Sarlós Boldogasszony, a muramelléki vendek ajkán magyar tükörszóval Srpnja Marija,* a nehézkes Máriának, Szent Erzsébetnél, Keresztelő Szent János édesanyjánál való látogatása (visitatio Beatae Mariae Virginis). Ez egyúttal az örvendetes olvasó második titka is. A középkorban vigíliáját és nyolcadát is emlegetik.
Azokban a napokban – írja Lukács (1,39 – 56) – Mária útrakelt és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Zakariás házába érkezve, köszöntötte Erzsébetet. Alighogy Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, fölujjongott méhében a magzat és Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek. Hangos szóval fölkiáltott: Áldottabb vagy te minden asszonynál, és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Amint fölhangzott fülemben köszöntésed szava, örömtől repesett a magzat méhemben. Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked. Erre Mária így szólt:
|
Ezekre az evangéliumi igékre a nap hagyományainak megértésénél sűrűn kell emlékeznünk.
*
Sarlós Boldogasszony aránylag kései Mária-ünnep. A franciskánusok, az emberré, testvérünkké vált Krisztus apostolai kezdik először, a XIII. század folyamán megülni, illetőleg terjeszteni.* Az összefüggésekről Szent Anna napjánál szólunk bővebben.
Sarlós Boldogasszony ünnepe, tisztelete egy század múlva (1389) vált az Egyházban egyetemessé. Hazánkban elsősorban föltétlenül az obszerváns ferencesség buzgólkodására vert gyökeret még a középkor végén, igazában azonban a barokk világában bontakozik ki.
Az obszerváns Temesvári Pelbárt fejtegeti,* hogy a Magnificat tartalmazza mind az Úr imádságát, mindpadig az Üdvözlégyet.
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben egyezik ezzel: Magasztalja Lelkem az Urat, vagyis az égi Atyát.
Az első kérés: Szenteltessék meg a te neved, bennfoglaltatik ebben: Örvendez lelkem, az én üdvözítő Istenemben…
Második kérés: Legyen meg a te akaratod. Ott: Levetette a hatalmasokat a fejedelmi székből és felmagasztalta az alázatosakat.
Harmadik kérés: Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Ott: az éhezőket betöltötte jókkal.
Negyedik kérés: És bocsásd meg a mi vétkeinket. Ott: és az ő irgalmassága, amely megbocsátja bűneinket nemzedékről-nemzedékre száll az őt félőkön.
Ötödik kérés: És ne vígy minket a kísértetbe. Ott: hatalmas dolgot cselekedett az ő karjával, azaz Krisztussal, aki hatalmasan megvédi a hívőket minden kísértésben.
Hatodik kérés: De szabadíts meg minket a gonosztól. Ott: Oltalmába vette Izraelt, az ő szolgáját, megemlékezvén irgalmasságáról. Amint szólott atyáinknak, Ábrahámnak és az ő ivadékainak örökre.
Üdvözlégy Mária tartalmilag benne van ebben: Magasztalja az én lelkem az urat. Malaszttal teljes. Ott: És örvendez lelkem az én üdvözítő Istenemben. Az Úr van teveled. Ott: mert megtekintette szolgálójának alázatosságát. Áldott vagy te az asszonyok között. Ott: Íme mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék. És áldott a te méhednek gyümölcse. Ott: Mert nagy dolgokat cselekedett nekem a Hatalmas, kinek szent az ő neve.
Lukács szavaiból kitetszik – írja* többek között hajdani nagyhírű népkönyvünk, a Makula nélkül való Tükör – mondván: És azon üdőben föllele Mária, sietséggel a hegyes tartományra méne. Most azért kelj föl keresztény lélek és tekintsd meg micsoda szarándokságot járt akkor a Szent Szűz. Azt véled te, hogy nagy dolgot teszel, ha egynehány órát töltesz az isteni tiszteletben való fáradságban. De vajon hasonlíthatod-é azt a Szűz Mária fáradságához? Mert az első útjára meg kellett erősíttetni, mivel Názáretbül Jeruzsálemhez jó három napi járóföld vala, Jeruzsálembül vadig Júda várasában öt óra hosszáig járóföld van. Názáretbül pedig a Galilea hegyútja tart hét óra hosszáig. Onnét kijövén Esztrának szép nagy mezejére, akin egynehány óráig menvén jutnak a kastélyhoz, ahol Krisztus a tíz poklost meggyógyította. Onnét mennek egynehány hegyen, Szamaria tartománya által és Sikhemben érkeznek. Ezen helyeken pedig nagy és kősziklás hegyek vannak, az utak pedig kövecsesek és egy hegyről másikra kell menni. Ily kemény utat kellett a tizenöt esztendős Szüzecskének terhes lévén immár, felvállalni…
Ó vajha valaki hallgathatta volna, mit beszéltek együtt az úton! Soha semmi papi rend nagyobb tisztelettel és ájtatossággal az Oltáriszentséget az utcán által nem viszi, mint a Szűz Mária az Istennek szent Fiát az ő méhében vitte, mint valami éltes monstránciában bézárva. Soha Dávid király az Frigynek Szekrényét oly tisztelettel és örömmel késérte, mint Szent József ezen eleven Frigynek Szekrényét késérte…
Óh ti két földi Szerafimok, mondjátok meg nékünk vigasztalásunkra, mint voltatok az úton, mit szólottatok együtt és hol nyugodtatok meg? Mert Te óh Mária, aki magát az istenséget méhedben hordoztad, semmit kívüle nem szólhattál, te pedig Szent József oly közel lévén az igaz Naphoz, meg kellett tőle gyulladnod.
Méne azért az édes Szűz Mária nagy sietséggel és örömmel Júda városába, kívánván látni az ő rokonát, Erzsébetet… A Szent Szűz Szent Brigittának megjelentetve mondván: midőn Erzsébet egy kútnál velem egyben találkozott volna, egymást megöleltük és megcsókoltuk, a gyermek meg kezdett benne mozdulni és vígan ugrándozni és csudálatosan örvendezni. Én is hasonlóképpen, kiváltképpen való új édességgel bételni és nyelvem Istentől kezde szólani. És a lelkem nagy öröm miatt magát meg nem foghatta. Erzsébet is nagy örömmel bételvén, nagy fennszóval kezde kiáltani: Áldott nagy Te az asszonyi állatok között és áldott a Te méhednek gyümölcse… Honnét vagyon ez nékem, hogy az én Uram anyja hozzám jöjjön? Óh én szegény bűnös honnét érdemlettem, hogy az én Megváltóm anyját nemcsak lássam, hanem látogatásomra jöjjön…
De méltó megfontolni a Szűz Mária énekének édességét, szentségét és méltóságát, kit a Szentlélek sugarlásábul, az Isten jóvoltának és hozzá mutatott isteni, kegyes szeretetiért legnagyobb alázatossággal, ájtatossággal és örömmel éneklett mondván: Magasztalja az én lelkem az Urat és örvendezik az én megszabadító Istenemben, mert megtekintette az ő szolgálójának alázatosságát…
Sokan azt mondják, hogy az egész Szentírásban ehhez hasonló ének nem találtatik és a Miatyánk, Üdvözlet után semmi nagyobb erejű imádság nincsen…
Ott maradott azért három hónapig a Zakariás házánál, hogy az Írás bételjesedjék: a Frigyszekrény Obededom házánál három hónapig volt és megáldotta Isten az ő házát és cselédit a Frigyszekrényért. Mária vala az igaz Frigyszekrény, akiben mennyei manna vala. Az Isten ez eleven Frigyszekrényért nagy áldásokkal megáldotta a Zakariás házát… Szent Bonaventúra azt mondja: Óh micsoda ház, micsoda nyugodalmas hely volt ott, ahol oly anyák oly magzatokkal együtt lakoztak: Mária, Erzsébet, Jézus és János és a hét vén, József és Zakariás sokszámú angyali karokkal. Bizonnyal jobban megdicsőíttetett a Zakariás háza, mintsem Salamon temploma…
*
Szakrális művészetünk emlékeiből, illetőleg patrociniumainkból egyaránt az tűnik ki, hogy Sarlós Boldogasszony a XV. századtól válik hazánkban és népünknél tiszteltté, majd azután a barokk időkben, még inkább a népi jámborság őszi virágzásában, a múlt század folyamán teljesedik ki.
Mária és Erzsébet találkozását ábrázoló, legtöbbször szárnyasoltárokhoz tartozó gótikus táblaképek: Almakerék (Malkrog, Malamcrav, 1440), Berethalom (Birthälm, Biertan, 1515), Csíkcsatószeg (1530), Csíkmenaság (1543), Csíksomlyó (1520, a kolozsvári múzeumban), Dovalló (Dovalovo, 1500, 1520), Dubrava (1510), Eperjes (1497), Farkasfalva (Vlková, 1480), Esztergom (Keresztény Múzeum, 1510), Héthárs (Lipiany, 1520), Kassa (1474), Késmárk (1450), Kisszeben (Sabinov, 1510), Liptószentmária (Liptovská Mara, 1450), Liptószentmiklós (Liptovsky Mikuláš, 1470), Lőcse (1476, 1494), Malompatak (Mlynica, 1480), Mosóc (Mošovce, 1480), Nagylomnic (Velká Lomnica, 1495), Nagyőr (Strážky, 1524), Nagyszalók (Velky Slavkov, 1483), Németlipcse (Partizánská Lupča, 1450), Selmecbánya-Tópatak (Studenec, 1506, most Szépművészeti Múzeum: M. S. mester képe, középkori művészetünk kimagasló alkotása), Somogyom (Smig, 1500), Sorostély (Şoroştin, 1500), Szászbogács (Bogeschdorf, Bagaciu, 1518), Székelyzsombor (Jimbor, 1540), Szepeshely (Spišske Pohradie, 1470, 1480, 1499), Szmrecsány (Smrečany, 1480). Egy részük a Mária élete-ciklushoz tartozik.*
Gótikus faszobrait őrizte meg: Alsóbajom (Bonnesdorf, Boian, Mária-oltár, 1410), Bártfa (Mager Veronika Mária-oltára, 1489), Kassa (Sarlós Boldogasszony-oltár, 1470), Kisszeben (Keresztelő Szent János-főoltár, 1510), Szászsebes (Sebişul Sasesc, 1524).*
A Sarlós Boldogasszony-patrociniumot rendjeink közül elsősorban a franciskánusok és pálosok (Sajólád, Tőketerebes)* karolják föl a középkor végén. Később szélesebb körökben is egyetemessé válik.
Esztergom: Vedrőd (Voderady), Balony (Balon), Bátorkeszi (Vojnice), Bikszárd (Buková), Borsós (Hrachoviste), Budapest-Újlak (1742), Hegy (Cierny Brod), Nagycétény (Velki Cetin), Nagylévárd (Velké Léváre, kápolna), Piszke (1900), Pozsony (irgalmasok), Szenice (Senica), Szomor (kápolna), Teplafő (Teplá).
Besztercebánya: Barsszentkereszt (Žiar nad Hronom, 1709), Besztercebánya, Korpona (Karpfen, Krupina, 1726, kápolna).
Nyitra: Berencs (Berenč), Gergőfalva (D'urd'ove), Szaniszlófalva (Staškov), Vágbeszterce (Považká Bystrica).
Rozsnyó: Szomolnok (Schmöllnitz, Smolnik, 1735, hegyi templom), Losonc (Lučenec, 1783), Feled (XVIII. század), Guszona (Husiná, 1833), Lévárt (Strelnica, 1740), Szögliget.
Szepes: Frigyesvágása (Friedmann, Frydnam), Haligóc, Háromrevuca (Revúca), Késmárk, Lőcse (búcsújáró kápolna), Óbabcsa, Podbiel, Thurik, Zár (Ždiar).
Eger: Gyöngyös (1390?, barátok), Sajólád (1730), Jászdózsa (1732, kápolna), Jászladány (1733), Borsodszemere (1766), Kistálya (1767), Egercsehi (1769, ma Olvasós Boldogasszony), Tiszaörs (1783), Sajógalgóc (1785), Demecser (1895), Kutyina (1928, kápolna), Négyszállás (1936).
Kassa: Alsóköcsény (Kučin, középkori), Finta (Fintice, 1755), Óruzsin (Ružin, 1769), SzéIesmező (Velopolie, 1775), Kisida (Mala Ida, 1795), Bodoló (Bodolov), Monok (1814).
Veszprém: Csatka, Farkasgyepű, Gelse (1746), Mernye, Nagykanizsa, Nemesvid, Siófok, Somogyszob, Somogytarnóca, Takácsi, Vinár, Zics.
Győr: Kópháza (1700), Mezőörs (1789), Bodonhely (1789), Szárföld (1869, kápolna), Kálnok (búcsújáró kápolna), Magyarkimle, Kismarton.
Szombathely: Szombathely (Székesegyház, 1791), Badafalva (Marienbild), Kenyeri, Tófej (1771, szőlőhegy, Mihálynak szentelt haraggal), Szarvaskend.
Székesfehérvár: Adony (1723), Etyek (1723), Csór (1747), Pesthidegkút (1752), Előszállás (1786), Lovasberény (1832), Csobánka (1840 körül), Hantos (1863), Mezőfalva, Kisapostag (kápolna), Nagyhantos, Torbágy (kápolna).
Pécs: Mánfa (régi), Máriagyűd (1742), Lakócsa (1742), Kajdacs (1753), Pincehely (1762), Kővágószöllős (1763), Egerág (1774), Mágocs (1805), Hercegszabar (1806), Dunaszekcső (1810), Mecsekfalu (1856), Baranyakisfalud (1858), Palotabozsok (1892, kápolna), Boldogasszonyfa.
Vác: Kecskemét (1713, kápolna), Kiskunfélegyháza (1761), Szolnok (1799, kápolna), Békéssámson (1822).
Kalocsa: Topolya (1764), Kerény (Krnjaja, 1797), Nemesnádudvar (1807), Adorján (Nadrljan, 1858), Palics (1892), Csonoplya (szentkút), Dusnok (mezei kapatna).
Csanád: Kladova (középkor)*, Szabadfalu (Freidorf, kápolna), Temesszlatina (Slatina Timişuli, 1740), Temesújfalu (Neudorf, 1772), Csiklova (Ciclova, 1777), Elek (1796), Garabos (Grabe, 1837), Bégafő (Klekk, 1846), Zsombolya (Hatzfeld, Jimbolia, kápolna), Kevermes (1847).
Nagyvárad: Nagyvárad (kapucinusok, XVIII. század).
Szatmár: Kisdomása (Malá Domaša, 1724), Felsődomonya (Onokovce, 1761), Dombó (Dubovoje, 1775), Nagyszokond (Socond), Szenna.
Erdély: Kőrösbánya (Baia de Cris), Nagyszeben, Csíkkotormány (Cotormani), Csíksomlyó, Gyergyóújfalu (Suseni), Karácsonfalva (Cračiuneşti), Magyarzsákod (Jacul Secuesc), Marosillye (Ilia), Tibód (Tibudeni).
*
Szerencsére több Sarlós-titulus történeti és mondai hagyományairól is vannak följegyzéseink.
A csíkrákosi (Racul) templomban ez a felírás olvasható: HOC OPUS FECIT PETRUS ZABLYA. Építését, helyesebben fölújítását (1574), az odavaló nép így tudja: Zablya Péter hatalmas úr volt, kemény, kegyetlen ember. Mindenki félt tőle, de áldott lelkű felesége miatt mégsem gyűlölték. Az asszony nem egészen a maga jószántából ment nőül Péter úrhoz, hanem hálából, mert a törökök rabságából ő váltotta ki. A menyecskére folyton féltékenykedett. Egyszer egy sarkantyú kerekét találta az asszony szobájában, amely a bátyja csizmájáról esett le. Zablya Péter nem hitt neki, sőt tűzpróbára ítélte a feleségét. Ez abban állott, hogy megtüzesített ekevason kellett a gyanúsítottnak végiglépkednie. Ha nem égette meg, akkor ártatlan volt.
Az asszony hiába rimánkodott, ura nem engedett. A Sarlós Boldogasszony képe előtt imádkozott erőért, mialatt Péter az ablakon át az érésben lévő búzát nézte. Hallod-e – szólt a feleségéhez – ha igazán ártatlan vagy, akkor Isten megsegít: arasd le magadban a termést, különben a tűzpróbát nem kerülheted el. Az asszony keservesen sírni kezdett, majd pedig elaludt.
Péter látta ám, hogy száz meg száz csillagba kapaszkodva, angyalok ereszkedtek a búzába. Előttük egy királynői alak haladt. Feje körül glória, kezében sarló. Gyorsan learattak. Péter belátta, hogy gyanakvásáért vezekelnie kell. Búcsút járt, magába tért. Hazaérkezve felesége fölébredt. Hálából azután megépítette a rákosi templomot.
A helyi hagyomány azt is tudja, hogy rabló katonák a templomot meg akarták semmisíteni. Tűzre vetették a kereszteket, de ezeknek áttüzesedett szögei kiugrottak és kiégették a martalócok szemét.*
A templom titulusa egyébként Kisasszony. A Sarlós Boldogasszony ünnepéhez, illetőleg alakjához kapcsolódó mondát nyilván egy Napbaöltözött Asszony-ábrázolás holdsarlója ihlette.
Jászdózsa kápolnájáról az a mondai hagyomány, hogy egy lány látta, amint a Szűzanya bal karján a Kis Jézussal, jobb kezében pedig sarlóval aratott*. A látomás helyén épült a kápolna.
Temesszlatina (Slatina Timişului) temploma a Bánátban vadászó Ferenc és Károly lotharingiai hercegeknek a törökök, illetőleg a rablók kezéből való kiszabadulásának emlékezetére, III. Károly özvegyének, Erzsébet császárnénak fogadalmából és Mária Teréziának áldozatkészségéből épült. Felírás szerint:
QVOD FRANCISCVS POST CAESAR ET CAROLVS
FRATRES LOTHARI VENANDO ERRANTES
HIC TVRCAS EVASERVNT:
LARGITATE VIDVAE AC AFFINIS MARIAE
THERESIAE RESTRVCTA.
A kecskeméti Sarlós Boldogasszony-kápolnát Darányi György, helybeli református polgár fogadalomból emelte (1713), amelyet akkor tett a Szűzanyának, amikor egy megvadult bika üldözte és halálos veszedelemben forgott.
A méltatlan ünneplés hagyományvilágához tartozik Jászladány Sarlós Boldogasszony-patrociniumának sorsa. Amikor a nap megszűnt ajánlott ünnep lenni, az akkori bíró, Cs. József azzal a kérelemmel fordult az egri érsekhez, hogy az aratási munkára való tekintettel a búcsút ne napján, hanem a rákövetkező vasárnap tartsák meg. Az engedélyt meg is kapta. Nem sokkal később azonban Cs. József megzavarodott, a családot is sok csapás érte. A nép között az a hit támadt, hogy ezeknek a megpróbáltatásoknak oka az, hogy a család őse a búcsút eltétette eredeti napjáról, és nem ülik meg azzal a fénnyel, mint valamikor tették. Ez a vélekedés olyan hatással volt a család még élő tagjaira, hogy kérelmükre az érsek visszahelyezte a búcsúnapot régi helyére.
A bánáti Ürményháza (Jermenovci) magyar falu határában 1888 nyarán hatalmas jégverés pusztított. Ezért a nép Sarlós Boldogasszony napját fogadalmi ünnepnek nyilvánította. Megfogadták azt is, hogy abban az esztendőben nem lesz tánc a faluban és engesztelésből csak a templomba járnak. A lányok és legények azonban nem bírván magukkal, túl akartak járni az öregek eszén, és ki a pusztába készültek mulatni, táncot járni. A bíró csendőrökkel oszlatta szét őket, hogy a fogadalom méltóságán ne essék csorba.
*
A különleges Sarlós Boldogasszony-elnevezés utal az ünnepnek, az aratással, termékenységgel való szimbolikus-szakrális párhuzamára:
|
Hetény János* az ünnephez fűződő néphagyományt a következő elemekre bontja: virágszentelés, szegénygondozás, anyaság, aratás. A felosztást mi is követjük. Hetény több adalékát átvesszük, de ki is egészítjük.
|
Vagy amint Telek József mondja: a hegyes tartományokra utazó tisztaságos Szüzet hegyek, völgyek, mezők, erdők, virágok, zöldségek, angyalok, emberek és minden alkotmányok magok módjuk szerént vígaduzva tisztelték.
Mintha M. S. mester képén is az Énekek Énekének a nap szentleckéjére rendelt igéi (2, 8 – 13) elevenednének meg: Íme ő jön szökellve a hegyeken, átszökellve a halmokat... mert már a tél elmúlt, a záporeső elállott és eltávozott. Virágok nyílnak földünkön. Eljött a szőlőmetszés ideje, gerlice szava hallatszott földünkön. A fügefa megtermette első gyümölcsét, a virágzó szőlők kiárasztják illatjukat…
Az ország északi részein ezen a napon felvirágoznak egy széket és a ház elé teszik. Ha erre jönne a nehézkes Mária, legyen hal megpihennie.
Gölnicbánya (Gelnica) népe ilyenkor szokott a lőcsei Máriahegyre búcsút járni. Előtte böjtölnek, az utat pedig mezítláb teszik meg, mert Mária is így ment Erzsébet látogatására. Mintegy 50 km-es hegyi út után érnek céljukhoz. A gazda különös kegynek veszi, ha a búcsúsok az ő rétjén, földjén haladnak keresztül, mert így bővebb termésre számíthat.*
Sarlós napján Szeged és a környék faluinak, tanyáinak templomában máig fodormentát (Mentha crispa) szoktak szenteltetni. Szatymazon, Tápén, állítólag még Nagykörűn az asszonyok sarlóval metszik le tövéről, és úgy viszik a templomba. Olykar búzát is visznek vele együtt szenteltetni. Tápén a betegnek teát főznek belőle, amelyet nem cukorral, hanem mézzel szoktak édesíteni. Köhögésről is foganatosnak tartják. Mária nagy útjára emlékeztetve a tápaiak fájós lábat szoktak vele párolni, a sövényháziak pedig borogatni. Halott másvilági útjának megkönnyítésére koporsójába is szokták tenni a Nagyboldogasszony napján szentelt comborkával együtt.
A jószágtartó gazdák Algyőn az ünnep hajnalán napkölte előtt sarlóval szokták levágni a fodormentát. Megszárítják, majd szükség esetén a beteg jószágot ezzel az előzőleg vízbe mártott mentával kínálták meg.
Egyébként e napon az egykori Dömötör-templom előtti Rozália-kápolnában az egész város és környék jámbor népének jelenlétében, nagymise alatt történt a fodormentaszentölés. Ez a szentelmény tudtunkra egyedül áll a katolikus liturgiában, így egyelőre helybéli szertartási fejleménynek kell tekintenünk, amely még a pestisjárványok ellen való szakrális-mágikus bajelhárításban gyökerezik. Nyilván nem véletlen, hogy a szentelés is éppen Rozália kápolnájában ment végbe.
A Somodi (Drienovec) hívek is e napon tüzet szenteltetnek a templomban: kakukkfüvet, tisztesfüvet, fodormentát. Ezt teszik a beteg párnája alá, a halott koporsójába, továbbá az ellő tehén szénájába.*
Mint láttuk, a piszkei templomot Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelték. A búcsút tréfásan fokhagymás búcsú néven emlegetik; mert a környékbeliek állványokra függesztve fokhagymakoszorút árulnak és a hívek téli szükségletüket itt és most szerzik be. Lehetséges, hogy helyi paraliturgikus szentelmény nyomaival van dolgunk.*
*
Sarlós Boldogasszony a szegények és szükségben szenvedők gondviselője, a betegségben és fogságban sínylődők pártfogója, a halottak oltalma.
Hetény János mutat rá, hogy egyik hazai misekönyvünk Sarlós Boldogasszony ünnepére voltaképpen a keresztjáró napok leckéjét és evangéliumát rendeli. A meghosszabbított leckében Jakab apostol még így tanít: testvéreim, ha valaki közületek eltéved az igazságtól és valaki megtéríti őt, tudja meg, hogy aki a bűnöst visszatéríti helytelen útjáról, megmenti a lelkét a haláltól és betakarja bűneinek sokaságát.
Az Apor-kódex liturgikus előírásai, éspedig a három jeles szolgáltatás között* olvassuk, hogy a premontrei rend halottjainak egyik ünnepén, Sarlós Boldogasszony nyolcadában az mise elvégezvén, az eledelek idején egy szegénynek annyi prevenda (praebenda) adatik, mint egy atyafiúnak. A néphagyományban sokfelé máig ismeretes az etetés, vagyis a szegények többszöri megvendégelése a halott üdvösségére, ami nyilvánvalóan összefügg e kolostori, de általában a középkori gyakorlattal is.
A hazai liturgikus előzményekből, de egykorú német párhuzamból is érthető, hogy a Sopron városában hajdan virágzó nyomorultak, száműzöttek céhe (fraternitas exulorum, Ellendzech) a Szent Mihály-templomban lévő oltárát Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelte.* A céh feladata az volt, hogy segítsen a börtönben sínylődőkön, továbbá a halálos ítélettel sújtottakon. Elsősorban lelki vigasztalásra gondoltak. Ezt papjuk által látták el. Nyilván ők temették el a kivégzetteket is. Igyekeztek a szegényeken, koldusokon, nyomorékokon, özvegyeken is segíteni.
*
Sarlós Boldogasszony áldott állapotában a várandós édesanyák oltalma. Ez magyarázza a templomi ábrázolásokat is. Középkori misekönyveink az ünnep vigíliáján emlékeznek meg Mária anyaságáról. Nyilvánvaló, hogy ezt a misét nehézkes anyák oltalmára más napokon is elvégezhették.
Egy keltezetlen ponyvatörténet elmondja,* hogy Komáromban az idén Vörös András nevezetű gazda feleségével Sarlós Boldogasszony napján kiment aratni. Egyszercsak Mária jelent meg fényes angyali sereg kíséretében előttük. Ijedtükben térdre estek. A Szűzanya szólt Vörösnének, hogy a még lábon álló gabonában találni fog egy szegény asszonyt, aki éppen most szült egy kis leányt. Vegye őket gondozásába, Fia majd meg fog érte fizetni. Ezután Mária és az angyalok eltűntek.
Vörösné pár lépésre csakugyan meg is találta a szegény anyát és magzatát. Ha a Szűzanya idejében meg nem jelenik, András gazda kaszája bizonyára halálra sebezte volna őket. Vörösék hazavitték és gondos ápolással meg is mentették mindkettőjüket.
Kiderült, hogy az asszony ura három hónappal azelőtt meghalt. Ami kevéskéjük volt, fölélte: dolgozni már nem tudott, kéregetni szégyellt. Elhatározta, hogy egyik távoli rokonához megy, és ott kerül majd a Boldogasszony ágyába, vagyis gyerekágyba. Útközben azonban a búzában lebetegedett, miközben a Szűzanya oltalmába ajánlotta magát. Utána elvesztette eszméletét.
Nem kétséges, hogy e csodatörténet még az ünnep teljesebb hiedelemvilágának maradványa. A gyermekáldás, továbbá az aratás nagy ajándékai megérdemlik a könyörgést és hálaadást, amely országszerte a Sarlós Boldogasszony-napi zarándoklatokban is kifejezésre jut. Erről azonban bővebben a hazai búcsújárásról készülő munkánkban szeretnénk megemlékezni.
*
A köztudat az aratás kezdetét leginkább Péter és Pál ünnepéhez kapcsolja. Ez azonban inkább kalendáriumi jelentőségű. A hozzáfűződő kultikus hagyományok, archaikus hiedelmek miatt igazában Sarlós Boldogasszony napját kell az aratás ünnepélyes népi előjátékának tekintenünk.
Az ünnep jellegzetes magyar neve nem függ össze az eredeti egyházi elnevezéssel: Máriának Erzsébettel való látogatásával (visitatio). Inkább a búza beérése, az aratás kezdete kapcsolódik népünknél ehhez az asszonyi, vegetációs jellegű ünnephez.
Kálmány Lajosnak a szegedi tájon gyűjtött adatai szerint magán az ünnepen valami keveset arasson az asszony is sarlóval, szedjen kalászt, hogy – mint mondják – a jószág ne pusztuljon. Ekkor került a szobába a búzaborona néven emlegetett, művészien összefont kalászcsomó is. Ott maradt egész éven át.
Tápiógyörgyén e napon háromszor beledobták a kaszákat az aratandó búzába, hogy a munka jól haladjon.
Szil rábaközi faluban Sarlós Boldogasszony ünnepe volt az aratás kezdete. Misét hallgattak, mialatt a szerszámokat a templom falához támasztották. Utána a búzában mindenki vágott egy rendet, majd hazatértek. Csak másnap fogtak igazában a munkához.* Zsidány horvát aratóit és szerszámaikat a munka kezdete elölt a plébános megáldotta.* Pusztaföldvárott ez kint a búzaföldön történt.
Ünnep sokácainknál is. Hercegszántón hallottuk, hogy valaki vakmerőségében ezen a napon is aratni akart. Sarlóját azonban a búza helyett forgószélbe vágta. A szél a sarlót megfordította és megsebezte az ünneprontót.
*
|
Sarlós Boldogasszony, az aratás édesanyja és királynéja gondoskodik a szegényekről is. Hetény János idézi egy XIV. századbeli hazai misekönyvből az ünnepnek akkor előírt leckerészletét: Sokat tehet az igazak állhatatos könyörgése. Illés hozzánk hasonló ember volt, szenvedésnek alávetve. És imádkozva imádkozott, hogy ne essék eső a földre, és nem esett három évig és hat hónapig. És ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld megadta termését (Jakab 5,16 – 20). A hozzátartozó evangélium (Lukács 11,5 – 13) meg az állhatatosan esdeklő barátról szól, aki éjszakának idején könyörög kenyérért. Meg is kapja. Tehát kérjetek és adni fognak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak. Mindaz, aki kér, kap. Aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtó nyílik. Ha pedig valakitől közületek kenyeret kér, fia talán követ ad neki?
Telek József szerint* Sarlós Boldogasszony maga az irgalmas Ruth: könyörületes a nyomorult szegényekhez és az ügyefogyott szűkölködőkhöz. Ő maga is munkálkodik, arat ezen a napon:
|
Régi gyakorlat és hagyomány szerint még a XVIII. században is az asszony sarlójával aratott, a férfi pedig nyomában járva, kötözött. Jellemző, hogy a református Kalotaszegen a férfiak fejfájára ekevasat, az asszonyokéra pedig orsót, vagy sarlót festettek.* Régi hazánkban talán itt élt legtovább az asszonynép sarlóval való aratása. Helyesen mondja Hetény János, hogy a nép szimbolikus szemléletében a Szűzanya arat, és Fiára hagyja, hogy gyűjtsön és a búzát a konkolytól elválassza.
Ezt a gondolatot fejtegeti* Telek József is: Minek utána a szorgalmatos aratók a tövisses füveket és keserő vad konkolokat az aratásból kisarlózzák, abban is törekednek, hogy a tiszta gabona- s búzafejeket alkalmatos időben learatván, tsomónként az Úr tsűrében összvegyűjtsék… Majd hasonlóképpen arat a názáreti szentséges Szűz a nagy Istennek aratásában, a földön vitézkedő Anyaszentegyházban… Az eretnekséget kisarlózza… (hogy) legalkalmatosabb időben az üdvösségre érendő lelkeket esedező szavainak foganatos sarlójával a mindenható Istennek áldott tsűrébe, a soha véget nem érő boldogságba béarathassa és bégyűjthesse…
*
Az aratás a parasztember életében és munkájában nagy esemény, amelyre még napjainkban, a gépesített munkatechnika korszakában is bizonyos áhítattal és komolysággal készül. Az élet, vagyis a mindennapi kenyér régi parasztok szemében Isten ajándéka, valamiképpen Krisztus teste (Oltáriszentség), illetőleg jelképe (úrvacsora). A Miatyánkban is ezért könyörögnek a hívek.
Az aratásra induló újkígyósi lány valamikor búzakalászból rögtönzött koszorút viselt a fején.
Göcsejben mielőtt az aratók munkába fogtak volna, térdepelve imádkoztak. Két gabonaszálat a derekukra kötöttek és ez mindaddig ottmaradt, amíg magától le nem esett. Aratás közben, ha a gazda, vagy akárki idegen meglátogatta az aratókat, az ország több vidékén a marokverő lányok szalmakötéllel körülvezették és csak némi jutalom ellenében eresztették szabadon. Felgyőn a lány az idegent hirtelen átölelte és a kötéllel leszorította a karjait, miközben ezt mondta: Isten éltesse sokáig! A szokás nyilván szorongás maradványa: az idegent megkötik, hátha rontó szándékkal közeledik a szertartásnak érzett aratás munkásaihoz.
A kálvinista Ormánságban,* Csökölyben minden férfi tiszta fehér ingben, gatyában fogott az aratás, cséplés munkájához.
Az Alföldön az idősebbje valamikor szent énekeket énekelt munka közben. Mint mondottuk, a néphit bizonyos párhuzamosságot érzett az evangéliumi élő kenyér, Krisztus és a mindennapi kenyér között. Hasonlatosnak látta a maga aratását az Utolsó Ítélethez, amikor az Úr a lelkeket mennyei csűrjébe takarítja, amikor az evangéliumi magvető példázata valóra válik: a konkolyt elválasztják a búzától, a kárhozottakat az igazaktól. Ezért énekelték régebben a tápaiak aratás kezdetén:
|
Az éneknek a magyar verselő hagyományban múltja van. Az ítéletről, a konkolyos búza példázatjának magyarázatából című versezetével* Bornemisza Péter nyitja meg a sort.
A tápaiak ezt is énekelték:
|
Pénteken nem jó belefogni az aratásba, ezért csütörtökön egy pár kaszavágást végeznek a táblában.
Nemessándorháza aratói a munkát mindig a föld keleti sarkában kezdték. Az első két kévét azonnal keresztbe fordították, majd pedig a legelső kepébe rakták.
A munka megkezdésénél legalább a fohászkodás, kalapmegemelés ma is általános. Nagybörzsöny német aratói letérdelve elmondották a Miatyánkot, csak azután fogtak munkához. Öreg szegedi, tápai parasztemberek még századunk első évtizedeiben is déli harangszóra levett kalappal, kévére ülve elimádkozták az Úrangyalát. A végén nemcsak magukra, hanem az egész búzaföldre keresztet vetettek. A bukovinai Andrásfalva emberei a harabkálás néven emlegetett aratáshoz e szavakkal fogtak hozzá: add meg Uram a mindennapi kenyerét mindenkinek!
Ha aratáskor az első keresztet a mezőn meglátják, a bátyaiak keresztet vetnek, a férfiak kalapot emelnek. Régebben le is térdepeltek. Ezt szokták mondogatni: Jézus segíts, itt az újkenyér.*
Sokfelé emlékeznek rá, hogy régebben akadtak férfiak, akik az aratás idejére tartózkodtak a házasélettől.
Sajátos hagyomány élt a XVIII. században Tárnok faluban: minden jobbágy aratás alatt egy manipulus, vagyis köteg gabonát adott a templomnak az égiháború elharangozásáért.* Az ormánsági Hirics faluban, amikor villámlik, az aratók keresztbe rakják lábukat, hogy ne legyen bajuk.*
Az aratás technikájáról, munkaszervezetéről, gazdasági vonatkozásairól, a hozzájuk tartozó mondanivaló bősége miatt nem szólhatunk. Szándékunkhoz híven ragaszkodnunk kell a szakrális-kultikus hagyományok előadásához, amelyek leginkább a munka végét, koronáját: az aratókoszorú készítését és felajánlását ünnepelték még századunk elején is.
*
A hajdani bencés apátságáról, középkori eucharisztikus szentvér-kultuszáról híres Báta faluban, amelynek magyar népe átvészelte a hódoltságot, az aratókoszorúnak szentgyörgy, szentgyörgyvitéz, röviden vitéz volt a neve. Az uraságnak, gazdának való átadása közben – Rónai Béla följegyzése szerint – ezt énekelték:
|
A szokás nyilvánvalóan hajdani liturgikus gyakorlatnak megkopott, elvilágiasodott maradványa. Párhuzamairól nem tudunk. A búzavetés, aratás Györgynek, a tavaszi zsendülés patrónusának különös oltalma alá került: megvédte a gonosz ártalmától. Ünnepénél szóltunk azokról az országszerte ismert fogadalmakról, amelyek Szent György napjától kezdődtek.
Föltétlenül archaikus eredetű,* majd eucharisztikus ihletésű a jézuskéve, röviden jézus interetnikus hagyományvilága, főleg a Dunántúlnak és Bácskának katolikus délszláv vidékein, de hatásukra az ott élő magyarság körében is.
Göcsejben* az aratás befejeztével az aratók egy, a többinél jóval kisebb kévét kötöttek, és ezt kalászokból vagy mezei virágokból font koszorúval átkötve, fölékesítették és az egyik arató nyakába akasztották. Ez volt a Jézus kévéje. Így mentek azután dudaszó mellett haza. A kévét a gazda áldomással váltotta meg. A koszorút az asztalra tették, és arról ették a vacsorát. A kévét másnap a tyúkoknak vetették, hogy jobb tojók legyenek. Göcsej más vidékén a Jézus kévéjét a kepe, vagyis búzakereszt tetejére tették, és csak akkor vitték haza, amikor a gabonát. Először a Jézus kévéjét tették a szekérre.
Csalog József hívta föl* a figyelmet a jézuskéve lakócsai hagyományára: az aratás legvégére a legszebb darab búzát hagyják meg és ott készítik a jézust. Ebben keresi ki a gazdasszony azt a búzatövet, amelyen három egyforma növésű, szép, egészséges kalász termett. Ha megtalálta, piros szalaggal vagy fonállal a kalászok alatt összekötözi mindhármat. Ez lesz a jézus. A jézus körüli búzát ezután sarlóval vágják le, kévékbe kötözik, és lefektetik az állva hagyott jézus elé. Ezután mindnyájan letérdelnek és imádkoznak. Munka végeztével a jézust hazaviszik és a ház falán a képek alatt szögre akasztják. Az újabb vetésig féltve őrzik. Ilyenkor kimorzsolják belőle a szemet és a vetőmag közé keverik, hogy jó termésük legyen.
Az utoljára bekötött kévének hálláistenkéve a nemessándorházi, somogyszobi neve.
Tolnában, Baranyában, a Mecsek vidékén aratás végén válogatott kalászokból a hosszúkás, kosárformára kötött Jézus bölcsője készítésére került sor. Rúdon két aratólány vitte a gazdához, aki munkásait megvendégelte.
Hercegszántó sokác és magyar népe a jézuskévét szintén aratás végén a legszebb kalászú marokból jó nagyra köti. Talpraállítják és belevágják a kaszákat, sarlókat. Az aratók most megmosván kezüket, imádkoznak fölötte, és együttesen háromszor magasra emelik, miközben háromszor hangoztatják Jézus nevét. A kévéből kihúzott legszebb kalászokból koszorút kötnek, ez a végzőkoszorú, sokácul kita. Hazaviszik. Az otthoniak vízzel jól leöntik őket, a koszorút pedig a konyhaajtó fölé függesztik. Ősszel leveszik és kipürgetve, a vetőbúza közé dörgölik. Vigyáznak arra, hogy a szalmára rá ne tapossanak, jószág se jusson hozzá. Ezért gondosan összeszedik és tűzre vetik. Hasonló hagyomány él Mohács sokácai között is.
A dusnoki katolikus „rácok” búzakeresztje tizenhárom kévéből áll; az alsó kévék az apostolok, a papkéve pedig Jézus. Itt is kötnek aratókoszorút. A konyhaajtó fölé akasztják, majd a szemeit ősszel a vetőmagba pörgetik.
Homokmégy hagyománya: az aratókoszorút munka végeztével útszéli keresztre függesztik. Vásárosmiskén is.
A palócoknál* az aratókoszorút a részesek a gazdának e szavakkal nyújtották át: adjon Isten jónapot! Elvégeztük a szent aratást, kívánjuk a jó Istentől, hogy jövőre is ilyen szép búzát arathasson! Erre a gazda ilyenformán felelt: Isten hozott! Úgy engedje a jó Isten, hogy jövőre is erővel, egészéggel bevégezhesd az aratást. Az aratók maguknak keresztet, a gazdának pedig koszorút szoktak fonni. Ezeket nem szívesen adták ki a házból, mert hitük szerint ezzel jövő évi termésüket is elvitték volna tőlük. Régebbi följegyzés szerint az asztal fölé függesztették az aratókoszorút; meg a család cérnára fűzött gyónócéduláit,* mintegy kifejezve, hogy érdemesek a mindennapi kenyérre.
Gazdag kultikus hagyomány nyomait őrzi a hasznosi áldozókoszorú elnevezés, amelynek hátterét azonban a gyűjtő elfelejtette megörökíteni.
A református Kalotaszegen a templomi lámpa köré újbúza kalászaiból fonnak fűzért. Ott marad a következő aratásig.*
Borbánd (Barabant) erdélyi faluban a koszorút aratás végén ünnepélyes menetben viszik haza. Őszi vetéskor a föld közepére tűzik, vagy pedig a kimorzsolt magot a vetőmag közé vegyítik és az üres koszorút tűzik a föld végébe.*
A moldvai Felsőrekecsin csángómagyarjai a szoba sarkába, a szőttesek, párnák tetejére aratás után egy kéve búzát állítanak, amely egész őszig ottmarad. Ekkor a búzaszemeket kimorzsolják belőle és a vetőmag közé keverik, a szalmát pedig a legféltettebb jószág alá szórják. Mások egy búzakévét raknak el a pajtába. Innen karácsony este a gazda beviszi a szobába és a felrakott párnák mellé a sarokba állítja. A kéve egészen újév reggeléig ott marad. Ekkor visszaviszik a helyére, tavaszi vetéskor pedig a vetőmaggal együtt elvetik. Úgy vélik, hogy ebbe a sarokba nem csap a villám, ezért égiháború idején ide szoktak állani. A hagyomány és hiedelem eucharisztikus indítéka vitathatatlan.
Az erdélyi Domokos (Damacuşeni), Magyarlápos (Tinjul Lapuş) református magyarsága az aratás befejeztével egy búzakévét visz a sarokba. Ott áll Szent István napjáig, majd a csűrbe viszik, annak idején pedig a vetőmag közé keverik.*
Az aratás végén szerte Európában, így hazánk több vidékén is, néhány szálat levágatlanul hagynak a földön. Így Rábagyarmaton és a környékbeli vasi falukban minden szemes gabonából Szent Péter lova számára meghagynak a tábla végén egy csomót bogra kötve, kalászokkal lefelé hajlítva. Domoszló mátrai faluban szintén Szent Péter lovának meg a halottaknak, országszerte azonban az ég madarainak hagyják.* A szokás eredeti áldozati célzata kétségtelen.
Főleg Erdélyben általánosnak mondható szokás, hogy azt a legényt vagy lányt, aki az aratókoszorút viszi, leöntözik. Ez nem más, mint szimbolikus idővarázslás a jövőévi termés érdekében. Így Mikes Kelemen falujában, Zágonban aratás végeztével, a kalászból és búzavirágból kötött koszorút valamelyik jókedvű arató fejére teszik. Ez kurjongatva megy az utcán végig, és igyekszik kikerülni az innen is, onnan is rázúdított vizet. Mire azonban a gazda házához ér, tetőtől-talpig csuromvíz lesz. Jutalmul a koszorúvivőt kínálják először pálinkával. Neki van joga elsőnek a tálba nyúlni és áldást mondani a gazdára és háza népére. Példáinkat még szaporítani lehetne.
Kétségtelen, hogy az aratókoszorú hajdanában templomi szentelmény is volt, amelyet a Tridentinum száműzött a népi szakralizmus világába. Nem tudjuk, egyszerre történt-e az újkenyér megszentelésével, amelyről Apostolok oszlása napjánál (júl. 15) szólunk.
Eucharisztikus ihletésű az a Vásárosmiskén élő szokás is, hogy annak, aki aratás közben meghal, külön búzakoszorút kötnek a koporsajára.
Eredetileg bizonyára szakrális megfontolások késztették népünket arra is, hogy a kévéket a földön kereszt-alakban rakja össze, és hogy az egészet kereszt néven emlegesse. Ezzel utalt az Oltáriszentség misztériumára, a keresztberakással és az elnevezéssel pedig a termést akarta a gonosztól megvédeni. A kereszt felső kévéjének országszerte papkéve a neve, ami nyilván a papnak adott tized emlékezetét őrizte meg.
A szegedi tájon, de az ország más katolikus vidékein is máig élő, ponyván is megjelent, apokrif fogantatású monda elbeszéli, miért szokás a búzát keresztbe rakni. Az Egyiptomba menekülő Szentcsaládnak sarkában voltak Heródes poroszlói. A búzaszemmé változott Máriát és kis Jézust a Szűzanya kérelmére egy szántóvető ember elvetette. Amikor Heródes odaért, kérdezte tőle; nem látott-e egy asszonyt a gyermekével? A szántóvető felelte: hogyne látta volna, hiszen akkor vétette el a búzát. De most már aratott is. Heródes erre visszafordult, a szegényember pedig Mária tanácsára keresztbe rakta a búzát. Jó termés volt, a búzaszem kipörgött. Látja ám a gazda, hogy ott van Máriának meg Fiának arca mindegyiken. Azóta is látszik. A Szentcsalád így menekült meg.*
A tarlón maradt, kévéből kihullott kalászokat munka végén összegereblyézik. Ez a kaparás. Eredetét egy óbecsei monda így magyarázza: a földön vándorló Krisztust Péter megkérdezte, milyen lesz a termés, lesz-e eső? Az Úr felelte: nagy szárazság lesz a nyáron. Erre Péter lebeszélte a nemzetségét, hogy ne vessenek búzát, mert szárazság lesz. Más emberek azonban vetettek. Hatalmas nagy termés lett. Péter szemrehányást tett Jézusnak, aki azt válaszolta, hogy ő csak szárazságról beszélt, de rossz termésről nem. Mégis megesett a szíve Péteren. Azt tanácsolta neki, hogy testvérei csináljanak gereblyét, és kaparjanak vele ott, ahol mások már learattak. Annyi búzájuk lett, mint a többieknek.*
A tarlón maradt búzakalász összegyűjtéséhez és csomóbakötéséhez a szegedi tájon, de másfelé is, mindig joguk volt a szegényeknek. Archaikus szemlélet szerint maradjon az anyaföldnek, az ég madarainak, ártani tudó erőknek is belőle. Ezt az engesztelő, megbékítő felfogást a mózesi törvény (Mózes V, 24, 19) és nyomában a keresztény hagyomány így szublimálja: mikor gabonát aratsz szántóföldeden és elfelejtvén kévét hagysz el, vissza ne térj, hogy azt fölvegyed. Hanem a jövevénynek és árvának és özvegynek engedd elvinni, hogy megáldjon téged a te Urad, Istened két kezed minden munkájában. A gyakorlat kialakulásába nyilván az ószövetségi életkép: Booz és Ruth története (Ruth 2) is belejátszott.
Az istenáldotta búzaszem históriája a Szentföld keresztény-zsidó legendavilágából sarjadt. Népünk ajkán eddigi tudásunk szerint olvasmányból folklorizálódott. Irodalmunkban Orbán Balázsnál bukkan föl legelőször, aki Schreiber Sándor helyes következtetése* szerint Lamartine keleti útirajzából merített. Föltételezhető, hogy Mikszáth a történetet innen ismerte, és költötte át A fekete kakas egyik részletében. Országszerte ismertté azonban Móra Ferenc fogalmazásában* válik. A kunágotai tarlón hallotta egy öregasszonytól, aki felejtett kalászt gyűjtött:
Isten elfelejtett búzát teremteni, ezért az angyalok rázták földre az Úr mennyei abroszát. Ennek morzsáiból hajtott ki a búza, de ez még csak amolyan vadbúza volt. Az emberek nem becsülték meg. Csak egy testvérpár nem vetette meg Isten ajándékát.
„Isten nevében vessünk – mondta a fiatalabb, akinek annyi volt a fia, lánya, ahány az ujja.
Isten nevében arassunk – mondta az öregebb testvér, aki olyan magányosan élt a világban, mint valami öreg szilfa a pusztában.”
A termés igen szegényes volt, csak egy-egy zsák búzájuk termett. A fiatalabb testvér megfelezte a magáét és éjszakának idején a bátyjáéhoz akarta önteni, mert hát az magányos ember, nincs, aki keresne neki. A sövénynél összeütközött a bátyjával, aki szintén búzászsákkal indult az öccséhez, akinek sok éhes szájat kellett megelégítenie.
„Abban a percben nagyot villant fejük fölött az ég, hirtelen meleg szellő kerekedett, fölkapta a zsákokat, és ami búza volt bennük, azt mind szerteszét szórta a világon.
Legyen megáldva, amit a szeretet megszentelt – mosolyodott le az Isten az égből.”
Ismerve Móra írói műhelyét, majdnem biztosra vehetjük, hogy a történetet ő adta a kunágotai Mári néni szájába, a legenda azonban akár a Véreim, akár iskolai olvasókönyvek révén a folklorizálódás útjára lépett. Egy változatot Tombácz János szegedi mesemondótól már hallottunk.
*
Jellemző, hogy Szlovéniában, Stájerországban Sarlós Boldogasszony elsősorban nem az aratásnak, kenyérnek kezdő ünnepe, hanem a szőlőnek, bornak felajánlási napja.* A mi hagyományrendünktől való eltérést nyilván az alpesi táj késedelmes vegetációja magyarázza. Mint mondják, a szőlőtőkének virágzás után meg kell tisztulnia. A mutatkozó fürtöknek olyan szépnek kell lenniök, mintha ők is misére mennének. A mai búcsújáráson a hívek szőlejüket ajánlják az ég oltalmába. Mint mondják, a szőlőfürtök is elmennek velük búcsút járni.
Szlovén hiedelem szerint a nyár meg a tél Sarlóskor, azaz Mária látogatása napján találkozik egymással.
Lehetséges, hogy e hiedelemvilágnak nyugati magyar párhuzamai is akadnak, és csak a gyűjtés egyenetlensége miatt nem ismerjük őket.