushoz, és nem a szenátushoz címezte Krisztus csodáiról szóló levelét, s ezért nem akarták az istenek közé iktatni. Tiberius ezen haragra gerjedve sok szenátort megölt, némelyeket pedig száműzetéssel sújtott.
János anyja pedig meghallván, hogy fiát Rómában fogva tartják, anyai fájdalmától felindulva Rómába ment meglátogatni, de midőn megérkezett, és meghallotta, hogy fiát száműzetésbe küldték, visszaindult, és Campaniában, Vetula városában Krisztushoz tért. Teste hosszú időn át egy barlangban feküdt eltemetve, de végül fia, Jakab felfedezte, ekkor aztán nagy tisztességgel átvitték a fent nevezett városba, miközben jó illatot árasztott és sok csodajellel tündökölt.
fordította: Szente Katalin